Művház
Puskás Tamás: „Nehéz eltérőnek, különutasnak lenni”
Volt fiatal Nárcisz, aki szeretett volna valaki lenni, aztán ez is, mint sok minden más, alakult benne. Színművész, rendező, majd a negyvenes évei elején színházigazgató lett. Puskás Tamás mindig megpróbált elmenni a falig. Már egészen fiatalon a saját útját kívánta járni, ami nem is annyira meglepő, hiszen progresszív színházi újítók között tanulta a szakmát. Székely Gábor és Major Tamás osztályába járt a főiskolán, majd a Katona József Színház alapító tagja lett. Az elmúlt tizenhét évben a Centrál Színház igazgatójaként is sikerült igencsak eltérőt létrehoznia. Az Alkotni születtünk interjúsorozat tizenegyedik része.
Latinovits Zoltán az utolsó megjelent interjújában azt mondja, egy színész akkor értékes, ha minél egyedibb, minél több „én” van benne. Hiszel ebben?
Individualista korban élünk, úgy viselkedünk, mintha tisztában lennénk magunkkal, valódi igényeinkkel, miközben keleti tanítók vagy éppen az egyik legérdekesebb jelenkori gondolkodó, Yuval Noah Harari figyelmeztet minket, arra sem vagyunk képesek, hogy tíz másodpercig összpontosítsunk a lélegzetvételünkre, hogyan is lenne fogalmunk akkor valódi énünkről és annak korlátairól.
Latinovits és kora közkedvelt elképzelése szerint kétféle színész van, a teljesen átalakuló, varázsló színész – az ő eszményképe –, illetve a komédiás, avagy bohóc. Latinovits a szerepeinek megformálásakor igyekezett feladni önmagát, és teljesen átalakulni Cippolává, Bozzi úrrá vagy éppen Szindbáddá. Én magam nem hiszek ezekben az átjárhatatlan kategóriákban, ahogy például a művész- kontra szórakoztató színház megkülönböztetésben sem. Latinovits is, minden igyekezete dacára, „a Latinovitsként” él bennünk, kikerülhetetlen különös személyének emléke, amikor például Adyt vagy József Attilát szavalunk.
Változott-e a jó szerepről alkotott elképzelésed azáltal, hogy betöltötted a hatvanadik életévedet?
Régóta nem vagyok főfoglalkozású színész. Minden történetnek van csekély számú olyan szereplője, akik számot tarthatnak az érdeklődésünkre. Ez általában négy-hat szerepet jelent. Egy férfi, egy nő, az ő sorsukat kihívó másik két szereplő, esetleg egy-két rezonőr. Ha jó a darab, ezek jó szerepek. A Nem félünk a farkastól négyszereplős, mind a négy fantasztikus szerep. A híres Richard Burton–Elizabeth Taylor-féle filmben a női mellékszereplő is Oscar-díjat kapott. Persze hosszasan tudnék sorolni olyan darabokat, amelyektől kivert a hideg, ezekben a jó szerep is rossz.
Régen aggódtam, hogy a színész mestersége komolytalanabb, mint a táncművészé, a zenészé vagy éppen az operaénekesé. Ma már biztosan tudom, ha a színész jól végzi a feladatát, legalább olyan komoly hivatásnak áldoz, mint bármelyik az előbbiek közül.
 |
| Puskás Tamás (Fotó: Egry Tamás) |
Világéletedben a magad ura akartál lenni. Színészként, rendezőként, igazgatóként folyamatosan alá kell vetned magad valamilyen akaratnak. Ez soha nem okozott konfliktust?
Az ember társas lény, kénytelen egyeztetni a saját vágyait a társakéval. Látszólag különleges, egyetlen személyiségünk a lényeg, pedig kissé távolabbról nézve az ember hangya, nem értelmezhető a boly egésze nélkül.
Színészként rendezők ösztökéltek, sokszor olyan irányba, amelyet rossznak gondoltam, rendezőként a színházigazgatók elvárásainak kellett megfelelnem, igazgatóként minden körülménynek. Jelenleg egy magánszínház vezetője vagyok.
Harmadéves főiskolás voltál, amikor az első színpadi darabodban, A szuzai menyegzőben Sinkovits Imre partnereként úgy érezted, a hangod „leesik” a színpadról.
Fájdalmas élmény, nagy meglepetés volt. Hiába volt mögöttem a főiskola hároméves beszédtechnikai képzése, úgy éreztem a Nemzeti színpadán állva, hogy nem ér el a hangom a nézőkig, lepottyan a zenekari árok előtt. Nem rendelkezem olyan adottságokkal, mint például a feleségem (Básti Juli – a szerk.) édesapja, Básti Lajos. Később jöttem rá, hogy a színpadi beszéd elsajátítása és az énekhang képzése egy tőről fakad, aki képes énekesként megállni a helyét, azt prózai színészként sem fogja készületlenül érni semmilyen szerep.
Mekkora szerepe volt a válságos pillanatoknak abban, hogy idővel elkezdtél rendezni?
Amikor én végeztem a főiskolát, fiatal színész csak Kaposvárra vágyhatott, esetleg a Vígszínházba, ha ezekre a helyekre nem szerződtették, úgy érezte, lényegében lehúzhatja a rolót. A frissen végzett színészek sokszor bizony előítéletesek, önálló véleményükként hangoztatják azt, ami divat. Tapasztalataik nincsenek még, de szeretnének felülni a hullámra, és magasra repülni vele. Az volt a szerencsém, hogy noha Kaposvárra nem hívtak, de az alakuló Katona József Színházba igen. Székely Gábor és Zsámbéki Gábor a kaposvári és a szolnoki színészek krémjével, valamint az akkori színi társadalom nagyágyúival, köztük a Nemzeti Színház öregjeivel, Major Tamással és Gobbi Hildával valami olyan csodát hoztak létre, amely minden kérdésen felül álló volt. Ennek a színháznak a megalakulása soha vissza nem térő eseménye volt a magyar színház történetének.
Nem is maradt el a világraszóló siker. Fellélegezhettem, de aztán jöttek a bájos tények. Akkor már két éve játszották Carlo Goldoni Két úr szolgája című komédiáját, amelynek főszerepét kellett átvennem. Tudni kell, hogy Major darabjainak próbáin többnyire ő szerepelt. Délelőtt tíz és délután kettő között csak anekdotázott, szerepelt, gyakorolni a saját szerepünket vajmi kevés időnk maradt. Ráadásul még teljesen el voltam foglalva magammal. A szövegem sem tanultam meg rendesen a bemutató estéjére, úgyhogy akkorát buktam, mint az ólajtó. Érthető módon a színház vezetői kispadra ültettek, talán megérek, mint a polcra tett alma. Négy-öt mondatos szerepeket osztottak rám, az időm nagy részében a színészöltözőben hallgattam Horváth Józsi bácsi egyébként remek elbeszéléseit a zsellérsorsról vagy Hollósi Frici és Újlaki Dini történeteit a vidéki színjátszás szépségeiről, közben olvastam a világirodalom remekeit. Egy év után feltettem magamnak a kérdést, vajon 23 évesen beérem ezzel?
 |
| Puskás Tamás (Fotó: Egry Tamás) |
Ekkor Ádám Ottó vezetésével rendező szak indult a főiskolán. Jelentkeztem, és felvettek. Unatkoztam, valami komoly dolgot szerettem volna csinálni, mondhatjuk tehát, unalmamban lettem rendező. Miután elvégeztem, két évig vidéki színházakban dolgoztam, például Sopronban A Karamazov testvéreket, Pécsett Szép Ernő Vőlegényét rendeztem nagy sikerrel. Aztán Ádám Ottó nyugdíjba ment a Madáchból, Kerényi Imre lett az igazgató. Sokan aspiráltunk rendezői pozícióra: Mácsai, Balikó Tamás, Kolos István, Huszti Péter, Szirtes Tamás és én. Kerényi azt mondta, mindannyian rendezzünk egy darabot, majd eldönti, ki rendezhet nála a jövőben. Én a Bernarda Alba házát állítottam színpadra, Schütz Ilával a címszerepben. Nagyon jól sikerült, azóta is hálás vagyok a sorsnak azért, hogy akkor vele és a többiekkel dolgozhattam, de mily meglepő – Szirtes és Huszti maradtak alkalmazásban. Egy ideig énekes színészként próbáltam szerencsét, odáig vittem, hogy 1996-ban a La Mancha lovagját énekeltem Temesváron, de 97-től már újra rendeztem Miskolcon és Kecskeméten.
Az soha nem volt kérdés, hogy rendezőként a „hangod” képes-e eljutni a nézőkig?
Nem, mint Pallasz Athéné, teljes fegyverzetben ugrottam ki Ádám Ottó fejéből. (Nevet.) A rendezői mivoltommal soha nem volt problémám.
 |
| Puskás Tamás (Fotó: Egry Tamás) |
A színházi és a filmes szerepek, a rendezés meseszerű, álomból szőtt dolgok az életedben. Hogyan jön ehhez a színházvezetés?
Felnőttmeséknek nevezem a dolgaimat.
Miközben az igazgatás minden, csak nem mese.
Valóban. És ez megint az önállóság kérdése, viselem a felelősséget. Ha jót csinálok, engem dicsérjen, ha rosszat, rám hulljon vissza. Nem elég próbálkozni. Mindig nehéz eltérőnek, különutasnak lenni. Valószínűleg az elsők között állítottam be a kecskeméti színház igazgatójához azzal, hogy ne adjon pénzt, amiért megrendezem az előadást, de fizessen százalékot a jegyárbevételből. Szerénytelenség nélkül mondom, a Centrál Színház igazgatójaként többnyire sikerült a magam útját járnom.
Ez nem annyira meglepő, hiszen progresszív színházi újítók között éltél. Székely Gábor és Major Tamás osztályába jártál a főiskolán, majd a Katona József Színház alapító tagja lettél.
Jeles személyeknek könnyű a hatása alá kerülni. Persze eltérő módon és mértékben. Székely pedagógiáját idegennek éreztem. A Major-élmény kivédhetetlen volt. Ádám Ottó pedig a személyiségének nagysága révén meghatározó. Mindhárman apafigurák voltak, egy életre elegendő munícióval láttak el.
 |
| Puskás Tamás (Fotó: Egry Tamás) |
A színházak általában épületekben működnek. 2008-ban alakult meg a Centrál Színház, amely 435 néző befogadására alkalmas, és ha egy este nincs telt ház, akkor valamit rosszul csináltunk. Nem volt megfelelő a darab-, a színész-, a díszlet vagy a jelmezválasztás. Persze most még ennél is sokkal nehezebb a helyzetünk, hisz a koronavírus rátérdel a színházi szakma nyakára is, és nem tudhatjuk, mit hoz még a jövő.
Mennyit változott a kezdetekhez képest a Centrál Színház stílusa?
Inkább a lehetőségek változtak. Amikor elkezdtük, kulisszák előtt játszottunk Shakespeare-darabokat, ami nagy bátorság volt, de bevált. Kezdetben több volt a befogadott előadás, mint a saját. Változott a repertoár, 2004-ben nem mutathattam volna be a Nem félünk a farkastól-t, de a Central Park Westet 2005-ben már műsorra tűztük. Ebben az időszakban eszembe sem juthatott volna a My Fair Lady, még 2016-ban is nagy merészség volt bemutatni, de a minden képzeletet felülmúló sikere sok mindent, például általános jegyáremelést tett lehetővé, de a darabválasztásaink merészségére is hatással volt. Boldogsággal tölt el, hogy azt csinálhatom, amit szeretek. Nagy kedvvel fogok bele a Nemek és igenekbe vagy A nevem Mary Page Marlow-ba. Bátran kell haladni abba az irányba, amiről azt gondoljuk, hogy a mi utunk. A néző a jó és a rossz színház között választ, nem érdekli, hogy a társulat mit tűzött ki maga elé, művész- vagy szórakoztató színházi tagok-e. Ha ezt a megkülönböztetést Molière, Lope de Vega vagy Shakespeare hallották volna, igencsak furcsállották volna.
Hogyan látod a mai magyar színház helyzetét?
Ugyanis ha sikerrel működnek a színházak, a közönségük meg fogja fizetni a fáradozásaikat, és biztonságban érezhetik magukat állami segítség nélkül is. Ha jó riporter, jó cipész, jó színházigazgató vagyok, azt remélem, szükség lesz a munkánkra.
Az Index történetéből is azt tanultuk, ha független sajtóra vágyunk, meg kell fizetnünk az árát. Gondolod, hogy Cambridge-dzsel vagy Oxforddal meg lehetne tenni azt, amit most a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel tesznek? Vagy előfordulhatna olyasmi a BBC-nél, mint nálunk? Nem, mert ezek az intézmények saját pénzből, önállóan működnek. Vagy ott vannak a neves amerikai színészek, egyikük republikánus-, másikuk demokrataszimpatizáns. Ha jól tudom, Clint Eastwood nagyszerűnek tartja Donald Trump politikáját, Meryl Streep szerint viszont a jelenlegi amerikai elnök munkája fabatkát sem ér. Hozzám Meryl Streep véleménye áll közelebb, ettől még Clint Eastwood a világ egyik legjobb rendezője.
Aki a véleménye miatt nem szorul a partvonalra.
Persze hogy nem, mert arra, amit ő tud, szüksége van a világnak, ezáltal szabadon gondolhatja, amit gondol. Ma itthon ez a fajta szabadság komoly deficittel bír, miközben a szakmánk továbbra is mástól várja a megváltást, pedig a nézőtől kellene várnia.
 |
| Puskás Tamás (Fotó: Egry Tamás) |
Mit jelent számodra a kreativitás?
Amit a szó jelent, a teremtést. Azt, hogy a bennünk lévő nem ismert tartalmakat engedjük hatni. Szerencsés kevesek csodálatos dolgokat teremtenek, kevésbé szerencsések pedig mások alkotását a maguk teremtő készségével szolgálják. Rendezőként igyekszem egy jó darab minden erényét érvényre juttatni és ehhez a létező összes energiám, tudásom használni. A jelenkori színházművészetben a rendezők sokszor a saját egójukat mutogatják, akár a mű kárára is, figyelmen kívül hagyván, hogy mit ábrázolt a darab írója. Meg akarják mutatni, hogy ők unikálisak és megismételhetetlenek. Kevesen közülük olyan érdekesek, mint esetleg a választott mű szerzője és annak mondandója. A rendező pedig többnyire nem alanyi költő.
Biztosan van első emléked a kreativitással kapcsolatban.
Hétéves lehettem, amikor rendeztem egy előadást a Pinokkióból. Mint egy igazi színházban, jegyet osztottam, aztán rá kellett jönnöm, hogy csak az első jelenetet dolgoztam ki. Attól fogva hosszabb volt minden szünet, mint a következő jelenet. (Nevet.) Vagy ahogy kockavárat építek.
Azt szoktad mondani, a színház egyik legfőbb ismérve, hogy el kell bűvölnie a nézőit. Hogyan képes erre ma a színház?
Ahogy mindig is képes volt. Brecht óriási sikert ért el a Háromgarasos operájával a Broadwayn, hiszen ő is tudta, mire vágyik a közönség. A színháznak alapvetően két dologban van kulcsszerepe. Mindig a közösség dönti el, mit tartunk helyesnek, mit helytelennek, mi a bűn, és mi az erény. Persze a dolgok megítélése sokat változik az idők során, de a jó színház erős történetekkel beleszól ebbe az állandó párbeszédbe, segít állást foglalni, irányt mutatni, hogy a közönség tagjai kialakíthassák a maguk véleményét. Másrészt az ember az együttélés miatt kénytelen korlátozni önmagát, elfojtja az indulatait, a világ beszürkül. A színházban nagy érzelmeket felkeltő történeteket nézve azonban hirtelen megtelik a szívünk újra erős érzésekkel, és fellélegzünk, újra szép minden, érdemes élni. Azok, akik segítenek eligazodni az élet útvesztőiben, és elérik, hogy szeressünk élni, jó színházat csinálnak.
Művház
Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét
A rendező meggondolta magát, és mégsem a The Movie Critic című produkció lesz a tizedik, utolsónak szánt mozifilmje.
A 61 éves, Oscar-díjas rendező-forgatókönyvíró tavaly a cannes-i filmfesztiválon beszélt a közönségnek arról, hogy utolsó nagyjátékfilmje, a The Movie Critic 1977-ben játszódik majd, és főhőse egy alig ismert filmkritikus lesz, aki egy pornómagazinnak ír filmekről – emlékeztetett a Variety.com hollywoodi filmes portál nyomán az MTI.
Az is felmerült, hogy Brad Pitt visszatérhet a produkcióban a Volt egyszer egy Hollywoodban megismert Cliff Boothra hasonlító karakterként, és a film, amelynek forgatását 2024-re tervezték, már 20 millió dolláros adótámogatást is kapott Kaliforniától.
Egyelőre nem lehet tudni, hogy miután félretette a mozikritikusos filmet, vajon milyen témát választ majd utolsónak beharangozott játékfilmjéhez
– írta a Variety.com.
Tarantino várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.
Művház
Tévéfilm készül a Ványa bácsiból
Televízió és stream szolgáltatásra készülő filmek gyártásának támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet. A támogatott alkotások között szerepel Csehov egyik legismertebb darabjának tévéfilm feldolgozása kiváló szereposztással, valamint a magyar uralkodók és nemesek itthon kevésbé ismert lányainak élettörténetét bemutató izgalmas dokumentumfilm-sorozat.
A Nemzeti Filmintézet (NFI) 2020 januárja óta nyújt támogatást a televíziós és streaming bemutatásra készülő alkotásokra pályázati úton. A teljes magyar mozgóképszakma összehangolt tevékenységéért felelős szervezet elkötelezett abban, hogy a mozifilmek mellett tartalmas, kulturális értéket teremtő és a nézők számára különleges élményt nyújtó televíziós alkotások is készüljenek. A Televíziós Döntőbizottság ezúttal egy tévéfilm, egy rövidfilm és négy dokumentumfilm- és ismeretterjesztő-sorozat gyártásának szavazott meg támogatást – ismerteti közleményében a Nemzeti Filmintézet (NFI).
Csehov egyik legnépszerűbb színműve, a Ványa bácsi fekete komédiai elemeket sem nélkülöző szabad feldolgozása készül a Megafilm Service és az MTVA koprodukciójában, Helmeczy Dorottya és Kálomista Gábor producerek vezetésével.
A Fazakas Péter rendezésében készülő tévéfilm Somogyi György és Kun-Béres Anikó forgatókönyvéből készül, a forgatás nyáron kezdődik és a bemutatót januárra tervezik az alkotók. A főszerepekben Görög László, Szervét Tibor, Szabó Győző, Czakó Julianna, Molnár Piroska, Csarnóy Zsuzsanna, Bede-Fazekas Szabolcs és Martos Hanga lesz látható.
Mirhó címmel rendez rövidfilmet Vas Marianna, a nemzetközi DocNomads képzés diplomása.Az ígéretes alkotás középpontjában két gyermek áll, akik egyforró nyáron a nagymama kertjében megtapasztalják a vágyat, a félelmet és a leheletfinom elnyomást, ami akár még a közelséggel is összetéveszthető.
A magyar történelem kevéssé ismert női szereplőire irányítja a reflektorfényt a Magyar királylányok című dokumentumfilm-sorozat, amelynek főhősei a közismert uralkodók és nemesek lányai, akikről méltatlanul kevés szó esik a történelemkönyvekben. Európában, választott hazájukban ismertebbek, mint szülőföldjükön és ezen kíván változtatni alkotótársaival a sorozat rendezője, Borsody István, aki a fennmaradt csodák, legendák és bizonyítható történelmi tények alapján ismerteti meg a rendkívüli nőket a nézőkkel. Az epizódok főszereplői azok a nők, akik mind valamely európai uralkodóhoz, önálló régiót irányító főnemeshez mentek férjhez és személyiségük, élettörténetük méltó a filmes feldolgozásra.
A természetvédelem és a természethasznosítás megismertetése a célja az Ez elment vadászni címmel készülő hat részes sorozatnak, amelyet Kostya Bánk rendez. Az egyes epizódokban az alkotók modern eszközök és a legnépszerűbb kommunikációs csatornákon keresztül igyekeznek visszavezetni a nézőket valódi, természetközeli énjükhöz.
1956 a Vajdaságban címmel dokumentumfilmet készít Lavro Ferenc újvidéki származású rendező. A hiánypótló alkotás az 1956-os magyarországi események vajdasági magyarok identitására gyakorolt hatását vizsgálja, bemutatva a forradalom magyar menekültjeinek jugoszláviai fogadtatását.
300 éve kezdődött a magyarországi svábok története, az évforduló kapcsán ezt a kalandos történetet meséli el a kezdetektől napjainkig a most készülő dokumentumfilm. A 300 év…”de mit adtak nekünk a svábok?” című alkotás rendezője a Mi svábok mindig jó magyarok voltunk! és az Isten veled, hazánk! című filmeket is jegyző László Gábor.
Borítókép: illusztráció
Művház
Filmkoncerttel készül a magyar film napjára az Uránia
Április 30-án élőzenei kísérettel vetítenek két 1914-ben készült filmritkaságot, a Munkászubbony és a Dódi karrierje című filmeket.
Mindkettőt Bródy István rendezte, és mindkettőnek Zsitkovszky Béla, az Uránia első technikusa és mozigépésze volt az operatőre, aki arról híres, hogy ő fényképezte A tánczot, az első magyar filmalkotást – ismerteti az Uránia közleménye.
A február végén indult FILM/ZENE sorozatban több mint negyven vetítést, közönségtalálkozót, koncertet rendeztek az Urániában. Ennek a nagyszabású, a filmek hangi-zenei dimenzióját kutató eseménysorozatnak az április 30-i filmkoncert lesz a fináléja. Ezen az estén először vetítik nagy nyilvánosság előtt a néhány éve Amszterdamban felbukkant, majd idehaza a Filmarchívumban teljes körűen restaurált Munkászubbonyt. Bródy István filmje Hegedűs Gyula remeklő főszereplésével egy gyárigazgatóról szól, aki egyrészt munkásruhába öltözve beáll dolgozni a fizikai munkások közé, hogy fényt derítsen panaszaik jogosságára, másfelől nem várt szerelmi kalandba keveredik, aminek bonyodalmas következményei lesznek. Mindeközben csodálatos felvételeket láthatunk a korabeli Budapestről, utazhatunk a Ferencz Ferdinánd nevű dunai gőzösön, de rácsodálkozhatunk a Duna régi teherhajóira és a korabeli emberi karakterekre is. A felújítás során új kísérőzene is készült a filmhez – megtartva a némafilm-korszak mozizenéjének világát, de kortárs, jazzes hangzással, amit a zeneszerző, Káel Norbert zongoraművész ad elő ezen az alkalmon.
Az est másik némafilmje a Dódi karrierje szintén századelős karriertörténet, de immár könnyedebb hangnemben. Bohózatot látunk egy léha pesti fiatalemberről, aki hősiesen megvéd egy csinos lányt egy részeg ember tolakodásától. A dologból randevú, majd szerelem és házasság lesz, és a lány, illetve annak apja révén Dódi végül hihetetlen karriert csinál. A vetítéshez Szabó Ádám harmonikaművész-énekes, számos tehetségkutató sikeres szereplője, a Sztárban sztár hetedik évadának nyertese adja a harmonikakíséretet a rá jellemző virtuozitással. Érdekesség, hogy az est során látható két filmnek nemcsak a rendezője, de az operatőre is közös: Zsitkovszky Béla, az Uránia első technikusa és mozigépésze. Ő rögzítette egykor az épület tetőteraszán az első magyar filmalkotást, az egyperces jelenetek fűzéréből álló Tánczot, amelynek 1901-es premierje a magyar filmtörténet kezdete. Erre emlékezünk minden év április 30-án – idén egyebek mellett ezzel a két régi magyar mozidarabbal is. A vetítések előtt Ráduly György, a filmeket őrző és felújító Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum igazgatója mond bevezetőt – írják.
A filmtörténeti klasszikusok sorát felvonultató FILM/ZENE sorozat záróeseményéig további érdekességekkel készül még az Uránia. Április 24-én közönségtalálkozóra várják Forgács Péter médiaművészt, filmrendezőt, aki a Dusi és Jenő, valamint a Miss Universe 1929 – Lisl Goldarbeiter – A Szépség útja című különleges found footage filmjeit kíséri el a moziba – az előbbi zenéjét Szemző Tibor, az utóbbiét Melis László szerezte. További emlékezetes kortárs alkotások is műsorra kerülnek, köztük Mundruczó Kornél Johannája Tallér Zsófia zenéjével, Giuseppe Tornatore Ennio Morriconéról szóló dokumentumfilmje, Leos Carax Annatte című rendhagyó musicalje a Mael-fivérek zenéjével és – április 26-án – Alejandro González Inárritu Birdmanje, amely idén tízéves. A mexikói sztárrendező munkáját nemcsak a látszólag vágások nélküli kameravezetés és jelenetszervezés teszi bravúrossá, hanem az egyetlen dzsessz dobszólóra épülő zenei világ.
A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megvalósult FILM/ZENE sorozat teljes programja elérhető a www.urania-nf.hu weboldalon.