Művház
Soros György, a bontókalapács – Bohár Dániel új filmje + videó
Bohár Dániel Soros-akta című filmjéból – amelyet szombaton mutatott be a Pesti TV – kiderül, a nyílt társadalmat hirdető milliárdos spekuláns hogyan irányít politikusokat, szervezeteket, országokat, hogyan akarja eltörölni a nemzeteket és a patrióta politikai tömörüléseket, hogyan avatkozik be választásokba és országok jövőjébe. Részletesen megismerhetik a spekuláns az OTP elleni két támadását is, amit itthon ki lehetett védeni. A Pesti TV dokumentumfilmje.

Egész életében a nyitottságot hirdeti, mégis hatalmas betonfalakkal veszi körbe magát egyesült államokbeli luxusotthonában Soros György. A Pesti TV riportere elutazott a New York mellett található Long Islandre, hogy személyesen keresse fel a magyar származású amerikai milliárdost. Hogy mi történt a látogatás során? A filmből ez is kiderül.
Soros György Budapesten született Schwartz Györgyként, 1936-ban nevet változtattak Sorosra, amely eszperantó nyelven (Soros apja eszperantista volt) azt jelenti, hogy “szárnyalni fog”. Az eredmény ismert: Soros György a világ leggazdagabb emberei közé repítette magát.
Az egy év alatt elkészült filmben az alkotók forgattak New Yorkban, Washingtonban, Londonban, Brüsszelben és Budapesten is. Neves szakértőket, politikusokat és Soroshoz közel álló embereket szólaltattak meg, vagy próbáltak szóra bírni. Az életrajzi dokumentumfilmnek aktualitása is van, hiszen Soros György már 1989 óta aktívan kiveszi a részét az ukrán események alakulásából. Több üzleti érdekeltsége is van az országban.
Soros György meglepő őszinteséggel vall arról a Soros-akta című filmben, hogy számára a pénzkeresés már nem probléma, ugyanis nem ő, hanem “mások szenvednek” a pénzért. Soros pedig már csak haszonélvezője a megteremtett dollármilliárdoknak.
Korábban a PestiSrácok.hu adta ki magyarul Andreas von Rétyi George Soros – A multimilliárdos globális hálózata és az általunk ismert világ vége című könyvét, amely a mai napig elérhető és megvásárolható a könyvesboltokban és a PestiSrácok.hu-n. A könyvhöz Szarvas Szilveszter, a portál és a Pesti TV hírigazgatója írta a magyar előszót, megállapítva, hogy Soros György a teljes magyar közéletet átszövi.
Soros hálója természetesen a teljes magyar közéletet is átszövi, a milliárdos keze a sajtón keresztül, a civil szférán át a pártokig is elér. Magyarországon 2010 után gyakorlatilag az összes kormányellenes, kormánybuktató szándékú tüntetésekre, akciókra rácsatlakoztak Soros hazai kitartottjai. A spekuláns dollármilliárdokkal felfegyverkezve, tele civil szervezetekkel és az amerikai külügyminisztérium jóakaratú beleegyezésével tökéletesen alkalmassá válik arra, hogy megbuktasson olyan kormányokat, amelyek üzleti érdekeivel ellentétesek
– írta Szarvas Szilveszter a könyv előszavában.
Művház
A TV Macit ábrázoló bélyegblokkot bocsátott ki a Magyar Posta
A bélyegblokkon Bálint Ágnes író és Foky Ottó bábtervező alkotása, a TV Maci és Paprika Jancsi figurája egy-egy jellegzetes életképpel szerepel.

A Mesehősök bélyegsorozat részeként látott napvilágot a sorszámozott alkalmi bélyegblokk a Magyar Posta és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) együttműködésében – számolt be róla az MTI.
Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója a csütörtöki budapesti bélyegblokk-kibocsátó ünnepségen kiemelte: 2019 óta folyamatos a Magyar Posta és az MTVA együttműködése, amely a továbbiakban is folytatódik. A bélyegblokk-kibocsátás apropója, hogy idén 60 éves a TV Maci, amely már nemcsak a közmédiát fémjelzi, hanem nemzeti kincs, igazi hungarikum – tette hozzá.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Hegmanné Nemes Sára, a Magyar Posta Zrt. igazgatóságának alelnöke elmondta: a bélyegblokk Weisenburger István grafikusművész tervei szerint a Pénzjegynyomda Zrt.-ben készült 50 ezer példányban. A bélyegblokkon Bálint Ágnes író és Foky Ottó bábtervező alkotása, a TV Maci és Paprika Jancsi figurája egy-egy jellegzetes életképpel szerepel.
Művház
Nimród 111 címmel nyílt fotókiállítás a Vajdahunyad-várban
Az idén 111. évfolyamát és Széchenyi Zsigmond születésének 125. évfordulóját ünneplő Nimród Vadászújság tárlata a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban július 9-ig látogatható.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke elmondta, hogy a két évforduló ihlette tárlaton 111 képet állítanak ki.
Kiemelte, hogy
a Nimródot mindig is a betű és a kép egysége jellemezte. A természetfotózás egyfelől dokumentálja, ihleti és inspirálja a vadászatot, másfelől viszont – és ez a kiállítás erre a bizonyíték – egy önálló műfaj
– mondta, hangsúlyozva: alázattal figyeli meg a természetet, mégis művészet, mert szimbolikus üzenet minden egyes kép, a művész sajátos alkotása.
A Nimród nemcsak az egyik legrégebbi magyar periodika, hanem ma Magyarországon a legnagyobb példányszámú periodika
– fogalmazott, hozzátéve hogy 80 ezres példányszámban jelenik meg. Ősztől kezdve a nemzetegyesítés jegyében a Nimródot ingyenesen minden határon túli magyar vadász meg fogja kapni – közölte Semjén Zsolt.

Fotó: MTI/Lakatos Péter
Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár, a Nimród Vadászújság főszerkesztője elmondta: az intimitás, amely a fotókon megjelenik, nem véletlen. A fotózás egyik alapszabálya, hogy kerülj olyan közel ahhoz, amit meg akarsz ragadni, amilyen közel csak lehet. A legintimebb, legelragadóbb felvételeket a spontán pillanat elkapása, megjelenítése adja – mutatott rá, hozzátéve: a kiállításon erre tettek kísérletet, ezt próbálják megmutatni. Elmondta, hogy
a tárlatot hagyományteremtő céllal rendezték meg, ezentúl évente, az újság alapításának évfordulójához igazodva bemutatják munkatársaik, hivatásos fotósok munkáit.
Estók János, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum igazgatója elmondta: olyan kiállításnak adhatnak helyet, amely a múzeum első kiállításának megnyitásától kezdődően otthon van náluk. Hiszen már 1897-ben megnyílt az első vadászati kiállítás, az első erdészeti kiállítás, az erdők, mezők vadjait mutatták be. Ennek a tárlatnak itt nagyon is helye van – hangsúlyozta, kiemelve, hogy a Nimród vadászújsággal régóta kiváló szakmai kapcsolatban állnak.
“Egészen különleges ez a képi világ, nagyon megragadó, nagyon személyes” – fogalmazott a kiállításról szólva, hozzátéve: biztos abban, hogy a tárlat gondolatokat indít meg, nem pedig lezár.
Mint a megnyitón elhangzott, a kiállításon 17 fotós, köztük Széchenyi Zsigmond és Nagygyörgy Sándor, valamint négy alkotóművész, köztük Schell József alkotása látható.
Művház
Altorjai Anita: nagy sikerrel zárult a Duna-napok programsorozat
Nagyon jó volt magyarnak lenni Torockón – mondta Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek.

A vezérigazgató kiemelte: az volt az elképzelés, hogy idén először ne csak az anyaországbeliek találkozzanak az erdélyi magyarsággal, hanem háromnapos programmá bővítik az eredetileg másfél napos rendezvényt, és így a Kárpát-medencében élő valamennyi magyarlakta terület képviseltetheti magát.
Altorjai Anita úgy fogalmazott: nagy öröm volt találkozni kárpátaljaiakkal, vajdaságiakkal, Horvátországból érkezőkkel, de jöttek vendégek Szerbiából és más külhoni magyar területekről is. A programokat is bővítették, figyeltek arra is, hogy kétszáz évvel ezelőtt született Petőfi Sándor, és Torockón is megünnepelték a nagy költőt.
A vezérigazgató értékelése szerint nagy sikert arattak a koncertek és a most először megrendezett főzőverseny. Kicsik és nagyok egyaránt jól érezték magukat, felejthetetlen élményekkel gazdagodtak – mondta.
Jó volt Torockón három napig beszélgetni, együtt énekelni, egymás szemébe nézni, és azt érezni, hogy – bármilyen határok választanak is el bennünket – mi magyarok összetartozunk
– mondta Altorjai Anita.
A Duna-napot 2014 óta tartják meg a június 4-i nemzeti összetartozás napjához kapcsolódó hétvégén az Europa Nostra-díjas Torockón. A Duna-nap célja, hogy a magyarlakta vidékekről érkező művészek előadásaival, koncertjeivel, gyermekeknek és felnőtteknek szóló programokkal erősítsék a nemzeti összetartozás érzését. Az anyaországból, Délvidékről, Őrvidékről, Felvidékről, Kárpátaljáról és Erdélyből érkező fellépőknek köszönhetően a Duna-nap programjaira ellátogatók részesei lehettek az ősi kultúra, a hagyomány és a modern világ találkozásának.
Borítókép: Miller Zoltán énekes az Összetartozás koncerten a Duna-napon Torockón 2023. június 3-án