Kövess minket!

Művház

Megkezdődött a Magyar Mozgókép Fesztivál Veszprémben

A rendezvény a Nemzeti Filmintézet és a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program közös szervezésében valósul meg.

MTI/Vasvári Tamás

A fesztivál megnyitóján Káel Csaba, magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos kiemelte:

a rendezvény célja, hogy az elmúlt két év filmtermését minél többen megnézhessék.

Mint mondta, jó apropót ad a fesztiválnak, hogy 120 éves a magyar filmgyártás és kevés olyan ország létezik, ahol ez ilyen régre nyúlik vissza. Káel Csaba hangsúlyozta:

London után az európai filmgyártás második bázisa jelenleg Budapest.

Navracsics Tibor, a Veszprém-Balaton 2023 – EKF program megvalósításáért felelős kormánybiztos arról beszélt, hogy Veszprém a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerését követően az egész régiót bevonta a programsorozat megvalósításába, melynek egyik legfontosabb célja a közösségépítés. Szavai szerint már 2023-ig és azt követően is számos rendezvény, köztük a Magyar Mozgókép Fesztivál is erősíti a térséget és a három helyszín, Veszprém, Balatonfüred és Balatonalmádi összefonódását.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere felidézte, hogy 1968 nyarán forgatta Jancsó Miklós filmrendező a Fényes szelek című filmet éppen a mostani megnyitó helyszínén, a veszprémi várban. Az 1970-es évektől kezdődően húsz esztendőn át a város adott otthont a tévétalálkozónak, amely az évek alatt a veszprémi identitás részévé vált – tette hozzá. Porga Gyula reményét fejezte ki, hogy jövőre ismét megrendezhetik a filmfesztivált.

A megnyitó után Varsics Péter rendező Így vagy tökéletes című romantikus vígjátékának díszbemutatójával vette kezdetét a fesztivál.

A fesztiválon 15 mozifilmet – ebből négy premiert -, öt tévéfilmet, 16 dokumentumfilmet, 17 animációs filmet, 26 kisjátékfilmet és 5 moziklasszikust vetítenek.

A Magyar Mozgókép Fesztivál az idén elhunyt Törőcsik Marira emlékezik; látható lesz Maár Gyula Déryné, hol van? című 1975-ös filmje, melyben Törőcsik Mari alakítja Dérynét. Jankovics Marcellre a János vitézzel emlékeznek.

Az egykori veszprémi tévétalálkozó emlékére kiállítást szerveznek, valamint egy korabeli riportfilmmel emlékeznek a rendezvényre. Ötven éve készült el a Szindbád című film, melynek alkotói, Huszárik Zoltán rendező és a főszereplő Latinovits Zoltán 90 éve születtek. A fesztivál a felújított kópia vetítésével, filmbevezetővel és a film utáni, diákok számára szervezett háttérbeszélgetéssel, egy Latinovitsról szóló kerekasztal-beszélgetéssel és különleges gasztroprogramokkal tiszteleg a klasszikus előtt.

Jancsó Miklós Fényes szelek című filmjének veszprémi helyszíneit érinti majd egy szervezett séta és vetítenek egy portréfilmet is a rendezőről.

Veszprémben a várban, a Hangvillában, az Expresszóban és az Agóra kulturális központban, Balatonfüreden a Tagore sétányon, a Vaszary-villa kertjében és a Balaton moziban, Balatonalmádiban a Wesselényi strandon elhelyezett óriás kivetítőn láthatók a legújabb magyar filmek.

Kísérőrendezvényként a balatonfüredi Vaszary-villában szakmai és irodalmi program, a veszprémi Óváros téren pedig színházi előadás mellett beszélgetések és koncertek – többek között Anima Sound System és Fran Palermo Akusztik – várják majd a közönséget.

A rendezvény záróakkordjaként június 26-án a Magyar Filmakadémia átadja a Magyar Mozgókép Díjakat.

Borítókép: Káel Csaba, a magyar nemzeti mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos

Művház

Országos premierrel és közönségtalálkozóval kezdődik a bűnügyi filmfesztivál

Egy országos premierrel, az Éger című magyar film bemutatójával és közönségtalálkozóval nyit a MetroPOLICE néven megrendezendő bűnügyi filmfesztivál Kecskeméten – közölte az MTI-vel a szervezők nevében a Hírös Agóra Otthon mozi vezetője.

Közzétéve:

Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ/Facebook

Csenkiné Túri Edit elmondta: a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ és a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság együttműködésében zajló négynapos fesztivál csütörtöki megnyitóját követően az Éger című magyar bűnügyi filmet vetítik le.

A premieren jelen lesz a film rendezője és forgatókönyvírója, Nagy Borús Levente és a főszerepet játszó Szilágyi Csenge, akik vetítés után beszélgetnek is az érdeklődőkkel.

A rövidfilmekből összeállított válogatásokban Jamrik Levente A Sakál, a Patkány, a Kádár és a Laci, Schneider Tibor Rókagomba, Dóczé Péter Starter, Hajmási Péter Tigris, Füzes Dániel Hogy ne győzzünk és Farkas András Attila Marylin című alkotása lesz látható. Deák Kristóf Az unoka című filmjének pénteki vetítése előtt a bűnözői nyelvhasználatról Ránki Sára bűnügyi nyelvész előadását hallhatják az érdeklődők. Bodzsár Márk rendezővel szombaton találkozhatnak a nézők, akik megnézhetik az éppen 10 éve készült Isteni műszak című alkotását is. Ezen a napon – a magyar népmese napja alkalmából – a fesztívál kísérőrendezvényeként a Kecskemétfilm Kft. által gyártott magyar népmese-válogatást is műsorra tűznek.

A MetroPOLICE-ra szeptember első hetéig magyar és magyar koprodukcióban 2020-ban vagy azután készült, a bűnügyi filmműfaj kategóriájába sorolható nagyjátékfilmmel, dokumentumfilmmel, kisjátékfilmmel és animációs alkotással lehetett nevezni.

A díjtátadót és a díjnyertes filmek vetítését vasárnap tartják. A szeptember 21. és 24. között megrendezendő filmfesztivál négy napján számtalan interaktív kísérőrendezvény, családi nap és kiállítás is várja az érdeklődőket. A résztvevők egyebek mellett válogatást láthatnak Urbán Ádám fotóművész az Aszódi Javítóintézetben készült felvételeiből, de találkozhatnak Dezső András íróval, újságíróval, aki könyvbemutató keretében dedikálja legújabb kötetét.

Tovább olvasom

Művház

Vasárnap estig ingyenesen látható három klasszikus magyar film a Filmión

Vasárnap estig ingyenesen látható három alkotás a Budapesti Klasszikus Film Maraton programjából a Filmión: a frissen felújított Latabár-klasszikus, az 1943-ban készült Egy szoknya, egy nadrág, az 1937-es Pesti mese, valamint Gazdag Gyula 1971-es megjelenésekor betiltott szatírája, A sípoló macskakő csütörtöktől tekinthető meg ingyenesen a magyar filmek streamingplatformján – tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-t.

Közzétéve:

Filmio

Mint felidézték, a Budapesti Klasszikus Film Maraton teltházas előadásain a hollywoodi produkciók és ritka gyöngyszemek mellett számos hazai klasszikust is vetítettek, így bemutatták a frissen restaurált Latabár-filmeket, megemlékeztek a 150 éves Budapestről, valamint külön válogatást szenteltek a Balázs Béla Stúdió alkotóinak, köztük Gazdag Gyula munkásságának.



Az NFI közleményében kiemelték, hogy

csütörtöktől vasárnap estig ingyenesen megtekinthető Latabár Kálmán fergeteges alakításával a frissen felújított Egy szoknya, egy nadrág című bohózat,

amelyben Sóvári Péter, a felkapott színész szerelmére más is szemet vetett, a nagyravágyó Ibolya azonban nem sejti, hogy grófi származású udvarlója valójában szegény, mint a templom egere és a vagyont, amellyel henceg, egy spanyol özvegytől reméli. Amikor a gróf rossz ripacsnak nevezi Sóvárit, a sértett férfi bosszút esküszik és színészi képességeit bevetve eljátssza a spanyol özvegy szerepét.

A Pesti mese főszerepeiben Turay Ida, Páger Antal és Kabos Gyula brillírozik.

A filmben Kis Klári, a lenézett kalapos lány egy napon váratlanul hatalmas amerikai vagyont örököl, csőd szélén álló munkaadójának testvére ezért a közelébe akar férkőzni, hogy rátehesse a kezét a pénzre. A munkahelyén Copfosnak csúfolt lány azonban nem olyan butuska, amilyennek felettesei hiszik, ezért tervet eszel ki kapzsi udvarlója leleplezésére – áll a közleményben.

A sípoló macskakőben, a Kádár-rendszer sokáig betiltott szatirikus parabolájában diákok érkeznek egy vidéki építőtáborba dolgozni, azonban a földeken épp nincs tennivaló, a vezetők ezért különféle programok szervezésével igyekeznek leplezni a kínos hibát.

A fiatalok hamarosan rájönnek, mi a pótcselekvések célja, amit követően egyre nehezebb fenntartani a táborban a rendet.

Gazdag Gyula első játékfilmjét rendszerkritikussága miatt először betiltották, majd 1972-ben mégis bemutatták, a hetvenes években formálódó fiatal ellenzék egyik fontos kultuszfilmje lett.

Az NFI a mozgóképipar magyar csúcsszervezeteként az egész hazai filmes szakmára fókuszál, szerteágazó tevékenységeinek közös célja az ágazat átfogó fejlesztése és versenyképességének biztosítása hosszú távon a régióban, valamint fő küldetése, hogy a magyar mozgóképipar és mozgókép-alkotások ismertségét és elismertségét itthon és külföldön egyaránt növelje – olvasható a közleményben.

Tovább olvasom

Művház

Öt dokumentumfilmet és 17 fikciós alkotást vetítenek a 23. Filmtettfeszten

Öt dokumentumfilmet és 17 egész estés fikciós alkotást vetítenek a 23. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemlén, amelyet október 4. és 8. között tartanak Kolozsváron és 15 további erdélyi településen – közölték a szervezők az MTI-vel.

Közzétéve:

Facebook/Hadik

A levetítendő alkotások között van az elmúlt év két animációs sikerfilmje: Magyarország idei Oscar-nevezettje, a Kojot négy lelke és a Berlinalén bemutatott Műanyag égbolt is

– áll a közleményben.

A 23. Filmtettfeszt programjában pár hete bemutatott magyar alkotások is szerepelnek, köztük a Sopsits Árpád rendezte Mellékszereplők, Szabó Mátyás Látom, amit látsz és Buvári Tamás A másik érintése című mozija. Több, korábban debütált, kiemelkedő színészi teljesítményeket felvonultató alkotást is láthat az erdélyi közönség, például a Larry, a Veszélyes lehet a fagyi, a Hat hét, valamint a Magasságok és mélységek című filmet.

Vetítik a szemlén Rohonyi Gábor és Vékes Csaba Szia, Életem!, Lévai Balázs és Tiszeker Dániel Nyugati nyaralás és Baranyi Gábor Benő Zanox – kockázatok és mellékhatások című moziját is.

Az erdélyi magyar filmszemlén látható lesz a Hadik című kosztümös, történelmi kalandfilm, a megtörtént eseményeket feldolgozó Blokád és a Hatalom című politikai filmdráma.

A 23. Filmtettfeszt nyitófilmje az idén 20 éves, Antal Nimród rendezte Kontroll lesz, amelyet hat helyszínen vetítenek. Az október 4-i kolozsvári közönségtalálkozón a főszereplőt alakító Csányi Sándor is részt vesz.

A dokumentumfilmek közül a szervezők kiemelték a dokumentarizmus és fikció határán egyensúlyozó Háromezer számozott darab és a Jóreménység-sziget című alkotásokat.

Az erdélyi témát feldolgozó filmek között lesz Lakatos Róbert Ki kutyája vagyok én? című mozija, az Olimpiai álom Erdélyben és a Petőfi Sándor erdélyi útját követő “Hallgass zúgó szél, hadd beszéljek én.”.
A program a magyar vízilabda-válogatottról szóló A nemzet aranyai, valamint A döntés című nagysikerű dokumentumfilmekkel egészül ki.

A 23. Filmtettfeszt október 4. és 8. között zajlik Kolozsvár központtal, de Nagyvárad, Szatmárnémeti, Nagybánya, Temesvár, Arad, Szamosújvár, Tordaszentlászló, Nagyszeben, Brassó, Székelyudvarhely, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely és Kovászna magyar közönségét is várják a mozivásznak elé.

Borítókép: jelenetfotó a Hadik című filmből

Tovább olvasom