Kövess minket!

Művház

Ma kezdődik a Berlinale, két magyar film is versenyben

A koronavírus-járvány miatt közönség és sztárok nélkül kezdődik hétfőn a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale), amelyen a szemle 71 éves történetében először egyszerre két magyar nagyjátékfilm is indul a legjobb filmnek járó Arany Medvéért.

Flickr

A világjárvány miatt a Berlinale az idén évindító helyett nyári fesztivál.

A nyilvános vetítéseket és a díjátadó gálákat a június 9-től június 20-ig tartó Berlinale Summer Special című rendezvénysorozatban tartják meg, ha a járványhelyzet megengedi.

Azonban a Berlinale nemcsak a világ legnagyobb filmes közönségfesztiválja, hanem a filmipar egyik legfontosabb fóruma, amelynek a szakma naptárjába évtizedek óta rögzült időpontját nem lehet annyira szabadon változtatni, mint az ágazat fogyasztóinak szervezett vetítésekét. Ezért a szervezők úgy döntöttek, hogy a hagyományos, év eleji időpontban tartják meg valamennyi szakmai programot, de a közvetlen jelenléten, a személyes találkozásokon alapuló formátum helyett online formátumban.
Azt is elhatározták, hogy a szokott menetrendben állítják össze a fesztivál programját és a nemzetközi zsűriket, amelyeknek tagjai a szakmai programok napjaira Berlinbe utaznak, hogy elvégezzék munkájukat és meghozzák döntéseiket.

Így hétfőn a 71. Berlinale szakmai programsorozata – a filmipari vásár (European Film Market – EFM), a koprodukciós vásár (Berlinale Co-Production Market), a produkciós vásár (World Cinema Fund) és a feltörekvő tehetségek bemutatkozására szervezett fórum (Berlinale Talents) – kezdődik el, a fesztiválra beválogatott filmeket pedig csak a zsűritagok és a regisztrált filmes szakemberek nézhetik meg.


A legjobb filmnek járó Arany Medvéről és a főbb alkotói kategóriákban kiosztandó Ezüst Medvékről döntő zsűri az utolsó napon, március 5-én hirdeti ki döntéseit.
Ezekért a díjakért 15 alkotás versenyez. Köztük van Fliegauf Bence Rengeteg – Mindenhol látlak című alkotása és Nagy Dénes rendezői bemutatkozása, a Természetes fény című munka. Mindkét film világpremierjét a Berlinalén tartják.

Az elismerésekről döntő nemzetközi zsűrit az Arany Medvével az utóbbi években díjazott művészek közül válogatták ki. A Berlinale a cannes-i és a velencei mellett a legjelentősebb az A-kategóriás filmfesztiválok sorában. Éves költségvetése nagyjából 25 millió euró (8 milliárd forint), fő finanszírozója a német szövetségi kormány.

Borítókép: illusztráció

Művház

Tallinban lesz Pálfi György új filmjének világpremierje

A november 12-én kezdődő Tallinni Fekete Éjszakák Nemzetközi Filmfesztiválon tartják a bemutatót. Az alkotás az ‘A’ kategóriás fesztivál versenyprogramjában lesz látható november 18-án.

Közzétéve:

Pálfi György filmje Tar Sándor A mi utcánk kötetének El, valahová című novellája alapján készült – olvasható az MTI-hez elküldött tájékoztatóban.

A film az eredeti mű gondolatvilágát felhasználva a nem túl távoli jövő militarizált övezetében, Magyarországon játszódik. A történet szerint Ocsenás egy katonai kórházban lábadozik, amikor a falu fölött szétlőnek egy utasszállító repülőgépet. Ocsenás a kocsmában ismerkedik meg Béressel, majd asszonyával is. Margitka magatehetetlenül létezik, egy kisgyerek értelmi szintjén, külseje azonban arról árulkodik, hogy a lezuhant repülőgép túlélője lehet. A hármójuk között kialakuló furcsa szerelmi háromszög az elkerülhetetlen tragédia felé tart ebben a közegben – olvasható a tájékoztatóban.

A forgatókönyvet Pálfi György rendező (Hukkle, Taxidermia, Szabadesés, Az Úr hangja) Ruttkay Zsófiával, állandó alkotótársával közösen írta.

A főbb szerepekben Polgár Tamás, Érsek-Obádovics Mercédesz, Ubrankovics Júlia, és Menszátor-Héresz Attila látható. A film operatőre Dobos Tamás, a vágó Lemhényi Réka volt.

A Mindörökké a Pusztai Ferenc vezette KMH Film gyártásában készült, további producer Galambos Zoltán, kooproducerek: Rajna Gábor (Visionteam), Juhász András (Arizona), Juhász Csaba (Front VFY), Pálfi György (Filmax) és Zányi Tamás (Saint Audio Studio).

Pálfi Györgyöt korábban már díjazták Tallinnban: 2006-ban a Taxidermia az észt filmkritikusok díját nyerte el.

Tovább olvasom

Művház

Japán film kapta a 17. CineFest fődíját

Hamagucsi Rjuszuke japán rendező A szerencse és a képzelet kereke című filmje kapta a 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, a Pressburger Imre-díjat. A fesztivál nagydíját, a Zukor Adolf-díjat Christos Nikou görög rendező Almák című alkotásának ítélte a zsűri.

Közzétéve:

Borítókép: Képkocka a fődíjas alkotásból, fotó: Facebook / @cinefestmiskolc

A szervezők MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a filmmustra szombati záróünnepségén a Közönségdíjat Kis Hajni Külön falka című alkotása kapta.

A CineDocs kategória díját a georgiai Salomé Jashi Kertrendzés című filmje érdemelte ki, a legjobb rövidfilm a francia Naila Guiguet Dustin című alkotása lett. Darabos Éva Pá, kis panelom! című filmje két díjat is kapott: a CineNewWave kategória díja mellett kiérdemelte a magyar animáció ifjú tehetségének járó Dargay Attila-díjat is.

A szent lélek című spanyol-francia-török film, Chema García Ibarra rendezése kapta meg a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége, a FIPRESCI nagyjátékfilmes díját, míg a CineNewWave kategóriában Amanda Costa de Sousa Srác a hídon című magyar filmjét díjazták a kritikusok.

Az Art Mozik Nemzetközi Szövetségének (CICAE) díját Maria Schrader Én vagyok a te embered című filmje, Németország 2022-es Oscar-nevezése kapta. A Nemzetközi Ökumenikus Zsűri díját pedig a nagydíjas filmnek, Christos Nikou Almák című alkotásának ítélték oda.

A fesztivál záróünnepségén Posztumusz Életműdíjjal tisztelegtek Jankovics Marcell emléke előtt. Az elismerést özvegye, Rubovszky Éva vette át.

A közlemény szerint Bíró Tibor, a CineFest igazgatója a záró gálán hangsúlyozta:

a szervezők számára idén a legnagyobb öröm az volt, hogy egy év kényszerszünet után a közönség visszatért a fesztiválra, az érdeklődés pedig töretlen a CineFest iránt.

Káel Csaba, a magyar nemzeti mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos rámutatott arra, hogy Miskolc egyik erős megtartó ereje, hogy immár tizenhetedik éve ebben a városban rendezik meg a CineFest Nemzetközi Filmfesztivált, amely az elmúlt évek alatt Magyarország legjelentősebb nemzetközi fesztiváljává vált.

“A borsodi megyeszékhely sokat köszönhet a CineFestnek: a fesztivál szerte a világban viszi, terjeszti Miskolc és az idén 120 éves magyar film jó hírét” – hangsúlyozta.

A szombati záróünnepségen a nemzetközi filmes mustra Enyedi Ildikó új filmjének, A feleségem történetének magyarországi premierjével zárult.

Tovább olvasom

Művház

Több mint nyolcvanötezer rajz… – így készült a Toldi

Vasárnap debütált a Toldi a Duna Televízió képernyőjén. Jankovics Marcell és az idén ötvenéves Kecskemétfilm legújabb alkotása majdnem három év alatt készült el részben hagyományos, kézzel rajzolt technikával – a tizenkét részes sorozat több mint nyolcvanötezer rajzból áll.

Közzétéve:

MTVA

A Toldi című elbeszélő költemény feldolgozására 2017-ben, az Arany János-emlékévben született a pályázat; a megvalósítást a nagymúltú Kecskemétfilm stúdió nyerte el. A munkálatokról a rajzfilm kivitelező rendezője azt mondta:

rengeteg befektetett energiát igényelt az összességében csaknem 120 perces produkció, ami 2018 áprilisától körülbelül 33 hónap alatt készült el.

Csákovics Lajos kifejtette, hogy

képkockáról képkockára rajzolták meg a jeleneteket. Hozzátette, átlagosan 12-13 rajzra van szükség másodpercenként ahhoz, hogy a néző valóban folyamatos mozgást lásson a televízió képernyőjén. A Toldi gyártásában 80 szakember vett részt, mások mellett animátorok, fázisrajzolók, háttérfestők, valamint a hangstáb tagjai.

Hozzátette, olyan sok munkaóra van Jankovics Marcell utolsó művében, megszámlálni csaknem lehetetlen: voltak időszakok, amikor a stáb tagjai éjt-nappallá téve dolgoztak Toldi Miklós történetén.

„Valóban nagy és nehéz feladat volt, a Toldi-sorozat egy gyönyörű, összetett munka gyümölcse, amelynek gyártása többnyire a hajtósabb időszakokban is kellemes és családias hangulatban telt. Egy animációsfilm elkészítése sokrétű munkát igényel, a forgatókönyv-rajzolástól a figuratervezésig, háttérfestésig, a mozdulattervezéstől a fázisrajzoláson át a kifestésig, számítógépes utómunkáig, a dialógfelvételtől a zenefelvételig és a kész képi anyag zörejezéséig mindent a legapróbb részletességgel, odafigyeléssel kell kidolgoznunk. Ezt a sok-sok feladatot a rendezőnek és a gyártásvezetőnek kell átlátnia és egyben tartania. Az egész folyamatot szerettem, a szépségét a komplexitása adta” – mondta Csákovics Lajos rendező.

A Toldi alkotói bíznak benne, hogy a sorozat méltó öröksége lesz az idén elhunyt Jankovics Marcellnek, valamint befogadhatóbbá és érthetőbbé teszi Arany János klasszikus művét. A Kecskemétfilm a sorozatból egész estés moziváltozatot is készít, amelynek jelenleg folynak a munkálatai – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája.

A sorozat további érdekességeiért és kapcsolódó tartalmaiért érdemes ellátogatni a mediaklikk.hu/toldi oldalra.

Borítókép: Toldi animációs filmsorozat, készítette a KECSKEMÉTFILM Kft. az MTVA megbízásából az EMMI támogatásával. © Jankovics Marcell, MTVA

Tovább olvasom