Kövess minket!

Művház

Még a dokumentumfilmeknek is szerves része a fikció

Míg Hann Endre, a Medián igazgatója már önmagában azt is kifogásolta, hogy a karakterét és az intézetét is beleírták a Gyurcsány Ferenc kormányzásáról szóló Elkxrtuk című filmbe, számos külföldi politikus és közéleti szereplő sokkal szélsőségesebb megjelenítést kénytelen eltűrni az életrajzi vagy dokumentum jellegű játékfilmekben. Így például a Brexitről szóló film elvetemült nihilistákként mutatta be az Egyesült Királyság EU-tól történő elszakadását szorgalmazó politikusokat. A régebbre visszanyúló alkotásokban pedig gyakorlatilag megkerülhetetlenek a fikciós elemek, hiszen például az ókorból még a kiemelkedő személyiségeknek is csak vázlatosan ismert az élete.

Megafilm

Nemzetközi összehasonlításban is meglehetősen szokatlan az a per, amelyet Hann Endre, a Medián közvélemény-kutató cég igazgatója indított az Elkxrtuk című film készítői ellen. A magyar think-tank vezetője ugyanis azt kifogásolja, hogy az alkotás egyik mellékszereplőjét róla mintázták, holott a baloldali kormányok által vaskos összegekkel kitömött közvélemény-kutató intézet gyakorlatilag kihagyhatatlan volt a Gyurcsány-kabinet sötét napjait bemutató alkotásból.

Külföldi példák mutatják, hogy aktuálpolitikai játékfilmek valós életből mintázott szereplőinek ennél jóval többet is kellett már tűrniük.

Például a Brexit: Háborúban mindent szabad című film egyes karaktereinek a bemutatását teljes mértékben a markáns politikai állásfoglalásnak rendelik alá. Az Egyesült Királyság uniótól történő elszakadását egyoldalúan, maradáspárti szemszögből bemutató film gyakorlatilag bohócot csinált a kilépéspárti brit politikusokból. Mint a Slate.com elemzésében rámutattak, például Nigel Farage-t, a Függetlenségi Párt egyik alapítóját és társait olyan egydimenziós, ripacsszerű karikatúrákként ábrázolták, „akik mindig rábeszélhetők egy újabb italra”. Bár Farage különböző interjúkban fel is hívta a figyelmet arra, hogy a film nagyvonalúan kezelte a tényeket, a nyilatkozatain felül nem csinált ügyet belőle.

A közszereplőknek tűrniük kell

Egyébként pedig abszurd dolog egy adott kor közszereplőjeként kifogásolni, hogy valakit beleírnak egy életrajzi filmbe, hiszen enélkül el sem készülhetnének ezek az alkotások. Gyakorlatilag lehetetlen lenne például a II. Erzsébet királynő életéről szóló drámát a királyi család többi tagja, vagy/és a brit közélet meghatározó figurái nélkül megírni.

Ettől azonban még fikcióról, televíziós drámákról, mozifilmekről van szó, amelyek elsődleges célja a szórakoztatás, tehát, nem is lehet ezektől tudományos munkákba illő pontosságot elvárni.

Ez persze nem azt jelenti, hogy az ilyen alkotások meghamisítanák a történelmet, hanem a szereplők magánéletét vagy szubjektív világát domborítják ki. Ezt azonban az alkotók csak a képzelőerejükre támaszkodva tudják megtenni, mert még a legismertebb történelmi személyiségek esetében sincsen részletesen dokumentálva, hogy milyen beszélgetéseket folytattak a házastársaikkal és a barátaikkal. Ez annál érvényesebb, minél visszább megyünk az időben. Például a legkimagaslóbb ókori személyiségek életének is csak néhány főbb vonala ismert, s ha valaki vászonra kívánja vinni a történetüket, az bizony sok feladatot ad az alkotói fantáziának is. Ez a folyamat a fehér foltok kitöltéséről szól, s ahhoz az eljáráshoz hasonlítható, amelyet Thomas Mann alkalmazott a József és testvérei című remekművében. Az író-óriás egy rövidke bibliai történetből alkotta meg a közel 1500 oldalas regényét, s rengeteg olyan elemmel egészítette azt ki, amely eredetileg nem volt benne az Ószövetségben. Mindeközben a hangsúlyok áthelyezésével és új fókuszpontok megjelenítésével is zsonglőrködött, aminek az eredménye nem „bibliahamisítás” lett, hanem egy olyan műalkotás, amely legalább annyira szólt a német mester saját koráról, mint az eredeti történetről.

Helyenként csak a képzelőerőre lehet támaszkodni

Kérdés tehát, hogy egy film vagy sorozat kapcsán van-e értelme olyan dolgokon tanakodni, hogy például a Gladiátorban Commodust nem is az arénában ölte meg Maximus, hanem a császár ágyasa gyilkoltatta meg egy fürdőben. Vagy például fontos-e azt kutatni a Harry S. Trumanről szóló 1995-ös film kapcsán, hogy megalapozottan használták-e fel azt a pletykát, mely szerint az egykori amerikai elnök felesége mindenbe beleszólt. Ha ilyen és hasonló dolgoknál cövekelünk le, akkor a régebben élt történelmi figurákról lehetetlen lenne filmet készíteni.

Ettől függetlenül az életrajzi filmek (vagy könyvek és egyéb formátumú alkotások) egyes elemei, állításai jogosan képezhetik vita tárgyát. A még élő történelmi személyiségek esetében pedig nagyobb eséllyel adódhatnak polémiák, akár még az egészen marginális történet-elemekkel kapcsolatban is, hiszen a megformált alany számára fontos lehet a róla kialakított kép. Jó példa erre a már említett Királynő című sorozat, amellyel kapcsolatban eleinte olyan hírek jelentek meg, hogy II. Erzsébet nézi és kedveli, ám ilyesmiről már nem lehetett hallani a Károly herceg és Diana kapcsolatának megromlását is tárgyaló negyedik évad esetében. Bár Erzsébet közvetlenül nem bírálta ezeket az epizódokat, a királyi család korábbi sajtósa úgy fogalmazott a BBC-nek, hogy a sorozat készítői szerinte „hentesmunkát” végeztek a hercegi páron, ezzel pedig jócskán visszaéltek az alkotói szabadságukkal. A brit kormányzat részéről Oliver Dowden kulturális miniszter bírálta a nyilvánosság előtt az említett évadot, s azt követelte, hogy a Netflix hangsúlyozottabban tüntesse fel, hogy fikcióról van szó (ezzel egyébként nyitott kapukat döngetett a politikus, hiszen már eleve így reklámozták a sorozatot).

Bár sok egyéb bizonyíthatatlan elem is van a sorozatban, ezek felkutatása és elemzése leginkább a filmes portálok és a mozirajongók passziója maradt. Mint az Rd.com rámutatott, mendemonda lehet az a magyarázat, hogy Károly herceget azért küldte külföldre az édesanyja és a nagybátyja, hogy a távolléte alatt kiügyeskedjék a Shand családnál a herceg barátnőjének mielőbbi kiházasítását. Bár Camilla Shand 1973-ban valóban férjhez ment Andrew Parkerhez, az említett manipulációra semmilyen bizonyíték nincs, ahogyan Fülöp herceg egy orosz balerinával folytatott állítólagos afférjára sem. Az említett táncosnő, Galina Ulanova ráadásul leszbikus lehetett a Time szerint. A királynő hűtlenségéről szóló epizód is kacsa lehet, ugyanis amellett, hogy semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy II. Erzsébet megcsalta volna a férjét Lord Porchesterrel, utóbbinak a felesége is gyakran elkísérte a királyi párt a különböző útjaikra a Dailymail.co.uk beszámolója szerint. Ám ezeknek a sztorielemeknek nincs igazi tétjük a történet egésze szempontjából, s leginkább a drámai hatás fokozása a céljuk.

A politikai üzenet sem ritkaság  

A Két pápa is azon sorozatok egyike, amelynek a főszereplői ma élő ismert személyiségek, ennek megfelelően ez az alkotás is hevesebb érzelmeket váltott ki a publikum egy részéből. Bár a Királynőben található pontatlanságoknál nagyobb csúsztatások találhatók a XVI. Benedek pápáról és utódjáról, Ferencről szóló sorozatban, a szentatyák és a Vatikán sem reagált hivatalosan. A Nationalreview.com szerint azonban a Két pápa „az elejétől a végéig egy hazugság”, mert az alkotók arra futtatták ki a produkciót, hogy az ósdi gondolkodásúként ábrázolt XVI. Benedeket szembeállították a minden ízében progresszívnak lefestett Bergoglióval, aki a kívánatos változásokat képviselte a Vatikánban. A történet szerint XVI. Benedek azért vonult vissza, mert belátta, hogy a később utódjává választott Bergoglio a kor embere, akinek a „felvilágosultságát” a sorozat készítői például azzal igyekeztek érzékeltetni, hogy a tangót és az ABBA dalait is szereti. A sorozat leegyszerűsített mondanivalója nagyjából abban merül ki, hogy a maradi konzervatívoknak át kell adniuk a terepet a liberálisoknak.

Margaret Thatcher is élt még, amikor a róla szóló Vaslady című film műsorra került a mozikban. Bár az egykori brit miniszterelnök személyesen nem értékelte a filmet, a Konzervatív Pártból többen is felháborodtak. Rob Wilson képviselő például még egy alsóházi vita összehívását is szorgalmazta, mert szerinte a film igazságtalan és tolakodó. Kritikája azonban szubjektív jellegű volt, hiszen leginkább azt kifogásolta, hogy Thatchert jórészt nem a fénykorában ábrázolták, hanem idős korában, amikor már demenciában szenvedett. Érdekesség, hogy a filmet más szemszögből bírálók pedig épp azt sérelmezték, hogy az alkotás azt sugallja, Margaret Thatcher egymagában omlasztotta össze a Szovjetuniót. A The Guardian is inkább Thatcher túlzott idolizálásában látta a problémát: például irreálisnak nevezték, hogy az egykori brit miniszterelnök férfi kollégáit gyámoltalan „Teddy mackókként” ábrázolták az alkotók.

A dokumentumfilmekben is találgatnak

Még a dokumentumfilmes igénnyel készült életrajzi alkotások is bocsátkoznak találgatásokba. Például a Marilyn Monroe életéről szóló új sorozatban a néhai színésznő ismerőseivel készített interjúk alapján vonták le azt a következtetést, hogy a dívának viszonya lehetett a Kennedyekkel. Ezt ahhoz hasonló közvetett bizonyítékokra alapozták, hogy Monroe a tábornok kifejezést használta, amikor a pszichiáterének beszélt az új szerelméről, mivel a kortársak ezen a becenéven emlegették Robert Kennedyt is, aki akkoriban az USA legfőbb ügyésze volt.

Magát a Kennedy-gyilkosságot is számos legenda övezte – a merényletről szóló akták még ma is titkosak –, így a merényletről készített dokumentumfilmek is részben a fikció keretében kénytelenek mozogni. Így Oliver Stone amerikai rendező nemcsak az erről készített játékfilmjében, hanem a dokumentum-verzióban is élt az alkotói szabadságával. Mint a Rollingstone.com egy kritikájában rámutatott, a nemrégiben készült dokunak ugyanaz az összeesküvés-elmélet az alapja, mint a 30 évvel korábban forgatott, hasonló témájú játékfilmjének. Vagyis abból a vitatott premisszából indulnak ki, hogy az úgynevezett deep state, vagyis az amerikai közigazgatás „mélyállama” felelős a merényletért. Ezért sok bírálat is érte a rendezőt, ám nem feltétlenül azért, mert „nem igaz” a történet, hanem mert a Kennedy-gyilkosság minden lehetséges értelmezése heves vitákat generált – érthető okokból.

Az elnöki tekintélyt sem tisztelik

Az amerikai elnököket egyébként meglehetősen gyakran ábrázolják a tengerentúli alkotásokban, s nem feltétlenül mindig a leghízelgőbb oldalukat domborítják ki, amivel általában nincs problémája a nem túlzottan tekintélytisztelő amerikai társadalomnak. Az egyik ilyen alkotást a már említett Oliver Stone jegyzi. Az 1995-ös, Nixon című moziban az egykori elnököt olyan túlzóan szélsőséges vonásokkal felruházott, erőszakos dühkitörésekre hajlamos figuraként ábrázolta, akinek még az itallal is komoly problémái voltak. Mind a történészek, mind pedig Nixon egykori munkatársai – köztük azok, akik a Watergate-botrány idejében dolgoztak az egykori elnök mellett – cáfolták, hogy ez így lett volna. A Nixon-adminisztrációban külügyminiszterként szolgáló Henry Kissinger például arról számolt be, hogy az egykori elnökre a racionális döntéshozatal volt jellemző, emellett mindig is tisztelte az őt körülvevő emberek különböző véleményeit, s kifejezetten ritkán voltak konfliktusai a kollégáival.

Botrány mégsem lett Stone Nixon-ábrázolásából, hiszen itt is az volt az alapvetés, hogy fikcióról van szó.

Mindemellett egyre elterjedtebbé válik az a fikciós műfaj is, amely csak részleteket kölcsönöz a történelemből, de az alkotó a megtörténttől teljesen eltérő – esetenként anakronisztikus – eseményeket épít bele a cselekménybe. Ilyen például a Becstelen brigantik című Tarantino-film is, amelynek a végén egy merényletben szitává lövik Adolf Hitlert.

Kárpáti András

Borítókép: jelenet az Elkxrtuk című filmből

Művház

Ők a Magyarország 365 fotópályázat idei díjazottjai

A neves szakemberekből álló zsűritől 16 pályázó kapott elismerést.

Közzétéve:

Daróczi Csaba, az épített és tárgyi örökség kategória győztese (j), miután átvette A Magyar Zene Háza című fotójáért odaítélt díját Haris László érdemes művész fotóművésztől, fotó: MTI/Máthé Zoltán

Nehéz időszakokban és a bizonytalanságban szükség van arra, hogy észrevegyük a szépet és jót, nehéz időkben kell igazán az, ami helyes úton tart bennünket – hangsúlyozta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az Eiffel Műhelyházban tartott csütörtöki díjátadón.

Idén 3500-an jelentkeztek az amatőr és professzionális fotósoknak meghirdetett pályázatra, a szakmai zsűri csaknem 38 ezer fotó közül választotta ki a díjazott felvételeket.

Dömötör Csaba szerint a fotózás állandóvá tesz egy pillanatot: megörökít, kiemel és megőriz, mindezt pedig egy gyorsan változó és bizonytalan világban teszi. Úgy vélte, különleges érzék kell ahhoz, hogy felismerjük az állandóságot.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a tavalyi díjátadó óta a pályázat újabb és újabb utakat járt be: megjárta a Duna-korzót, jelenleg pedig Debrecenben mutatkozik be szabadtéri kiállításon, de terveik szerint a fotók több városban is láthatók lesznek majd országszerte.

Dömötör Csaba köszönetet mondott munkatársainak és a zsűritagoknak, akik “régóta dolgoznak azon, hogy ez a pályázat az ország legnagyobb ilyen kezdeményezése lett”. Beszélt arról is, hogy

a képek látleletet adnak 2021 Magyarországáról és többféle nézőpontból megmutatják hazánk legszebb arcait. Kiderül belőlük, hogy sok magával ragadó és felemelő hely, korszakos épület és élni akaró közösség van Magyarországon.

Végül Klebelsberg Kunót idézve hangsúlyozta: egy nép csak azzal szerez jogot ahhoz a földhöz, amely a hazája, ha azt halhatatlan művekkel kapcsolja magához. 

A díjátadó helyszíne az Eiffel Műhelyházban 2022. december 1-jén, fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ebben az évben ismét az Eiffel Műhelyház adott otthont a fotópályázat ünnepélyes díjátadójának – hangsúlyozta Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója, aki szerint a fotózás a képzőművészet azon ága, amely “az emberi érzéket, ízlést és művészi attitűdöt a technikával kombinálja. Az ember és a technika együttműködéséből valami magasabb rendű születik, egyfajta transzcendens alkotás jön létre” – fogalmazott a főigazgató.

A Magyarország 365 fotópályázatra idén is három – természet és táj, épített és tárgyi örökség, valamint életképek – kategóriában jelentkezhettek professzionális és amatőr fotográfusok. A szakmai zsűri mindhárom kategóriában három díjat osztott ki, az első helyezett 1 millió, a második 500 ezer, a harmadik pedig 300 ezer forintot kapott. A közönségszavazás győztesei ugyancsak 1 millió forint jutalomban részesültek kategóriánként.

Ők lettek idén a legjobbak

A szakmai zsűri döntése alapján a természet és táj kategória első helyezettje Daróczi Csaba A halak csillagképe, második helyezettje Litauszki Tibor Áthúzás, harmadik helyezettje pedig Prisznyák Tibor Hajnali látomás című képe lett. Közönségdíjat kapott Makai Balázs Harmatos szitakötő című felvétele. A Magyar Természetjáró Szövetség különdíját Radisics Milán kapta Roxy, a szomszédunk című sorozatáért.

Daróczi Csaba, a természet és táj kategória győztese (j), miután átvette A halak csillagképe című fotójáért odaítélt díját Potyó Imre környezetkutatótól, a 2020-as pályázat díjazottjától, fotó: MTI/Máthé Zoltán

Épített és tárgyi örökség kategóriában a zsűri első díját Daróczi Csaba A Magyar Zene Háza, a második díjat Novák Gábor Ködtakaró, a harmadikat pedig Hodossy Ilona Csúcsra fel című fotója kapta. Közönségdíjat nyert Herman Dóra A mesebeli kastély című felvétele. A Magyar Turisztikai Ügynökség különdíját Holczer Tibor Pentele híd című fotója érdemelte ki.

Kerekes M. István, az életképek kategória győztese, miután átvette A pillanat varázsai című fotójáért odaítélt díját Keleti Éva Kossuth-díjas fotográfustól, fotó: MTI/Máthé Zoltán

Életképek kategóriában a zsűri első helyezettje Kerekes M. István lett A pillanat varázsai című sorozatával, a második Mohos Márton Búcsú, a harmadik pedig Kiss Andrea BuSHOW című sorozatával. A közönségdíjat Orbán Péter Első sorból című fotója nyerte. A Nagycsaládosok Országos Egyesülete különdíját Szabó Nándor kapta Az élet útja című képéért, az Operaház különdíját Zsila Sándor Az Öreg Hölgy című sorozata érdemelte ki.

Neves fotóművészekből állt a zsűri

A pályázatot ebben az évben negyedik alkalommal hirdette meg Magyarország kormánya a Magyar Természetjáró Szövetséggel, a Nagycsaládosok Országos Egyesületével és a Magyar Turisztikai Ügynökséggel együttműködésben.

A fotópályázat célja, hogy az alkotók lencséjén keresztül, egyedi látásmóddal mutassa be hazánk természeti és épített örökségét, az itt élők ünnepeit és mindennapjait, mindazt amire büszkék lehetünk Magyarországon.

A kezdeményezés lehetőséget nyújt a résztvevőknek arra is, hogy alkotásaikat a nagyközönség előtt is megmutassák, népszerűsítsék.

A zsűri elnöke Kaiser Ottó fotográfus volt, tagja Keleti Éva Kossuth-díjas fotográfus, Haris László fotóművész, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagja, Potyó Imre környezetkutató, a 2020-as pályázat díjazottja, 2018-ban és 2020-ban az év természetfotósa, valamint Rizsavi Tamás fotográfus volt.

Tovább olvasom

Művház

Bruce Lee-ről forgat életrajzi filmet Ang Lee

A főszerepet az Oscar-díjas rendező fia, Mason Lee alakítja majd.

Közzétéve:

Bruce Lee szobra Hongkongban, fotó: Pixabay

A harcművészet legendás mesteréről forgatott produkció a Sony 3000 Pictures filmstúdiójában készül. A forgatókönyvet Dan Futterman írja. A történet korábbi változatain Jean Castelli, Alex Law, Mabel Cheung és Wells Tower dolgozott – számolt be róla a Variety.com nyomán az MTI.

Bruce Lee, aki 1973-ban, 32 évesen halt meg,

nagy hatással volt Hollywoodra színészként, rendezőként és harcművészeti szakértőként is.

Emlékezetes munkái között szerepelt A nagyfőnök, a Tomboló ököl, A Sárkány útja és a Halálos játszma, valamint a The Green Hornet című sorozat. Filmjei a hatvanas és hetvenes években az egész világon népszerűvé tették a harcművészeteket.

“Bruce Lee, akit teljesen sem amerikaiként, sem kínaiként nem fogadtak el, híd volt Kelet és Nyugat között” – mondta Ang Lee. Hozzátette:

az ikonikus előadóművész forradalmasította a harcművészetet és az akciófilmeket.

A film producere Lawrence Grey, Shannon Lee, Ang Lee, Ben Everard és Brian Bell lesz.

Ang Lee, aki a Tigris és Sárkány, a Pi élete és a Brokeback Mountain – Túl a barátságon című filmjével is Oscar-díjat nyert, jó ideje dédelgette a Bruce Lee-ről szóló film tervét.

A 32 éves Mason Lee korábban a Billy Lynn hosszú, félidei sétája és a Másnaposok 2. című filmekben is szerepelt. Legutóbb a Stand By Me című tajvani, romantikus vígjátékban vagy a Limbo című hongkongi drámában láthatta a közönség.

Tovább olvasom

Művház

Az M5 díjnyertes drámáját nézve mindenki átérezheti, milyen az élet egy diktatúrában

A politikai rendőrség túlkapásait mutatja be az M5 kulturális csatorna Elveszett idők című történelmi drámájának epizódja, amely november 29-én az ABU Prizes TV-dráma kategóriájának díjnyertes alkotása lett.

Közzétéve:

Mediaklikk/MTVA

A nívós nemzetközi elismerés kapcsán Merkl László, a televíziós dráma forgatókönyvírója, valamint Nagy István rendező meséltek részleteket.

Az M5 Elveszett idők című történelmi drámájának epizódja egy március 15-re készülő hivatalnok halálra verésének története bizonyult a legjobb televíziós drámának az idei ABU Prizes-on. A magyar közmédia televíziós tartalma – mások mellett – Ausztrália, Németország, Anglia, Olaszország, Japán és Kína milliók által követett műsoraival versenyzett. Bár közülük sokak nem ismerik hazánk történelmi múltját a szocializmus vonatkozásában, mégis sikerült egy különleges történeten keresztül megszólítani a nemzetközi zsűrit és a közönséget.

Olyan embereket is képes megérinteni ez a történet, akik nem feltétlenül ismerik részleteiben a magyar történelmet, a Kádár-rendszer korszakait és a Rákosi-rendszer szörnyűségeit. Mi azt reméljük, az elismerés a sztorinak szól, mely a rendszerről, a hatalomról és az elnyomásról mesél el egy történetet

– kezdte az M5 Librettó című műsorának vendégekét Merkl László, a csatorna vezető szerkesztője, az Elveszett idők forgatókönyvírója. A történelmi dráma rendezője, Nagy István hozzátette, szándékosan pályáztak az ABU Prizes-ra egy olyan epizóddal, amely dramaturgiájában nagyban eltért a többitől.

“Ebben az epizódban az a különleges, hogy nem egy lázadó, hanem a rendszer emberének szemszögéből dolgoztuk fel a történetet. Kihívás volt csupa antihősben valami emberit találni. Történetünk főszereplője meg akar felelni a hatalom elvárásainak, embertelen tetteknek, és hiába menti fel őt a rendszer, emberként mindenképpen elbukik“– fogalmazott az Elveszett idők rendezője, aki a stábbal együtt nagyon örül a nemzetközi díjnak.

Tovább olvasom