Kövess minket!

Művház

Rezegtetni a levegőt

Érzékeny alkat lévén többször válságba került, majd a művészetével együtt saját magát is újjáépítette. Kiss Tibit mintha belülről feszítené az önkifejezés egy konvenciókkal teli világban. Az Alkotni születtünk interjúsorozat első része.

Csak olyat kérdezz, amire kíváncsi vagy!

Nem is kérdeznék mást!

Jó, rendben! (Nevet.) Volt már rá példa, hogy egy újságíró feltett nekem olyan kérdéseket, amelyek nem voltak hozzá illők. Kiderült, a főszerkesztője mondta meg, mit kérdezzen.

A legtöbb esetben így van, igyekeznek egy irányba vinni a beszélgetést.

Neked is volt itinered?

Nem vagyok „igazi” riporter, csak azzal ülök le beszélgetni, aki valóban érdekel, tehát nem volt.

Nézzük meg, mire vagy kíváncsi!

Milyen folyamat révén jutunk el a magába forduló, introvertált középiskolás sráctól az extrovertált, önmagát többféleképpen kifejező művészig?

Ez szüntelen lelki fejlődés és változás eredménye. Nagyon nem szerettem a színpadi helyzeteket, még felelni is utáltam kimenni. A színpadon megélhető szabadságérzés, önmagam vállalása később alakult ki. Sokat segített a rock and roll, de még most is küzdök, hogy a rám irányuló figyelem, a stressz ne okozzon valamiféle megfelelési kényszert, hogy egy valóban szabadon átjárható lény legyek a közönség előtt. Sokszor gratulálnak nekem koncert után, én pedig néha azt érzem, nem sikerült megoldanom a feladatom, ilyenkor rosszkedvű leszek, mint egy durcás kisgyerek, akinek homokvárát elfújta a szél.

Ekkor mondják rád, hogy primadonnáskodsz.

Meg tudom élni az érzéseim, de nem vagyok vészes. Olykor feszültséget érzek egy tiszta, fehér vászon előtt is, ezért fogom a szivacsot, belemártom a festékbe, és hozzávágom a vászonhoz, amelyet így már nem tudok elrontani. Előállítok egy őskáoszt, amelyből kihívás építkezni. Az alkotómunka valahol ott kezdődik, hogy megszabadulsz a konvencióktól.

Kiss Tibi (Fotó: Valuska Gábor)
Kiss Tibi (Fotó: Valuska Gábor)

Folyamatos, veszélyes és empirikus munkával jár kideríteni, hol vannak a határaim. Ennek van egy mágiája, de félre ne értsd, ez nem feltétlenül önmaszturbáció. Egy olyan embernek, amilyen én vagyok, mindez terápiás jellegű is.

Egy ideig borzasztóan irigyeltem Liviust (Varga Livius, a Quimby zenekar tagja – a szerk.), aki, mint egy bohóc, kiment a színpadra, és bármi tudott lenni, miközben önazonos maradt. Az introvertáltság nem működik egy rockzenekarban, így a lehajtott fejű ritmusgitárosból előrébb kellett lépnem, frontemberré kellett válnom. Az ön- és a világismeret közötti izgalmas utat jártam be.

Az út nem zárult le azáltal, hogy meghoztál egy döntést, és Kiss Tibi, a festő helyett Kiss Tibit, a zenészt tetted meg főszereplőnek.

Alapvetően ma is képzőművész vagyok, van bennem egy elzárkózó alkotó. Egy időben úgy képzeltem, magam helyett a festményeim fogom mutogatni, én pedig majd kisfröccsel a kezemben állok egy sarokban, és várom, mit mondanak a nézők. Úgy hozta a sors, hogy mivel olyan területeken alkottam, amelyek egész életet követelnek maguknak, el kellett döntenem, mi legyen a fő irány. Nem lehettem vasárnapi festő vagy hétvégi rock and roller. Oda kellett adnom magam a zenének, és onnantól kezdve, hogy ez megtörtént, baromi jó az egész. Soha nem volt kérdés, hogy ne így legyen. A kérdés az volt, hogyan csináljam. Láttam a cimboráimon, hogy sokkal hamarabb elkezdenek érdeklődni a racionális dolgok iránt, mint én. Amikor kamaszok voltunk, kevésből el tudtunk lenni, akkor még nem az volt, hogy szegénynek is drága lenni. Csak mentünk, mint kutya a szag után.

Kiss Tibi (Fotó: Valuska Gábor)
Kiss Tibi (Fotó: Valuska Gábor)

A képzőművészet egyfajta mentőövet jelentett számodra?

Ezzel a köldökzsinórral tudtam kapcsolódni a társadalomhoz. Emlékszem, tíz-tizenkét éves lehettem, amikor a bátyám tartott egy házibulit. Üvöltött a zene, sorra jöttek a hosszú hajú hippi és punk gyerekek. Ültem egy széken, nem sok mindent tudtam csinálni, táncolni sem volt kedvem, és a cuki csajok folyton kérdezgették, nem unatkozom-e. Aztán úgy alakult, hogy elkezdtem nekik mutogatni a rajzaim, egy egész nagy csapat gyűlt körém, gyakorlatilag kezdtem ellopni a show-t. Volt, hogy egy hasonló szituációban az apám (Kiss Kálmán író, költő – a szerk.) lopta el a show-t. (Nevet.) Házibulit szerveztünk, ő pedig otthon maradt, és egy idő után a legjobb csajok őt hallgatták a konyhában, ahol alternatív irodalomórát tartott. Neki a költészet a mentőöve.

Sokféle embertől tanultál különféle zenét: a bluestól a cigányzenén keresztül a népzenéig.

Autodidakta zenész vagyok. Elsőként mindig a kreatív eszközöket találtam meg. Például tíz-tizenöt éve elmentem egy gitártanárhoz, de gyorsan rájöttem, hogy amíg megtanulok egy skálát, azalatt megírok egy dalt… Csomó minden nem vagyok, énekes sem. Ha valaki azt mondta volna a gimnáziumban, hogy Kiss Tibi valaha egy forintot is keresni fog énekesként, az egész osztály röhögött volna, akárcsak én.

Sokáig volt is bennem frusztráció, hogy ott állok a színpadon, zenélek, miközben sokkal jobban festek. Görcsöltem, hogy le tudom-e játszani a következő motívumot. A közönség végigkísérte, ahogy belejöttem a szakmába. (Nevet.)

Volt egy olyan pont az életedben, amikor rájöttél, hogy zenei értelemben lehetsz valaki?

Inkább arra emlékszem, amikor azt mondtam magamnak, az, amit zeneileg képviselek, a művészet kontextusába helyezhető. Minden ember rejtély magának is. Nem szeretem túlanalizálni magam. A világom nincs kidekázva, nekem kell kitalálnom, mitől válik valami izgalmassá, inspirálóvá.

A zene legfőbb funkciója, hogy érzelmet közvetítsen?

Visszadobom a labdát: mi az emberek közötti kommunikáció funkciója?

Kiss Tibi (Fotó: Valuska Gábor)
Kiss Tibi (Fotó: Valuska Gábor)

Annak, aki muzsikál, a zene jót tehet az életével. Jó együtt alkotni. Ez önmagában rezegteti a levegőt, mindegy, hogy a zene egy garázsban, egy koncertteremben vagy egy pamlagon szólal-e meg. Ha olyan a produkció, mesélhetünk egymásnak az életünkről.

Egy művésznek sokszor az is feladata, hogy kimondja azt, amit más nem biztos, hogy megtehet például egy tekintélyelvű társadalomban, ahol nincs szelep a rendszeren. A művészet egyfajta szelep. Egykor a varázslatot a sámán idézte elő, aki kiosztotta a bogyókat, majd ellazultunk egy holisztikus burokban, együtt lehettünk Istennel. Ezt a szerepet ma többek között a rockkoncertek töltik be. Egy kép előtt, még ha Picasso festette is, nem fognak tinilányok sikoltozni. Egyszerűen máshol hat.

Mi jut eszedbe elsőként, ha az inspirációs forrásaidra gondolsz?

Mindenből, akár az asztalon előttünk lévő kávéscsészéből is lehet meríteni. Nem úgy működöm, hogy feltett lábbal, egy üveg vörösborral a kezemben várom az ihletet a naplementében. Amikor dalt szerzek, leülök, megfogom a gitárom, és leírom azt a gondolatot, ami eszembe jutott korábban, akár az autóban a piros lámpánál. Ha gyerekekkel vagyok, gyerekdalok születnek, ha elmegyek a prérire, jön a western. Azt szeretem, amikor csak egy feladattal foglalkozom, és szinte már csak azzal álmodom, már benne vagyok a moziban, én meg a hangok, tudod. (Nevet.)

A művész, az alkotó valamennyire érti és látja az útját, de nem teljesen bizonyos benne. Tágítjuk a kereteinket. Kissé beteges ennyire hazardírozni, de nálam nem működik másképpen. A kilencvenes években egy néni megállított Líviusszal az East Village-ben, New Yorkban. Figyelmeztetett, hogy ne menjünk arra, amerre indultunk, mert ott gombát esznek és drogoznak a teljesen bolond fiatalok, mi viszont – nem tudtuk, miért – éreztük, hogy pont arra kell továbbmennünk. Ha akkor visszafordulunk, talán bizonyos dalok meg sem születnek, vagy konvencionálisabb stílusban adjuk elő őket. Mindegy, hogy fizikailag vagy spirituálisan, de több utat kell bejárni. Nem az a típus vagyok, aki egy íróasztal mögött megírja az életét, aki egy dologban lesz csúcs tökéletes.

Minden dalnak egy szövege van?

Mindig van egy történet a fejemben, de azt is mondhatnám, mindig ugyanazt a sztorit mesélem, csak más fényszögből. A dalaim arról szólnak, milyen az emberi létünk a világban. Ennek vannak az adott korban érvényes díszletei, amitől frissnek érezzük az egészet, de vannak sok ezer éves emberi igazságai és hazugságai is.

Minden alkalommal beleírod magad egy dalba, belefested magad egy képbe?

Megpróbálhatok csalni, de még egy csaló szemüvegen keresztül sem tudom kihagyni magam. A dal írója mindig benne van a dalban, ahogy egy festő a képeiben, legfeljebb nem a legszebbik önmagával. A te turmixgéped ugyanazt a gondolatot már picit másképpen keverné. (Elgondolkodik.) Hú de kurva filozofikusan válaszolok a kérdéseidre!

Kiss Tibi (Fotó: Valuska Gábor)
Kiss Tibi (Fotó: Valuska Gábor)

Könnyen veszed, ha valaki a te dalodat énekli?

Leginkább attól függ, ki interpretálja, illetve attól, hogyan. Azt szeretem, amikor inspirálódnak belőle.

Zavar, amikor egy dalnak az üzenetét a közönség másképpen értelmezi?

Megesett, hogy a közönség mást gondolt, mint szerettem volna… Ez normális, mi is néztünk már kutyát farkasnak, nem? (Nevet.) Mindenkinek van prioritása, saját világa, aminek alapján szűr, kommunikálja a világot.

Kiss Tibi (Fotó: Valuska Gábor)
Kiss Tibi (Fotó: Valuska Gábor)

Ebben a bozontos erdőben kicsit eltorzulnak a dolgok. Valaki megeszi a gilisztát, valaki meg horgászik vele. Ugyanez a befogadás, a Most múlik pontosan teljesen mást üzen egy kisgyereknek, mint egy nagymamának, vagy annak, aki temetni készül, vagy annak, aki úgy érzi, övé a világ. A lényeg a gerinc, amelyre az egészet felhúzzuk. Olyan, mint egy dinócsontváz, amiből soha nem lesz mókus. Érteni tudod, mit kell? A tudományt. A művészetnek olyannak kell lennie, ami megengedheti magának, hogy csak érezni lehessen.

Okoz nehézséget az üzenet, a szöveg és az előadásmód egyensúlyának megtalálása?

Ez ösztönösen működik, csak később szoktam észrevenni, hogy van valamilyen rendszer. Hol tudom én dalszerzés közben, amit apukám rögtön észrevesz, hogy egyes dalok felező nyolcasok jambikus lejtésben? (Nevet.) A saját tudásom szintjén nevezem nevén a gyereket. Annak a típusú művészetnek, amit szeretek, nem célja, hogy a születésénél teljesen az agyánál legyen az ember. Van egy váz a fejemben, de az, mint tudjuk, nem mindenkinek fogja ugyanazt jelenteni. Nincs meg az elején a történet vége.

Ahhoz, hogy megtaláld, szükséges a kreatív energia is.

Mindegy, mit csinálok, a kreativitás fontos része az életemnek. A feleségem mindig röhög, amikor leülök a két gyerekkel legózni vagy duplózni, mert előre tudja, hogy mikor ők már rég megunták, én még mindig nem bírom abbahagyni. A családi életem szervezése is iszonyatos kreatív energiákat követel.

Mi a kreativitással kapcsolatos első emléked?

A gyerekkori magányom. Nagyon jövős-menős gyerek voltam, de amikor egyedül maradtam, nem tudtam, mit kezdjek magammal. Megkérdeztem anyukámat, mit csináljak. Azt válaszolta, rajzoljak valamit. Kilencévesen már órákat, napokat tudtam átrajzolni, ekkor már élveztem a magammal töltött időt, kitöltöttem az ürességet.

Kiss Tibi (Fotó: Valuska Gábor)
Kiss Tibi (Fotó: Valuska Gábor)

A magyarországi közhangulat jó terep ahhoz, hogy meg lehessen fogalmazni dalszövegekben, hogy mi az, ami nincs, hogy van mi ellen lázadni?

Az alkotó ember számára minden hasznos, ha kell, a pokol bugyraiból merít, ha kell, a mennyország csilingeléséből. Nem szeretném misztifikálni, de érzékenységénél fogva a jó művész egyfajta világítótorony. Olyan, mint a társadalom kertjében egy jelzőkutya.

Itthon a túl agresszív politika mint tinta szívódott bele a társadalom szivacsába, egészségtelen légkört teremtve. A szivacsot ki kellene tisztítani, de a hatalomnak az az érdeke, hogy fenntartsa a feszültséget, hogy definiálhassa önmagát. Ez egy fekete-fehér absztrakt világ, amelyben a nonszensz történéseket még egy gazdag fantáziával megáldott ember is nehezen képzelné el, egy rossz színház. Jó lenne, ha megértenénk, hogy nem szabad a félelem útján haladni, nem vehetjük be ezt a pirulát. Szerencsére azért Magyarországon sok más téma is van, mint ez a direkt politikai közéleti líra.

Mennyire lehet eltekinteni attól, amit a közönség elvár? Vegyünk egy másik zenekart, például a Rolling Stonest, akik rendre ugyanazokat a dalokat játsszák a koncerteken, és bár próbálkoznak, azért mindig a Satisfactionnel zárják a műsorukat.

Nem gondolom, hogy ők ettől rosszul érzik magukat.

Ugyanazt a dalt soha nem lehet ugyanúgy eljátszani, mindig újra kell alkotni a Stonest. Nem való mindenkinek a show business.

Tudatosan nem épültél be a mainstream médiába?

A celebkedés nem izgat, inkább megmaradok abban a közegben, amit szeretek. Ettől még előfordulhat, hogy ha majd nagypapa koromban is érdekes leszek, és még lesz televízió, elmegyek zsűrizni egy tehetségkutatóba, de csak azért, mert az unokának kell majd pénz az egyetemre. Interjút sem szeretek adni.

Ez azért elég direkt, köszi.

(Nevet.) Beszélgetni viszont szeretek, a kettő nem ugyanaz. Elfogadom a rám rótt feladatot, a mai viszonyok között néha marketingelni is kell a világot, amit építettem.

Érezted a média törekvését a skatulyázásra?

Kicsit izgalmas, botrányos múlttal rendelkező figurára mindig szükség van a médiában. Ha a zenekar önazonos tud maradni, egyértelműen igent mondunk egy felkérésre, ezért dolgoztunk például cirkuszosokkal vagy klasszikus zenekarral. Jótékonysági kezdeményezésekben is szívesen részt veszünk, de ezzel sem haknizunk. A Quimby az alternatív rockzenekar imázsban a legjobb.

A családalapítással egyébként is betettél a szexis, botrányos rocksztár sztereotípiának.

Miért? Ne szórakozz már, tök menő családosnak lenni. (Nevet.)

Kiss Tibi (Fotó: Valuska Gábor)
Kiss Tibi (Fotó: Valuska Gábor)

Nem kell minden szénatomból nyakéket készíteni. Ha többet szerepelnék, sokkal több aláírást kellene adnom a szigligeti strandon a lángososnál, sokkal több felesleges figyelem irányulna rám, sokkal több olyan ember ismerne meg, akinek nem kellene, mert úgysem leszek hasznos az életében. Fel lehetne habosítani a kapucsínót, de feketén szeretem.

Demjén Ferenc mondta egyszer, hogy a közönség el sem tudja képzelni, milyen halálosan magányos tud lenni egy rocksztár.

Minden ember lehet halálosan magányos. A művész talán annyiban különbözik mástól, hogy szélsőségesebben éli meg. Amikor a saját magányomat foglalom dalba, egyúttal az összes magányos embernek énekelek. Az ilyen témájú dalok azáltal születnek, hogy felismerjük magunkban az ürességet, tudjuk, dolgunk van magunkkal. Nem foglalkozol a boldogsággal, amikor nálad jár, akkor viszont igen, amikor szarul vagy.

Mi történik benned, amikor egy telt házas koncertet követően lejössz a színpadról?

Bár dinamikai különbséget élek meg, már megszoktam. Egy jól sikerült buli olyan, mint egy jó lelki zuhanyzás, amely után kellemes, felszabadult üresség jár át, még dolgozik az adrenalin, fel vagyok dobva. Ha nem sikerül jól a buli, kicsit megy a cipőnézés, de azért ahhoz alapjáraton nagyon bánatosnak kellene lennem, hogy zavarjon, hogy a közönség egésze nem jön velem az ágyamba…

Művház

Nagyszabású Petőfi-film és a vízilabda-válogatott sikereit bemutató alkotás készül

Most vagy soha! címmel a márciusi ifjak sorsfordító napját bemutató film gyártását, valamint a háromszoros olimpiai bajnok magyar férfi vízilabda-válogatott legnagyobb sikereiről készülő, egész estés dokumentumfilm gyártását támogatja a Nemzeti Filmintézet (NFI).

Közzétéve:

Az NFI szerdai közleménye szerint a Most vagy soha! gyártására a filmszakmai döntőbizottság 4,5 milliárd forint támogatást szavazott meg, amelyből 2 milliárd forint egyedi kormányhatározat alapján nyújtott támogatás Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójához kapcsolódva.

A magyar történelem egyik legdicsőbb napját, 1848. március 15. történéseit bemutató film Kis-Szabó Márk, Rákay Philip és Szente Vajk forgatókönyvéből készül. Mint írják, Fülöp Péter, Csincsi Zoltán, Kriskó László és Rákay Philip producerek, Dobos Tamás operatőr és Lóth Balázs rendező

arra vállalkozik, hogy minden idők leglátványosabb hazai kalandfilmjét készítsék el Petőfiről, a márciusi ifjakról és arról a 24 óráról, amely megváltoztatta Magyarország történetét és mindmáig meghatározza a magyar kultúráról és függetlenségről való gondolkodásunkat.

A monumentális produkció egyik izgalmas kihívása az 1848-as Pest-Buda korhű megelevenítése a legendás Pilvax kávéházzal és a Landerer-nyomdával, az 1847-ben átadott Nemzeti Múzeummal, korhű piacokkal, vásárokkal és az osztrák elnyomás egyik jelképeként a filmen végigvonuló saras, poros terekkel, mellékutcákkal. A díszletkomplexum az NFI fóti filmgyártó bázisán fog felépülni, a forgatást követően pedig a filmintézet tulajdonába kerül. A multifunkciós, könnyen alakítható új díszletegyüttest – ahogy a 1980-as évek óta szinte folyamatos használatban lévő középkori város díszletet is – további produkciók is használhatják majd Fóton – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A 106 naposra tervezett, áprilisban kezdődő forgatáson több ezer statiszta és mintegy 200 megszólaló szereplő működik közre, a főszereplőket a produkció később fogja bemutatni.

A Most vagy soha! Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából 2023-ban lesz látható a mozikban.

A Nemzeti Filmintézet 585,4 millió forint támogatást szavazott meg a magyar férfi vízilabda-válogatott legsikeresebb éveit felelevenítő Egy, két, há’. Hajrá magyarok! munkacímen készülő, nagyívű, egész estés dokumentumfilm gyártására. A film azt a tehetségre, csapatmunkára, alázatra és szeretetre épülő szellemiséget kívánja bemutatni, amellyel a Kásás Tamás, Benedek Tibor, Kiss Gergely, Biros Péter, Molnár Tamás, Szécsi Zoltán és további legendák nevével fémjelzett csapat 12 év alatt (1997 és 2008 között) három olimpiai aranyat, két Európa- és egy világbajnoki címet, valamint két világliga és egy világkupa győzelmet szerzett.

Az alkotásban a legendás archív felvételek mellett soha nem látott beszélgetések és visszaemlékezések is helyet kapnak, így új megközelítésben, a játékosok szemszögéből, személyes történetekkel kiegészítve lesznek megismerhetők a történelmi sportesemények.

A dokumentumfilm rendezője és producere Zákonyi S. Tamás, aki már több mint 35 éve dolgozik a mozgóképes szakmában; nevéhez fűződik többek között az Egerszegi Krisztinát bemutató dokumentumfilm, továbbá a Steven Spielberg által rendezett München, a Szabadság szerelem, a BÚÉK és a néhány hete bemutatott Deák Kristóf-film, Az unoka, amelyeken producerként dolgozott.

A magyar vízilabda legendáit bemutató alkotást várhatóan 2023 elején a Fórum Hungary forgalmazásában mutatják be a mozik.

Tovább olvasom

Művház

Tudományos folyóiratot jelentetett meg a Színház- és Filmművészeti Egyetem

Az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatta be a Színház- és Filmművészeti Egyetem új, az egyetemes és nemzeti kultúra értékeit bemutató művészeti-tudományos folyóiratát. A szabad hozzáférésű, magyarul és angol nyelven is megjelenő Uránia interdiszciplináris folyóirat célja, hogy központi szerepet töltsön be a hazai és nemzetközi színház-, film- és médiatudományok területeit érintő kutatások nyilvánossá tételében.

Közzétéve:

POLYÁK ATTILA/ORIGO

A folyóirat létrejötte már önmagában óriási hiányt pótol: eddig ugyanis a Színház- és Filmművészeti Egyetem nem rendelkezett olyan szabad hozzáférésű kiadvánnyal, amely egyszerre szolgált volna fórumként az egyetem által képviselt művészeti területek kutatói számára, ezáltal is erősítve a nemzeti kultúrát meghatározó színház-, film- és médiaművészetekről folytatott közbeszéd létjogosultságát a tudományosságban. Mint ismert: az egyetem modellváltása Vidnyánszky Attila vezetésével jött létre – emlékeztet az Origo.

Az Uránia folyóirat ünnepélyes bemutatóját Novák Emil, az SZFE általános rektorhelyettese, Balázs Béla-díjas operatőr-filmrendező nyitotta meg, aki rövid köszöntőjében elmondta: az egyetem rendkívül fontos időszakot zárt (egyebek mellett megújultak a bemutató helyszínének, az Uránia Filmszínháznak a padsorai), és ennek részeként jelent meg az egyetem tudományos folyóirata is.

Az Uránia művészeti-tudományos folyóirat létrejöttéről a kiadvány főszerkesztője – az SZFE Németh Antal Drámaelméleti Intézetének vezetője – elmondta, az évente két alkalommal, az egyetemi szemeszterek végéhez igazítottan (így legközelebb májusban) megjelenő lapnak több fontos célkitűzése is van.

Egyfelől,

az első számú hiánypótló kommunikációs csatorna, fórum kíván lenni a színház-, film-, és médiaművészek tudományos kutatói számára.

Ugyanakkor a hazai művészeti tudományosság eredményeit a nemzetközi tudományos élet számára is hozzáférhetővé kívánják tenni, ezért a kiadvány angol nyelven is megjelenik – ezzel erősítve nem csupán az egyetem, de a hazai színházi, filmes és médiaművészeti közélet és tudományosság nem zetközi kapcsolatait.

A folyóirat mind nyomtatott, mind online formában hozzáférhető.

Természetesen tudjuk, hogy egy tudományos igényű lapnak a tudományos minősítése és az ezzel kapcsolatos út bejárása hosszú ideig tart, de el kellett kezdeni ezt a munkát

– mondta Antal Zsolt.

A folyóirat névválasztásában szerepet játszott – a görög égi múzsa és a felvilágosodás kori folyóirat elnevezése mellett – az SZFE évszázados hagyományában számontartott reprezentatív főépület, az Uránia, amelyben a 19. század végén kapott helyet az Uránia Tudományos Színház, a későbbi Uránia Filmszínház és a magyar színművészeti képzés.

Antal Zsolt elmondta, hogy a folyóirat szerkezete nemcsak tematikailag, de az egyes tanulmányokon belül is átfogja a színház, mozgókép és média területét: a művészeti és tudományos ágak művelői egyszerre egy tanulmányon belül is képviseltethetik magukat, ez az interdiszciplináris szemlélet az egyetem jellegéből adódóan nagyon is indokolt.

A folyóirat első, 122 oldal terjedelmű lapszámának tartalomvilága követi a tudományos folyóiratok tematikáját: tanulmányok, esszék, interjú, recenziók és műhelytanulmányok is helyet kaptak benne.

A folyóiratról bővebben az Origo teljes cikkében olvashat.

Borítókép: Dr. Lukácsy György, Antal Zsolt, Balázs Géza és Fazekas István az Uránia tudományos folyóirat bemutatóján

Tovább olvasom

Művház

43 évesen meghalt a magyar színész

Meghalt Mokány Csaba. A füleki származású színész, rendező 43 éves volt.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

Negyvenhárom éves korában meghalt Mokány Csaba füleki származású színész, rendező – írja a Színházonline.hu a Komáromi Jókai Színház bejegyzése alapján.

Mokány Csaba a Komáromi Jókai Színházban kezdte színházi pályafutását az 1999/2000-es évadban, a pozsonyi Színművészeti Főiskola elvégzése után főként Magyarországon dolgozott, egy-egy szerep erejéig tért vissza a hazai színházakba.

A kassai Thália Színházban 2006-ban szerepelt Moliére A fösvény című komédiájában.

A budapesti KoMoD Színházban színészként, rendezőként, sőt néhány előadásban díszlet- és jelmeztervezőként is dolgozott – olvasható az Origo.hu-n.

Tovább olvasom