Kövess minket!

Művház

Megérkezett a John Wick 3 legújabb előzetese

John Wick nyomába ered a titkos szervezet, amelynek korábban tagja volt, és 14 millió dollár üti a markát annak, akinek sikerül hidegre tennie…

Művház

Elhunyt Szirtes András filmrendező, operatőr

A Balázs Béla-díjas filmrendezőt, operatőrt, vágót, színészt és zenészt szeptember 28-án, hetvenkét éves korában érte a halál.

Közzétéve:

“Filmjei különleges helyet foglalnak el a magyar filmművészetben. Halála nagy veszteség a teljes mozgóképes szakmának” – írta a halálhírt bejelentő közleményét az MTI-hez eljuttatva a Magyar Filmművészek Szövetsége.

A Balázs Béla-díjas filmrendező, operatőr, vágó, színész és zenész 1977-ben szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán.

Szirtes András 1969-től a Mafilm munkatársa volt, ahol villanyszerelőként kezdte, majd segédmikrofonossá, vágóasszisztenssé, vágóvá, segédoperatőrré, operatőrré, rendezőasszisztenssé, végül rendezővé vált.

Mintegy 25 filmet készített, főként kísérleti művészfilmeket. Ezek közül a legismertebb a Hajnal (Allegro) című kísérleti film, amely a munkások életkörülményeit és az ellenállás lehetőségeit kutatja.

A filmszemle különdíját három alkalommal, 1987-ben, 1995-ben és 1996-ban kapta meg. A kritikusok díjával 1996-ban, Balázs Béla-díjjal 1998-ban tüntették ki. 2011-ben Herczeg Klára-díjban részesült.

Főbb rendezései között van A pronuma bolyok története (1982), Lenz (1986), Forradalom után (1989), Sade márki élete (1992), Lumiere-tekercsek (1994), A kisbaba reggelije (1995), A kisbaba, a kutya és én (1996), A lélek súlya (1999), Napló (1983-2000), Triptichon (2000), Budapestről jut eszembe (2001), Dear Daughter (2004), Lujzika (1979-2006), valamint a Juliette (2008).

Szirtes Andrást a Magyar Filmművészek Szövetsége saját halottjának tekinti.

Tovább olvasom

Művház

Szívinfarktust kapott, egy bukaresti kórházban ápolják Al di Meolát

Szívproblémákkal egy bukaresti kórházban ápolják Al di Meola világhírű gitárművészt, aki szerda este a román fővárosban adott koncertet – erősítette meg csütörtökön az Agerpresnek az egészségügyi intézmény szóvivője.

Közzétéve:

MTI/Mohai Balázs

Florin Bica, a bukaresti Bagdasar-Arseni kórház szóvivője a román állami hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy az amerikai gitárost szerda este szállították be a kórház kardiológiai részlegére. Azóta ott ápolják, állapota stabil.

A világhírű gitárművész szerda este a román fővárosban koncertezett. A Digi24 román hírportál kórházi forrásokra hivatkozva azt írta, hogy éjfél körül, koncert közben lett rosszul és sürgősen kórházba kellett szállítani. A lap szerint

szívinfarktust szenvedett, az orvosok sztentbeültetést végeztek rajta.

A jazzgitáros bukaresti koncertjén a csíkszeredai magyar fiatal zenészek alkotta Ineffable volt az előzenekar.

Al Di Meola a fúziós jazz egyik legismertebb gitárosa, zeneszerző, producer. Számos zenei stílusban kipróbálta magát, lemezein a fúziós és a latin jazz mellett a világzene, flamenco és funk is megtalálható. Az elektromos és akusztikus gitár mestereként tartják számon.

A 69 éves amerikai gitárművész a hetvenes évek közepe óta tartozik a világ élvonalába. Játszott a Return to Forever nevű legendás csapatban, első szólólemeze, a Land of the Midnight Sun 1976-ban jelent meg. A hetvenes évek végén zenélt először együtt Paco de Luciával, a flamenco spanyol mesterével és John McLaughlinnal, a Mahavishnu Orchestra gitárvirtuózával. Triójukkal a kilencvenes években is többször színpadra léptek, hatalmas sikerrel.

Romániában augusztusban Kolozsváron is fellépett a Kolozsvári Magyar Napok zárónapján, a Mandoki Soulmates Magyar képek című produkciójának tagjaként.

Borítókép: Al Di Meola amerikai gitárművész a Mandoki Soulmates zenekar próbáján a budapesti Bem Klubban 2022. augusztus 18-án

Tovább olvasom

Művház

Dupla résszel debütál a Tündérkert sorozat október közepén a Dunán (videó)

A sztori szerelmet, szenvedélyt, csatát, hatalmi harcot, árulást és hűséget ígér egy viharvert történelmi időszakban.

Közzétéve:

Katona Péter Dániel Báthory Gábor szerepében, fotó: Facebook/Megafilm

Dupla résszel debütál október 13-án, pénteken este a Dunán a Tündérkert című történelmi kalandfilmsorozat – tájékoztatta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) az MTI-t hétfőn.

A Móricz Zsigmond Erdély-trilógiájának első, Tündérkert című kötete alapján készült 8 részes sorozat további epizódjait péntek esténként láthatják majd a nézők – olvasható a közleményben.

Mint írják,

a Tündérkert története szerelmet, szenvedélyt, csatát, hatalmi harcot, árulást és hűséget ígér egy viharvert történelmi időszakban. Vajon ellent tudnak-e állni hőseink – a szemtelenül fiatal és vakmerő fejedelem, Báthory Gábor, a komoly és harcedzett Bethlen Gábor, a véres grófnő néven ismert Báthory Erzsébet és valamennyi hozzájuk kapcsolódó történelmi személyiség – a kísértéseknek egy olyan korban, amikor elég volt egy pillanat, hogy a barátból ellenség váljon, amikor mindenki csak magában bízhatott és néha már magában sem?

Az október 13-án 21 órakor debütáló első két részt követően másnap, október 14-én 16:30-kor a sorozat kulisszatitkaiba is betekintést nyerhet a közönség a Hogy készült a Tündérkert? című werkfilmből. Kiderül például, hogy milyen instrukciókat adott a rendező, hogyan oldották meg a kaszkadőrök a legveszélyesebb feladatokat, hogyan készültek az élethű maszkok és véres sebhelyek, és mit csináltak a színészek két felvétel között a mintegy 100 napos forgatás alatt.

A film előzetesét itt láthatja:

A Nemzeti Filmintézet támogatásával, a MEGAFILM Service és az MTVA koprodukciójában készült fordulatos történelmi sorozat nem csak férfiaknak szóló politikai dráma, megjelennek benne izgalmas női karakterek is – és velük együtt a szenvedély ezer színe – emelik ki a közleményben.

Báthory Gábor szerepét Katona Péter Dániel, Bethlen Gábort Bokor Barna játssza.

A Tündérkert női karaktereit mások mellett Szamosi Zsófia, Szőke Abigél, Dobos Evelin, Gáspár Kata, Balsai Móni, Parti Nóra és Éder Enikő alakítják, mellettük főbb szerepekben többek között Kálloy Molnár Péter, Rajkai Zoltán, Pataki Ferenc, Lukács Dániel, Pál D. Attila, Dimény Levente, Henn János és Németh B. Kristóf látható.

A Tündérkert sodró lendületű főcímdala, ifj. Balogh Ferenc szerzeménye többféle hangszerelésben, telefonos csengőhangként is letölthető lesz iPhone-ra és Android készülékekre egyaránt. A QR-kód október 5-től lesz elérhető a Megafilm és az MTVA Facebook-oldalain.

A Tündérkert producerei Helmeczy Dorottya és Kálomista Gábor. A sorozatot Madarász Isti rendezte, a vezető író Bereményi Géza és Tasnádi István volt. A forgatókönyvek végleges verziójának írója Horváth András Dezső, az operatőr Garai Gábor, a vágó Rumbold László, a látványtervező Pintér Réka, a jelmeztervező Zelenka Nóra, a zeneszerző ifj. Balogh Ferenc, a gyártásvezető Endrődy Balázs volt, míg történész szakértőként Oborni Teréz működött közre – áll a közleményben.

Tovább olvasom