Kövess minket!

Művház

Müller Péter Sziámi: „Inkább költő vagyok, mint zenész”

A dal a legsűrűbb része annak, amit művészetnek hívunk – mondja. Mégis a költészet világa ragadta magával. Persze dalszerzőként legalább annyira ismert, mint költőként. Olyan kultikus zenekarok után, mint az URH, a Kontroll Csoport és a Sziámi, vannak, akik szerint csupán az a jó, amit az underground zenei életben írt, mások szerint pedig jobban tenné, ha csak verseket írna. Miért is kellene Müller Péter Sziáminak választania? Hisz mindegyik műfajt szereti. Így éli az életét – állandóan dalokat vagy verseket ír. Amikor találkoztunk, éppen a Varázsló címűt. Az Alkotni születtünk interjúsorozat tizedik része.

Mi adja a muníciót a Müller Péter Sziámi-sághoz?

Alapvetően mindenből merítek, ami emberi vagy embertelen. Éppen jókor kérdezed. A verseim időnként megjelennek az Élet és Irodalomban, a Mozgó Világban vagy ahogy a legutóbb nagy vihart kavart, Tézisek a kultúráról című, a Magyar Műhelyben. „A kultúra nem bagatell. / A kultúra az anyatej. /A kultúra nem legyező. / A kultúra a levegő.” A vers kiáltványa lett azoknak, akiknek a kultúra fontos. Kialakult ugyanis egy kultúrharc, van urbánus front, van népi front, amelyek összecsaptak, és igen sötét történelmi távlatokban kezdték el értelmezni, mi a magyar. Pedig már Babits is azt mondta, nem nagyon illik ezzel foglalkozni. Élvezem és izgalommal tölt el, amikor valamit megírok, és újraértelmezik.

Bruce Springsteen akkor határozta el, hogy egész életében a zenével szeretne foglalkozni, amikor látta a Beatlest a The Ed Sullivan Show-ban. A te életedben volt olyan pillanat, amelyet nevezhetünk eljövetelnek?

Pici gyerekkoromtól költő szerettem volna lenni. Weöres Sándor, Vas István és Kormos István olvasták a verseim, lelkesítettek, segítettek. Mindenki erre biztatott. Aztán egyszer csak váratlanul belekeveredtem az alternatív rockzenébe. Dévényi Ádám barátommal egy ideig duóban léptünk fel, egy nyárra alakult színházban mi lettünk a zenebohócok, dalokat kellett írnunk. Kezdetben szinte minden dalának én írtam a szövegét, de később sikeres szerző lett, olyan számok fűződnek a nevéhez, mint az Adj helyet magad mellett vagy a Közeli helyeken című Bikini-slágerek. Aztán lett egy nagyon jó zenekara, a Dévényi Ádám és az Átmeneti Kabát. Közeli, mondhatom, egyetlen lelkitársam volt. Mély nyomot hagyott bennem. Utána azonban teljesen másfelé vitt az utam, sok dolgot csináltam.

Magyar–francia szakos tanár, cirkusz- és varietérendező, tévés és filmrendező, forgatókönyvíró, könyvtáros, lektor, kulturális újságíró is voltál. Kihagytam valamit?

Biztosan. (Nevet.) Alapszinten elkezdett érdekelni a francia nyelv és kultúra, mert nagyon jó tanárom volt a középiskolában. Gyakorlati foglalkozás helyett könyvtárosi ismereteket tanultunk, és mivel csak egy év késéssel vettek fel magyar–francia szakra, könyvtáros lettem, meg nevelősködtem. A lényeg az volt számomra, hogy kiderüljön, mihez kezdjek majd bölcsészdiplomával a zsebemben. Középiskolásként sok rádiós és tévés vetélkedőt nyertem, és megint csak a véletlennek köszönhetően akkoriban, amikor leérettségiztem, alakult egy vetélkedőosztály a Magyar Televízióban, így egyetemistaként náluk is dolgoztam. Később sok tévéműsort és filmet csináltam. A sorkatonaság elől való permanens menekülés mellett ezek az élmények motiváltak. De voltam halász Normandiában, filmproducer Hollandiában, takarítottam az Ofotért-üzletekben.

Olyan a foglalkozásom, hogy abban minden hasznos, amit látok, amit megtapasztalok. Szeretek élni, terepen lenni. Idővel rájöttem, hogy iszonyatosan élvezem, ahogy az emberek reagálnak a verseimre. Közvetlen játék. Inkább költő vagyok, mint zenész.

Zenésznek eszem ágában nem volt menni, de 1980-ban megkeresett egy barátom, hogy az együttesének vannak dalai, le vannak kötve a koncertdátumok, nincsenek viszont szövegeik, és meg kellene írnom nekik. Majd az énekes, Menyhárt Jenő, aki később létrehozta az Európa Kiadót, azt mondta, nem tudja a szövegeket megtanulni, énekeljem el én őket. Gondoltam, egyetlen zárt körű buli lesz, aztán nyolc lett belőle, de így is mindössze fél évig létezett a zenekar. Ez volt az URH. Iszonyúan népszerűek lettünk, amikor 1981-ben feloszlott az együttes, legenda lett, pedig igazából nem is tudtunk zenéli. Ott és akkor valami átszakadt bennem. Eltelt negyven év, és még midig zenélek, a közönség pedig „helyi és időérték” nélkül hallgatja a dalaim.

 URH együttes búcsúkoncertje 1985. szeptember 13-án © Várkonyi Péter
Az URH együttes búcsúkoncertje 1985. szeptember 13-án © Várkonyi Péter

Hogyan határoznád meg a kreativitás fogalmát?

Van egy erősen sugallatos oldala, hiszen szükséges ráhangolódni az üzenetekre.

A világ nem annyi, amennyi látszik belőle, és a kreativitás pont olyan dolog, ami a láthatatlannak, a képzeletnek és a varázslatnak az eredménye.

Emlékszem, egészen pici koromban letettem anyukám elé egy egészen elfogadható négysoros verset. Még csak nagybetűket tudtam írni, és rengeteg könyv volt otthon, nem hitte el, hogy nem másoltam. Azóta is szeretek külső vagy belső mozgásban lenni, aminek az eredménye legtöbbször dalszerű. A dalszövegírás gyermeki dolog, benne van a rátalálás öröme.

Azt szoktad mondani, hogy nem szabad tudatosan dalszövegeket írni.

Komolyan azt gondolom, hagyni kell, hogy a dal írja magát. Amikor verset írok, függetlenül attól, hogy prózai vagy szabad versről van-e szó, valamiféle zeneiséget kell éreznem. A ritmika és a dallam úgyannyira eleme egy versnek, mintha eleve zenére íródna. Az megint más, amikor valamilyen alkalmazott módon írok egy dalt, például egy előadónak, vagy amikor musicalt fordítok. Ilyen esetekben addig hallgatom a zenét, amíg meg nem hallom, hogy lesz magyarul telitalálat. Általában jobban örülök, ha megkapom a zenét, és nem egy verset zenésítek meg, de mindjárt ennek is ellentmondok. Rátóti Zoli barátom megkért, írjak szöveget az egyik dalára. Átküldte angol vakszöveggel: „If you…” És működött magyarul is: „Ifjú ember…” Egy öreg alkoholista Hamlet dala lett belőle. (Nevet.) Nagyon ritka, amikor ilyen mértékű összhang alakul ki. Tolcsvay Lacival mindig így dolgoztunk, Szakcsival is akkor, amikor a Szentivánéji álmot írtuk, de mondhatom Koncz Zsuzsát, Bérczesi Robit a Hiperkarmából vagy Kiss Tibit is.

A szövegírás harmadik szintje, amikor magamnak írok, és a semmiből vagy éppen a mindenből, a kozmoszból próbálom meghallani az üzenetet. Néhány hete belekezdtem egy kísérletbe: azt mondtam magamnak, kipróbálom, mi történik, ha egy évig mindennap írok egy dalt. Azóta várom, mikor fogy el a szufla, de csak nem akar, sőt, egyre inkább kedvemre való dolgok születnek.

Abszolút idealista vagyok. Az éneklésről is azt gondolom, hogy ne az énekes énekeljen, hanem a dal. Ne gondold, hogy mindez csak a dalokról szól, inkább arról, hogyan érdemes élni. Türelmesen meg kell várnod, amíg megérkezik hozzád az idea, és akkor azt már csak le kell hoznod. Azzal nincs dolgod, ami nem üzen be neked.

Müller Péter Sziámi
Müller Péter Sziámi

Milyen világok adják a zenéd alapjait?

Bármi képes megérinteni. Mindig vigyáztam arra, hogy ne legyek nagyon zenész. A klasszikus dalképletet, a zenei írásmódot a 20. század eleje óta fokozatosan leváltotta a ritmus és a hangzás, a dallam és a harmónia rovására. Engem azonban nem érdekelnek a trendek. Az URH a New Musical Express nevű szaklap szerint Kelet-Európa legjobb zenekara volt, írtam ugyanakkor kuplékat is. Az Operaházban nőttem fel, később stratégiai igazgatója lettem, alapítottam egy nemzetközi operafesztivált Miskolcon, írok és fordítok musicalt, együtt léptem fel David Bowie-val, Nick Cave-vel, Patti Smithszel, a Jethro Tull-lal. Az ízlésem rendkívül szigorú, de rendkívül nyitott is. Semmilyen (mű)fajgyűlölet nincs bennem, azt szeretem, ami jó. Nekem Bowie és Kálmán Imre két ugyanolyan szintű zseni. Nem teszek különbséget Máté Péter, Kovács Kati vagy Seress Rezső között, mert mind értékesek.

Amikor elindult a Sziget (Müller Péter Sziámi a Sziget Fesztivál alapítója, 2007-ig társtulajdonosa – a szerk.), gyűjtőtégelye volt a teljes magyar könnyűzenei spektrumnak, ezen kívül a társművészeteknek, idővel aztán nemzetközi szintre lépett, mostanra pedig mainstream lett. Sokan azt hiszik, elszörnyülködöm, de nem, a világ változik, a Sziget csak tehetségesen leköveti.

Ha a költészet irányából közelítek, azt gondolom, vannak, akiknek hibátlan, egyenletes az életművük, mint Radnóti, akinek nem is volt más választása, tudta, hogy élet-halál kérdése, milyen betűt ír le. És vannak, akiknél a híg is benne maradt, mint például Petőfi, aki a legnagyobb költők egyike a világon. Az ő élete párhuzamosan futott az életművével, de nem minden költeménye erős. Dés Lászlóval és Geszti Péterrel most írunk egy darabot róla a Vígszínháznak. Petőfi a legtisztánlátóbb embere volt a korának, ezért nem is tudott tartósan népszerű lenni, Kossuth is ellene fordult, elzárták a politikától, a sok szempontból verhetetlen Nemzeti dal után pár hónappal már az Akasszátok fel a királyokat! versét írta. Később Kossuth azt kérte, írja meg a második Nemzeti dalt, újra harcba kellett szólítani a magyarokat. Megírta a Föl a szent háborúra! című költeményét, ami aztán – a megrendelés dacára – közel sem lett annyira jó.

Van olyan vers, amely nem élményből születik?

Nagyon alapvető és jó kérdés, hogy élmény-e a vers. Természetesen minden belső élményből születik. Szavakkal dolgozni azonban kényesebb történet, mert nem lehet őket úgy kimondani, hogy ne legyen gondolatokban, érzelmi reakciókban direkt következményük, különben olyat írtál, ami nem ér semmit. Nagyon megosztó, amit írok. Soha nem gyakoroltam öncenzúrát, és nem is tűrök semmiféle korlátozást.

Ha dalba szedek valamit, csak ritkán tudom visszafejteni az eredetét. Persze azért van olyan, amelyikről pontosan tudom, hogyan és milyen indíttatásból született. A Ha előre látó csecsemő lettél volna című számom egy szerelmemnek írtam, aki folyton öngyilkosságot követett el. „Ha előrelátó csecsemő lettél volna / Felkötöd magad a köldökzsinórodra / De te megszülettél / És nem vagy se hülye, se vak / Ha már itt vagy, ne hagyd, hogy leállítsanak!”

A Kicsi, kicsiszolt kő címűt ugyancsak egy lánynak írtam. „Íme, ima a dal ma / Íme, ima a dal / Ó tökélyre törekvő / Belülről hatalmas / Kívülről kicsi / Istennek tetsző / Na és nekem is tetsző / Kicsi, kicsiszolt kő / Hívlak, jöjj el, ó, jöjj elő! / Kicsi, kicsiszolt kő.” A dal a legnagyobb misztérium. Volt, hogy húsz-harmincezer ember énekelte a nézőtéren a legbensőségesebb forrásból születő dalaim. Mégis hogy képes egy háromperces kis semmi ekkorát ütni a világban? Miért pont a slágerszerzők írják a slágereket? Miért van az, hogy ami gyönyörű, erős, költői és brutális, az utat talál az emberek lelkéhez? Mindig lesz olyan zene, ami rásegíti a gondolatot, a verset a dalra. Nem tudok nagyszerű elkallódott szövegekről, amikhez gyenge zenét szereztek volna. De olyan nagyon jó zenéről sem hallottam, amihez gagyi szöveget írtak volna. Nagyot akaró zenét káprázatosan silány szöveggel viszont szép számmal fel tudnék sorolni, ez tipikusan magyar betegség.

Müller Péter Sziámi
Müller Péter Sziámi

A magyar alternatív kultúra elemei megjelennek-e, amikor például olyan musical show-ban veszel részt, mint a február végén bemutatott Nikola Tesla – Végtelen energia?

Miért ne működne egy másik műfajban az a tudás, ami az alterban működött? Azok, akik felkérnek egy munkára, nem az átlagos színvonalat keresik, hanem azt, amit én tudok. Tizennyolc évesen már a legendás Pinceszínháznak írtam egy darabot Arany János Rózsa és Ibolya című meséjéből. Ugyanúgy élvezem ma is, mint évtizedekkel ezelőtt.

A zenés színházi világgal való találkozásom a fatális véletlennek köszönhető. Éppen egy megtűrt, már-már tiltott zenekarral, a Sziámival léptem fel többnyire a Fekete Lyuk nevű élettérben. A kultúrpolitika nem nagyon tudott mit kezdeni velünk, mert sokan jártak a koncertjeinkre, mind zenében, mind szövegben hoztuk a színvonalat. Nem ápoltunk barátságot a rendszerrel, nem is voltunk rádiókompatibilisek. Hozzáteszem, ma ugyanitt tartunk. Úgy látszik, rendszerek jöhetnek-mehetnek, soha nem leszek a rendszer dalnoka.

A kilencvenes évek elején egy kis zalai faluban laktam, a helyiekkel zenéltem, a Sziámi legsikeresebb periódusát éltük. A zalaszentgróti villanyszerelő, az andráshidai suszter, két színházi zenész és én. Egy újabb fatális találkozás. És jött apám…

Az egész életemre nagyon jellemző az a mondat, hogy „a papám megkért”. Nem is nagyon tudna tőlem olyat kérni, amit ne csinálnék meg neki azonnal és boldogan. Ezúttal azt kérte, hogy írjam meg annak a darabnak a szövegét, amin Tolcsvayval dolgoztak. Ez lett a Mária evangéliuma, ami sok embernél kiverte a biztosítékot, hiszen alternatív ikon voltam, és Szűz Máriáról írtam zenés darabot. Azt szoktam mondani, hogy Ady Endre ugyanúgy írt Nagy Endre kabaréjába kuplékat, mint költeményeket a Nyugatba. De a magyar tipikusan beszűkült gondolkodású értelmiséggel bíró nemzet.

A Mária evangéliuma után jött az Elisabeth című musical fordítása, amit még vagy húsz saját adaptáció követett. Az utolsó befejezett munkám pedig a Nikola Tesla – Végtelen energia. Ez is érdekes történet… Kesselyák Gergely karmester barátommal megírtunk egy operát – amelynek most lesz az olaszországi bemutatója –, ezután kezdtünk el beszélgetni arról, mi legyen a következő darabunk, mire rávágtam, hogy írjunk Nikola Tesláról. Elkezdtem kutatni róla, feltúrtam az FBI archívumát az interneten, majd egyszer csak felhívott Egressy Zoli, aki egy egészen merész és eredeti gondolkodású drámaíró. Elmesélte, hogy megkeresték azzal az ötlettel, hogy írjon egy musicalt, de csak akkor vállalná, ha én írnám a szövegét. Megkérdeztem, miről szól a darab, mire ő: Tesláról. Majdnem leestem a székről. A darab mindannyiunk nagy öröme lett.

A Kontroll Csoport egy gödöllői koncerten, 1982 © Zétényi Zoltán
A Kontroll Csoport egy gödöllői koncerten, 1982 © Zétényi Zoltán

Több mint tíz éve vagy a Baltazár Színház tagja, de megírtad az első roma musicalt is, Somnakaj címen. Érzékenyítesz.

A Baltazárral való történetem akkor kezdődött, amikor Bárdos Deák Ági, az egyik lányom édesanyja és a nő, akivel együtt énekeltem a Kontroll Csoportban, csinált egy irodalmi sorozatot, és kezembe nyomta Tóth Krisztina Porhó című kötetét. Később kiderült, hogy Kriszta Koncz Zsuzsától Cipőig sok mindenkinek írt már dalszövegeket. Miután megismerkedtünk, egyszer csak felhívott, hogy írt egy darabot a Baltazár Színháznak, és örülne, ha megnézném. Egészen gyönyörű volt. Aztán összebarátkoztunk Elek Dórával, a Baltazár vezetőjével. Írtam nekik egy dalt, és röviddel ezután meghívtak, hogy szerepeljek egy előadásukban. A mai napig nagy élmény velük játszani.

A másság mindig nagyon megragadott – mindannyian mások vagyunk. Meggyőződésem, hogy mindannyiunknak ugyanakkora a poggyásza, csak a tartalma más.

Az a vers, amit az előadás után írtam így kezdődik: „Nem tudhatja ép elme, / Hol a világ értelme. / Akinél a fogyaték, / Annál van a hagyaték.” Rájuk nézünk, és igen, gyermetegek, de olyan tudás és bölcsesség birtokában vannak, amiből nekünk kóstolónk sincs.

A Somnakaj ugyancsak a véletlennek köszönhetően került az életembe. Maróti Dani, a Romano Drom menedzsere felhívott, hogy baj van, mert dolgoznak egy meseszerű roma történeten, de a szerző szövegei ledobják magukról a zenéket, tehát zene volt, darab nem. Kerestek gyorsan egy másik dramaturgot, aki viszont olyan szociohorrort írt a dalokhoz, amit a roma szereplők nem voltak hajlandóak előadni. Megírtam hát a történetet. Olyan nevek szerepeltek az előadásban, mint Falusi Mariann, Szakács Hajnalka, Szakcsi Lakatos Béla vagy Marko Marković. Eredetileg úgy volt, hogy csak a Tavaszi Fesztiválon adják elő, de miután az előadás végén negyven percig zúgott a taps, többször is műsorra tűzték különböző helyeken.

Mindkettő – ahogy az URH és a Kontroll Csoport is – egy-egy fatálisan jó találkozásnak köszönhető. Az életemben sok minden a menekülési kényszerből jött, mert nem volt egy vasam sem, és örültem, hogy lehet valamit csinálni, vagy elhatároztam, hogy soha nem leszek katona, és kerestem azokat a helyeket, ahonnan nem visznek el. Legtöbbször viszont abból, és ez az alapvető, hogy összejöttem valakikkel, akikkel kapcsolatban azt éreztem, majdnem mindegy, mit csinálnak, de velük kell lennem, és belefolytam. Barátságok, szerelmek, csoportosulások, ez irányított.

Művház

A Tündérkert különleges filmes jelmezei a Jónak lenni jó! akciójában

A közmédia karitatív adománygyűjtő kampányát támogatva Balsai Móni füstszínű kabátját és Gáspár Kata hernyóselyem hálóingjét ajánlotta fel a Megafilm a Tündérkert című produkciójának jelmeztárából.

Közzétéve:

MTVA/Megafilm

Az idén a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségét támogató Jónak lenni jó! jótékonysági akció az adományvonalra érkező támogatások mellett ismert emberek által felajánlott különleges relikviák eladásával, árverezésével is tovább gyarapítja a támogatott szervezetnek gyűjtött összeget. Az MTVA és a Megafilm Service koprodukciójában készülő Tündérkert című magyar történelmi-politikai thriller jelmeztárából két különleges darabot, egy Balsai Móni (Károlyi Zsuzsanna) által viselt kabátot, valamint Gáspár Kata (Török Kata) egyik izgalmas viseletét, egy hernyóselyem hálóinget ajánlott fel árverésre a közmédia akciójának támogatására.

A Jászai Mari-díjas Balsai Móni Zelenka Nóra jelmeztervező által tervezett kabátja füstszínű szövetből készült, amelyet ellipszis körből szabtak, hosszú nyitott tölcsér ujjal és zsinóros záródással. Gáspár Kata gyöngyházszínű hernyóselyem hálóingje jellegzetes ottomán arany díszítésével pedig a török háremek hangulatát idézi. Zelenka Nóra a ruhák tervezésénél egyszerre hagyatkozott a kor leleteire és a saját fantáziájára. Egyedi szabászati megoldásokat és anyagokat használtak úgy, hogy a jelmezek alapvetően visszaadják a korszak és Erdély misztériumát.

Gáspár Kata (Török Kata) a különleges ruhában

A különleges tárgyakat a Jónak lenni jó! honlapján lehet megtekinteni, a vásárlás menetéről a jonaklennijo@mtva.hu e-mail-címen lehet tájékozódni. Az ismert emberek által felajánlott tárgyakat a közmédia december 18-i egész napos műsorfolyama során bocsájtják árverésre.

Borítókép: Balsai Móni Zelenka Nóra jelmeztervező által tervezett kabátjában

Tovább olvasom

Művház

Ifjúsági nagydíjat nyert Szakonyi Noémi Veronika filmje a tallinni filmfesztiválon

Szakonyi Noémi Veronika a nyílt örökbefogadás témáját feldolgozó Hat hét című drámája nyerte meg Tallinnban a Black Nights Filmfesztivál ifjúsági nagydíját.

Közzétéve:

Nemzeti Filmintézet

A Nemzeti Filmintézet közleménye szerint a filmintézet támogatásával készült Hat hét egy érettségi előtt álló, nehéz anyagi körülmények között élő tinédzser lány történetét dolgozza fel, aki, miután teherbe esik, úgy dönt, örökbe adja kislányát egy hosszú évek óta várakozó párnak. Bár a lány eleinte úgy érzi, profi asztaliteniszező karrierje érdekében a legjobb döntést hozta, a szülés után elbizonytalanodik és mindössze hat hét áll rendelkezésére arra, hogy meggondolja magát, amely az örökbeadó és fogadó szülőknek is érzelmileg rendkívül megterhelő időszak – írták.

A nemzetközi zsűri a mélyreható dráma főszereplője, Román Katalin “rendkívüli és sokrétű alakítását”, Szakonyi Noémi Veronika “elképesztően empatikus megközelítésű rendezését” ismerte el a díjjal, továbbá azt, hogy a Hat hét alkotóinak sikerült megtalálniuk azt a hangot, amelyet a fiatalok sajátjukként fogadnak el.

A filmintézet közleménye szerint Szakonyi Noémi Veronika állandó alkotótársa Vincze Máté Artur, az alkotópáros a forgatókönyvet Daoud Dániellel közösen írta. A film producere Romwalter Judit, operatőre Dévényi Zoltán, vágója Hargittai László és Vághy Anna, jelmeztervezője Szlávik Juli, zeneszerzője Sperling Andor, hangmestere Tőzsér Attila, látványtervezője Valcz Gábor.

A kommünikében felidézték, hogy Szakonyi Noémi Veronikát nemrég a legjobb rendező díjával méltatták a franciaországi Arras fesztiválján. A főszereplő Román Katalin ősszel Isztambulban, a Boszporusz Filmfesztiválon elnyerte a legjobb alakítás díját. A Balsai Móni, Mészáros András, Járó Zsuzsa, Szczaurski Lana, Takács Kati és Györgyi Anna szereplésével készült film magyarországi premierje alkalmával a miskolci CineFest nagydíját kapta meg.

Az oklevéllel elismert filmekről azt írták: a Háromezer számozott darab című film történetében egy színházi rendező öt nehéz sorsú fiatal roma életéről készít előadást. “A színdarab kendőzetlen kegyetlenséggel meséli el életük történetét, vagyis a traumáikkal kereskedik. Amikor az előadást meghívja egy neves német színházi fesztivál, a csoport tagjai kénytelenek szembenézni múltjukkal és felvenni a küzdelmet a rasszista sztereotípiák egész tárházával” – ismertették a közleményben, jelezve, hogy Császi Ádám új filmje jövő év elején lesz látható a mozikban a Budapest Film forgalmazásában.
A Jövő nyár, Kárpáti György Mór második mozifilmje egy gimnáziumi osztály drámatáborában játszódik és a gyászfeldolgozásról szól.

A filmintézet közölte: a Tallinn Black Nights Filmfesztivál Észak-Európa egyik legjelentősebb filmünnepévé és legmozgalmasabb szakmai platformjává nőtte ki magát az elmúlt 25 évben, két hét alatt mintegy 250 filmet és 300 rövidfilmet, animációt vetítenek.

Borítókép: jelenet a Hat hét című filmből

Tovább olvasom

Művház

Februárban kerül a magyar mozikba Az almafa virága

A magyar-vietnámi romantikus film az első európai-vietnámi koprodukciós alkotás. Február 16-tól vetítik hazánkban.

Közzétéve:

Borítókép: Az almafa virága / Facebook

A napjainkban Budapesten játszódó történetben egy fiatal vietnámi lány a felnőtté válás küszöbén áll, ám nincs kibékülve azzal a jövővel, amelyet a családi hagyományok jelöltek ki számára. Magyarországra utazik, hogy kiderítse, mi történt annak idején a nagymamájával, amiről az asszony a mai napig hallgat. A lány titkon reméli, hogy a családi rejtély megfejtése a saját bizonytalanságait is segít megoldani. A Duna-parton találkozik egy fiúval, aki viszont az első pillanattól biztos benne, hogy a lány élete szerelme – olvasható a Nemzeti Filmintézet közleményében.

Eközben az 1970-es évekbeli történetszálban egy vietnámi diáklány és egy fiatal férfi ütközik egymásba az Agrártudományi Egyetem folyosóján. Egyre komolyabbá váló kapcsolatukat azonban éberen figyeli az felügyelőtiszt, akinek a feladata biztosítani, hogy a Vietnámból érkezett ösztöndíjasok ne akarjanak Magyarországon maradni, hanem diplomásként hazatérve dolgozzanak az országukért.

A film előzetesét itt tudja megtekinteni:

A főszereplő Nari Nguyen születésétől kezdve Budapesten él, a mozinézők először a Drakulics elvtárs című filmben láthatták. Az Európában élő vietnámi lányok szépségkirálynőjének 2011-ben választották meg. A férfi főszereplő Koltai-Nagy Balázs, a kecskeméti Katona József Nemzeti Színház művésze.

A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Az almafa virága forgatókönyvét a rendező, Szűcs Dóra és Dang Thanh Binh közösen jegyzik. A producerek György Lea és Sípos Anna, az operatőrök Csepeli Eszter és Szilágyi Gábor. A filmben feltűnik mások mellett Sütő András, Juhász Jázmin, Dunai Tamás és Kálloy Molnár Péter is. A zeneszerző Csengery Dániel, a látványtervező Szabó Edina, a jelmeztervező Szűcs Edit, a hangmérnök Varga Tamás, a vágó Erdélyi Flóra.

Tovább olvasom