Kövess minket!

Művház

Meghalt a román filmes újhullám legendás alakja

Luminita Gheorghiu, aki főleg a román újhullám rendezői által készített filmeknek köszönhetően vált ismertté, 71 éves volt – jelentette hétfőn a román média.

Az 1949. szeptember 1-jén Bukarestben született színművész az elmúlt években visszavonultan élt betegsége miatt. Ő azon idősebb színészek közé tartozik, akiket a 2000-es évek elején berobbant román filmes újhullám rendezői “újra” felfedeztek. 1972-ben végezte el a román fővárosban a Színház- és Filmművészeti Intézetet, kezdetben a kelet-romániai Botosani városának színházában játszott, majd 1976 és 2003 között a Románia egyik legjobb teátrumának számító bukaresti Bulandra Színház társulatának volt tagja.

Luminita Ghoegrhiu már a rendszerváltozás előtt több filmben játszott, ezek közül az egyik legismertebb a Stere Gulea román rendező által jegyzett Morometii román filmdráma. Pályafutása során mintegy 45 filmben alakított.

Átütő sikert hozott számára a Cristi Puiu által 2005-ben rendezett, Lazarescu úr című film, amely a cannes-i nemzetközi filmfesztivál Un Certain Regard szekciójában diadalmaskodott. Ebben az alkotásban Luminita Gheorghiu a mentőst játszotta. Felbukkant még a 2007-es cannes-i filmfesztiválon Arany Pálma-díjjal kitüntetett 4 hónap, 3 hét és 2 nap című, Cristian Mungiu által rendezett alkotásban is. Kiemelkedő sikert jelentett pályfutásában a Calin Peter Netzer által rendezett Anyai szív, amely 2013-ban elnyerte a berlini nemzetközi filmfesztivál Arany Medve-díját.

Művház

Daniel Radcliffe alakítja a zenés paródiáiról híres Weird Al Yankovicot

A Harry Potter-filmek egykori sztárja alakítja egy készülő életrajzi filmben a humoros szerzeményeiről, zenei paródiáiról híres Weird Al Yankovicot.

Közzétéve:

MTI/EPA/Manuel Lopez

A Grammy-díjas zenészről a Roku streamingszolgáltó rendelte meg a filmet, amely a vállalkozás első saját gyártású életrajzi produkciója lesz, és csak a Roku csatornán lehet majd látni – írta a Variety.com.

A film forgatókönyvét Eric Appel írja, és meg is rendezi. Yankovic társforgatókönyvíróként vesz részt személyesen a produkcióban.

A filmben a Roku közleménye szerint látható majd a zenész üstököshöz hasonló felemelkedése, megjelennek szenvedélyes szerelmi kapcsolatai és hírhedten züllött életmódja. A Weird: The Al Yankovic Story című film a csodagyerekként kezdett pályafutásától zenei legedává válásáig meséli el élettörténetét.

A zenész közleményében hangsúlyozta: nagyon örül neki, hogy Daniel Radcliffe alakítja a filmben.
Weird Al Yankovic ötször nyerte el a Grammy-díjat. A zenész 2014-ben kiadott Mandatory Fun című lemeze az első humoros zenei album lett, ami a Billboard 200-as toplistájának csúcsán debütált.
Az életrajzi film forgatása februárban kezdődik Los Angelesben.

Borítókép: Daniel Radcliffe brit színész

Tovább olvasom

Művház

Megvan az új időpont az Elk*rtuk televíziós premierjére

Március 5-én mutatja be a TV2 az ElkXrtuk című politikai krimit, amit eredetileg január 23-án tűztek műsorra a csatornán.

Közzétéve:

Borítóké: Magyar Nemzet

Korábban a SorozatWiki számolt be róla, hogy a tervezett televíziós premier elmarad, és helyette a Valami Amerika 3. részét adják. Az Index a TV2-t is megkereste a műsorváltozással kapcsolatban. – A film televíziós premierjét egy későbbi időpontra tettük át, néhány héten belül látható lesz a TV2 műsorán – olvasható a TV2 válaszlevelében.

A Magyar Nemzet értesülése szerint a vetítés átütemezésére az eredeti megállapodás pontosítása miatt került sor – miután Kálomista Gáborral csak így tudtak megegyezni.

Az Elk*rtuk című politikai thriller a tavalyi év legnézettebb és egyben legmegosztóbb magyar filmje volt a hazai mozikban.  A filmet egyébként a multiplexek mellett az ország összes artmozija is vetíthette, a Megafilm tájékoztatása szerint ugyanis a film teljes mértékben megfelelt a hazai művészfilmek kritériumainak a Nemzeti Filmiroda döntése alapján. Ez azt jelenti, hogy a politikai krimi megkapta az artmozis besorolást, így nem volt akadálya annak, hogy az ország valamennyi mozijában játszhassák.

Tovább olvasom

Művház

A genderpropaganda színpada a San Remó-i dalfesztivál

Még el sem kezdődött, máris heves viták középpontjába került a neves San Remó-i dalfesztivál. Előre láthatóan az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is a genderpropaganda központja lesz a világhírű zenei esemény.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

Egyelőre csak annyi tudható biztosan, hogy a műsorvezető, Amedeus oldalán felvonuló nőikonok között egy női ruhába öltözött férfi, Drusilla Foer, (Gianluca Gori női alteregója) is megjelenik majd a színpadon. A kettős személyiség az LMBTQ-jogokért vívott csaták szimbolikus alakja, aki már többször is felszólalt az azonos neműek házasságáért és az egynemű családok örökbe fogadásáért is. A fluid személyiség ez alkalommal az Ariston színház díszvendégeként jelenik meg a RAI közszolgálati olasz csatorna tévéképernyőjén – írja a Magyar Nemzet.

„Elegünk van abból, hogy közpénzeken fenntartott tévécsatornákon állandóan a fluid nemiség reklámozását nézzünk, melynek üzenete: ma nő vagyok, holnap férfi, holnapután ki tudja. A fenti ellentmondások csak összezavarják a kisgyermekek és serdülőkorú fiatalok személyiségfejlődését” – hangsúlyozzák ifjúságvédő szervezetek. Konzervatív körök és családvédő egyesületek nem tűrték szó nélkül, hogy az állampolgárok pénzén fenntartott közcsatornán főműsoridőben leplezetlenül zajlik majd a szivárványos propaganda. A Pro Vita e Famiglia nevű civil egyesület a hagyományos értékeket valló családok együttműködését kérte, és aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy száműzze a köztévéből az érzékenyítő tartalmakat. „Miért nem hívnak soha családapákat?” – teszi fel a kérdést Simone Pillon, a Liga családvédő szenátora.

Tovább olvasom