Kövess minket!

Művház

Látványos filmfeldolgozást kap a márciusi ifjak forradalma

A Magyar Nemzeti Múzeumnál elkezdődött a Most vagy soha! című film 86 napot felölelő forgatása. Az 1848-ban játszódó kalandfilmben korhű díszletek közt, a történelemből ismert személyek életre keltésével és grandiózus látványvilág megteremtésével elevenednek meg március 15-e spontán alakuló, mégis elementáris erővel végbemenő eseményei.

Forgatási fotó © Most vagy soha! Produkció

Az aprólékos, minden részletet, történelmi tényt feltáró kutató- és előkészületi munka után április 20-án elkezdődött az 1848-as forradalom dicsőséges napjának, március 15-ének történéseit feldolgozó izgalmas és látványos kalandfilm, a Most vagy soha! forgatása, amely a tervek szerint augusztus végig tart, változatos helyszíneken

– ismertette a Nemzeti Filmintézet (NFI). A többezres statisztériát felvonultató produkció jeleneteit részben a budapesti Magyar Nemzeti Múzeumnál, az Andrássy úton, a Budai Várban, valamint Sopronban, Esztergomban és Komáromban rögzítik. A forgatás döntő, a XIX. század közepi Pest és Buda emblematikus helyszíneit, épületeit megjelenítő hányada a fóti NFI Stúdióban felépült életnagyságú díszletvárosban zajlik majd, ahol többek közt korhű, méretarányos formában kapott helyet a Pilvax kávéház, Landerer nyomdája, a Nemzeti Múzeum előtt elterülő sáros vásártér, és azt körülölelő utcák, sikátorok, illetve a várost kettészelő Duna és az akkoriban azon átívelő hajóhíd is.

A főszereplők kiválasztását hosszú casting folyamat előzte meg, amelynek során közel 200 szöveges szerepre keresték a színészeket.

A Most vagy soha! főhősei, a zabolázatlan, a fiatalságukat minden ízében és pillanatában megélő márciusi ifjak, akik maguk sem sejtik, hogy lázadásuk mekkora változást eredményez. A közéjük tartozó Jókai Mórt a filmben a kecskeméti Katona József Nemzeti Színház tagja, Koltai-Nagy Balázs; Vasvári Pált a budapesti Nemzeti Színházban játszó Fehér Tibor; Irinyi Józsefet a Vígszínház ifjú tehetsége, Ertl Zsombor; Bulyovszky Gyulát a több hazai tévésorozatból is ismert Molnár Gusztáv; Vajda Jánost a Pécsi Nemzeti Színházban fellépő Reider Péter; Vidats Jánost a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház társulatát erősítő Hajdu Tibor, Degré Alajost a tehetségét a budapesti Nemzeti Színházban bizonyító Berettyán Sándor, Irányi Dánielt pedig az Örkény Színházban színpadra lépő Novkov Máté alakítja.

A csapat vezetőjét, Petőfi Sándort a Jászai Mari-díjas Berettyán Nándor, míg a lánglelkű költő feleségét, Szendrey Júliát a Színház-és Filmművészeti Egyetem végzőse, Mosolygó Sára formálja meg.

A filmbeli forradalmárok fő ellenlábasát, a császári titkosrendőrséghez tartozó Farkast a szintén Jászai Mari-díjas színművész, Horváth Lajos Ottó; a magyarországi császári-királyi főhadparancsnokságot vezető Léderer Ignácot a Kossuth- díjas és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjává választott Lukács Sándor játssza el. Az események sűrűjébe keveredő pesti nyomdatulajdonost, Landerer Lajost Szerednyey Béla alakítja, míg a szintén a tüntetők közé sodródó, Petőfi verseit is kiadó Emich Gusztávot Nagy Sándor személyesíti meg a kamerák előtt.

A Nemzeti Filmintézet támogatásával készülő Most vagy soha! forgatókönyvét Kis-Szabó Márk, Rákay Philip és Szente Vajk írta, a film képi világáért Dobos Tamás operatőr felel, míg a rendezést a 2020-as év legsikeresebb magyar filmjét, a Pesti balhé-t vászonra vivő Lóth Balázs vállalta el. A produceri feladatokat pedig Csincsi Zoltán, Fülöp Péter, Kriskó László és Rákay Philip látja el.

A Most vagy soha! hazai mozipremierje 2024 tavaszán várható a Fórum Hungary forgalmazásában.

Borítókép: Forgatási fotó © Most vagy soha! Produkció

Művház

Gyönyörű album készült a Magyarország 365 fotópályázat képeiből

A cél az, hogy a magyar nappalikat ne amerikai sárga taxikat ábrázoló képek díszítsék, hanem Magyarországot bemutató alkotások.

Közzétéve:

A kiadványban 187 szerző 274 alkotása látható, fotó: Facebook/Dömötör Csaba

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, a Magyarország 365 fotópályázat kezdeményezője a könyv keddi budapesti bemutatóján, amelyet a Magyar Zene Házában tartottak meg, arra emlékeztetett, hogy a pályázatot öt évvel ezelőtt indították el azzal a céllal, hogy magas színvonalú alkotásokon keresztül mutassák be Magyarország büszkeségeit: tájait, természeti kincseit, épített örökségeit, korszakos épületeit és közösségeit. Mint mondta,

az elmúlt öt év pályázataira 120 ezer képet küldtek be profi és amatőr fotósok.

Az államtitkár fontos mérföldkőnek, a „hazaszeretet albumának” nevezte a bemutatott kiadványt. Szerinte a kötet nemcsak képek sorozata, hanem korrajz és esztétikai lajstrom. A kiadványban benne van minden, ami sajátosan magyar, és az is, ami minden embernek érthető – hangsúlyozta Dömötör Csaba.

Kiemelte: a válogatásalbumban 187 szerző 274 alkotása látható, az elmúlt évek legnépszerűbb képei. Az album a jövő héttől lesz elérhető a könyvesboltokban.

A képek egy online galériában is megtekinthetők

– mutatott rá.

Dömötör Csaba köszönetet mondott az alkotóknak, akik képeikkel támogatták az album elkészültét, valamint a Batthyány Lajos Alapítvány és a Magyar Örökség Kezdeményezés Nonprofit Kft. munkatársainak, akik nemcsak az album előkészületeiben tevékenykedtek, hanem koordinálják a Magyarország 365 program egészét.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, készül egy Magyarország-útikönyv is, amely a tervek szerint még idén megjelenik.

Magas színvonal

„Úgy érzem, ez az a könyv, amely elérte azt a szintet, amit mi vártunk” – hangsúlyozta Kaiser Ottó fotográfus, a Magyarország 365 fotópályázat zsűrielnöke, hozzátéve, hogy nagyon magas színvonalú könyv jött létre.

Mint mondta:

noha 187 szerző munkája látható a 325 oldalas könyvben, sok ezer pályázó és több tízezer kép kellett hozzá, hogy ez az esszencia létrejöhessen.

Elmondása szerint tankönyvnek is tekinthető az album, mert akit érdekel a fotográfia, megnézheti, hogy világszínvonalú szerzők milyen technikával, milyen módszerrel valósítják meg az elképzeléseiket.

Folyamatosan bővülő képanyag

Fodor Csaba, a verseny lebonyolításában közreműködő Magyar Örökség Kezdeményezés Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, hogy gazdasági társaságukat tavaly alapították azzal a céllal, hogy szakmai közösségépítő kezdeményezéseken keresztül lehetőséget biztosítsanak a magyar fotográfusok közössége számára.

Mint mondta, tavaly a Batthyány Lajos Alapítvány által szervezett Magyarország 365 fotópályázat már társaságuk közreműködésével valósult meg.

Fodor Csaba arról is beszélt, hogy a Magyarország 365 online galériában elérhető képanyagot folyamatosan fogják bővíteni.

Magyar képeket a nappalikba!

Az online galéria és más hasonló szakmai kezdeményezéssel is az a céljuk, hogy

a magyar nappalikat ne csak amerikai sárga taxikat ábrázoló képek díszítsék, hanem Magyarországot bemutató, értékálló, magas színvonalú alkotások

– hangsúlyozta Fodor Csaba.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy közösségépítés céljából elindítottak az idén egy fotósszakmai beszélgetéssorozatot, amelynek a második eseményét pénteken rendezik meg a Batthyány Lajos Alapítvány székházában.

Tovább olvasom

Művház

Ötven év után streamingen ismét látható a Let It Be

Ötven évvel mozis bemutatása után májustól egy streamingszolgáltáson ismét látható a Beatles együttesről készült Let It Be című dokumentumfilm, melynek forgalmazását egy új könyv is megelőzte az együttes tagjainak és ismerőseinek korábban nem publikált interjúival – számolt be róla a The Hollywood Reporter.

Közzétéve:

Flickr

A napokban megjelent All You Need Is Love című könyvben mások mellett Paul McCartney, Yoko Ono, George Harrison és Ringo Starr is megszólalnak. A több mint 300 oldalas kötetet Peter Brown, az együttes egykori üzleti menedzsere és Steven Gaines amerikai újságíró jegyzi, akik 1980-ban és 1981-ben készítették az interjúkat.

Az interjúkban a banda tagjai, barátaik és családtagjaik idézik fel az együttes megalakulását, pályafutásuk legfontosabb mozzanatait, de szó esik az üzleti partnereikről és romantikus kapcsolataikról is. A szerzők a banda feloszlásának okaival is foglalkoznak.

Brown és Gaines 1983-ban kiadott The Love You Make című könyvükben már elmesélték ezeket a történeteket, az új kötet egyfajta “rendezői változatnak” is tekinthető a The Guardian című brit napilap cikke szerint.

A Disney+ streamingszolgáltató május 8-tól tűzi műsorára az 1970-ben Michael Lindsay-Hogg rendezésében elkészült Let It Be című brit dokumentumfilmet, amit Peter Jackson újított fel digitálisan.

A produkció elején az együttes a Twickenham Filmstúdióban próbál, majd megérkeznek az Apple lemezkiadóba, ahol a lemezfelvételek folynak. A 80 perces film végén a zenekar a vendégbillentyűs Billy Prestonnal az Apple székház tetején ad be nem jelentett koncertet. A negyvenperces koncertnek végül a fele került be a produkcióba.

A Let I Be eredeti zenéjét 1971-ben Oscar-díjjal jutalmazta az amerikai filmakadémia, és az együttes tagjai abban az évben a Grammy-díjat is megkapták a filmzenéért.

Tovább olvasom

Művház

New Yorkban is telt ház előtt mutatták be a Most vagy soha! című filmet

A Lincoln Centerben volt a vetítés hétfőn, egy nappal a Los Angeles-i, szintén teltházas amerikai premiert követően.

Közzétéve:

Fülöp Péter producer, Palotai Csenge, a New York-i Liszt Intézet igazgatója, Mosolygó Sára főszereplõ és Lóth Balázs rendező (b-j) a Most vagy soha! című magyar történelmi kalandfilm bemutatóján a Lincoln Center kulturális központban 2024. április 15-én, fotó: MTI/Nemzeti Filmintézet

Az Egyesült Államok keleti partján tartott bemutatón is részt vett Lóth Balázs rendező, valamint Mosolygó Sára színésznő, aki az 1848. március 15-i eseményeket feldolgozó mozifilmben Szendrey Júliát alakítja, és jelen volt Fülöp Péter producer is.

Az MTI beszámolója szerint a premiert követően Mosolygó Sára azt emelte ki, hogy

a filmet az Egyesült Államokban is nagyon nagy szeretettel fogadta a közönség, és nagy kíváncsiságot mutat az alkotás iránt.

Megjegyezte, hogy nagyon sokan tőle személyesen arról érdeklődnek, hogy a kaszkadőrjelenetekben is maga alakította-e a szerepét, amire az a válasz, hogy a többségét igen.

Lóth Balázs rendező arról beszélt, hogy személyesen is sokat jelen számára a New York-i vetítés, hiszen majd 25 évvel ezelőtt a New York Film Academyn szerzett diplomát, és az intézmény több diákja is meghívást kapott a premierre.

Az alkotó hozzátette, hogy

a film a világon minden közönség számára érthető, mert nemzetközi filmnyelven fogalmazták meg, stílusa pedig kicsit emlékeztet az amerikai filmekre.

A bemutatónak helyet adó Lincoln Center az egyik legrangosabb művészeti létesítményként ismert, ahol magyar film ilyen fogadtatásban még nem részesült – tette hozzá Lóth Balázs.

A film előzetesét itt tudja megtekinteni:

A New York-i filmbemutatót a New York-i Liszt Intézet szervezésében, a Nemzeti Filmintézet támogatásával tartották.

Palotai Csenge, a New York-i Liszt Intézet igazgatója arról számolt be, hogy szeretnék az Egyesült Államok minél több városába és minél több fiatalhoz eljuttatni a Most vagy soha! című alkotást, így a többi között San Franciscóban, Bostonban és Austinban is le kívánják vetíteni, valamint tárgyalások folynak arról, hogy Kanadában – Torontóban – szintén bemutassák.

Tovább olvasom