Kövess minket!

Művház

Mélységek és magasságok

Az egykori Átrium mozi épületében találkozunk, aminek örülök, mert kevés autentikusabb helyszínt tudtunk volna választani az első nagyjátékfilmes rendezővel, Bagota Bélával és filmjének főszereplőjével, Krisztik Csabával, akiknek saját bevallásuk szerint a Valan – Az angyalok völgye című alkotásuk révén sikerült felülniük egy őrületes érzelmi hullámvasútra. Azt már én teszem hozzá, hogy amiképpen a valódi vasúti szerkezetek, úgy a film is képes a fordulatok széles skáláját bemutatni.

Egy rendező és egy színész életében is meghatározó az első nagyjátékfilm, hiszen később ez adja az összehasonlítási alapot. Milyen érzések kavarognak bennetek?

Krisztik Csaba (KCS): A forgatás nagyon távolinak tűnik, csak vissza-visszatérő emlékeim vannak róla. A szó pozitív értelmében el is távolodtam a filmtől, hiszen az utómunka során egészen átalakult ahhoz képest, amit a készítése közben megéltem. Azt gondolom, sikerül majd úgy beülnöm a moziba, hogy nem magamat, hanem az általam megformált karaktert fogom viszontlátni a vásznon.

Bagota Béla (BB): A Valan mindkettőnk számára a bemutatkozási lehetőség, amellyel letehetjük a névjegykártyánkat. Csaba színházi körökben elismert, filmszínészként viszont még nem kapott a kvalitásainak megfelelő lehetőséget, olyan szerepet, amelyben meg tudta volna mutatni a benne lévő speciális energiákat.

Úgy tudom, mindig is a krimi műfaja érdekelt, de kacskaringós út vezetett a célegyenesig, és abban, hogy elérd, markáns szerepet játszott egy álom is.

BB: Ha belegondolunk, hogy a rendezők nagy része valamiféle „így jöttem” filmet választ bemutatkozásul, akkor igen különleges első filmről beszélünk, egy klasszikus értelemben vett krimiről, amihez az emóciók szintjén van közöm. Nem az én közegemben, de egy részben a valóságból táplálkozó, részben az elmúlt két-három évben megtett felfedezőutam eredményeképpen megszülető, általam vizionált világban játszódik.

Bagota Béla (Fotó: Valuska Gábor)
Bagota Béla (Fotó: Valuska Gábor)

Mindig is bűnügyi történeteket szerettem volna forgatni, ez a fajta dramaturgia vonz. Lenyűgöznek a műfajon belül megjelenő emberi tényezők, de főleg a bűnügyi logika. A karakterek és a történetek szerkezetei óhatatlanul eszerint állnak össze a fejemben, képtelen vagyok kikapcsolni az agyam ez irányú működését. Emlékszem, úgy hatéves lehettem, amikor a határozott szülői tiltás ellenére megnéztem a Twin Peaks című sorozatot, majd sok mást is, de a krimiirodalmat is imádom.

Tizenkilenc forgatókönyv-verzió született meg a Valan írása során. Mindig az elejétől kezdtem újra a történetet, voltak olyan fázisai a forgatókönyv-fejlesztésnek, amikor hetente megírtam egy újabb változatot. Eredetileg egy skandináv típusú abszurd vígjátékot szerettem volna forgatni, ám ez a gondolat pár nap leforgása alatt bűnügyi történetté változott, amiből pedig egy misztikus krimit írtam. Az a történet még csak nem is Erdélyben játszódott volna, mint a Valan. Azt éreztem az eredeti ötlettel kapcsolatban, hogy hibás az alapvetésem, ezért szándékosan elkezdtem magam sarokba szorítani. Ezzel párhuzamosan dolgoztam Reisz Gábor rendezőasszisztenseként a Rossz versekben, ami alatt felszabadultak a gondolataim. Ekkor jött egy álom: mindössze egyetlen képet láttam, egy gyerek által a hóba rajzolt, de már elhagyott hóangyalt. A kép teljesen helyre tette a filmet a fejemben.

Michelangelo Antonioni mondta egyszer, hogy meggyőződése szerint a film olyan művészet, amelyet nem elég megérteni, érezni is kell. Milyen hatás kiváltására törekedtetek?

BB: A Valan olyan film, amely a történetet egy szemszögből mutatja meg, nincs oldalirányú kikacsintás. A krimilogika, a titok megfejtése, a rejtély megoldása és a gyanú nagyon lényeges, de számomra a helyszín és a Csaba által megformált Péter karaktere volt a kulcsfontosságú. Írni is úgy szeretek, hogy tudom, hogyan vannak a dolgok a valóságban, hisz ez segít a plasztikusságban, abban, hogy a történetet hús-vér valójában bontsam ki. A főszereplőre ható események, az őt érő hatások legalább annyira fontosak a cselekmény szempontjából, mint hogy ki és mit követett el a filmben.

KCS: A casting előtt Béla elküldött nekem egy részletes, másfél oldalas karakterrajzot, és már az első pillanatban éreztem, hogy testhezálló a szerep. Maga a kiválasztási folyamat őrületes érzelmi hullámvasút volt, amelynek során rettenetesen izgultam, görcsös voltam, de azáltal, hogy Béla bízott bennem, és igyekezett lebontani rólam mindenféle rám rakódott előzményt, felszabadított. Nemcsak velem, minden színésszel hasonlóképpen járt el. Pontosan tudta, mi van bennünk a felszín alatt.

Krisztik Csaba (Fotó: Valuska Gábor)
Krisztik Csaba (Fotó: Valuska Gábor)

Béla folyamatosan bátorított, hogy adott helyzetben akár a teatralitástól se féljek. Erős drukk volt bennem akkor is, amikor megérkeztünk az általam teljesen ismeretlen forgatási helyszínre. Aztán elkezdtünk egy csapatként működni, és számtalan dolog vált világossá. Az elejétől kezdve minden apró részlet azt a célt szolgálta, hogy a néző minél jobban elmerülhessen az érzelmi örvényben.

BB: Több szakmabeli barátom és ismerősöm azt javasolta, hogy ismertebb színészre bízzam a főszerepet, de nem érdekeltek a tanácsok. Láttam, hogy Csaba egy-egy színházi szerepében, például a Forte Társulatban, Horváth Csaba darabjaiban milyen energiákat mozgósít. Olyan pszichével és olyan fizikai felkészültséggel dolgozik, ami ritka, és ez nagyon hamar feltűnt számomra. Nem is tudta, de már a forgatókönyvírás fázisában őt láttam magam előtt, és az elhatározásom csak erősödött, amikor megtudtam azokat az életrajzi adatokat róla, amelyek rokonítják a Valan főszereplőjével: Csaba margittai születésű, tanult románul, édesapja bányamérnök volt. Egy idő után valójában rá írtam a forgatókönyvet. Ezért érezte magához közelinek a karaktert. (Csaba felnevet.)

Emiatt óvatosan kellett bánnom Csabával. Még így is hamarabb hívtam be castingra, mint hogy biztos lett volna a film, ő pedig nem volt elég meggyőző. Megijedtem, mindent erre tettem fel. Ráadásul a mai napig emlékszem arra a napra, amikor egy korábbi filmtervemet a Filmalap egy hónappal a forgatás megkezdése előtt állított le, és negyven színésszel kellett közölnöm a rossz hírt.

KCS: Nem vagyok képes csettintésre kreálni egy karaktert. Hajdu Szabolcs Off Hollywood című filmjében van egy jelent, amikor két ember leül egy kocsmában, majd az egyik a másikhoz fordulva azt kérdezi: „Te színész vagy? Akkor sírjál már!” Ilyen helyzetben bezárkózom.

Krisztik Csaba (Fotó: Valuska Gábor)
Krisztik Csaba (Fotó: Valuska Gábor)

El kell jutnom addig, hogy sikerüljön átlényegülnöm. Sok szereplőválogatáson jártam, kialakult bennem, hogy tartsak a hasonló helyzetektől, igyekszem lelkileg megóvni magam. Ezért is mentem el félig-meddig már egyfajta csalódásérzéssel a castingról.

BB: Abszolút érezni lehetett Csabán az óvatosságot. Megértettem őt, hisz kilenc éve, hogy elkészült a diplomafilmem, és azóta nem rendeztem. Talán első alkalommal nem jól nyúltam hozzá. Abban viszont hittem, hogy ő az, akivel le szeretném forgatni az első filmem, ezért úgy döntöttem, az első castingot követően felhívom, és mindent elmondok neki. Ezután hívtam be a második körre.

A főszereplő végtelenül lobbanékony figura, akinél meg kellett találni az arányokat. Igen komplex, szűkszavú, kemény, indulatvezérelt és traumatizált karakter. Azt hiszem, sikerült az egyik legnehezebb castingszituációt megteremtenem Csaba számára, akitől annyit kértem, ne fogja vissza magát. Belekezdtünk, és egyszer csak elkezdett izzani a szoba.

Bagota Béla (Fotó: Valuska Gábor)
Bagota Béla (Fotó: Valuska Gábor)

A magyar filmkészítés hagyományai közé tartozik, hogy a rendezők jelentős része szerint egy színész annál jobb, minél inkább civil marad, mert úgy filmszerűbb a végeredmény. De mit jelent az, hogy valaki túl színpadias? Szerintem ki kell engedni a szellemet a palackból!

Szerzői rendezőink vannak, akik minden filmjükkel a saját nyelvüket keresik, amihez többnyire új arcra van szükségük. Sok színművész érzi úgy, hogy ha sikeres filmben szerepel, a rendezők később nem fogják keresni, elhasznált arcként tekintenek majd rá. Ez kihívás mind a rendezőnek, mind a színésznek.

BB: Filmje válogatja. Ellenpéldaként ott van az a filmtervem, amelyikből végül nem született film, pedig szinte csak ismert színészeket szerepeltettem volna benne. Magyarország kicsi filmes piac, a színészeket illetően sokkal inkább az a kérdés, hogy belekerültek-e valamiféle skatulyába, hogy a nézőknek és az alkotóknak van-e prekoncepciójuk velük kapcsolatban. A Valan főszerepére viszont akkor is Csabát választottam volna, ha ez lett volna a tizenötödik filmje.

KCS: Biztos, hogy a Valan kapcsán több médiumban fogok megjelenni, mint eddig, de nem hiszem, hogy emiatt gyorsan elhasznált arccá válnék. Attól, hogy valaki elveszti a szüzességét, még nem lesz kurva. A szememben az elhasználtság mást jelent: azt az embert, aki úton-útfélen kihasználja az ismertségét, mindenféle show-műsorban szerepel, és médiaarccá válik. Engem az ilyen jellegű megjelenések egyáltalán nem vonzanak. Látom, hogy létező jelenségről van szó, de harminchat évesen már jobban tudom kezelni a sikert és a kudarcot is. Tíz évvel ezelőtt kevésbé tudtam volna.

A Forte Társulat tagjai Magyarországon egy kevéssé ismert formanyelv létrehozásán kísérleteznek. Testekkel, hangokkal, tánccal, zenével és szöveggel egy új homogén nyelv megteremtését tűzték ki célul. Milyen hatással van ez a tapasztalat a színészi játékodra?

KCS: Teljes mértékben meghatároz. Már főiskolásként sokat tanultam a táncról és a testtudatról. Ez a tapasztalás egyfajta hidat teremt a prózai színészet és a táncművészet között.

Krisztik Csaba (Fotó: Valuska Gábor)
Krisztik Csaba (Fotó: Valuska Gábor)

Mióta elvégeztem a főiskolát, folyamatosan azt tapasztalom, hogy a műfaji skatulyák nagyon erőteljesen jelen vannak. Azt hittem, azáltal, hogy tanulom a tánc formanyelvét, illetve be is tudom építeni a játékomba, előnyre teszek szert, ehhez képest – főleg a szakmám elején – azt éreztem, kitaszított vagyok, a prózai színészek táncosnak tekintenek, a táncosok pedig prózai színésznek. Ott álltam, és feltettem magamnak a kérdést: ki vagyok én? Hiszem, hogy minél többet tud egy ember, annál többre lesz képes.

A tánc nem minden esetben csak a szép mozdulatok kivitelezésének képességéről szól, hanem arról is, hogy például jól el tudom helyezni magam a térben. Megérzem annak a különbségét, ha egy centivel arrébb állok, a tér hangsúlyai megváltoznak. A film kapcsán tanultam meg, mennyire fontos hatással bírnak a fények, lényeges, honnan érkezik a fény, hogyan törik meg az arcon, milyen szögben fordulok rá, ezek mind-mind mozdulatok.

BB: Garas Daninak, a film operatőrének a szakmai rutinja, a filmhez való hozzáállása mindkettőnknek nagy segítség volt.

Mi kell ahhoz, hogy egy film a lehető legjobb pályát fussa be az elkészülte után?

BB: A filmes kampányok az adott filmtől, illetve annak forgalmazójától függenek. Esetünkben sok idő volt a közös stratégia kialakítására, mert a forgalmazó, a Mozinet már a forgatást megelőzően érdeklődött a film iránt. A Valan több szempontból vállalás volt, ez igaz a kommunikációra is. Sem én, sem Csaba nem vagyunk széles körben ismertek. A mozinézőknek nincs referenciapontjuk, nem tudják, milyen minőséget vagyunk képesek létrehozni. Ettől függetlenül elsősorban az alkotói szempontokkal igyekeztünk foglalkozni. Abban biztosak voltunk, hogy mivel a skandináv jellegű krimi trendi műfaj, és mivel a Valan is használ ilyen jellegű kódokat, működhet ez a fajta skatulya, de azt is hisszük, a történetben rejlő titok maga is képes felkelteni a krimikedvelők figyelmét.

A Mozinettel az elején eldöntöttük, hogy a kommunikációs eszközök mindegyikének éreztetniük kell a film atmoszféráját. Két fő irányt beszéltünk meg. Volt egy úgynevezett mobilszpotos kampányunk, amellyel kifejezetten a mozinézőket céloztuk meg, és amely során a tizenhatos korhatáros filmek előtt a Valan látványvilágát használva, Csaba arcával a középpontban hívtuk fel a figyelmet arra, hogy az aktuálisan vetítendő film elkezdődik, ezért kapcsolják ki a telefonjukat.

A másik egy érzékenyítő, társadalmi célú kampány volt. Mivel a filmbeli nyomozás középpontjában az eltűnt gyerekek, a gyerekprostitúció és a gyerekkereskedelem áll, az alkotást szerettük volna a szórakoztatáson túl valami többre használni.

Bagota Béla (Fotó: Valuska Gábor)
Bagota Béla (Fotó: Valuska Gábor)

Elindítottuk a Ne várj 72 órát! elnevezésű akciót, amelyben az ORFK-val közösen hívtuk fel a figyelmet arra, hogy odafigyeléssel és összefogással segíthetünk az eltűnések számának csökkentésében és a sikeres nyomozásokban. Majd ez kiegészült a Baptista Szeretetszolgálat bevonásával, amelynek van egy ember- és gyerekkereskedelmi csoportja, akiknek a javára jótékonysági vetítést szerveztünk.

Még csak nemrég mutatták be a filmet, de már azon gondolkozunk, hogyan lehetne az együttműködéseknek hosszabb a kifutása. Ha semmi mást nem értünk el ezzel a kampánnyal, mint hogy egyetlen gyereken tudtunk segíteni, már nem volt hiábavaló a munkánk.

Mi volt a legnagyobb hatással a művészi gyakorlatotokra?

BB: A tudat alatti inspirációk egészen összetett, többrétegű halmazt alkotnak. Biztosan inspirált a David Lynch iránt gyerekkorom óta tartó rajongásom. Bár a Valan nem elliptikus szerkezetű film, de Lynch filmjeinek képi világa, történeteinek komplexitása erősen hatott rám. Ugyanígy a Stúdió K Peer Gynt-előadása Nyakó Julival, akiről már akkor tudtam, hogy szerepet szánok neki a filmben. Ezek az energiák itt keringenek körülöttünk a világban, de a mintázatokat nem feltétlenül lehet konkrétan meghatározni. Nem olyan régen részt vettem egy közönségtalálkozón, ahol egy hölgy megkérdezte tőlem, mennyire inspirál a skandináv irodalom. Azt kérte, nevezzek meg konkrét szerzőket. Mondtam, hogy szeretem például Jo Nesbøt, de még nála is jobban hatott rám egy izlandi író, Arnaldur Indriðason. És szinte egyszerre mondtuk ki a Rókalyuk című regényt, amelyben nyomon követhetjük, ahogy a könyv főszereplője, Erlendur nyomozó próbálja feldolgozni öccse fiatalkori eltűnését. A hölgyről kiderült, hogy ő a magyar szerkesztője a könyvnek, és nyilvánvalóan felismerte az inspirációforrásom.

Bagota Béla és Krisztik Csaba (Fotó: Valuska Gábor)
Bagota Béla és Krisztik Csaba (Fotó: Valuska Gábor)

Azokat a filmeket szeretem, amelyek nemcsak intellektuális játékra hívnak egy titok megfejtésének céljából, hanem olyan drámaiságot is közvetítenek, olyan összetett gondolatsort bontanak ki a karaktereken keresztül, amely végül valamilyen felismeréshez vezet, a katartikus élményen keresztül pedig valamilyen pluszfelismerést kaphatunk magunkról. Például a Fogságban (Denis Villeneuve 2013-ban bemutatott filmje Hugh Jackmannel a főszerepben – a szerk.) vagy a Hetedik (David Fincher 1995-ös alkotása – a szerk.) című film maximálisan ilyen. Ezek többek a műfajuknál, valami nagyon lényegeset mutatnak meg a valóság sötét oldaláról, amin keresztül eljuthatunk a felismerésekhez.

KCS: Ezekben a filmekben az a közös és eredeti, hogy az alkotók mélyre merülnek a karakterábrázolásban. Hugh Jackmant mindannyian láttuk már különböző szerepekben, de a Fogságban című filmet nézve teljesen elfeledkezem arról, hogy ő egy színész egy kreált szituációban, olyan hétköznapi a baj, olyan magával ragadóan és átélhetően játszik, hogy vele együtt izgulok, szenvedek, kapok feloldozást. Az alkotóstáb játéka ez, ahogy közösen teremtenek egy világot, amelynek észrevétlenül leszünk a részesei. Csak hagyni kell, hogy hassanak ránk. A Valannal mi is ezt az utat próbáltuk járni.

Művház

Kálomista Gábor: hazugságokra márpedig nem lehet jövőt építeni

A végéhez közeledik a 2006-os események alapján készülő Elk*rtuk című politikai krimi forgatása. A külföldi alkotókból összeálló stáb szerint ez a mozi a nemzetközi közönséget is érdekelheti, ezért a legprofibb technikával készül a produkció.

Közzétéve:

Dombóvári Tamás

A Megafilm gyártásában készülő politikai krimi főhőse történetét a 2006-os események, az idén 15 éves őszödi beszéd elhangzása után kirobbanó tüntetések, a rendőri erőszak és az MTV Szabadság téri székházának ostroma közé ágyazza.

A történet egy fiatal, ambiciózus elemző drámája, aki rájön, hogy a főnöke részt vett egy botrányos miniszterelnöki hangfelvétel kiszivárogtatásában. Úgy dönt, hogy kinyomozza az igazságot, hogy ezzel jobb pozíciót zsarolhasson ki magának, ám lebukik, és szerelmével egy nagy hatalmú kör célpontjává válnak.

Kálomista Gábor, a film vezető producere szerint nagyon erős mozi készült. Nemcsak a története érdekes és bizarr, a filmkészítés módja is nagyon hatásos – mondta a Magyar Nemzetnek. Úgy véli, a film biztosan párbeszédet indít majd.

Nyilván lesz, aki ideológiai okokból támadja, lesz, aki ezért védi, de nem lehet elvarratlan szálakat hagyni, ha le akarjuk zárni a múltat. Hazugságokra nem lehet építeni

– fogalmazott. Hozzátette: szerinte a politikában elkövetett bűnök – éppen úgy, ahogy az emberiesség ellen elkövetett bűnök – nem évülnek el.

Kálomista Gábor jelezte: a filmet szeretnék külföldön is forgalmazni.

A történetet egy fiatal forgatókönyvíró, Bendi Balázs írta, a rendező a brit Keith English, az operatőr pedig a katalán Josep M. Civit.

Helmeczy Dorottya producer ezzel kapcsolatban korábban elmondta, kezdettől fontosnak tartották, hogy külföldi rendezője legyen a filmnek, aki nem élte át velünk 2006-ot, és a történetet látja a könyvben.

A stábban sok a fiatal alkotó és színész. Helmeczy Dorottya elmondása szerint ezzel is szeretnék a moziba járó fiatalokat megszólítani. Mivel szeretnének megfelelni a fiatal közönség, illetve a kor fogyasztói igényeinek, nem csak vásznon lesz majd látható az Elk*rtuk, már tárgyalnak streamingszolgáltatóval is – tette hozzá. Keith English brit rendező a lapnak nyilatkozva fontosnak nevezte, hogy ez nem dokumentumfilm, hanem dráma. Minden eseményt, történést, ami az MTV-székházban történt, beépítettek a történetbe, és törekedtek a történelmi hűségre, de a hangsúly azon van, hogy ez egy nő története – mondta. Josep M. Civit operatőr arról beszélt, hogy rendelkezésükre álltak videódokumentumok arról az éjszakáról, amelyen megrohamozták az MTV-székházat, ezek alapján igyekeztek felidézni a korabeli történések atmoszféráját, ehhez keresték a megfelelő megoldásokat. Ennek a filmnek a jelentősége megkívánja, hogy a legjobb technikai háttérrel készüljön el – mutatott rá. Az alkotók a kezdetektől hangsúlyozták, hogy az Elk*rtuk szupertechnikával készült, olyan kamerákkal, hangtechnikával, CGI- és VFX-trükkökkel, amilyet az élvonalbeli hollywoodi produkciók forgatásakor is használnak.

Keith English rendező és Josep M. Civit operatőr

A produkció ötvennapos forgatásán több mint száz fős forgatócsoport dolgozott. Az összesen 1200 statiszta mellett több mint negyven színész szerepel a filmben. A forgatás 31 helyszínen zajlott Budapest hét kerületében, többek között az egykori MTV-székházban, az Alagútnál és a Lánchídon, az Alkotmány utcában, a Szabadság téren, továbbá két műteremben megépített díszletek között.
Az utómunkálatokon is 25-30 ember dolgozik, hogy a CGI-trükkök észrevehetetlenül egybesimuljanak a forgatott felvételekkel, biztosítva a látványos mozis élményt – közölte a lap.

Borítókép: Kálomista Gábor producer

Tovább olvasom

Művház

Bemutatták a Mestermű születik című könyvet

Bemutatták a Mestermű születik – 45 izgalmas történet a budai Várból című könyvet a budapesti Várkert Bazárban, ahol szabadtéri kiállítás mutatja be a Szent István-terem alkotóit.

Közzétéve:

MTI/Várkapitányság

A Várkapitányság alig egy hónap múlva adja át a megújuló Budavári Palota elsőként rekonstruált történelmi termét, a Szent István-termet. A helyiséghez és a Budavári Palota történetéhez kapcsolódva jelent meg a Mestermű születik – 45 izgalmas történet a budai Várból című könyv Sal Endre tollából, a Várkapitányság kiadásában.

Az összeállításban a dualizmus korában újjászülető budai Vár legendás épületei, helyszínei elevenednek meg a hozzájuk kapcsolódó élettörténetekkel és alakokkal. Az érdeklődők olvashatnak a Budavári Királyi Palota és a Palotanegyed alkotóiról, az építészekről, iparosokról, a főúri lakókról, valamint arról, hogyan éltek ott az emberek.

A könyv az alkotókat állítja középpontba, őket szeretné közelebb hozni és megismertetni az érdeklődőkkel. A történetek felelevenítik egyebek mellett a budai Vár lakóinak mindennapjait, hányan laktak ott, milyen volt a piac, hogy élt ott Erzsébet királyné és a felolvasója, Ferenczy Ida

– mondta el Sal Endre a kötetbemutatón.

Budapest, 2021. március 18. A Budapest Gyűjtemény – Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) által ezen a napon, 2021. április 14-én közreadott korabeli képen a Zsolnay-kerámiakandalló látható a Budavári Palota Szent István-termében. Augusztus 20-ától lesz látogatható a megújult Szent István-terem és benne a Zsolnay-kandalló, amely a második világháborúban a teremmel együtt megsemmisült. A Várkapitányság szakemberei végzik a Zsolnay-gyárban rekonstruált kandalló beépítését a teremben. A 4,7 méter magas, 2,8 méter széles és közel másfél tonnás kandalló 120 féle elembõl és összesen 611 darabból áll. MTI/Budapest Gyûjtemény – FSZEK

Sikota Krisztina, a Várkapitányság Nonprofit Zrt. turisztikai és kulturális vezérigazgató-helyettese arról szólt, hogy augusztus 20-tól látogatható lesz a Budavári Palota elsőként rekonstruált, díszes történelmi belső tere. Az 1900-as párizsi világkiállításon nagydíjat nyert terem Hauszmann Alajos tervei alapján készült el – emlékeztetett. Kiemelte:

a tárlat célja bemutatni azokat a nagyszerű művészeket, akik a századforduló iparművészeti remekét, a Szent István-termet létrehozták, a tablók másik oldalán pedig a terem apró részleteivel ismerkedhetnek meg a látogatók.

Az ingyenesen látható Mesteri részletek című tárlat az alkotók és az újraalkotók előtt tiszteleg, középpontba állítva a mívesen kidolgozott iparművészeti alkotásokat. Kiderülnek emellett az aranyozás rejtelmei, a különleges kárpitok elkészítésének titkai és a mennyezet újjászületésének története is.

Az államalapító Szent István királyról elnevezett terem a századfordulón a Budavári Királyi Palota egyik legjelentősebb belső tere volt. A legendás helyszín újjászületését a második világháborúban teljesen megsemmisült épületrész, a déli összekötő szárny rekonstrukciójával kezdték a Várkapitányság szakemberei a Nemzeti Hauszmann Programban. Az újjászületett termet augusztus 20-tól láthatja a közönség.

Borítókép: A Zsolnay-kerámiakandalló már beépített elemei láthatók a Budavári Palota elsőként rekonstruált Szent István-termében

Tovább olvasom

Művház

A 120 éves magyar filmről nyílt kiállítás

A tárlat gazdag fotóanyaggal, plakátokkal, a filmekben szerepelt és azokhoz kapcsolódó tárgyakkal, eszközökkel, jelmezekkel, díjakkal, szöveges hátterekkel, stílustörténeti összeállításokkal, vetítésekkel enged betekintést a magyar film történetébe.

Közzétéve:

MTI/Balogh Zoltán

“A kiállítás gyönyörű aranykort gyönyörű filmekkel prezentál, hazai és innen elszármazott alkotókat, a magyar moziverzumot” – mondta köszöntőjében Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a Nemzeti Filmintézet igazgatóságának elnöke. Kiemelte:

a közeljövő terve, hogy állandó kiállítás létesüljön a magyar mozgóképről mozipalotával, nemzetközi filmversennyel, közép-európai filmvásárral.

Ráduly György, a Nemzeti Filmintézet és Filmarchívum igazgatója, Koltai Lajos rendező, operatőr, a nemzet művésze és Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos (MTI/Balogh Zoltán)

Káel Csaba kitért arra, hogy Berlinben és Párizsban már múzeumot szenteltek saját mozgókép-történetüknek, és – mint fogalmazott – a Nagylátószög-tárlattal most első lépésként felmérték, mennyi tartalommal bír a magyar mozgókép története. Hozzátette: ez a tartalom nemzetközi viszonylatban is fantasztikus, amit a kiállításon az Ablak a világra című terem is bizonyít. Ez a rész az elmúlt 120 évben a világban alkotott magyar és magyar származású filmes alkotók nemzetközi hatását mutatja.

E nagyszerű kiállítás arra jó többek között, hogy részletes választ kapjunk minden fontos kérdésre a magyar moziról

– fogalmazott Koltai Lajos rendező, operatőr, a nemzet művésze a Nagylátószög – 120 éves a magyar film című időszaki tárlatról. Koltai Lajos külön kitért Törőcsik Marira, az idén áprilisban elhunyt színművészre. Mindenkit arra kért, gondoljon rá és búcsúzzon el tőle, utalva arra, hogy a pandémia miatt korábban erre nem volt meg a megfelelő lehetőség.

Fabényi Julia, a múzeum igazgatója azt mondta, hogy az évforduló különleges lehetőséget nyújt egyfajta számvetésre. “A korszellemek összművészeti hatásai talán a filmben valósulnak meg leginkább, és ezt hivatott ez a kiállítás bemutatni. A tárlat kiválóan tagolja filmművészetünk jelentős fejezeteit és bizonyítja, mennyire szinkronban volt képi látásunk a nemzetközi trendekkel, ha meg nem, akkor ezért sikerült minőségit alkotni”.

Érdeklődő a Nagylátószög – 120 éves a magyar film című időszaki kiállításon. A november 14-ig látható tárlat tizennégy termen keresztül mutatja be a magyar film 120 évét (MTI/Balogh Zoltán)



Ráduly György, a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum igazgatója hangsúlyozta: szeretnék, ha ez a tárlat a fiatalok és az új generáció számára is minél nagyobb mértékben láthatóvá válna. Ezért múzeumpedagógiai programokat dolgoztak ki a Ludwig Múzeummal közösen: augusztusban két tábort rendeznek iskolásoknak, szeptembertől további kísérőprogramok indulnak be, együttműködnek más intézményekkel könyvbemutatók és más események létrehozásában, például a Jancsó Miklós-centenárium vagy az idén májusban elhunyt animációs alkotó, Jankovics Marcell életműve kapcsán.

A Nemzeti Filmintézet szakmai közreműködésével november 14-ig látható Nagylátószög című tárlat tizennégy termen keresztül mutatja be a magyar film 120 évét, amelynek kezdetét A táncz című, 1901. április 30-án bemutatott alkotástól számítunk.

A kiállítás az 1901 és 2021 közötti valamennyi magyar nagyjátékfilmet felsorolja. Barkóczi Janka, az egyik kurátor elmondta, hogy a 120 év alatt mintegy kétezer magyar nagyjátékfilm készült, ezek mintegy 40 százaléka veszett el. “A táncz volt az első, amely megrendezett jeleneteket tartalmazott. Egy tudományos, tánctörténeti előadás illusztrációjaként született”. A filmet az Uránia Magyar Tudományos Színház tetőteraszán forgatták, a felvételeken 36 balerina működött közre, köztük Fedák Sári és Blaha Lujza táncolt benne.

A magyar film történetének kezdeteit bemutató részből kiderül, hogy 1908-tól 1931-ig hatszáz némafilm készült, ezek 93 százaléka elveszett. Mint az egyik kurátor, Kurutz Márton kiemelte, a hangosfilmek első korszakában, 1930 és 1945 között készült alkotások nagy része a második világháború után külföldről, idegen nyelvű feliratokkal került később elő, ugyanakkor 1945-öt követően 260 fasisztának minősített filmet meg kellett semmisíteni vagy be kellett szolgáltatni.

A második világháború utáni és a rendszerváltozásig tartó magyar filmtörténetet három részre (1945-1956; 1957-1968; 1969-1989) bontva mutatja be a tárlat, mindhármat egy-egy emblematikus alkotás fémjelez: Fábri Zoltán Körhintája, Jancsó Miklós Szegénylegényekje és Huszárik Zoltán Szindbádja. Külön terem taglalja a cenzúra történetét, a Balázs Béla Stúdió éveit, a filmgyártás folyamatát.

A rendszerváltás óta eltelt három évtizedet bemutató terem nagy teret szentel az Oscar-díjas Saul fiának (a díj maga is megtekinthető), a Magyar Hollywood című terem kitér valamennyi magyar vonatkozású Oscarra, az utolsó falat pedig az archiválásnak, a filmművészet megőrzésének szentelik.

A kiállítás kurátora volt Balogh Gyöngyi, Barkóczi Janka, Boronyák Rita, Czirják Pál, Erdős Emese, Fazekas Eszter, Hussein Evin, Kurutz Márton, Löwensohn Enikő, Orosz Anna Ida, Ráduly György, Takács Rita, Torma Galina, Varga János – a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum munkatársai.

Borítókép: Érdeklődő a Nagylátószög – 120 éves a magyar film című időszaki kiállításon a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban 2021. július 28-án.

Tovább olvasom