Kövess minket!

Művház

Nagyvilági kalandozások

Egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei városból származik. Táncművésznek készült. Még csak tizenegy éves volt, amikor mozdulataival elkápráztatta az Operaház közönségét. Aztán úgy döntött, színésznő lesz. Ekkor már a szépségével és a tehetségével hódított. A magyar művészvilág után a német is fejet hajtott előtte. Jó ideje Amerikában él, ahonnan időnként hazalátogat, hogy meséljen többek között a nagyvilágban tett – olykor rögös – útjairól: Marozsán Erika.

A drámapedagógusok egy része szerint akkor teljesít jól egy színművész egy karakter ábrázolásakor, ha abban a pillanatban, hogy kilép a színpadra, vagy megjelenik a filmvásznon, tudjuk, kit látunk.

Érdekes felvetés, de pont az ellenkezőjét gondolom. A művész inkább egy mítoszt teremtsen meg maga körül. Nézőként azt értékelem igazán, amikor a színészi játék hatására finoman, lassan bontakozik ki egy karakter. A módszeres színjátszás, a method acting az amerikaiakra nagyon jellemző. Ennek a nagymestere Harvey Keitel, de a filmjeikben Robert De Niro és Meryl Streep is a valós érzéseiket élik újra, amelyeket megpróbálnak alárendelni a szerepnek, miközben folyamatosan kontroll alatt tartják a jelenlétüket. Ehhez legalább az övékhez hasonló volumenű karrierre van szükség.

Marozsán Erika a Kabaréban (Fotó: Horváth Judit)
Marozsán Erika a Kabaréban (Fotó: Horváth Judit)

Emlékszem arra a pillanatra, amikor először léptem színpadra a Székely Gábor vezette Új Színházban. A nézők folyamatosan susmorogtak, ki vagyok, láttak-e már korábban más szerepben… Borzasztóan nehéz volt úgy elkezdeni a pályát, hogy éreztem az emberekben – köztük a szakmabeliekben – az erős kritikai figyelmet, pedig már főiskolás koromtól kezdve sok nagy színpadi szerepet kaptam. Legutóbb a 2010-ben bemutatott Kabaréban játszottam. A darab rendezője, Bozsik Yvette az előadást egy furcsa felütéssel, egy csoportképpel indította, amelyben minden szereplő megjelent. Ekkor már ismert színész voltam, és egészen más susmorgást hallottam a sorok közül. (Nevet.)

Marozsán Erika a Kabaréban (Fotó: Horváth Judit)
Marozsán Erika a Kabaréban (Fotó: Horváth Judit)

Filmek esetében ugyancsak bonyolult a helyzet, nem igazán forgatunk kronológiai sorrendben, ritkán érzi az ember, hogy mikor lép be egy történetbe. Persze a rendezői és a színészi képzelőerő képes összerakni a kirakóst, fel tud építeni figurákat, de izgalmasabb dolog sül ki abból, amit megélünk. Ha rendező lennék, mindent megtennék azért, hogy betartsuk az időrendiséget.

Honnan ered a szerepjátszási képessége?

Újfehértón születtem, viszonylag kevés ingerhatásnak kitett gyermekkorom volt. Az érzelmi életünk gazdag volt, de például ritkán utaztunk. Próbáltam a lehetőségekkel kezdeni valamit, egy falevéllel is órákig tudtam játszani.

Elképzeltem és eljátszottam az életet, mindent önkifejezési eszközként használtam. Imádtam a tükör előtt történeteket mesélni, átvarázsolni magam valamiféle csodalénnyé. Felvenni a fejemre egy selyem hálóinget, és úgy tenni, mintha földig érő hajú tündér lennék.

Tizenegy éves kora óta a színpadon létezik. Mikor érezte meg a tapsvihar mámorító hatását?

Az Új Színházban történt, ahol sok izgalmas szerep után a Hargitai Iván rendezte Kinn vagyunk a vízből című darabban egy fiatal, vagány csajt játszottam szőke parókában. Uraltam a színpadot. Előtte egy igen sikeres osztályba jártam a főiskolára. Rengeteg előadás született, amelyeket a legnagyobb nevek állítottak színpadra: Ascher Tamás, Máté Gábor vagy Benedek Miklós. Ezeket inkább az osztály közös eredményeként éltem meg. Magát a sikert tizenöt évesen éreztem először. Ekkor választott ki balettintézeti növendékként Balogh Zsolt a Béketárgyalás, avagy az évszázad csütörtökig tart című filmjének főszerepére. A bemutató után ismeretlenek szólítottak le az utcán, de a fiúk is másképpen kezdtek el rám nézni.

Balettintézeti növendékként felvételizett a Színművészeti Főiskolára. Miután már tudta, hogy felvették, és új irányt vesz az élete, a táncművészeti főiskolai vizsgaelőadásán az addigi legjobb formáját hozta. Később érezte magát ennyire jónak a színházi szakmában is?

A színművész pályája olyan, mint a hullámlovaglás. Nagyon érzékeny felületen kell mozognunk. Akár egy szerepben, akár az egész karrier során pici az esélye annak, hogy végig a deszkán tudunk maradni. Már tizenkilenc évesen tisztában voltam azzal, hogy úgy kell végeznem a munkám, hogy százszázalékosan beleadjak mindent, de semmihez se ragaszkodjam görcsösen. A mondén attitűdöm meg kellett tartanom.

Ugyanazt a kívülállóságot éreztem már a Balettintézetben, amit később például a Kabaré próbái során, hogy bár a színészi szakmában elfogadnak, azáltal, hogy az élet sokfelé sodort, kicsit idegen vagyok. Ha úgy döntenék, visszajövök Magyarországra, és itt próbálok meg boldogulni, nem tudom, megtalálnám-e a helyem a szakmában.

Küzdelmes hivatás, amelyet szeretünk idealizálni például az olyan filmeknek köszönhetően, mint amilyen a Szomorú vasárnap. Rémesen unhatja az ezzel kapcsolatos kérdéseket.

(Nevet.) Németországban találkoztam Tom Tykwerrel, aki A lé meg a Lola című filmjével robbant be a filmes világba. Azóta vagy húsz filmet rendezett, de még mindig a Loláról kérdezik. Amikor meglátott, odalépett hozzám, és elmondta, hogy látott a Szomorú vasárnapban. Egy grimasszal feleltem, mire ő: „Ne mondj semmit! Tudom.”

Marozsán Erika a Szomorú vasárnapban (Fotó: Universal Pictures Germany)
Marozsán Erika a Szomorú vasárnapban (Fotó: Universal Pictures Germany)

A filmnek nagy szerepe volt abban, hogy noha a főiskola elvégzését követően az Új Színházhoz szerződött, három év után úgy döntött, a filmekre helyezi a hangsúlyt.

1999-ben mutatták be a Szomorú vasárnapot, amely után számtalan felkérést kaptam külföldről, elsősorban Németországból, majd Amerikából. A filmes elfoglaltságaimat nem lehetett összeegyeztetni a színházi kötöttségeimmel. Ráadásul úgy alakult a sorsom, hogy az Új Színház időszakának vége lett az életemben. Kaposvárra kerültem, ahonnan viszont akkorra már elszerződött a nagy generáció. Úgy éreztem, a mérleg nyelve a filmek felé billen, pedig a színházban mindig otthonosabban éreztem magam. A színházi légkör gyermekkori élmény, tizenévesen már az Operaház színpadán táncoltam. Ami egy színházban nap mint nap megtörténik egy előadás alatt, az maga a csoda. A filmnek az eredménye izgalmas, az is egyfajta csoda, de maga a filmkészítés procedúrája soha nem vonzott. Azt hiszem, ha a főiskola után az Új Színház helyett akár a Katonába, akár a Radnótiba szerződtem volna, másképpen alakult volna az életem.

Marozsán Erika a Szomorú vasárnapban (Fotó: Universal Pictures Germany)
Marozsán Erika a Szomorú vasárnapban (Fotó: Universal Pictures Germany)

„A nők jobb színészek, mint a férfiak. Miért? Mert azoknak kell lennünk” – mondta egyszer Meryl Streep.

Ő nagyon különleges színésznő. Nem tudom, képes voltam-e, illetve leszek-e valaha olyan alakítást nyújtani, mint amilyet ő egy tucat filmben. Különösen kedvelem a korai filmjeit, amelyeket a hetvenes és a nyolcvanas években forgatott, amihez pluszizgalmat ad, hogy ő akkor pont abban az életkorban volt, mint most én.

Kevés színésznőnek adatik meg, hogy idősebb korában is elhalmozzák szerepekkel, és ne csak fiatal, szexi csodanőként jelenjen meg a vásznon. Meg kell szoknom a megváltozott arcom és testem, bizonyos szempontból újra meg kell tanulnom bánni az adottságaimmal.

Magyar színésznőként nehezebb érvényesülnie a férfi kollégákkal szemben?

Magyarországon színészként boldogulni mindenkinek ugyanolyan nehéz. A legfoglalkoztatottabb férfi színészek is azt érzik, nem képesek kiteljesíteni a karrierjüket. Egy mai magyar színésznek egyszerűen nem adatik meg olyan karrier, mint amilyen megadatott Cserhalmi Györgynek, aki százhúsz filmet forgatott csak Magyarországon. Maguk a rendezők is sokat, gyakran éveket, évtizedeket várnak egy-egy filmre. Andy Vajnának törekvése volt, hogy igazi sztárokat teremtsen, fel is emelt néhány színésznőt, de a rendszer valójában nem képes úgy felépíteni a színészeit, mint ahogy tették ezt az 1930-as, 1940-es években.

Nincs sztárkultusz.

Már akkor sem volt, amikor huszonéves voltam. Ha egy rendező szerepeltetett egy színésznőt, egy másik elfordult tőle. Alkotói rendezőink vannak, akik minden filmjükkel a saját nyelvüket keresik, amihez új arcra van szükségük. A főiskolán, majd a pályám elején is nagyon sok negatív visszajelzést kaptam a filmrendezőktől. Azt mondták, ne reménykedjem abban, hogy filmes karrierem lesz itthon. Az arcommal, a balett formálta testalkatommal nem tudtak mit kezdeni. A divat is más volt. Előszeretettel foglalkoztatták az olyan kicsit szokatlan, fiús, már-már androgün nőket, mint a gyönyörű Eszenyi Enikő, vagy a vagány, hétköznapi csajszi típusokat, mint Udvaros Dorottya, vagy később Ónodi Esztert, akiben mindig megvolt egyfajta „mi lányunk” kisugárzás. Engem nem gondoltak elég humorosnak, hogy vígjátékban szerepeljek, de nem tartottak dívának sem. Örültem volna, ha Magyarországon a rendezők több izgalmas filmet bíznak rám.

Olykor belegondolok, hogy talán jobb lett volna, ha már húszévesen elmegyek Németországba, Amerikába, Olaszországba vagy Franciaországba, ahol a hozzám hasonló típusú nőket vonzották a rendezők. Szerencsére a színházi világ tehetségesnek, izgalmasnak és érdekesnek tartott. Nem szomorkodtam soha, mindig annak örültem, ami megadatott.

Marozsán Erika (Fotó: Talabér Tamás)
Marozsán Erika (Fotó: Talabér Tamás)

Huszonöt évesen forgattam a Szomorú vasárnapot, onnantól kezdve külföldön öt-hét filmben játszottam évente. Ha visszanézek a szakmai életemre, elégedett vagyok, de az ember inkább előretekinteni szeret. Sokkal többet szeretnék magyar nyelven, nagy magyar filmeket forgatni, nagy magyar rendezőkkel.

Hogyan hat a művészetére a kultúrák keveredése?

Németországban mindig nyugalom lesz úrrá rajtam. Bár a kezdeti időkben hidegnek, távolságtartónak éreztem a németeket, idővel megismertem az emberi reakciókat, a kommunikációs formákat, a viszonyrendszereket, és megszerettem az embereket, a mentalitásukat. Nagy szakmai tudással rendelkeznek, évi négyszáz tévé- és legalább száz mozifilm készül. Németországban otthon érzem magam.

Amerikában nem forgattam sokat, főleg független filmekben játszottam. Ismerem a szakmát, de nem feltétlenül színészként. Amerikában inkább élni szeretek. New York fantasztikus város. Nyitott, barátságos, kozmopolita hely. Nem érzem a népek között azt a feszültséget, amit Európában.

A különböző kultúrákban tett kalandozásaim biztosan beépültek a személyiségembe, sokat tettek a művészetemhez. Olyan hálót szőttek körém, amelyet nehéz megfejtenem, de létezik. Sokat ad az embernek, ha kimozdulhat a saját közegéből. Bárcsak mindenkinek megadatna! Régi népmesei elem, amikor a legkisebb gyermeket elküldik szerencsét próbálni a nagyvilágba. Aztán persze sokat tanul, és visszatér, hogy meglelje a boldogságát. Ez nagyon jó tanulólecke mindenki számára. Ezután lehet új kihívásokat keresni. (Mosolyog.)

(Az interjú eredetileg a Médiapiac 2019/5. számában jelent meg. A lapra itt fizethet elő, illetve ezeken a standokon veheti meg.)

Művház

Magyar dallamok kötik össze az egész világot

Leslie Mandoki és barátai a világ számos tájáról kapcsolódtak össze egy közös online zenélésre. Nézze meg ön is!

Közzétéve:

Borítóképünkön Leslie Mandoki

Különleges produkciót hívott életre a pandémia miatti koncertstop, a zenei show résztvevői a digitalizáció segítségével a földrajzi távolság ellenére együtt játszanak, rengeteg nézőhöz eljutva. A Mandoki Soulmates online performansza a formáció legújabb lemezére épül, kiegészítve új szerzeményekkel, a közreműködő zenészek pedig a világ számos tájáról kapcsolódtak össze egy közös zenélésre.

Zene az emberség szolgálatában

A Bartók Béla zenekari művére utaló Magyar Képek albumcím már ismerős lehet a zenekedvelőknek, hiszen a Mandoki Soulmates legutóbbi lemezén olyan dalsikerek szerepelnek, mint a Transylvanian Dances vagy a Return to Budapest. A zenekar ezúttal online tér vissza Budapestre – és egész Magyarországra.

Leslie Mandoki Tony Careyvel és a müncheni Soulmates zenekarával a Starnbergi-tó melletti stúdiójából játszik a közönségnek. Videón keresztül csatlakoznak hozzájuk a Soulmates zenésztársak Los Angelesből, New Yorkból, Bostonból Miamiből, Nashvilleből, Londonból és Berlinből. Kiegészültek még tokiói, sanghaji, pekingi, delhi és moszkvai zenészekkel is. Van olyan zenész, aki New Yorkban, az 52. utcai nappalijából működött közre, de olyan is, aki Dél-Karolina tengerparti strandjáról vagy éppen észak-angliai kastélyának pincestúdiójából.

A magyar közönség által is jól ismert és kedvelt előadók is szerepelnek az együttműködésben, többek között Szakcsi Lakatos Béla, Al Di Meola, Ian Anderson, Mike Stern és Richard Bona.

Bartók Béla nyomdokán

Leslie Mandoki kedves gyermekkori emlékeket őriz Bartók Mikrokozmoszáról, amelynek darabjait az édesapja gitározta neki. Akkor még nem is sejtette, mekkora hatással lesz rá és zenészgenerációjára a progresszív példatár.

A Hungarian Pictures / Magyar Képek produkciót és annak bázisát, a Living in The Gap + Hungarian Pictures dupla album azonos című, második lemezét Bartók Béla dallamai ihlették.

A lemez elkészítésének ötlete egy turné során fogalmazódott meg Leslie Mandoki, Greg Lake (Emerson, Lake & Palmer) és Jon Lord (Deep Purple) fejében, amikor arról társalogtak, hogy mindhárman hatalmas tiszteletet éreznek a bartóki életmű iránt. Lake és Lord sajnos már nem érhették meg a lemez megjelenését, de

Mandoki nem mondott le arról az álmáról, hogy magyar zenével kösse össze az egész világot.

A Hungarian Pictures zenészeiben partnerre talált ebben, ők ugyanis egytől egyig inspirálónak tartják, ahogy Bartók életműve egyesíti a különböző népek zenei motívumait és a különböző zenetörténeti korszakok formáit. Jane Xie, a produkció zongoristája Bartók munkásságának egyik legnagyobb tisztelője a produkció zenészei közül:

„Bartók az egyik kedvenc zeneszerzőm, a dallamvilága hasonlít a kínai melódiákéhoz”

– meséli róla a sanghaji születésű zenész, aki a magyar legenda munkásságából habilitált.

Ahogy Bartóknak, úgy a produkcióban részt vevő művészeknek is az a meggyőződésük, hogy a zene nem más, mint egy határokat elmosó kapocs, a különböző kultúrák pedig gazdagítják egymást. Jelképesen az egész földkerekségen átívelő hidat szeretnének építeni ezzel a koncerttel, ahogy szerintük a zeneszerző-népzenekutató gyűjteményei is egyesítik a nemzetek kulturális értékeit.

Leslie Mandoki szerint a művészet feladata a felelősségvállalás és a kreativitás, ezeket a szerepvállalásokat pedig tökéletesen tükrözi a produkció is. „A Soulmates nem egyszerűen az a hely, ahol játszunk, hanem ahol toleranciát építünk, ahol a különbözőségeket megosztjuk. Ez egy csodálatos projekt!” – üzente az online koncert nézőinek Richard Bona.

Az online koncert 2021. április 17-én 20 órától a TV2 Play oldalán ingyenes regisztrációt követően nézhető.

Szerte a nagyvilágból

A produkció fellépőinek teljes listája: Leslie Mandoki (Lake Starnberg), Ian Anderson (Jethro Tull, Oxford), Nick van Eede (Cutting Crew, London), Till Brönner (Berlin), Szakcsi Lakatos Béla (Budapest), Jane Xie (Shanghai), John Helliwell (Supertramp, Liverpool), Steve Bailey (Boston), Al Di Meola (New York), Peter Maffay (Lake Starnberg), Jesse Siebenberg (Supertramp, San Francisco), Cory Henry (Los Angeles), Deobrat Mishra (Delhi), Mike Stern (New York), Margarita (Moszkva), Randy Brecker (Long Island, New York), Bill Evans (Nashville), Sirreal (Peking), Richard Bona (Miami), Moto Fukushima (Tokió), Tony Carey (Los Angeles), Julia Mandoki (Amsterdam).

Tovább olvasom

Művház

Várják a jelentkezéseket a VirtuózokV4+ második évadába

A komolyzenei tehetségek esélyt kaphatnak arra, hogy világsztárokkal léphessenek fel, hangszerekhez juthassanak, mesterkurzusokon vehessenek részt.

Közzétéve:

Borítókép: Balázs-Piri Soma zongorán játszik a Virtuózok fináléjában 2018. június 8-án. Fotó: MTI / Balogh Zoltán

Már megnyílt a jelentkezési lehetőség a Virtuózok V4+, a közmédiában látható klasszikus zenei televíziós tehetségkutató második évadába – közölte az MTVA Sajtó- és Marketing Irodája az MTI-vel.

Mint írják, a műsor komolyzenei tehetségei esélyt kaphatnak arra, hogy világsztárokkal léphessenek fel, a Kis Virtuózok Alapítvány és támogatói révén hangszereket vásárolhassanak, mesterkurzusokon vehessenek részt.

A versenyre jelentkezni a https://virtuozok.hu/jelentkezes/ oldalon lehet.

A közleményben kiemelik, hogy

a Virtuózok című műsor 2018-as korcsoportnyertese, Balázs-Piri Soma egy Yamaha mesterzongora tulajdonosa lett. A komolyzenei tehetségkutató győztese a hangszert Plácido Domingo támogatásának, valamint félretett nyereményének köszönheti.

Balázs-Piri Somát 2018-ban ismerhette meg az ország. Az akkor 14 éves fiú a klasszikus zenei televíziós tehetségkutatóban a kicsik korcsoportgyőztese lett. Nyolc évesen kezdett el a hangszeren játszani. A versenyben való részvétel után gyerekkori álma teljesült, játszhatott a Művészetek Palotájában. A műsor olyan lehetőségeket biztosított számára, amelyekkel kinyílt előtte a világ – olvasható a közleményben.

Balázs-Piri Soma 2018 novemberében, a Virtuózok New York-i koncertjén találkozott először Plácido Domingóval, aki évek óta támogatója a Virtuózoknak és figyelemmel kíséri a versenyzők pályafutását. A magyar fiú zongorajátéka lenyűgözte és egy év múlva a szegedi Szent Gellért Fórum avatóján meghívta a koncertjére vendégfellépőnek – idézik fel a közleményben.

Plácido Domingo, akit legutóbb zsűritagként is láthattak a nézők a Virtuózok első nemzetközi évadában, hangüzenetben gratulált a Virtuózok győztesének új Yamaha versenyzongorájához. Nem ez volt az első alkalom, amikor az operaénekes hangszeradományozással segített egy fiatal magyar zenésznek: Devich Benedek 2019 májusában a Kis Virtuózok Alapítvány rendezvényén egy nagybőgőt vehetett át a mestertől – áll a közleményben.

Tovább olvasom

Művház

Elhunyt Törőcsik Mari

Elhunyt Törőcsik Mari, a nemzet színésze és a nemzet művésze, a magyar színjátszás felejthetetlen alakja – közölte a Nemzeti Színház pénteken.

Közzétéve:

A Kossuth-nagydíjas, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színésznőt életének 86. évében, hosszas betegség után pénteken hajnalban érte a halál. A Nemzeti Színház saját halottjának tekinti.

Törőcsik Mari személyében a magyar színházművészet pótolhatatlan egyéniségét gyászoljuk

– hangsúlyozza a Nemzeti Színház közleménye.

A Heves megyei Pélyen született, szülei pedagógusok voltak. Nagyapja apró mozijában arról ábrándozott, hogy jön majd egy híres színész és felfedezi. Egerben az angolkisasszonyoknál tanult, majd előfelvételt nyert a békéstarhosi zenei gimnáziumba. Végül mégis – az évnyitó napján – egy fővárosi közgazdasági gimnáziumba iratkozott be.

A Színház- és Filmművészeti Főiskola operett szakának elsőéves hallgatójaként kapta meg Fábri Zoltán Körhinta című alkotásának főszerepét. A születésekor kapott Marián helyett a rendező javaslatára kezdte használni a Törőcsik Mariann, majd Mari nevet.

1956-ban a cannes-i filmfesztiválon sokakat megigézett törékeny alakja, kifejezőerejének gazdagsága, köztük volt az író Jean Cocteau és a rendező Francois Truffaut is. Utóbbi azt írta: “anélkül, hogy a húszéves művésznő tudott volna róla, ő volt a fesztivál legnagyobb sztárja, ő érdemelte volna az Arany Pálmát”.

Főiskolás éveiben annyit forgatott, hogy három vizsgára nem jutott ideje, ezért diplomáját évtizedekkel később, az elmulasztott vizsgák pótlása nélkül kapta meg.

1958-ban a Nemzeti Színház szerződtette. A következő három évben tíz filmet forgatott, a kor legjobb alkotásaiban játszhatott (Külvárosi legenda, Vasvirág, Édes Anna), Jancsó Miklós rendezte a Csend és kiáltásban, majd a Szerelmem, Elektrában. Ezt követte a Szerelem Makk Károllyal. Megismerkedett későbbi férjével, Maár Gyulával, aki neki írt filmeket, a Déryné, hol van? című alkotásért 1976-ban elnyerte a legjobb női alakítás díját a cannes-i filmfesztiválon.

Vígjátékokban is játszott (Gárdos Péter: Szamárköhögés, Tímár Péter Csapd le csacsi), később felfedezték a “fiatalok” – Xantus János (Női kezekben), Janisch Attila (Hosszú alkony), Mispál Attila (A fény ösvényei), Kamondi Zoltán (Halj már meg!), Fazekas Csaba (Swing) – is. Szerepelt a Nincs kegyelem című dokumentum-játékfilmben, Mészáros Márta Aurora Borealis – Északi fény című filmjében a főszerepet alakította. Több tévésorozatban is feltűnt.

A színházban kezdetben sokat kínlódott, színpadi színésznővé Zorin Varsói melódiájában nyújtott alakításával vált. Kiváló rendezők segítségével bonthatta ki ösztönös adottságait, művészi eszközeinek kiteljesítésében Jurij Ljubimov és Anatolij Vasziljev is inspirálta.

1978-ban megvált a Nemzeti Színháztól, a győri Kisfaludy Színház művészeti vezetője lett, 1980-tól a Mafilm, 1990 és 1993 között a szolnoki Szigligeti Színház társulatának tagja, 1993 és 1996 között a Művész (Thália) Színház művésze, 1993-tól egy évig igazgatója volt. 1990-től 1992-ig a Magyar Színészkamara elnökeként is tevékenykedett. 2002-ben újra a Nemzeti Színház tagja lett, vendégként más színházakban is fellépett.

Az elmúlt fél évszázad egyik legnagyobb magyar színművésze eljátszott mindent, amit színésznő eljátszhat: tragikus alakoktól komédiáig, társadalmi szerepektől zenés játékokig, karakterszerepekig.

2009-ben Kaposváron Marguerite Duras Naphosszat a fákon című színművében állt újra színpadra, majd a Nemzeti Színházban a többi közt Juhász Ferenc A szarvassá változott fiú, Gorkij Éjjeli menedékhely, Ibsen Brand és Brecht Galilei élete című darabjában láthatta a közönség.

Az elmúlt években több alkalommal került hosszabb-rövidebb időre kórházba, 2008 őszén újraélesztést követően kómába esett, és hetekig intenzív kórházi ellátást szorult. Csak 2018 nyarán vállalt újra színészi munkát: a Sztalker Csoport előadásában, William Faulkner Míg fekszem kiterítve című kisregénye nyomán készült darabban hallhatta hangját a közönség.

A művészetét elismerő díjakat felsorolni szinte lehetetlen. 1959-ben Balázs Béla-díjjal, számos nagy nemzetközi fesztiválon a legjobb női alakítás díjával ismerték el, 1994-ben életműdíjat kapott a Magyar Filmszemlén. Kétszer tüntették ki Jászai Mari-díjjal (1964, 1969). Kossuth-díjat (1973) és Kossuth Nagydíjat (1999) is átvehetett, 1971-ben érdemes művész, 1977-ben kiváló művész címet kapott. 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét ítélték neki oda, 2000-ben a nemzet színésze lett.

A Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum nemrég fotókból és videókból álló rövid összeállítást készített „10 érdekesség Törőcsik Mariról” címmel, ezt itt tudja megtekinteni:

A Prima díjat 2003-ban, a Prima Primissima Jubileumi díját 2007-ben kapta meg. Többször is elnyerte a Színikritikusok Díját. 2011-ben a Színházi Kritikusok Céhének életműdíjával, 2014-ben a nemzet művésze címmel tüntették ki, 2015-ben Kölcsey Ferenc-emlékplakettet kapott, 2017-ben a Magyar Művészeti Akadémia Nagydíjával tüntették ki. 2005-ben Budapest, 2018-ban a Vas megyei Velem, 2019-ben Vas megye díszpolgárává avatták. 2019-ben Kossuth-nagydíjjal tüntették ki több évtizedes pályafutása során kimagasló szakmai hozzáértéssel és alázattal megformált alakításai, ikonikus filmfőszerepek és felejthetetlen színpadi figurák sorát felvonultató, kivételesen gazdag művészi életműve elismeréseként.

A Nemzeti Színház 2015 novemberében gálával és kiállítással ünnepelte a betegséggel küzdő színésznő nyolcvanadik születésnapját, aki könnyeit törölgetve nézte végig kollégái, barátai őt köszöntő előadását, az évforduló alkalmából pedig így vetett számot: “nekem szép és gazdag életem volt”. Ez alkalomból jelentették be a nevét viselő ösztöndíj megalapítását fiatal, tehetséges színinövendékek támogatására.
Törőcsik Mari pályájáról és civil életéről több könyv is megjelent.

Borítókép: Törőcsik Mari a Makk Károly filmrendező 87-ik születésnapját ünneplő Hogy volt!? című tv-műsor felvételén az MTVA 1-es stúdiójában 2012. november 28-án

Tovább olvasom