Kövess minket!

Művház

Puskás Tamás: „Nehéz eltérőnek, különutasnak lenni”

Volt fiatal Nárcisz, aki szeretett volna valaki lenni, aztán ez is, mint sok minden más, alakult benne. Színművész, rendező, majd a negyvenes évei elején színházigazgató lett. Puskás Tamás mindig megpróbált elmenni a falig. Már egészen fiatalon a saját útját kívánta járni, ami nem is annyira meglepő, hiszen progresszív színházi újítók között tanulta a szakmát. Székely Gábor és Major Tamás osztályába járt a főiskolán, majd a Katona József Színház alapító tagja lett. Az elmúlt tizenhét évben a Centrál Színház igazgatójaként is sikerült igencsak eltérőt létrehoznia. Az Alkotni születtünk interjúsorozat tizenegyedik része.

Latinovits Zoltán az utolsó megjelent interjújában azt mondja, egy színész akkor értékes, ha minél egyedibb, minél több „én” van benne. Hiszel ebben?

Individualista korban élünk, úgy viselkedünk, mintha tisztában lennénk magunkkal, valódi igényeinkkel, miközben keleti tanítók vagy éppen az egyik legérdekesebb jelenkori gondolkodó, Yuval Noah Harari figyelmeztet minket, arra sem vagyunk képesek, hogy tíz másodpercig összpontosítsunk a lélegzetvételünkre, hogyan is lenne fogalmunk akkor valódi énünkről és annak korlátairól.

Latinovits és kora közkedvelt elképzelése szerint kétféle színész van, a teljesen átalakuló, varázsló színész – az ő eszményképe –, illetve a komédiás, avagy bohóc. Latinovits a szerepeinek megformálásakor igyekezett feladni önmagát, és teljesen átalakulni Cippolává, Bozzi úrrá vagy éppen Szindbáddá. Én magam nem hiszek ezekben az átjárhatatlan kategóriákban, ahogy például a művész- kontra szórakoztató színház megkülönböztetésben sem. Latinovits is, minden igyekezete dacára, „a Latinovitsként” él bennünk, kikerülhetetlen különös személyének emléke, amikor például Adyt vagy József Attilát szavalunk.

Változott-e a jó szerepről alkotott elképzelésed azáltal, hogy betöltötted a hatvanadik életévedet?

Régóta nem vagyok főfoglalkozású színész. Minden történetnek van csekély számú olyan szereplője, akik számot tarthatnak az érdeklődésünkre. Ez általában négy-hat szerepet jelent. Egy férfi, egy nő, az ő sorsukat kihívó másik két szereplő, esetleg egy-két rezonőr. Ha jó a darab, ezek jó szerepek. A Nem félünk a farkastól négyszereplős, mind a négy fantasztikus szerep. A híres Richard Burton–Elizabeth Taylor-féle filmben a női mellékszereplő is Oscar-díjat kapott. Persze hosszasan tudnék sorolni olyan darabokat, amelyektől kivert a hideg, ezekben a jó szerep is rossz.

Régen aggódtam, hogy a színész mestersége komolytalanabb, mint a táncművészé, a zenészé vagy éppen az operaénekesé. Ma már biztosan tudom, ha a színész jól végzi a feladatát, legalább olyan komoly hivatásnak áldoz, mint bármelyik az előbbiek közül.

Hatvanegy éves vagyok. Voltam fiatal Nárcisz, akit csak az érdekelt, hogy szeressék, aztán ez is, mint annyi minden más, átalakult. A negyvenes éveim elején színházigazgató lettem, és kiderült, mindaz a képesség, amivel kisgyerekkoromtól jeleskedtem, használható ebben a munkában, összegződik benne.

Puskás Tamás (Fotó: Egry Tamás)
Puskás Tamás (Fotó: Egry Tamás)

Világéletedben a magad ura akartál lenni. Színészként, rendezőként, igazgatóként folyamatosan alá kell vetned magad valamilyen akaratnak. Ez soha nem okozott konfliktust?

Az ember társas lény, kénytelen egyeztetni a saját vágyait a társakéval. Látszólag különleges, egyetlen személyiségünk a lényeg, pedig kissé távolabbról nézve az ember hangya, nem értelmezhető a boly egésze nélkül.

Színészként rendezők ösztökéltek, sokszor olyan irányba, amelyet rossznak gondoltam, rendezőként a színházigazgatók elvárásainak kellett megfelelnem, igazgatóként minden körülménynek. Jelenleg egy magánszínház vezetője vagyok.

Mindig megpróbáltam elmenni a falig, a saját utamat járni. Figyelem a fiatalokat, akik most kiállnak a Színház- és Filmművészeti Egyetem függetlensége mellett, és nagyon drukkolok nekik. Ők is azért küzdenek, hogy a saját útjukat járhassák.

Harmadéves főiskolás voltál, amikor az első színpadi darabodban, A szuzai menyegzőben Sinkovits Imre partnereként úgy érezted, a hangod „leesik” a színpadról.

Fájdalmas élmény, nagy meglepetés volt. Hiába volt mögöttem a főiskola hároméves beszédtechnikai képzése, úgy éreztem a Nemzeti színpadán állva, hogy nem ér el a hangom a nézőkig, lepottyan a zenekari árok előtt. Nem rendelkezem olyan adottságokkal, mint például a feleségem (Básti Juli – a szerk.) édesapja, Básti Lajos. Később jöttem rá, hogy a színpadi beszéd elsajátítása és az énekhang képzése egy tőről fakad, aki képes énekesként megállni a helyét, azt prózai színészként sem fogja készületlenül érni semmilyen szerep.

Mekkora szerepe volt a válságos pillanatoknak abban, hogy idővel elkezdtél rendezni?

Amikor én végeztem a főiskolát, fiatal színész csak Kaposvárra vágyhatott, esetleg a Vígszínházba, ha ezekre a helyekre nem szerződtették, úgy érezte, lényegében lehúzhatja a rolót. A frissen végzett színészek sokszor bizony előítéletesek, önálló véleményükként hangoztatják azt, ami divat. Tapasztalataik nincsenek még, de szeretnének felülni a hullámra, és magasra repülni vele. Az volt a szerencsém, hogy noha Kaposvárra nem hívtak, de az alakuló Katona József Színházba igen. Székely Gábor és Zsámbéki Gábor a kaposvári és a szolnoki színészek krémjével, valamint az akkori színi társadalom nagyágyúival, köztük a Nemzeti Színház öregjeivel, Major Tamással és Gobbi Hildával valami olyan csodát hoztak létre, amely minden kérdésen felül álló volt. Ennek a színháznak a megalakulása soha vissza nem térő eseménye volt a magyar színház történetének.

Nem is maradt el a világraszóló siker. Fellélegezhettem, de aztán jöttek a bájos tények. Akkor már két éve játszották Carlo Goldoni Két úr szolgája című komédiáját, amelynek főszerepét kellett átvennem. Tudni kell, hogy Major darabjainak próbáin többnyire ő szerepelt. Délelőtt tíz és délután kettő között csak anekdotázott, szerepelt, gyakorolni a saját szerepünket vajmi kevés időnk maradt. Ráadásul még teljesen el voltam foglalva magammal. A szövegem sem tanultam meg rendesen a bemutató estéjére, úgyhogy akkorát buktam, mint az ólajtó. Érthető módon a színház vezetői kispadra ültettek, talán megérek, mint a polcra tett alma. Négy-öt mondatos szerepeket osztottak rám, az időm nagy részében a színészöltözőben hallgattam Horváth Józsi bácsi egyébként remek elbeszéléseit a zsellérsorsról vagy Hollósi Frici és Újlaki Dini történeteit a vidéki színjátszás szépségeiről, közben olvastam a világirodalom remekeit. Egy év után feltettem magamnak a kérdést, vajon 23 évesen beérem ezzel?

Puskás Tamás (Fotó: Egry Tamás)
Puskás Tamás (Fotó: Egry Tamás)

Ekkor Ádám Ottó vezetésével rendező szak indult a főiskolán. Jelentkeztem, és felvettek. Unatkoztam, valami komoly dolgot szerettem volna csinálni, mondhatjuk tehát, unalmamban lettem rendező. Miután elvégeztem, két évig vidéki színházakban dolgoztam, például Sopronban A Karamazov testvéreket, Pécsett Szép Ernő Vőlegényét rendeztem nagy sikerrel. Aztán Ádám Ottó nyugdíjba ment a Madáchból, Kerényi Imre lett az igazgató. Sokan aspiráltunk rendezői pozícióra: Mácsai, Balikó Tamás, Kolos István, Huszti Péter, Szirtes Tamás és én. Kerényi azt mondta, mindannyian rendezzünk egy darabot, majd eldönti, ki rendezhet nála a jövőben. Én a Bernarda Alba házát állítottam színpadra, Schütz Ilával a címszerepben. Nagyon jól sikerült, azóta is hálás vagyok a sorsnak azért, hogy akkor vele és a többiekkel dolgozhattam, de mily meglepő – Szirtes és Huszti maradtak alkalmazásban. Egy ideig énekes színészként próbáltam szerencsét, odáig vittem, hogy 1996-ban a La Mancha lovagját énekeltem Temesváron, de 97-től már újra rendeztem Miskolcon és Kecskeméten.

Az soha nem volt kérdés, hogy rendezőként a „hangod” képes-e eljutni a nézőkig?

Nem, mint Pallasz Athéné, teljes fegyverzetben ugrottam ki Ádám Ottó fejéből. (Nevet.) A rendezői mivoltommal soha nem volt problémám.

Puskás Tamás (Fotó: Egry Tamás)
Puskás Tamás (Fotó: Egry Tamás)

A színházi és a filmes szerepek, a rendezés meseszerű, álomból szőtt dolgok az életedben. Hogyan jön ehhez a színházvezetés?

Felnőttmeséknek nevezem a dolgaimat.

Miközben az igazgatás minden, csak nem mese.

Valóban. És ez megint az önállóság kérdése, viselem a felelősséget. Ha jót csinálok, engem dicsérjen, ha rosszat, rám hulljon vissza. Nem elég próbálkozni. Mindig nehéz eltérőnek, különutasnak lenni. Valószínűleg az elsők között állítottam be a kecskeméti színház igazgatójához azzal, hogy ne adjon pénzt, amiért megrendezem az előadást, de fizessen százalékot a jegyárbevételből. Szerénytelenség nélkül mondom, a Centrál Színház igazgatójaként többnyire sikerült a magam útját járnom.

Ez nem annyira meglepő, hiszen progresszív színházi újítók között éltél. Székely Gábor és Major Tamás osztályába jártál a főiskolán, majd a Katona József Színház alapító tagja lettél.

Jeles személyeknek könnyű a hatása alá kerülni. Persze eltérő módon és mértékben. Székely pedagógiáját idegennek éreztem. A Major-élmény kivédhetetlen volt. Ádám Ottó pedig a személyiségének nagysága révén meghatározó. Mindhárman apafigurák voltak, egy életre elegendő munícióval láttak el.

A színházeszményem szerint csak jó és rossz színház van, vagy képes vagyok úgy elmesélni egy történetet a nézőnek, hogy abba beleszeressen, vagy megbuktam. Vannak avantgárd, kísérletező színházak, de ha egy történetet nem tud úgy elmesélni, hogy azért bomoljon a néző, akkor az rossz színház, műfajtól függetlenül.

Puskás Tamás (Fotó: Egry Tamás)
Puskás Tamás (Fotó: Egry Tamás)

A színházak általában épületekben működnek. 2008-ban alakult meg a Centrál Színház, amely 435 néző befogadására alkalmas, és ha egy este nincs telt ház, akkor valamit rosszul csináltunk. Nem volt megfelelő a darab-, a színész-, a díszlet vagy a jelmezválasztás. Persze most még ennél is sokkal nehezebb a helyzetünk, hisz a koronavírus rátérdel a színházi szakma nyakára is, és nem tudhatjuk, mit hoz még a jövő.

Mennyit változott a kezdetekhez képest a Centrál Színház stílusa?

Inkább a lehetőségek változtak. Amikor elkezdtük, kulisszák előtt játszottunk Shakespeare-darabokat, ami nagy bátorság volt, de bevált. Kezdetben több volt a befogadott előadás, mint a saját. Változott a repertoár, 2004-ben nem mutathattam volna be a Nem félünk a farkastól-t, de a Central Park Westet 2005-ben már műsorra tűztük. Ebben az időszakban eszembe sem juthatott volna a My Fair Lady, még 2016-ban is nagy merészség volt bemutatni, de a minden képzeletet felülmúló sikere sok mindent, például általános jegyáremelést tett lehetővé, de a darabválasztásaink merészségére is hatással volt. Boldogsággal tölt el, hogy azt csinálhatom, amit szeretek. Nagy kedvvel fogok bele a Nemek és igenekbe vagy A nevem Mary Page Marlow-ba. Bátran kell haladni abba az irányba, amiről azt gondoljuk, hogy a mi utunk. A néző a jó és a rossz színház között választ, nem érdekli, hogy a társulat mit tűzött ki maga elé, művész- vagy szórakoztató színházi tagok-e. Ha ezt a megkülönböztetést Molière, Lope de Vega vagy Shakespeare hallották volna, igencsak furcsállották volna.

Hogyan látod a mai magyar színház helyzetét?

Nyugtalan vizeken hajózunk, félő, hogy sziklának csapódunk. Legfőbb gondom, hogy eltörölték a taót, amellyel ugyan valóban sokan visszaéltek, ugyanakkor 2008 és 2018 között szabad, liberális színházpolitikát, ezzel együtt piaci lehetőségeket teremtett. Sajnos ebben az ügyben a máskor egymásnak feszülők is közös érdeket láttak. Sokan gondolják úgy, igényesebb színház nem létezhet állami segítség nélkül. Én meg azt kívánom ennek az országnak, hogy minél több, a saját tetteiért felelősséget vállaló polgára legyen, és hogy legyen köztük olyan is, aki a színházban találja meg a boldogulását.

Ugyanis ha sikerrel működnek a színházak, a közönségük meg fogja fizetni a fáradozásaikat, és biztonságban érezhetik magukat állami segítség nélkül is. Ha jó riporter, jó cipész, jó színházigazgató vagyok, azt remélem, szükség lesz a munkánkra.

Az Index történetéből is azt tanultuk, ha független sajtóra vágyunk, meg kell fizetnünk az árát. Gondolod, hogy Cambridge-dzsel vagy Oxforddal meg lehetne tenni azt, amit most a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel tesznek? Vagy előfordulhatna olyasmi a BBC-nél, mint nálunk? Nem, mert ezek az intézmények saját pénzből, önállóan működnek. Vagy ott vannak a neves amerikai színészek, egyikük republikánus-, másikuk demokrataszimpatizáns. Ha jól tudom, Clint Eastwood nagyszerűnek tartja Donald Trump politikáját, Meryl Streep szerint viszont a jelenlegi amerikai elnök munkája fabatkát sem ér. Hozzám Meryl Streep véleménye áll közelebb, ettől még Clint Eastwood a világ egyik legjobb rendezője.

Aki a véleménye miatt nem szorul a partvonalra.

Persze hogy nem, mert arra, amit ő tud, szüksége van a világnak, ezáltal szabadon gondolhatja, amit gondol. Ma itthon ez a fajta szabadság komoly deficittel bír, miközben a szakmánk továbbra is mástól várja a megváltást, pedig a nézőtől kellene várnia.

Puskás Tamás (Fotó: Egry Tamás)
Puskás Tamás (Fotó: Egry Tamás)

Mit jelent számodra a kreativitás?

Amit a szó jelent, a teremtést. Azt, hogy a bennünk lévő nem ismert tartalmakat engedjük hatni. Szerencsés kevesek csodálatos dolgokat teremtenek, kevésbé szerencsések pedig mások alkotását a maguk teremtő készségével szolgálják. Rendezőként igyekszem egy jó darab minden erényét érvényre juttatni és ehhez a létező összes energiám, tudásom használni. A jelenkori színházművészetben a rendezők sokszor a saját egójukat mutogatják, akár a mű kárára is, figyelmen kívül hagyván, hogy mit ábrázolt a darab írója. Meg akarják mutatni, hogy ők unikálisak és megismételhetetlenek. Kevesen közülük olyan érdekesek, mint esetleg a választott mű szerzője és annak mondandója. A rendező pedig többnyire nem alanyi költő.

Nekem nincs ilyen ambícióm. Shakespeare zsenijét, Tracy Letts gondolatait szeretném megmutatni. Például a Nem félünk a farkastól-ban érvényre juttatni Albee szándékát, hogy miközben az öregedésről, a halálról beszélünk, a néző ne tévessze szem elől a mű humorát. A harmadik felvonás közepéig nevessen, érezze a kegyetlen játszmák mögött a darab tragikomikumát.

Biztosan van első emléked a kreativitással kapcsolatban.

Hétéves lehettem, amikor rendeztem egy előadást a Pinokkióból. Mint egy igazi színházban, jegyet osztottam, aztán rá kellett jönnöm, hogy csak az első jelenetet dolgoztam ki. Attól fogva hosszabb volt minden szünet, mint a következő jelenet. (Nevet.) Vagy ahogy kockavárat építek.

Azt szoktad mondani, a színház egyik legfőbb ismérve, hogy el kell bűvölnie a nézőit. Hogyan képes erre ma a színház?

Ahogy mindig is képes volt. Brecht óriási sikert ért el a Háromgarasos operájával a Broadwayn, hiszen ő is tudta, mire vágyik a közönség. A színháznak alapvetően két dologban van kulcsszerepe. Mindig a közösség dönti el, mit tartunk helyesnek, mit helytelennek, mi a bűn, és mi az erény. Persze a dolgok megítélése sokat változik az idők során, de a jó színház erős történetekkel beleszól ebbe az állandó párbeszédbe, segít állást foglalni, irányt mutatni, hogy a közönség tagjai kialakíthassák a maguk véleményét. Másrészt az ember az együttélés miatt kénytelen korlátozni önmagát, elfojtja az indulatait, a világ beszürkül. A színházban nagy érzelmeket felkeltő történeteket nézve azonban hirtelen megtelik a szívünk újra erős érzésekkel, és fellélegzünk, újra szép minden, érdemes élni. Azok, akik segítenek eligazodni az élet útvesztőiben, és elérik, hogy szeressünk élni, jó színházat csinálnak.

Művház

Javában forog A helység kalapácsa című tévéfilm

Javában zajlik A helység kalapácsa című tévéfilm forgatása Dombrovszky Linda rendezésében. Petőfi Sándor azonos című komikus eposzának adaptációját a tervek szerint jövő januárban mutatják be a Duna televízióban a Petőfi-bicentárium alkalmából.

Közzétéve:

A helység kalapácsa egy hősköltemény paródiája. “Ez egy westernfilm magyaros elemekkel megbolygatva, például matyómotívumok jelennek meg a jelmezekben, Ferenczi György által megzenésített Petőfi-versek pedig egy furcsa egyveleget adnak, amely erősíti a paródiát” – hangsúlyozta Dombrovszky Linda rendező a tordasi Westernfaluban zajló forgatás szerdai sajtótájékoztatóján.

Az eredeti szöveg megmaradt, csak filmnyelvileg és látványban teremtettek új világot. Somogyi György forgatókönyvíróval az eposzt dialógusba ültették át, pár leírósort kihúztak, de ez nem törte meg a költemény ritmikáját – tette hozzá.

Nem modernizálták a történetet, csak vizuálisan izgalmassá és fogyaszthatóvá tették, de van olyan szándéka is a filmnek, hogy jelen problémákat is feszegessen azon túl, hogy feltűnnek benne az örök emberi érzések, mint a szerelem, gyűlölet vagy a bosszú. A rendező szerint az eposz aktualitása elrejtve ugyan, de egy-két sorban megjelenik a szövegben.

“Petőfi üzenete az, hogy mi, emberek pici porszemek vagyunk a világegyetemben, apró-cseprő dolgokkal küzdünk, miközben a világ elpusztul, ez az üzenet a film fináléjában teljesedik ki ” – magyarázta.
 Bekerült a történetbe a mesélő karaktere, akit Zayzon Zsolt alakít, ő kalauzol végig az eseményeken. “Ez az élő figura segített minket abban, hogy a sok szöveg megmozduljon és filmesebb világ jöjjön létre” – magyarázta.

Kortárs nyelven nyúlni Petőfihez

A forgatás két hetet vesz igénybe, augusztus 21-én fejeződik be, a tordasi Westernfalu mellett Nagyszékelyen, Ráckeve mellett, Visegrádon, Etyeken és Mátyásföldön vettek fel jeleneteket.
 Ember Márk, aki Csepű Palkót alakítja, karakteréről elmondta, látszólag egy félelmet nem ismerő ember. Kiemelte: szereti ezt a történetet, a humorát, játékosságát és emberségét.

Nagy Viktor színész, aki a tévéfilmben Bagarja uramot alakítja, arról beszélt, hogy “Petőfi Sándor költeményeit kisiskolás korunk óta valamennyi jól ismerjük, felnőtt fejjel már tudjuk, hogy Petőfi külföldön az egyik legnépszerűbb magyar költő, aki után világirodalmi rangú életmű maradt fenn, amelyek mind, ahogy A helység kalapácsa is megfilmesítésre várnak”.

Kálomista Gábor producer hangsúlyozta: a Megafilm sokat foglalkozik a közelmúlt és régmúlt történelmével, többek között Trianonról is készítettek filmet. Felidézte azt is, hogy Petőfi komikus eposzából 1965-ben készült már filmes adaptáció Zsurzs Éva rendezésében. Az új adaptáció a közmédia és a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával valósul meg – tette hozzá.

“Petőfi Sándor, a nemzet költője nemcsak a közeledő bicentárium miatt fontos a közmédiának, hanem azért is, mert ő volt az a költőnk, aki a korában összefogta a nemzetet, megtestesítette a szabadságharcot és az együvé tartozást” – hangsúlyozta Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója. Hozzátette: a közszolgálati média feladata, hogy őrizze a magyar nemzet kulturális értékeit, ezért is tartotta fontosnak, hogy megrendelje és teljes körűen finanszírozza a most készülő filmet.

Petőfi komikus eposzát több mint ötven éve nem dolgozták fel filmben, a közmédia számára pedig fontos, hogy változatos módon, a mai kor szellemének megfelelően mutassa be a költő életművét. A helység kalapácsa egy kortalan mű, amely a különféle generációk számára többféle stílusban is bemutatható – mondta, hozzátéve: a közmédia tervei szerint a bicentenárium alkalmából különféle formában szeretnék bemutatni Petőfi valamennyi művét.

Demeter Szilárd, a Petőfi Kulturális Ügynökség igazgatóságának elnöke hangsúlyozta: a Nemzeti Kulturális Alappal közösen több milliárd forintot szánnak a Petőfi-bicentenárium megünneplésére: egyebek mellett vidéki múzeumok kiállításai, irodalmi emlékházak újulnak meg. Terveik szerint olyan produkciókat hoznak létre, amelyek a magyar anyanyelvi kultúrát “a maga sokszínűségében tudják megmutatni”.

“Célunk, hogy kortárs nyelven nyúljunk Petőfihez vissza és mindenki számára élővé tegyük az alakját, költészetét” – hangsúlyozta, hozzátéve: Futaki Attila rajzoló képregényt készít Petőfi Az apostol című elbeszélő költeményéből, a jövőben megvalósuló nagyszabású Petőfi-filmben pedig egyebek mellett egy olyan szemlélet is megjelenik, amely a költő vagányságát helyezi a középpontba – magyarázta.

A helység kalapácsa további szerepeit Pindroch Csaba, Cserna Antal, Szervét Tibor, Györgyi Anna, Hunyadkürti István és Gubás Gabi alakítják. A film operatőre Hartung Dávid, vágója Pap Levente.

Tovább olvasom

Művház

Jövő hétfőn kezdődik az 50. Tokaji Írótábor

A zempléni településen augusztus 25-ig szakmai előadások, kerekasztal-beszélgetés, bemutatók, esténként koncertek várják az érdeklődőket.

Közzétéve:

Borítókép: A 43. Tokaji Írótábor záróünnepsége a Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban 2015-ben. MTI Fotó: Vajda János

A Kárpát-medencei írók egyik legnagyobb irodalmi találkozójának megnyitója után Sütő András Káin és Ábel című művével lép színpadra a Paulay Ede Színház Kis Domonkos Márk rendezésében – olvasható az esemény programjában.

Másnap a plenáris ülésen Alexa Károly és Márkus Béla irodalomtörténészek és Mezey Katalin író tart előadást.

A második plenáris ülésen a Rákóczi Pince és Udvarház teraszán Soltész Márton irodalomtörténész a Tokaji Írótábor történetéről, Bertha Zoltán irodalomtörténész “Harangzúgásos” magyar irodalomról beszél, míg Kelemen Erzsébet író, irodalomtörténész az irodalomnak a magyar nemzeti identitás formálásában és erősítésében nyújtott szerepéről tart előadást.

A jubileumi írótáborban mutatják be az 1986-os Tokaji Írótábor eddig kiadatlan évkönyvét Soltész Márton szerkesztésében. Bemutatkozik a Magyar Kultúra című új folyóirat, felolvasást tartanak a korábbi évek Tokaji Írótábor-díjasai.

Esténként koncertek lesznek a város főterén. Fellép a Vintage Dolls, a Sárik Péter Trió, kortárs költők megzenésített verseivel az Eleven Költők Társasága, valamint Pély Barna.

Az Egy irodalmi nemzedék a rendszerváltozás forgatagában című kerekasztal-beszélgetésen Kukorelly Endre, Petőcz András, Turczi István és Zalán Tibor vesz részt.

Az esemény zárónapján Horváth Júlia Borbála író, antropológus, Borvendég Zsuzsanna történész és Stumpf István, a Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke előadásain szó lesz egyebek mellett a magyar kultúrában máig élő szocializmusról, a kádári rendszer lebontásáról, valamint a kultúra, tudomány és politika jövőképéről.

Ugyancsak az utolsó napon a jubileum alkalmából ünnepélyes keretek között átadják a felújított Millenniumi Irodalmi Emlékparkot, ahol egyebek mellett domborművet avatnak a 100 éve született Fekete Gyula író, valamint Antall István rádiós szerkesztő emlékére, Oláh Jánosra és Hubay Miklósra pedig faültetéssel emlékeznek. A jubileumi találkozó a díjátadóval ér véget.

Tovább olvasom

Művház

Körtvélyesi László organikus képeiből nyílik kiállítás Pécsett

A több mint ötven éve aktív fotográfus, fotóművész utoljára hét éve mutatta be műveit önálló kiállítás keretében, most augusztus 25-től a pécsi Művészetek és Irodalom Házában lesznek láthatók alkotásai.

Közzétéve:

Az eredetileg erdészeti-vadászati technikumi végzettségű Körtvélyesi László az MTI-nek úgy fogalmazott, hogy a kiállítás ars poeticája a “hajolj közelebb, nézz a szemembe, fényképezz le, vigyél magaddal és mutass meg másoknak” gondolatai köré rendeződik.

“A kövekben, a patakokban, az évszakok változásában, a körülöttünk lévő mikrovilágban olyan gyönyörűséges értékek lakoznak, amelyeket észre kell venni”

– fogalmazott.

A tárlaton a közönség egyebek mellett átvilágított termésekről, különleges formájú gyümölcsökről és bomlófélben lévő falevelekről láthat kisméretű, 18-szor 24 centiméteres képeket, amelyekhez – mint a fotóművész rámutatott – “garantáltan közelebb kell hajolni”.

Körtvélyesi László kifejtette: az alkotások méretéből fakadóan a kiállított fotókat egyszerre csak egy ember tudja szemlélni, így “kényszeríti rá” a nézőt, hogy rászánja azokra az időt.

Hozzátette:

a túlnyomó többségben néhány négyzetméteren, “a lehető legegyszerűbb technológiával” készült képek esetében nem alkalmazta a fotográfia – mint fogalmazott – “jelenleg divatos” utómunkálatait.

Körtvélyesi László, becenevén Körte 1948-ban született Mosonmagyaróváron, szabadúszó fotográfus, 1992-től tanított a Janus Pannonius Tudományegyetem, később a Pécsi Tudományegyetem művészeti karán gyakorlati fotográfiát. Az 1970-es évektől kezdve a polgári légi fotózás magyarországi újjáélesztésének egyik központi alakja, úttörője volt, emellett több mint harminc éve fényképezi a Pécsi Nemzeti Színház és a Pécsi Balett előadásait a társulatok hivatalos fotósaként.

Az Artportal művészlexikonjának ismertetése a Mecseki Fotóklub tagja, fotózta a siklósi művésztelep életét, munkáit, aktfotóiról ismert szélesebb körben, de készít műtárgyfotókat, reklámfelvételeket, pécsi városképeket földről és levegőből egyaránt. Hosszú ideje dokumentálja a magyarországi németek, újabban a baranyai horvátok életét, szokásait, népviseletét. Az e témában eddig megjelent köteteken túl továbbiakat is tervez kiadatni a jövőben.

Tovább olvasom