Kövess minket!

Művház

Műfajok találkozása a Várkert Bazár nyári programjain

Könnyű- és klasszikus zenei koncertek, irodalom, pszichológia, film, tánc, tudomány, kiállítások és tematikus séták is várják az érdeklődőket a Várkert Bazár Műfajok találkozása című nyári rendezvénysorozatán.

Borítókép: Sajtótájékoztató a Várkert Bazárban a nyári programokról, forrás: Várkapitányság

“A kerti programok május 29-én vasárnap a részben ingyenes gyereknapi kínálattal indulnak. Június 10-én a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara játszik, 25-én a Balaton RETROspektív szabadtéri kiállítással kapcsolódunk a Múzeumok éjszakájához, számos tematikus sétát szervezünk a Palotanegyedben” – sorolta Sikota Krisztina, a Várkapitányság NZrt. vezérigazgató-helyettese a keddi sajtótájékoztatón.

Mint kiemelte, a gyereknapi programok között lesz Föld körüli kalandtúra játékos feladatokkal, vezetett séták a Várban található állatok jegyében, valamint a Csipkerózsika táncelőadás. A június 11-től augusztus 22-ig a Várkert Bazár rámpáján megtekinthető Balaton RETROspektív-hez kapcsolódva Balaton tematikájú filmeket (például A Pogány Madonnát) vetítenek.

“A nyári kínálat részei a Palotanegyedet felfedező séták, amelyek az újjászületett épületeket és helyszíneket, köztük a Szent István-termet, a Palota kupoláját és a Nádori kriptát mutatják be, a Shalom, Buda! séta a polgárvárosban pedig a budai zsidóság fontos helyszíneihez vezet”

– mondta Sikota Krisztina.

A nyári programsorozatban lesz Európa Kiadó-koncert június 11-én az Öntőház udvarban. Menyhárt Jenő, a nyolcvanas évek elején indult zenekar vezetője arról számolt be, hogy bő repertoárral készülnek, minden korszakukból játszanak, és lesznek dalok a legutóbbi, Love 2020 című anyagról is.

“Annak idején az Európa Kiadó nem játszott az Ifiparkban, amely a mai Várkert Bazár helyén volt, az underground csapatok nem igazán léphettek itt fel. Egy kivételre emlékszem: mintegy negyven éve a Hobo Blues Band előtt zenélhetett a Kontroll Csoport, és akkor két számba én is beszálltam” – idézte fel Menyhárt Jenő az MTI-nek.

Az öltözködés pszichológiájáról esik szó június 16-án a lélekMETSZET-sorozat évadzáró programján. Tárnok Zsanett pszichológus, a sorozat házigazdája kiemelte: Szolnoki Nikolett stílustanácsadó beszélgetőtársa Epres-Benedek Panni lesz, az érdeklődők megtudhatják, miként hat az öltözködés az önbizalmunkra, önazonosságunkra.

Az öt éve indult Várkert Irodalom-sorozat szezonzáró estje június 21-én (szintén az Öntőház udvarban) Márai Sándorné Metzner Lola naplójára épül. Juhász Anna irodalmár, a Várkert Irodalom Aposztróf-sorozatának szerkesztő-műsorvezetője kitért arra, hogy az 1948-tól vezetett naplóban, amely Ötvös Anna szerkesztésében nemrég jelent meg, Márai Sándor író feleségének irodalomról, életről, szerelemről vallott nézetei ismerhetők meg. A pár 63 éven át élt együtt, a két szemszöget László Zsolt és Hegyi Barbara színművész, valamint Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész közreműködésével élvezhetik a nézők.

A Várkert Bazár új, Electric Lounge című sorozatának nyitányaként június 24-én az Öntőház udvarban egy új projekt, a Followtheviolin & Fman ad műsort. A duó egyik tagja, Farkas Izsák hegedűs elmondta: Molnár Tibor énekes-beatboxossal (Tha Shudras) loopert fognak használni. “Az est az improvizációra épül, többféle stílusban”. Augusztus 11-én Zságer Balázs lép fel Transcendent Waves című estjével az Electric Lounge-ban.

A nyárzáró program a tervek szerint a Piramis zenekar fellépése lesz szeptember 24-én. Nyemcsók János “Csoki” énekes a sajtótájékoztatón elmondta: a napokban jelenik meg CD-jük, amely egy négy évvel ezelőtti koncert anyaga. Akkor a 2017-ben elhunyt basszusgitáros, Som Lajos emlékének adóztak, 2019-ben aztán Gallai Péter billentyűs is meghalt.

“A lemezen az 1979-es legendás ifiparkos Piramis-koncert dalai, valamint más számok is hallhatók. A hetvenes években sokat jártam ide Piramis-koncertekre”

– mondta Nyemcsók János, aki az egykori frontember, Révész Sándor szerepét vette át.

A Várkert Bazárban a június 27-i Szédületes Tudomány eseményen az E-mobilitás témakörét járják körül meghívott szakértőkkel egy beszélgetés keretében, amelyen kiállított járművek is szerepelnek majd.

Áron András nagyzenekari projektje, a Black Circle Orchestra július 27-én ad koncertet, a ritkán hallható könnyűzenei produkciókat felvonultató YBL POP széria keretében június 18-án a Flanger Kids é& Laiho játszik. Július 12-én Klasszik Lasszó – Magyar szakítós címmel lesz irodalmi koncert Czinki Ferenc íróval és Vitáris Iván énekessel a Szárazárok színpadon, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadásában július 26-án pedig A Tenkes kapitánya kerül színre a Várkert Bazárban.

Művház

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező meggondolta magát, és mégsem a The Movie Critic című produkció lesz a tizedik, utolsónak szánt mozifilmje.

Közzétéve:

Quentin Tarantino amerikai rendező, fotó: MTI/EPA/David Swanson

A 61 éves, Oscar-díjas rendező-forgatókönyvíró tavaly a cannes-i filmfesztiválon beszélt a közönségnek arról, hogy utolsó nagyjátékfilmje, a The Movie Critic 1977-ben játszódik majd, és főhőse egy alig ismert filmkritikus lesz, aki egy pornómagazinnak ír filmekről – emlékeztetett a Variety.com hollywoodi filmes portál nyomán az MTI.

Az is felmerült, hogy Brad Pitt visszatérhet a produkcióban a Volt egyszer egy Hollywoodban megismert Cliff Boothra hasonlító karakterként, és a film, amelynek forgatását 2024-re tervezték, már 20 millió dolláros adótámogatást is kapott Kaliforniától.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy miután félretette a mozikritikusos filmet, vajon milyen témát választ majd utolsónak beharangozott játékfilmjéhez

– írta a Variety.com.

Tarantino várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

Tovább olvasom

Művház

Tévéfilm készül a Ványa bácsiból

Televízió és stream szolgáltatásra készülő filmek gyártásának támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet. A támogatott alkotások között szerepel Csehov egyik legismertebb darabjának tévéfilm feldolgozása kiváló szereposztással, valamint a magyar uralkodók és nemesek itthon kevésbé ismert lányainak élettörténetét bemutató izgalmas dokumentumfilm-sorozat.

Közzétéve:

Flickr

A Nemzeti Filmintézet (NFI) 2020 januárja óta nyújt támogatást a televíziós és streaming bemutatásra készülő alkotásokra pályázati úton. A teljes magyar mozgóképszakma összehangolt tevékenységéért felelős szervezet elkötelezett abban, hogy a mozifilmek mellett tartalmas, kulturális értéket teremtő és a nézők számára különleges élményt nyújtó televíziós alkotások is készüljenek. A Televíziós Döntőbizottság ezúttal egy tévéfilm, egy rövidfilm és négy dokumentumfilm- és ismeretterjesztő-sorozat gyártásának szavazott meg támogatást – ismerteti közleményében a Nemzeti Filmintézet (NFI).

Csehov egyik legnépszerűbb színműve, a Ványa bácsi fekete komédiai elemeket sem nélkülöző szabad feldolgozása készül a Megafilm Service és az MTVA koprodukciójában, Helmeczy Dorottya és Kálomista Gábor producerek vezetésével.

A Fazakas Péter rendezésében készülő tévéfilm Somogyi György és Kun-Béres Anikó forgatókönyvéből készül, a forgatás nyáron kezdődik és a bemutatót januárra tervezik az alkotók. A főszerepekben Görög László, Szervét Tibor, Szabó Győző, Czakó Julianna, Molnár Piroska, Csarnóy Zsuzsanna, Bede-Fazekas Szabolcs és Martos Hanga lesz látható.

Mirhó címmel rendez rövidfilmet Vas Marianna, a nemzetközi DocNomads képzés diplomása.Az ígéretes alkotás középpontjában két gyermek áll, akik egyforró nyáron a nagymama kertjében megtapasztalják a vágyat, a félelmet és a leheletfinom elnyomást, ami akár még a közelséggel is összetéveszthető.

A magyar történelem kevéssé ismert női szereplőire irányítja a reflektorfényt a Magyar királylányok című dokumentumfilm-sorozat, amelynek főhősei a közismert uralkodók és nemesek lányai, akikről méltatlanul kevés szó esik a történelemkönyvekben. Európában, választott hazájukban ismertebbek, mint szülőföldjükön és ezen kíván változtatni alkotótársaival a sorozat rendezője, Borsody István, aki a fennmaradt csodák, legendák és bizonyítható történelmi tények alapján ismerteti meg a rendkívüli nőket a nézőkkel. Az epizódok főszereplői azok a nők, akik mind valamely európai uralkodóhoz, önálló régiót irányító főnemeshez mentek férjhez és személyiségük, élettörténetük méltó a filmes feldolgozásra.

A természetvédelem és a természethasznosítás megismertetése a célja az Ez elment vadászni címmel készülő hat részes sorozatnak, amelyet Kostya Bánk rendez. Az egyes epizódokban az alkotók modern eszközök és a legnépszerűbb kommunikációs csatornákon keresztül igyekeznek visszavezetni a nézőket valódi, természetközeli énjükhöz.

1956 a Vajdaságban címmel dokumentumfilmet készít Lavro Ferenc újvidéki származású rendező. A hiánypótló alkotás az 1956-os magyarországi események vajdasági magyarok identitására gyakorolt hatását vizsgálja, bemutatva a forradalom magyar menekültjeinek jugoszláviai fogadtatását.

300 éve kezdődött a magyarországi svábok története, az évforduló kapcsán ezt a kalandos történetet meséli el a kezdetektől napjainkig a most készülő dokumentumfilm. A 300 év…”de mit adtak nekünk a svábok?” című alkotás rendezője a Mi svábok mindig jó magyarok voltunk! és az Isten veled, hazánk! című filmeket is jegyző László Gábor.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom

Művház

Filmkoncerttel készül a magyar film napjára az Uránia

Április 30-án élőzenei kísérettel vetítenek két 1914-ben készült filmritkaságot, a Munkászubbony és a Dódi karrierje című filmeket.

Közzétéve:

Nemzeti FIlmintézet- Filmarchívum

Mindkettőt Bródy István rendezte, és mindkettőnek Zsitkovszky Béla, az Uránia első technikusa és mozigépésze volt az operatőre, aki arról híres, hogy ő fényképezte A tánczot, az első magyar filmalkotást – ismerteti az Uránia közleménye.

A február végén indult FILM/ZENE sorozatban több mint negyven vetítést, közönségtalálkozót, koncertet rendeztek az Urániában. Ennek a nagyszabású, a filmek hangi-zenei dimenzióját kutató eseménysorozatnak az április 30-i filmkoncert lesz a fináléja.  Ezen az estén először vetítik nagy nyilvánosság előtt a néhány éve Amszterdamban felbukkant, majd idehaza a Filmarchívumban teljes körűen restaurált Munkászubbonyt. Bródy István filmje Hegedűs Gyula remeklő főszereplésével egy gyárigazgatóról szól, aki egyrészt munkásruhába öltözve beáll dolgozni a fizikai munkások közé, hogy fényt derítsen panaszaik jogosságára, másfelől nem várt szerelmi kalandba keveredik, aminek bonyodalmas következményei lesznek. Mindeközben csodálatos felvételeket láthatunk a korabeli Budapestről, utazhatunk a Ferencz Ferdinánd nevű dunai gőzösön, de rácsodálkozhatunk a Duna régi teherhajóira és a korabeli emberi karakterekre is. A felújítás során új kísérőzene is készült a filmhez – megtartva a némafilm-korszak mozizenéjének világát, de kortárs, jazzes hangzással, amit a zeneszerző, Káel Norbert zongoraművész ad elő ezen az alkalmon.

Az est másik némafilmje a Dódi karrierje szintén századelős karriertörténet, de immár könnyedebb hangnemben. Bohózatot látunk egy léha pesti fiatalemberről, aki hősiesen megvéd egy csinos lányt egy részeg ember tolakodásától. A dologból randevú, majd szerelem és házasság lesz, és a lány, illetve annak apja révén Dódi végül hihetetlen karriert csinál. A vetítéshez Szabó Ádám harmonikaművész-énekes, számos tehetségkutató sikeres szereplője, a Sztárban sztár hetedik évadának nyertese adja a harmonikakíséretet a rá jellemző virtuozitással. Érdekesség, hogy az est során látható két filmnek nemcsak a rendezője, de az operatőre is közös: Zsitkovszky Béla, az Uránia első technikusa és mozigépésze. Ő rögzítette egykor az épület tetőteraszán az első magyar filmalkotást, az egyperces jelenetek fűzéréből álló Tánczot, amelynek 1901-es premierje a magyar filmtörténet kezdete. Erre emlékezünk minden év április 30-án – idén egyebek mellett ezzel a két régi magyar mozidarabbal is. A vetítések előtt Ráduly György, a filmeket őrző és felújító Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum igazgatója mond bevezetőt – írják.

A filmtörténeti klasszikusok sorát felvonultató FILM/ZENE sorozat záróeseményéig további érdekességekkel készül még az Uránia. Április 24-én közönségtalálkozóra várják Forgács Péter médiaművészt, filmrendezőt, aki a Dusi és Jenő, valamint a Miss Universe 1929 – Lisl Goldarbeiter – A Szépség útja című különleges found footage filmjeit kíséri el a moziba – az előbbi zenéjét Szemző Tibor, az utóbbiét Melis László szerezte. További emlékezetes kortárs alkotások is műsorra kerülnek, köztük Mundruczó Kornél Johannája Tallér Zsófia zenéjével, Giuseppe Tornatore Ennio Morriconéról szóló dokumentumfilmje, Leos Carax Annatte című rendhagyó musicalje a Mael-fivérek zenéjével és – április 26-án – Alejandro González Inárritu Birdmanje, amely idén tízéves. A mexikói sztárrendező munkáját nemcsak a látszólag vágások nélküli kameravezetés és jelenetszervezés teszi bravúrossá, hanem az egyetlen dzsessz dobszólóra épülő zenei világ. 

A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megvalósult FILM/ZENE sorozat teljes programja elérhető a www.urania-nf.hu weboldalon.

Tovább olvasom