Kövess minket!

Művház

Novelláskötettel jelentkezett Kovács Ákos énekes

A népszerű dalszerző Ezt nem lehet megúszni című kötete az elmúlt két évtized terméséből tizenhét írást tartalmaz.

Borítóképünkön Kovács Ákos énekes, dalszerző, író, fotó: MTI / Rosta Tibor

“Előbb érdekelt az irodalom, mint a zene. Mindig a dalforma foglalkoztatott, katarzist mindig a leírt vagy a színházban kimondott szó hozott számomra. Nem is tartom magam zenésznek, igaz, folyamatosan zenészekkel dolgozom együtt”

– mondta az 53 éves Kovács Ákos a szerdai budapesti könyvbemutatón.

Juhász Anna irodalmár az eseményen azt emelte ki az Ezt nem lehet megúszni című kötetről, hogy az írások nagyon mélyre mennek, őszinték, beavatnak a szerző érzéseibe, abba, miként látja ő a világot és saját magát. Mint fogalmazott, a novellákban benne vannak Krúdy utazásai, Tolsztoj, Hrabal hatása, az írásokban szó esik apákról, útkereső férfiról, nőkről, párkapcsolatról, veszteségről, történelemről, de benne van a 21. század is. “Ákos rajongással fordul az elemek, az ég, a víz, a szeretet felé” – tette hozzá.

Kovács Ákos kiemelte: szerinte mindent úgy tanulunk meg, hogy próbálunk valakinek a nyomdokaiba lépni. “Ezek jelei tetten érhetők a novelláimban. Updike párkapcsolati konfliktusai biztosan benne vannak, akárcsak Márquez mágikus realizmusa. Sokszor akkor írok, amikor elutazok valahová” – fogalmazott.

A szerző elmesélte, hogy A taxis című novellából kisjátékfilmet készít, a forgatás kedden este fejeződött be. Megjegyezte, hogy ez a novella egy másikat is generált, a Magunk maradtunk címűt, amelyben szülei, nagyszülei levelezéseit is felhasználta.

“Az írás olyan gyötrő szenvedély, hogy közben új tüzek lobbannak, új irányokat kap az ember. Átalakulhat a nyelvezet, a hang, helyet cserélhetnek szereplők, egy ponton a figurák önálló életre kelnek”

– fűzte hozzá Kovács Ákos.

A kötet szerkesztője, Helfrich Judit elmondta: arra törekedtek, hogy az egész egy történetet mondjon el, de a végén maradjanak ott a nyitott kérdések a folytatásról.

Kovács Ákos zenei pályafutása több mint három évtizede tart, bemutatkozott már költőként, színészként és rendezőként. Színházi munkái, Krúdy-hangoskönyve és Arany János-estje, öt verseskötete, valamint Visszaszámlálás címmel képes önéletrajzi könyve is megjelent. Az Ezt nem lehet megúszni az első prózakötete.

Művház

Az NFT került az ArtReview művészeti magazin idei toplistájának élére

A londoni székhelyű nemzetközi művészeti magazin, az ArtReview idén az NFT-t (nem helyettesíthető tokent) írta fel százas toplistájának csúcsára.

Közzétéve:

Flickr

A Power 100-as listát korábban a máskéntgondolkodó kínai művész, Aj Vej-vej és a globális galériatulajdonos Gagosian vezette, de a művészeti világ legbefolyásosabb személyiségeinek rangsora meghajolt az NFT hatása előtt.

A Hiscox biztosítótársaság jelentése szerint az augusztusig eltelt egy év alatt 3,5 milliárd dollár (1126 milliárd forint) folyt be NFT-k eladásából.

Az NFT alapja az ERC-721, a blokklánc-technológia, amely a digitálisan generált “kriptoalkotások” értékesítését teszi lehetővé egyedi digitális “tokenek” formájában, amelyek igazolják a tulajdonjogot.

Mindeddig az Everydays, a grafikus Beeple digitális kollázsa a világ legértékesebb NFT-je, amely márciusban 69 millió dollárért (22,2 milliárd forintért) kelt el a Christie’s árverésén. Ez volt a harmadik legmagasabb ár, amelyet élő művész munkájáért kifizettek, csak David Hockney és Jeff Koons előzte meg.

Az ArtReview közleménye szerint “az NFT-k (és velük együtt a kriptovaluta és minden, ami vele jár) felforgatták a művészeti piacot.”

A magazin úgy értékelte, hogy az elmúlt évben a Beeple és mások műveiért elért elképesztő árakkal a művészeti piac a gyűjtők új generációját fedezte fel, s közben a művészek is világszerte felfedezték alkotásaik értékesítésének egy olyan módját, amely megkerüli a régi műkereskedői rendszert.

“Hogy ez egy új módszer vagy a császár új ruhája, azt még nem tudni, de a művészek, a galériások és a múzeumok világszerte megmozdultak az elmúlt évben, hogy felzárkózzanak az eseményekhez”

– írta a magazin.

A Power 100-as listán idén Aj Vej-vej a 39., Gagosian a 25. lett, James Murdoch, Rupert Murdoch fia, aki az Art Basel művészeti vásár többségi részvényese lett, a 70., húga, Elisabeth Murdoch pedig, aki a Turner-díjas Keith Tyson felesége, valamint az angol Művészeti Tanács tagja, a 90. helyen szerepel.

A világ legbefolyásosabb embereiről szóló felmérések élén általában a Facebook alapítója, Mark Zuckerberg áll, a művészeti Power 100-as listán azonban most az utolsó helyen végzett. A Metaverse, a virtuális valóság világa, amivé Zuckerberg a Facebookot szeretné átalakítani, ugyanakkor az NFT-művészet fontos piacterévé válhat a magazin szerint.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom

Művház

Kialakult a Virtuózok V4+ nemzetközi mezőnye

A második adásból az is kiderült, melyik négy ifjú tehetség képviselheti Magyarországot a klasszikus zenei tehetségkutatón.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

“Meglepően sok magyar tehetség próbált bekerülni a Virtuózok versenysorozat nemzetközi változatába, miközben egy klasszikus zenésznek nagy kihívás ilyen fiatalon ezen a szinten megméretni” – mondta Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekesnő, a nemzetközi zsűri tagja az M1 aktuális csatornán.

A műsort 2021-ben másodszor rendezik meg a visegrádi együttműködésben résztvevő országokkal, Magyarország mellett Csehországgal, Lengyelországgal és Szlovákiával, és idén Horvátország is csatlakozott a Virtuózokhoz.

A Virtuózok V4+ mezőnyében Oláh Vilmos, Mészáros Jázon, Kádár Viktória és Braun Áron képviselheti Magyarországot.

Miklósa Erika kitért arra, hogy a tehetségek felfedezésénél is nagyobb felelősség számukra az utánkövetés, vagyis miként tudják a későbbiekben figyelni és támogatni az ifjú zenészek fejlődését.

“Nagy dolog, hogy a virtuózok idén mintegy hetvenmillió embernek mutathatják meg a televízión keresztül tudásukat. Szlovákiában, Csehországban már hónapokkal ezelőtt személyesen tapasztaltam, mennyire várják ott is ezt a megméretést.”

Az operaénekes örömét fejezte ki, hogy a Virtuózok ügye mögé állt a szuperzsűriben helyet foglaló világhírű tenor, Plácido Domingo is, hiszen személye óriási vonzóerőt jelent a tehetségeknek.

A Virtuózok pénteken esténként látható a Duna Televízión.

Tovább olvasom

Művház

Könyv jelent meg Kassai Viktor futballbíró pályafutásáról

Könyv jelent meg a korábban a világ legjobb labdarúgó játékvezetőjének megválasztott Kassai Viktorról.

Közzétéve:

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Az Alexandra Kiadó gondozásában kiadott életrajzi műben – amelyet a főszereplő és Somogyi Zsolt közösen jegyez – Kassai Viktor elmeséli, miért követte édesapját ezen a különleges pályán és lett bíró, elárulja, milyen meccset vezetni Lionel Messinek vagy éppen Cristiano Ronaldónak, beavatja az olvasót abba is, hogyan tette túl magát az ukrajnai rossz döntésén, ahogy szóba kerül például a Ferencváros, Tököli Attila és a Lipták Zoltán-per is.

“Önéletrajzom egyik célja, hogy betekintést engedjen a futballbírók életébe és mindenki láthassa, hogyan élünk és dolgozunk a színfalak mögött. Biztos vagyok benne, hogy pályatársaim, akikkel az edzéseken és teszteken izzadtunk és a mérkőzéseken szerepeltünk, kellemes nosztalgiával idézik majd fel a közös élményeket. De leginkább azt remélem, hogy a játékvezetésben aktívan működő fiatal kollégák megfelelő motivációt találnak majd életutamban, hiszen az én példám is azt mutatja: tehetséggel és szorgalommal bármit el lehet érni” – idézte Kassai Viktort a kiadócsoport közleménye.

Tovább olvasom