Kövess minket!

Művház

Rost Andrea valóra válthatja gyermekkori álmát

Marlene Dietrich vagy Judy Garland dalait adja elő a Szentendrei Teátrumban.

MTI/Máthé Zoltán

“Régi szerelem a ’60-as évek könnyűzenei felhozatala, azok a dalok, amelyeket egészen pici gyerekként énekeltem otthon és ahol csak lehetett. A járvány ideje alatt gondolkoztam el azon, mi hiányzik még az életemből és rájöttem, ezt a gyerekkori álmomat még nem valósítottam meg. Arra gondoltam, megmutatom ezt az arcomat is, hiszen ez is én vagyok” – mesélte Rost Andrea az M5 kulturális csatorna műsorában, a Librettóban.

Álma pedig most a Szentendrei Teátrumban válhat valóra, hiszen a Kossuth-díjas Hot Jazz Band zenekarral együtt újrafogalmazták, áthangszerelték a dalokat.

Megidézve a kor hangulatát olyan nagyoktól énekelhetek, mint Marlene Dietrich, Marilyn Monroe vagy Judy Garland

– árulta el a közmédia műsorában az operaénekes, aki számára új és izgalmas zenei kihívást jelent a fellépés, A produkcióban előadja fiatalságának meghatározó slágereit, musicalrészleteket, filmzenéket és a táncdalfesztiválok győztes dalait, Gershwintől Fényes Szabolcsig, Karády Katalintól Marilyn Monroe-n át Marlene Dietrichig.

Hogy milyen további izgalmas előadások várják még a látogatókat, arról Lőrinczy György, a Szentendrei Teátrum igazgatója mesélt a Librettó műsorvezetőinek, Morvai Noéminek és Csőre Gábornak. A beszélgetés IDE kattintva újranézhető.

Borítókép: Rost Andrea Kossuth-, Prima Primissima és Liszt Ferenc-díjas operaénekes

Művház

Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére

Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók – közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.

Közzétéve:

Savaria Filmszemle/Facebook

Lovass Tibor tájékoztatása szerint

idén három kategóriában: fotó- és filmművészet, színházművészet, valamint irodalom kategóriákban várták a pályaműveket.

Hozzáfűzte: külön értékelte a zsűri a diákfilmeket, valamint felsőoktatásban tanuló hallgatók kísérleti és vizsgafilmjeit. Az egyik diákkategória, amelynek címe Egy életnyi tapasztalat, az idősödő társadalom, az idős kor problémáival foglalkozik, a Mire jó az online tér kategória a digitális jövőről szól, illetve az online média veszélyeiről.

Lovass Tibor tudatta azt is: a Savaria Filmszemléhez kapcsolódóan rendezik meg az ELTE Savaria Egyetemi Központban április 25-én a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Savaria Filmakadémia egyesület közös szervezésében azt a szakmai konferenciát, amely a médiatudatosságot állítja a középpontjába.

A Savaria Filmszemle idén is a díjkiosztó gálával zárul a szombathelyi AGORA Savaria Filmszínházban, ahol a nemcsak a kategóriák győztesei vehetnek át díjakat, de két életműdíjat is átadnak.

Az idei életműdíjat Molnár Piroska Kossuth- és Jászai-díjas színművész, a nemzet színésze, valamint Koltay Gábor Balázs Béla-díjas filmrendező kapja.

Tovább olvasom

Művház

Május közepén rendezik az Art Mozik éjszakáját

Május 17-én a Művészben, a Puskinban, a Toldiban, a Kino Caféban, a Tabánban és a Corvinban is sikerfilmmekkel és premier előtti előadásokkal is várják a közönséget.

Közzétéve:

A Puskin filmszínház díszes homlokzata a budapesi Kossuth Lajos utcában, fotó: MTVA/MTI/Róka László

A mozimaraton műsorán lesz az országos bemutató előtt például Az arcuk mindig előttem lesz című francia dráma, de olyan népszerű, már bemutatott alkotásokat is be lehet majd pótolni, mint az Érdekvédelmi terület, A szenvedély íze, a Parasztok, a Smoke Sauna Sisterhood vagy az Oscar-díjas Oppenheimer – áll a programot szervező Budapest Film közleményében.

Az Oscar-díjra jelölt filmek közül látható lesz még az Előző életek című amerikai–dél-koreai romantikus dráma, az Egy zuhanás anatómiája vagy Jorgosz Lantimosz Szegény párák és Wes Andersen Asteroid City című filmje, de olyan korábbi kedvenceket is újra vetítenek, mint a Bálna, a Dűne 2, a Minden Mindenhol Mindenkor, a Pókember: A Pókverzumon át vagy a Barbie.

A magyar filmek kínálatában többek közt a Kék pelikán, a Lefkovicsék gyászolnak, a Magyarázat mindenre, az Ernelláék Farkaséknál és a Kálmán-nap, de a Semmelweis is látható lesz.

Az összes helyszínre érvényes karszalag április 18-tól megvásárolható a mozik pénztárában és online.

Tovább olvasom

Művház

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező meggondolta magát, és mégsem a The Movie Critic című produkció lesz a tizedik, utolsónak szánt mozifilmje.

Közzétéve:

Quentin Tarantino amerikai rendező, fotó: MTI/EPA/David Swanson

A 61 éves, Oscar-díjas rendező-forgatókönyvíró tavaly a cannes-i filmfesztiválon beszélt a közönségnek arról, hogy utolsó nagyjátékfilmje, a The Movie Critic 1977-ben játszódik majd, és főhőse egy alig ismert filmkritikus lesz, aki egy pornómagazinnak ír filmekről – emlékeztetett a Variety.com hollywoodi filmes portál nyomán az MTI.

Az is felmerült, hogy Brad Pitt visszatérhet a produkcióban a Volt egyszer egy Hollywoodban megismert Cliff Boothra hasonlító karakterként, és a film, amelynek forgatását 2024-re tervezték, már 20 millió dolláros adótámogatást is kapott Kaliforniától.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy miután félretette a mozikritikusos filmet, vajon milyen témát választ majd utolsónak beharangozott játékfilmjéhez

– írta a Variety.com.

Tarantino várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

Tovább olvasom