Kövess minket!

Művház

Megvannak a Megafilm forgatókönyvírói pályázatának döntősei

Helmeczy Dorottya és Kálomista Gábor, a 25 éves Megafilm Balázs Béla-díjas producerpárosa a klasszikus tehetségkutatók mintájára találta ki a Megayouth forgatókönyvírói pályázatot, amelyre több mint 150 pályamű érkezett 16-25 éves forgatókönyvíró-jelöltek tollából. Ezek közül hat történetnek szavazott bizalmat a neves filmesekből álló zsűri, akik mentorként bábáskodnak a fiatal írók mellett, hogy a legjobb beadványból minisorozat születhessen.

Borítóképünkön a Megayouth forgatókönyvírói pályázat mentorai, fotó: Megayouth

A mentorok csapatai hosszas vita után alakultak meg, hiszen több olyan pályázó is volt, akivel több mentor is szeretett volna együtt dolgozni. Végül hat pályamű jutott tovább, Divinyi Réka csapatába is két versenyző került be, a Dombrovszky Linda és Somogyi György alkotópáros mentoráltjai is ketten vannak és Bendi Balázs is két ifjú forgatókönyvíróval dolgozik együtt a sorozatterv fejlesztésén.

Divinyi Réka csapata

A 24 éves Ulics Balázs Filézett viszonyok munkacímmel adta be a pályázatát. A szinopszis szerint két idősíkon fut a történet, amelyben egy baráti társaság mindennapjait követjük nyomon a Covid után tíz esztendővel. Izgalmas flashback, hogy vissza-visszatérünk a Covid évébe, és ott rejlik az a titok, amely miatt évtizedek múltán sem szakadhat el egymástól a társaság.

“Ez a téma olyan időszakot dolgoz fel, amelyet mindenki átérez, de legfőképp azoknak ajánlom, akik a világjárványról szóló diskurzust a filmek és sorozatok világában szeretnék megkezdeni”

– mondta Ulics Balázs.

A szintén 24 esztendős Győrbíró Réka sorozatterve A nagy képrablás munkacímen fut. A Szépművészeti Múzeum kirablását a nyolcvanas években az évszázad bűnügyének tartották.

„A történetem egy érdekes és meghökkentő történelmi időszakban játszódik. A fiatalabb generációnak ajánlanám, hogy megismerjék Magyarországot a ’80-as években”

– mondta ötletéről.

Dombrovszky Linda és Somogyi György csapata

Talányos a munkacíme a 20 esztendős Boros Éva Júlia ötletének: Te öltél meg előbb.

“A történetem sok nehéz témát feszeget, és a nézők sok traumát fel tudnának dolgozni a sorozat által”

– mondta szinopszisötletéről a lány. A forgatókönyv azonnal egy megdöbbentő jelenettel kezdődik: egy világvégi kis faluban egy 18 éves lány megtervez egy gyilkosságot. Születésnapjára egy lopott pisztolyt kap ajándékba, és még aznap, amikor az éj leszáll, a fegyver kétszer el is dördül: két golyót ereszt apja fejébe, miközben az édesanyja mellette fekszik, majd öcsét, Dávidot, maga után húzva elmenekülnek az éjszakába.

Csapattársa, a 19 éves Éhn Dorka Nea teljesen hihető és abszolút igazi élete munkacímű pályázatával van versenyben.

“Azért ajánlanám minden korosztálynak, mert ez nem az emberek hétköznapi problémáit dolgozza fel (és rak rájuk ezeket felidézve még egy adag stresszt), hanem szórakoztató, könnyed kikapcsolódást nyújt. A meseszerűsége felébreszti mindenki fantáziáját, a hihetetlen történetek mindig figyelemfelkeltőbbek, mint a hétköznapiak”

– fogalmazott pályaművéről, amely ezekkel az izgalmas sorokkal kezdődik: “Nea néni általános iskolai magyartanár, de óráin a diákok nem sokat hallanak a tananyagról. A tanárnő ugyanis a saját, hihetetlen és kivételes életéről mesél a tanulóknak minden nap, ami többek között tartalmaz pápánál való vendégeskedést, gyerekeket rabló sast és igaz szerelmi történetet. A gyerekek mindezt élvezettel hallgatják, ám a szülők már kevésbé örülnek neki. Az ügy eljut az iskolaigazgatóhoz, ami akár Nea munkájának elvesztésébe is kerülhet.”

Bendi Balázs csapata

A cinkotai asszonygyilkosság munkacímmel a 18 éves Molnár Mátyás Benedeket egy múlt századi sorozatgyilkos története ihlette meg. A noir hangulatú krimi érdekessége, hogy a fiatal Karinthy Frigyes mint újságíró kap szerepet a történetben.

“Kedvelem a noir és történelmi témákat. Úgy gondoltam, ezek iránt egyre növekvő érdeklődés van az

országban, így népszerű sorozattá válhat az ötletem”

– bizakodik Mátyás.

Kiskirályok munkacímmel pályázott csapattársa, a 22 esztendős Pekár István János. Ő így vall ötletéről:

“A ’90-es évek alvilágából még nem készült igényes alkotás. Az én történetem emberközeli viszonylatban mesél, nem pedig egy megfoghatatlan akciókrimiben.”

Művház

Cannes – Megdőlt a részvételi rekord a filmvásáron

Rekordrészvétel volt a 76. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál idején tartott filmvásáron, amely szerda este ért véget. A fesztiválpalota alagsorában rendezett találkozón és vetítéseken több mint 14 ezer akkreditált filmes szakember, producerek, forgalmazók, moziüzemeltetők és alkotók fordultak meg.

Közzétéve:

MTI/EPA/Guillaume Horcajuelo

Az 1959-ben létrehozott cannes-i filmvásár a fesztivállal egyidőben, május 16-án nyílt meg, de három nappal a hivatalos program versenyének díjátadó ünnepsége előtt bezárt.

A vásár idén több mint 14 ezer résztvevővel megdöntötte a látogatottsági rekordot. Az előző rekord 12 500 akkreditált volt, még 2019-ben

– mondta az AFP hírügynökségnek Guillaume Esmiol igazgató. “Megdöntöttük a koronavírus-járvány előtti látogatottsági rekordot, ami jelzésértékű” – tette hozzá.

Tavaly 12 ezer résztvevője volt a filmvásárnak, miután az ázsiai országok egy jelentős része a pandémia miatt nem tudta személyesen képviseltetni magát Cannes-ban.

A növekedés részben azzal magyarázható, hogy idén nőtt az Ázsiából és Afrikából akkreditáltak száma.

Az afrikai kontinens néhány kiemelt országhoz hasonlóan önálló pavilont állított fel.

A filmvásár idei díszvendége Spanyolország volt, több mint ötszáz filmes szakember részvételével. A kiemelt szerep a készülő spanyol projektek és művek hangsúlyosabb bemutatásának köszönhetően ráirányította a figyelmet a spanyol filmgyártásra.

“A filmvásár sem tudja megállítani a moziba szánt produkciók számának és a mozik látogatottságának csökkenését bizonyos országokban. De Spanyolország példája lehetőséget teremt arra, hogy készülőben lévő produkciók finanszírozókat találjanak” – mondta a filmvásár igazgatója, aki a jövő évi díszvendégről csak annyit árult el, hogy az ismét egy európai ország lesz.

Borítókép: Scarlett Johansson amerikai színésznő az Asteroid City című filmje bemutatóján a 76. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon 2023. május 23-án

Tovább olvasom

Művház

Ternovszky Béla előtt tiszteleg a Filmio

A rajzfilmrendező nyolcvanadik születésnapja alkalmából csütörtöktől vasárnapig ingyenesen nézhető a Macskafogó mindkét része, valamint egy animációs fekete komédia.

Közzétéve:

Ternovszky Béla Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja pomázi otthonában 2022. április 14-én, fotó: MTI/Cseke Csilla

A streamingplatformon minden idők egyik legsikeresebb magyar rajzfilmje, a Macskafogó és folytatása, a Macskafogó 2. – A sátán macskája, valamint a Modern edzésmódszerek című 1970-es rövidfilm lesz ingyenes – közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) csütörtökön az MTI-vel.

Ternovszky Béla, a Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, érdemes művész május 23-án ünnepelte 80. születésnapját.

A számos nemzetközi koprodukcióban – a többi között a Pumukli című népszerű rajzfilmben – is közreműködő Ternovszky Béla első önálló rajzfilmje az 1970-ben készült Modern edzésmódszerek, amely számos magyarországi és nemzetközi fesztiváldíjat nyert. Az abszurdba hajló kisfilm a versenysportban eluralkodó szadisztikus edzéseket figurázza ki, forgatókönyvét Nepp József írta.

A Macskafogó, Ternovszky Béla első egészestés alkotása 1986-os bemutatásakor több mint négy és félmillió nézőt vonzott, a következő évben Oscar-delegált lett és azóta is az egyik legnépszerűbb rajzfilm, korosztálytól függetlenül

– emeli ki az NFI közleménye. A macska-egér civilizáció közegébe helyezett akcióvígjáték a Csillagok háborúja és a James Bond-szérián ironizál, legendás figurái, gyakran idézett párbeszédei hivatkozási alappá váltak.

A húsz évvel későbbi folytatás 2008-ban a legnézettebb magyar mozifilm lett.

A Macskafogó 2. – A sátán macskája forgatókönyvét szintén Nepp József írta.

Mint a közleményben írják, a Filmio gyereknapi rajz- és ifjúságifilm-válogatásában olyan régi kedvencek szerepelnek, mint a Vuk, a Lúdas Matyi, a Szaffi, a Vízipók-Csodapók, a János vitéz, illetve a Vili, a veréb, az újabb alkotások közül pedig a népszerű Kufli-filmek, a Salamon király kalandjai, vagy a Lengemesék.

A közlemény kiemelte: a Nemzeti Filmintézet által indított Filmión napjaink elvárásaihoz igazodva kiváló minőségben, felújítva érhetőek el a magyar filmgyártás régi és új remekművei, a klasszikusok és az örök kedvencek. A kínálat hétről hétre bővül, jelenleg már mintegy hatszáz magyar film közül válogathat a közönség az NFI streamingplatformján, amely okostévé-alkalmazásokon keresztül is elérhető.

Tovább olvasom

Művház

Ön is segíthet: archív fotókat vár a Nemzeti Hauszmann program

Olyan archív fotók beküldésére tett közzé felhívást a Várkapitányság, amelyek a Budavári Palotanegyedben készültek, így segíthetik az épület korhű rekonstrukcióját.

Közzétéve:

Fortepan / Boda Balázs

a Várkapitányság a Nemzeti Hauszmann program Facebook-oldalán

Az egykori uralkodói palota hamarosan visszakapja századfordulós homlokzatát és tetődíszeit, belső tereinek egy része is korhűen születik újjá.

A pontos újratervezést az eredeti elképzelések mellett a korabeli fényképek tudják a leginkább támogatni, mert több esetben a mesterek kisebb-nagyobb módosításokkal valósították meg az elfogadott terveket

– emlékeztet a Várkapitányság által az MTI-hez eljuttatott közlemény.

Mint hozzátették: ezen apró, de lényeges eltérések kiküszöbölésére a tervezőcsapat szakemberei folyamatosan gyűjtik a még fellelhető képi anyagokat a Budavári Palota 2. világháborút megelőző és azt követő időszakából.

A tudományos igényű kutatás során eddig nem ismert képek is előkerültek már, az is előfordult például, hogy hagyatékból bukkant elő egy fontos részletet is tartalmazó fotó

– áll a közleményben.

A Budavári Palotanegyedet ábrázoló, eredeti vagy digitalizált fényképeket, fotónegatívokat a fotoadomanyok@varkapitanysag.hu e-mail-címre juttathatják el a felajánlók.

Tovább olvasom