Kövess minket!

Művház

Örökösei előtt mutatják be a Chaplinről szóló némajátékot

Nagyvárosi fények címmel debütál a Játékszínben Szente Vajk rendezésében az Oscar-díjas komikus-színészről szóló némajáték, amelynek egyik főszereplője Gáspár Kata lesz. A színésznő lelkesen mesélt a nem mindennapi kihívásról a Duna Televízió Nyár 21 című műsorában, ahol azt is elárulta, hogy Charlie Chaplin leszármazottjait is meghívták a darab premierjére.

Gáspár Katát láthatta már a közönség a legnagyobb fővárosi színházak színpadától kezdve, moziban és a tévében is, de nem állnak tőle távol az alternatív társulatok darabjai sem. Most is egy izgalmas színházi kihívásra mondott igent: a Játékszínben egy némajáték egyik szereplője lesz Nagy Sándor, Kolovratnik Krisztián, Kovács Gyopár, Zsurzs Kati, Csonka András és Túri Lajos Péter mellett.

Charlie Chaplin 1931-ben forgatott megindító némafilmjének, a Nagyvárosi fények színpadi adaptációjában fekete-fehér látványvilággal, zenével, prózai szöveg és dalok nélkül, egy különlegesen izgalmas, a némafilmek stílusát felidéző színészi játékkal készülnek a közönségnek. Az egyszerre mulatságos és elgondolkodtató darab előkészületeiről Gáspár Kata a Duna Televízió Nyár 21 című műsorában mesélt.

„Szente Vajk elképesztő fába vágta a fejszéjét, amikor némajáték rendezésére adta a fejét. Örömmel vettem részt ebben a kísérletben. Bármilyen viccesen is hangzik, olvasópróbával kezdtünk.

Kihívás, hiszen nem szólalok meg, miközben kilenc karaktert játszom benne. Négy öltöztető van a takarásban, akik 10 másodperc alatt átöltöztetnek rablóból rendőrnek. Fantasztikus csapatmunka”

– árulta el az októberi bemutatóra készülő Gáspár Kata, aki nem akármilyen plénum előtt mutathatja be kollégáival a némajátékot.

„Ha a vírushelyzet nem húzza keresztbe, Chaplin örökösei is jelen lesznek a bemutatón. Már írtak egy levelet a Játékszínnek, amelyben úgy nyilatkoztak, hogy ez az előadás méltó az emlékéhez. Hihetetlen, hogy ma ez megtörténhet. Nekünk, színészeknek ez egy plusz inspiráció, hogy a leszármazottjait láthatjuk vendégül a bemutatón” – tette hozzá a színésznő a Nyár 21 legutóbbi adásában.

Gáspár Kata kiemelte, hogy a Vidor Fesztivál versenyprogramjába is beválogatták az előadást, ami külön büszkeség számukra. Ha pedig egy kicsit pihenni is jut ideje, akkor Alsóörsön van a családi nyaralójukban, ahol nem akármilyen vakációban van része – számolt be róla a hirado.hu. A részletek a Nyár 21 aktuális adásából ismerhetők meg.

Nyár 21 augusztus 9-től újra a Dunán! A Nyár 21 korábbi adásai 60 napig korlátlanul visszanézhetők a MédiaKlikken.

Művház

New Yorkban is telt ház előtt mutatták be a Most vagy soha! című filmet

A Lincoln Centerben volt a vetítés hétfőn, egy nappal a Los Angeles-i, szintén teltházas amerikai premiert követően.

Közzétéve:

Fülöp Péter producer, Palotai Csenge, a New York-i Liszt Intézet igazgatója, Mosolygó Sára főszereplõ és Lóth Balázs rendező (b-j) a Most vagy soha! című magyar történelmi kalandfilm bemutatóján a Lincoln Center kulturális központban 2024. április 15-én, fotó: MTI/Nemzeti Filmintézet

Az Egyesült Államok keleti partján tartott bemutatón is részt vett Lóth Balázs rendező, valamint Mosolygó Sára színésznő, aki az 1848. március 15-i eseményeket feldolgozó mozifilmben Szendrey Júliát alakítja, és jelen volt Fülöp Péter producer is.

Az MTI beszámolója szerint a premiert követően Mosolygó Sára azt emelte ki, hogy

a filmet az Egyesült Államokban is nagyon nagy szeretettel fogadta a közönség, és nagy kíváncsiságot mutat az alkotás iránt.

Megjegyezte, hogy nagyon sokan tőle személyesen arról érdeklődnek, hogy a kaszkadőrjelenetekben is maga alakította-e a szerepét, amire az a válasz, hogy a többségét igen.

Lóth Balázs rendező arról beszélt, hogy személyesen is sokat jelen számára a New York-i vetítés, hiszen majd 25 évvel ezelőtt a New York Film Academyn szerzett diplomát, és az intézmény több diákja is meghívást kapott a premierre.

Az alkotó hozzátette, hogy

a film a világon minden közönség számára érthető, mert nemzetközi filmnyelven fogalmazták meg, stílusa pedig kicsit emlékeztet az amerikai filmekre.

A bemutatónak helyet adó Lincoln Center az egyik legrangosabb művészeti létesítményként ismert, ahol magyar film ilyen fogadtatásban még nem részesült – tette hozzá Lóth Balázs.

A film előzetesét itt tudja megtekinteni:

A New York-i filmbemutatót a New York-i Liszt Intézet szervezésében, a Nemzeti Filmintézet támogatásával tartották.

Palotai Csenge, a New York-i Liszt Intézet igazgatója arról számolt be, hogy szeretnék az Egyesült Államok minél több városába és minél több fiatalhoz eljuttatni a Most vagy soha! című alkotást, így a többi között San Franciscóban, Bostonban és Austinban is le kívánják vetíteni, valamint tárgyalások folynak arról, hogy Kanadában – Torontóban – szintén bemutassák.

Tovább olvasom

Művház

Sorozatpremier: Vak rendőrnő kezd nyomozásba a Dunán

Vadonatúj olasz bűnügyi sorozattal jelentkezik a Duna április 15-én 22:55-től. A nemzetközi sikereket elért Blanca hétfőnként dupla résszel várja a nézőket.

Közzétéve:

LuxVide

Blanca gyermekként elveszítette a látását, és nővére halála után elhatározza, hogy rendvédelmi pályára lép. Kezdetben nem veszik komolyan a fiatal rendőrnőt, pedig szakterülete egy olyan analitikus hallástechnika, amely lehetővé teszi, hogy halljon és dekódoljon különleges hangokat. Ezáltal fontos nyomokat tud megszerezni a lehallgatásokban és más éles helyzetekben. A lebilincselő nyomozásokban Linné, a hűséges vakvezető kutya és Stella, a harsány kozmetikus segíti – ismerteti az MTVA közleménye.

A Duna új, Genovában játszódó bűnügyi sorozatában az izgalom mellett jól megfér a humor is: a főszereplő sokszor kerül komikus helyzetbe, és tesz önirónikus megjegyzéseket.

A bűnügyek mögött a cselekményben egy bonyolultabb rejtvény is húzódik: a főszereplő balesetének és a nővére elvesztésének apró mozaik darabkái végigkísérik a nézőt az epizódokon. A szériában még sincs sajnálkozás, hiszen Blanca szinte természetfeletti erővé változtatja látássérültségét, nem hagyja, hogy állapota megakadályozza önmaga kiteljesítésében.

Blanca alkotói kivételes szereplőgárdával dolgoztak. A hangok reprodukciójával való munkát az olasz sztártenor, Andrea Bocelli segítette tanácsadóként.

A különleges felvételi technikának köszönhetően a hangokat a nem látó emberek érzékenységével tapasztalhatja meg a néző, ha fejhallgatóval követi a sorozatot. Az olasz sorozatot Jan Maria Michelini rendezte, Francesco Arlanch, Mario Ruggeri, Luisa Cotta Ramosino és Lea Tafuri írta. A főszereplőt Maria Chiara Giannetta alakítja: a hazájában 2021-ben megjelent széria kirobbanó sikere rendkívüli népszerűséget hozott a színésznőnek. Az első évad 12 epizódból áll.

Tovább olvasom

Művház

Előadó-támogatói programot indít a WMMD

Artist 2 Watch néven független hazai előadók részére indít komplex támogatási programot a WM Music Distribution (WMMD).

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

A piacvezető zenei disztribútor idén hat előadónak segít az előre jutásban. A mintegy egymillió forint értékű támogatás többek között klipkészítésre, fotózásra és marketingkommunikációs célokra fordítható – közölte.

Mint írták, a WMMD 2008 óta foglalkozik digitális zeneterjesztéssel; több mint kétezer partnerük között számos kiemelt előadó található a pályakezdők mellett. A disztribúció mellett számos szolgáltatást vezettek be az elmúlt évek során, hogy megkönnyítsék a partnereik érvényesülését a digitális zene világában.

„Az elmúlt években több mint 20 millió forint értékben finanszíroztunk videoklipeket, online marketing kampányokat és más projekteket. E tevékenység következő lépcsőfoka az Artist 2 Watch program, amelyet kifejezetten a feltörekvő előadók támogatására hoztunk létre”

– idézte Gedeon Andreát, a WMMD vezető menedzserét a kommüniké.

Sebestény-Gallasz Enikő, a WMMD ügyvezető-tulajdonosa azt emelte ki, hogy a támogatott előadókat szubjektív szempontok alapján választják, a programba egyelőre nincs lehetőség jelentkezni.

A támogatási elemeket úgy alakították ki, hogy egy-egy új megjelenés sikerességén segíthessenek. Idén hat előadó kap lehetőséget három hónapos etapokban – az aktuális új lemezek promóciója a WMMD szakmai és anyagi támogatásával fog zajlani.

Az előadóknak emellett négy szakemberrel személyre szabott beszélgetést is folytathatnak: Biczó Andrea, a Budapest Park pr-managere a zenei kommunikáció; Molnár Tamás énekes-dalszerző a zeneszerzés-szövegírás; Nagy Adrienn, a Művészetek Völgye programigazgatója a koncertszervezés és a menedzsment; Vígh Arnold zenei rendező és producer pedig a stúdiótechnika és produceri munka terén osztja szakmai tapasztalatait és tudását.

Az első támogatottak közé tartozik Ben T Kadar, aki trapes-hiphopos szólóprojektjével 2020 óta aktív szereplője a zeneiparnak; néhány hét múlva jelenik meg új lemeze. A fiatal rapper, Wxlfless előző lemezén mások mellett Beton.Hofival és Csokyval dolgozott együtt, szerzett zenét a Nemzeti Filmintézetnek. Neki is hamarosan megjelenik új lemeze.

Tovább olvasom