Kövess minket!

Művház

Online adatbázisban teszik közzé Széchenyi levelezését

A Széchenyi-levelezés kiadásának különleges nehézsége a nyelvi tarkaság. A levelek németül, magyarul, franciául és angolul íródtak, olykor akár egy levélen belül is keveredik a nyelvhasználat.

A készülő nyomtatott kiadás mellett online elérhető adatbázisban is közzéteszi Széchenyi István levelezését az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete (BTK TTI).

A teljességre törekvő, modern kritikai kiadás felbecsülhetetlen értékű forrásanyagot tesz könnyen hozzáférhetővé a történészek és az érdeklődők számára, ezáltal a korabeli magyarországi viszonyok számos rétegének a megismerését is nagymértékben előmozdíthatja – közölte az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat UELKH) Titkársága hétfőn az MTI-vel.

Az 1825 decemberéig tartó első időszakból származó 549 levél már olvasható az erre a célra fejlesztett weboldalon. A szövegkritikai szempontból feldolgozott és jegyzetelt levelekkel folyamatosan bővülő adatbázis a szorosan vett Széchenyi-kutatáson túl a történettudomány több ága és szűkebb részterületei számára is fontos információforrást jelent.

Mint írták, Széchenyi István hatalmas irathagyatékának jelentős részét levelezése teszi ki.

A gróf által írott mintegy 4800-5000, jelenleg ismert levél nagy része főként az 1830-1840-es években, alkotótevékenysége legaktívabb időszakában, közéleti tevékenységével összefüggésben keletkezett.

A Széchenyi István leveleinek kritikai kiadása című projekt munkálatai 2017 szeptemberében kezdődtek a BTK Történettudományi Intézetében Fónagy Zoltán vezetésével, Czinege Szilvia részvételével. A munka jelenleg két korábbi kutatás iratanyagának felhasználásával zajlik.

A kutatás első szakaszának egyik legfontosabb feladata a fellelhető Széchenyi-levelek adatszinten történő számbavétele volt: kinek, mikor és hol írta, hol található ma a levél, és megjelent-e már? Ehhez a forráskiadványok, valamint a közgyűjtemények katalógusai nyújtottak segítséget. A Széchenyi leveleit listázó katalógus elkészítése után a két korábbi kutatás iratanyagának számbavétele, valamint a katalógussal való összevetése következett. Ezzel párhuzamosan zajlott a kéziratok másolatainak gyűjtése a közgyűjteményekből a későbbi feldolgozáshoz.

A Széchenyi-levelek legnagyobb része ma két budapesti közgyűjteményben, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában és a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Kézirattárában található, emellett jelentősebb gyűjteményt őriz az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára, az esztergomi Duna Múzeum és a soproni Storno-ház.

A Széchenyi-levelezés kiadásának különleges nehézsége a nyelvi tarkaság. A levelek németül, magyarul, franciául és angolul íródtak, olykor akár egy levélen belül is keveredik a nyelvhasználat.

A gróf jószágigazgatójának, Liebenberg (Lunkányi) Jánosnak írott leveleiben jellemzően a német és a magyar váltakozik, míg fiatal éveiben a nőknek küldött francia nyelvű levelekbe néhány német mondat is vegyült. A korabeli írásmódot és az adott nyelvet kitűnően ismerő szakembereket is nehezen megoldható feladat elé állítja Széchenyi kézírása, valamint nyelvhasználata, amelyben felfedezhetők a délnémet nyelvjárás sajátosságai, továbbá néhány, az irodalmi német nyelvre kevésbé jellemző köznyelvi szó és kifejezés is.

A levelek átírásánál szöveghűségre törekszenek a kutatók. A Széchenyi által használt egyetlen nyelv esetében sem javítják ki és nem jelölik az előforduló helyesírási és nyelvtani hibákat, csak akkor tesznek szövegkritikai megjegyzést, ha a nyelvhelyességi hiba vagy szokatlan szóalak félreértésre ad okot. A levelekhez szövegkritikai lábjegyzet, valamint magyarázó tartalmi végjegyzet is készül.

Az említett első időszakhoz tartozó, online már olvasható 549 levél közül Széchenyi a legtöbbet szüleinek, majd 1814-től Liebenberg Jánosnak írta, a címzettek között ugyanakkor Wesselényi Miklós, Felsőbüki Nagy Pál, József főherceg vagy Metternich birodalmi kancellár is megtalálható. Az adatbázisban a levelek nagyobb tematikus kategóriákba – többek között a család, barátságok, a gazda – vannak rendezve, amelyekhez külön leírás tartozik. Az olvasóknak emellett lehetőségük nyílik dátum, címzett, nyelv, tartalmi címke, az írás helye vagy egy adott kifejezés szerint keresni a levelek között.

Az online publikálás során a szövegkritikai szempontból feldolgozott és jegyzetelt levelek folyamatosan kerülnek be a nyilvános adattárba, esetenként az eredeti irat digitális fotójával együtt. A közlemény kiemeli: a hatalmas mennyiségű primer forrás a szorosan vett Széchenyi-kutatáson túl a történettudomány több ága – így a politika-, az eszme-, a társadalom- és a gazdaságtörténet -, valamint szűkebb részterületei – város-, technika-, mentalitástörténet – számára is komoly információbázist fog jelenteni.

Művház

Grammy-gála: Harry Styles kapta az év albuma díjat, Beyoncé rekordot döntött

A rapper Bad Bunny nyitotta az idei, 65. Grammy-díjátadót, amely a tavalyi Las Vegas-i ceremónia után visszatért Los Angelesbe, a Crypto.com Arenába.

Közzétéve:

Harry Styles angol énekes, dalszerző az év albumának (Harry's House) járó gramofonszobrocskával a Grammy-díjak 65. átadási ünnepségén Los Angelesben 2023. február 5-én, fotó: MTI/AP/Chris Pizzello

Bár az év albuma most sem az övé lett, a gálát Beyoncé dominálta: az énekesnő négy kategóriában győzött, ezzel Grammy-díjainak száma 32-re nőtt, ezzel több mint negyedszázados rekordot döntött meg, és immár egyedül ül a Grammy képzeletbeli trónján – írja tudósításában az MTI.

Beyoncé a magyar származású karmester, Solti György eddigi csúcsát döntötte meg. Solti összesen 31 Grammy-díjas lemezfelvételen működött közre, az utolsót halála évében, 1997-ben kapta a legjobb operafelvétel kategóriában, A nürnbergi mesterdalnokokért.

Beyoncé amerikai énekesnő a díjátadón
Fotó: MTI/AP/Chris Pizzello

Az idei győztesek közül többen mondtak köszönetet Beyoncé-nak, hangsúlyozva, milyen nagy hatást gyakorolt rájuk. Az előadót férje, a rapper Jay-Z is köszöntötte a színpadon. Beyoncé egyébként a nagy közlekedési dugó miatt elkésett a ceremóniáról, és mire megjelent, már három díj az övé volt. Ő kapta a legjobb R&B-dal (Cuff It), a legjobb dance- és elektronikus zenei felvétel (Break My Soul), a legjobb hagyományos R&B előadás (Plastic Off the Sofa), valamint negyedikként a legjobb dance-elektronikus album (Renaissance) kategória Grammy-jét.

Az év albumát megnyerő Harry Styles Harry’ House című lemezével a legjobb pop vokálalbumok és a legjobb hangmérnöki munkáért járó nem-klasszikus albumok között is győzött.

Samara Joy amerikai dzsesszénekes átveszi a legjobb új előadónak járó elismerést
Fotó: MTI/AP/Invision/Chris Pizzello

Az év felvételéért járó elismerést Lizzo vihette haza az About Damn Time-ért; az előadó köszönőbeszédében Prince-nek ajánlotta díját. A dzsesszénekes Samara Joy lett a legjobb új előadó, olyan neveket maga mögé utasítva, mint Wet Leg, Anitta és a Maneskin. Samara Joy a legjobb dzsessz vokál album kategóriát is behúzta.

A legjobb popduó előadásnak Sam Smith és Kim Petras párosát választották az Unholy című dalért, a legjobb rockalbum díját Ozzy Osbourne kapta a Patient Number 9 című lemezért és övé lett a legjobb metál teljesítményért járó elismerés is. Michael Bublé a legjobb hagyományos vokális pop albumért kapott elismerést Higher című anyagával.

Bonnie Raitt amerikai bluesénekesnő, dalszerző, gitáros a sajtószobában tartott fotózáson az év daláért (Just Like That), a legjobb amerikai gyökerű dalért (Just Like That) és a legjobb amerikai előadásért (Made Up My Mind) járó gramofonszobrocskákkal
Fotó: MTI/AP/Invision/Jae C. Hong

A veterán énekes-dalszerző, Bonnie Raitt nyerte az év dala elismerést a Just Like That című számért, megelőzve mások mellett Adele-t, Taylor Swiftet és Beyoncét is. Dala – mint az előadó a gálán kiemelte – a szervadományozásról szól. Raitt két másik Grammy-t is hazavihetett (legjobb amerikai előadás, legjobb amerikai gyökerű dal).

A színész Viola Davis immár magának mondhatja az EGOT-ot, vagyis az Emmy-, az Oscar- és a Tony-díj után Grammy-t is nyert; utóbbit most Finding Me című hangoskönyvével.

Viola Davis amerikai színésznő a Finding Me című hangoskönyvéért járó elismeréssel
Fotó: MTI/AP/Invision/Chris Pizzello

A gálán egy negyedórás műsorral adóztak a hiphop 50. születésnapjának. Az előadás során színpadra lépett Grandmaster Flash, a Run DMC, Chuck D, Flavor Flav, Ice-T, Queen Latifah, Busta Rhymes, Nelly és LL Cool J is. A műfaj idei legfőbb díjazottja az immár hatszoros nyertes Kendrick Lamar volt, aki a legjobb rap előadás (The Heart Part 5) és a legjobb rap album (Mr. Morales & The Big Steppers) kategóriát is behúzta.

A ceremónián több tavaly elhunyt sztár, így Loretta Lynn, a rapper Takeoff és a Fleetwood Mac zenésze, Christine McVie emléke előtt adóztak. Lynn Coal Miner’s Daughter című dalát Kacey Musgraves adta elő, a Migos hiphop-csapat volt tagját, Takeoff-ot Quavo és a Maverick City Music idézte meg, McVie-ra pedig Sheryl Crow, Mick Fleetwood és Bonnie Raitt emlékezett közösen a Songbirddel.

Kendrick Lamar amerikai rapzenész kezében a legjobb rapalbum (Mr. Morales & The Big Steppers) kategória győztesének járó elismeréssel, Lamar a legjobb rapelőadásért (The Heart Part 5) is Grammy-díjat kapott
Fotó: MTI/AP/Invision/Chris Pizzello

A gálán az új dal a társadalmi változásért elnevezésű különleges Grammy-díjat kapott Servin Hadzsipur 25 éves iráni énekes Baraje (Baraye, magyarul: Valamiért) című daláért. Ezt az amerikai first lady, Jill Biden jelentette be. Mint fogalmazott, a dal, amely a Mahsza Amini nevéhez köthető tiltakozások himnuszává vált Iránban, erőteljes és költői felhívás a szabadságért és a nők jogaiért.

Egy sötét szobából, online bejelentkezett Servin Hadzsipur könnyekben tört ki a hír hallatán. Dalát (kezdősorai: “A táncért az utcákon/A félelemért, amit csókjainkban érzünk”) tavaly októberben tette közzé Instagram-oldalán, ezt követően az iráni hatóságok letartóztatták. Néhány nap után, óvadék ellenében ideiglenesen szabadlábra helyezték, ám helyi emberjogi aktivisták szerint akár hat év börtönt is kaphat a rezsim elleni propaganda, illetve erőszakos uszítás vádjával.

Az iráni tiltakozásokat Mahsza Amini, egy 22 éves iráni kurd nő halála váltotta ki. A nőt az erkölcsrendészet tavaly letartóztatta, mert állítólag megsértette az ország szigorú öltözködési szabályait, majd az őrizetben meghalt. Azóta csaknem 20 ezer embert tartóztattak le, és legkevesebb 527 ember meghalt.

A Grammy-díjátadó házigazdája idén is Trevor Noah volt.

Tovább olvasom

Művház

Világhírű szakember tartott mesterkurzust a magyar filmeseknek

Derek Haas, amerikai filmes szakember, a Magyarországon készülő FBI: International sorozat showrunnere tartott kivételes mesterkurzust mintegy 200 fiatal magyar filmesnek a Nemzeti Filmintézet és a Színház- és Filmművészeti Egyetem szervezésében.

Közzétéve:

Nemzeti Filmintézet

Nagy siker volt a Nemzeti Filmintézet és az SZFE közös szervezésében a Pioneer közreműködésével megvalósult első TV sorozat mesterkurzus a napokban az Urániában.

Közel kétszáz fiatal filmes élt az egyedülálló lehetőséggel, hogy meghallgassa az élvonalbeli amerikai filmes szakember, Derek Haas mesterkurzusát a sorozatkészítés aktuális kérdéseiről és kihívásairól.

Derek Haas az FBI: International sorozat showrunnere, amelyet hazánkban készít a Wolf Entertainment, az NBC és a Pioneer. A mesterkurzuson írói, forgatókönyvírói és sorozatkészítői pályafutásáról, valamint a magyarországi filmezés tapasztalatairól beszélgetett az élvonalbeli szakember Osváth Gábor producerrel, és a közönség is kérdezhetett a mestertől.

A szakemberrel Osváth Gábor producer beszélgetett (Fotó: NFI)

Derek Haas, amerikai író, forgatókönyvíró és producer, számos sikeres hollywoodi film forgatókönyvírójaként és társszerzőjeként szerzett hírnevet. Haas írótársával, Michael Brandttal együtt készítette a Chicago Fire című NBC-drámát, majd a Chicago P.D.-t, a Chicago Fire első spin-offját, illetve a Chicago Med-et, a Chicago Fire második spin-offját is. Jelenleg az FBI: International című CBS sorozat showrunnerje, amelynek második évadát forgatja Budapesten. Az ő nevéhez fűződik a Halálosabb iramban és a Börtönvonat Yumába című akciófilmek forgatókönyve. A forgatókönyvek mellett számos sikeres könyvet és novellát is írt.

A Nemzeti Filmintézet fő törekvései között szerepel a magyar filmipar szakember utánpótlásának fejlesztése, ennek érdekében számos programot szervez a fiatal érdeklődőknek és pályakezdőknek, lehetőség szerint a Magyarországon alkotó külföldi szakembereket is bevonva.

Borítókép: Derek Haas tartott előadást az Urániában

Tovább olvasom

Művház

Michael Jackson unokaöccse játssza a címszerepet a Michael című életrajzi filmben

A Lionsgate stúdió filmje, melyet Antoine Fuqua rendez, a pop királyaként is ismert legendás amerikai énekes bonyolult örökségét mutatja be.

Közzétéve:

A mű a stúdió szerint a több mint egy évtizede elhunyt Michael Jackson (1958–2009) életének minden szeletét be akarja mutatni, “köztük azokat a legendás előadásokat, amelyek minden idők egyik legnagyobb szórakoztatójává tették”. Az életrajzi film címszerepét Jaafar Jackson, a sztár unokaöccse játssza – számolt be róla a Variety.com filmes szaklap nyomán az MTI.

A film Michael Jackson hagyatékának kezelőivel együttműködve készül, ami hatással lehet arra, hogyan mutatja be az énekes ellen élete során, majd halála után felhozott gyermekmolesztálási vádakat. 2003-ban Jackson az egyik ügyben bíróság elé állt, a vádakat tagadta, nem találták bűnösnek. Egészen haláláig ragaszkodott ártatlanságához, de a vádak azóta is árnyékot vetnek megítélésére.

Jaafar Jackson, aki első nagyobb filmszerepét játssza a Michaelben, a legendás énekes testvére, a Jackson 5 egykori tagja, Jermaine fia.

“Jaafar megtestesíti a fiamat. Csodálatos látni, ahogy tovább viszi a Jacksonok szórakoztató és előadóművészeti örökségét”

– mondta Michael édesanyja, Katherine Jackson.

Graham King producer – akinek a nevéhez fűződik többek között a Bohém rapszódia – elmondta, hogy az egész világon keresték a szereplőket, mielőtt megtalálták a Michael Jacksont megformáló színészt.

A film forgatókönyvét John Logan, a Gladiátor, a 007 – Skyfall és a 007 Spectre – A Fantom visszatér szerzője írja.

Tovább olvasom