Kövess minket!

Művház

Kultúrákat köt össze a közmédia kulturális alapítványának rendezvénysorozata

Különleges programsorozat első állomása lesz Nagyváradon 2022. március 20-án. Eredics Gábor, a Dankó Rádió csatornaigazgatója és a rendezvényt szervező alapítvány kuratóriumi elnöke a program jelentőségéről beszélt a rádióadó reggeli műsorában.

MTVA Fotó: Zih Zsolt

Első alkalommal szervez népművészeti találkozót a Közszolgálat a Magyar Kultúráért Alapítvány. A Hagyományéltetők kultúrköre című rendezvénysorozat első állomása a partiumi Nagyváradon lesz, ahol hangszeres és táncbemutatók mellett zene- és kultúrtörténeti programelemek éltetik a népzenét. A programsorozat részleteiről Eredics Gábor a program fővédnöke, és a Dankó Rádió csatornaigazgatója mesélt a Derűs napot! című reggeli rádióműsorban.

A Hagyományéltetők kultúrköre című rendezvény egy olyan művészeti programsorozatot, ami szellemi párbeszédre hívja a résztvevőit, felkeresve néhány kiválasztott, magyar határ környéki települést. Elsőként Nagyváradot látogatjuk meg, ami egykor a magyar kultúra egyik legfontosabb szellemi centruma volt és ma is kiemelkedő jelentőségű. A program célja, hogy a magyar összetartozást erősítse, ugyanakkor felhívjuk a figyelmet különböző hungarikumokra is, amelyek nemcsak a magyar kultúrában, hanem a környező szomszéd népeknél is meghonosodtak. Ezek olyan kulturális összefonódások, amelyeknek kölcsönös tisztelete a megterhelt, történelmileg nehezen kezelhető viszonyokat is képesek kisimítani” – kezdte Eredics Gábor, az MTVA kulturális alapítványa, Közszolgálat a Magyar Kultúráért Alapítvány kuratóriumi elnöke hozzátéve, hogy a megnyitó esemény egészen különleges helyszínen valósulhat meg: a Nagyváradi Római Katolikus Püspöki Palotában.

„Ez a hiánypótló programsorozat a nagyváradi római katolikus püspökség segítségével és személyesen Böcskei László megyéspüspök úr készséges pártfogásával indulhat el. Az esemény helyszínét a püspökség alagsorában kialakított, színpaddal és színpadtechnikával felszerelt rendezvényterme biztosítja. Hálásak vagyunk a támogató együttműködésért” – tette hozzá Eredics Gábor, aki invitálta mind a szakmai, mind az érdeklődő közönséget a népművészeti találkozóra.

Borítókép: A Dankó Rádió stúdiója az MTVA Kunigunda utcai telephelyén

Művház

Vasárnap estig ingyenesen látható három klasszikus magyar film a Filmión

Vasárnap estig ingyenesen látható három alkotás a Budapesti Klasszikus Film Maraton programjából a Filmión: a frissen felújított Latabár-klasszikus, az 1943-ban készült Egy szoknya, egy nadrág, az 1937-es Pesti mese, valamint Gazdag Gyula 1971-es megjelenésekor betiltott szatírája, A sípoló macskakő csütörtöktől tekinthető meg ingyenesen a magyar filmek streamingplatformján – tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-t.

Közzétéve:

Filmio

Mint felidézték, a Budapesti Klasszikus Film Maraton teltházas előadásain a hollywoodi produkciók és ritka gyöngyszemek mellett számos hazai klasszikust is vetítettek, így bemutatták a frissen restaurált Latabár-filmeket, megemlékeztek a 150 éves Budapestről, valamint külön válogatást szenteltek a Balázs Béla Stúdió alkotóinak, köztük Gazdag Gyula munkásságának.



Az NFI közleményében kiemelték, hogy

csütörtöktől vasárnap estig ingyenesen megtekinthető Latabár Kálmán fergeteges alakításával a frissen felújított Egy szoknya, egy nadrág című bohózat,

amelyben Sóvári Péter, a felkapott színész szerelmére más is szemet vetett, a nagyravágyó Ibolya azonban nem sejti, hogy grófi származású udvarlója valójában szegény, mint a templom egere és a vagyont, amellyel henceg, egy spanyol özvegytől reméli. Amikor a gróf rossz ripacsnak nevezi Sóvárit, a sértett férfi bosszút esküszik és színészi képességeit bevetve eljátssza a spanyol özvegy szerepét.

A Pesti mese főszerepeiben Turay Ida, Páger Antal és Kabos Gyula brillírozik.

A filmben Kis Klári, a lenézett kalapos lány egy napon váratlanul hatalmas amerikai vagyont örököl, csőd szélén álló munkaadójának testvére ezért a közelébe akar férkőzni, hogy rátehesse a kezét a pénzre. A munkahelyén Copfosnak csúfolt lány azonban nem olyan butuska, amilyennek felettesei hiszik, ezért tervet eszel ki kapzsi udvarlója leleplezésére – áll a közleményben.

A sípoló macskakőben, a Kádár-rendszer sokáig betiltott szatirikus parabolájában diákok érkeznek egy vidéki építőtáborba dolgozni, azonban a földeken épp nincs tennivaló, a vezetők ezért különféle programok szervezésével igyekeznek leplezni a kínos hibát.

A fiatalok hamarosan rájönnek, mi a pótcselekvések célja, amit követően egyre nehezebb fenntartani a táborban a rendet.

Gazdag Gyula első játékfilmjét rendszerkritikussága miatt először betiltották, majd 1972-ben mégis bemutatták, a hetvenes években formálódó fiatal ellenzék egyik fontos kultuszfilmje lett.

Az NFI a mozgóképipar magyar csúcsszervezeteként az egész hazai filmes szakmára fókuszál, szerteágazó tevékenységeinek közös célja az ágazat átfogó fejlesztése és versenyképességének biztosítása hosszú távon a régióban, valamint fő küldetése, hogy a magyar mozgóképipar és mozgókép-alkotások ismertségét és elismertségét itthon és külföldön egyaránt növelje – olvasható a közleményben.

Tovább olvasom

Művház

Öt dokumentumfilmet és 17 fikciós alkotást vetítenek a 23. Filmtettfeszten

Öt dokumentumfilmet és 17 egész estés fikciós alkotást vetítenek a 23. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemlén, amelyet október 4. és 8. között tartanak Kolozsváron és 15 további erdélyi településen – közölték a szervezők az MTI-vel.

Közzétéve:

Facebook/Hadik

A levetítendő alkotások között van az elmúlt év két animációs sikerfilmje: Magyarország idei Oscar-nevezettje, a Kojot négy lelke és a Berlinalén bemutatott Műanyag égbolt is

– áll a közleményben.

A 23. Filmtettfeszt programjában pár hete bemutatott magyar alkotások is szerepelnek, köztük a Sopsits Árpád rendezte Mellékszereplők, Szabó Mátyás Látom, amit látsz és Buvári Tamás A másik érintése című mozija. Több, korábban debütált, kiemelkedő színészi teljesítményeket felvonultató alkotást is láthat az erdélyi közönség, például a Larry, a Veszélyes lehet a fagyi, a Hat hét, valamint a Magasságok és mélységek című filmet.

Vetítik a szemlén Rohonyi Gábor és Vékes Csaba Szia, Életem!, Lévai Balázs és Tiszeker Dániel Nyugati nyaralás és Baranyi Gábor Benő Zanox – kockázatok és mellékhatások című moziját is.

Az erdélyi magyar filmszemlén látható lesz a Hadik című kosztümös, történelmi kalandfilm, a megtörtént eseményeket feldolgozó Blokád és a Hatalom című politikai filmdráma.

A 23. Filmtettfeszt nyitófilmje az idén 20 éves, Antal Nimród rendezte Kontroll lesz, amelyet hat helyszínen vetítenek. Az október 4-i kolozsvári közönségtalálkozón a főszereplőt alakító Csányi Sándor is részt vesz.

A dokumentumfilmek közül a szervezők kiemelték a dokumentarizmus és fikció határán egyensúlyozó Háromezer számozott darab és a Jóreménység-sziget című alkotásokat.

Az erdélyi témát feldolgozó filmek között lesz Lakatos Róbert Ki kutyája vagyok én? című mozija, az Olimpiai álom Erdélyben és a Petőfi Sándor erdélyi útját követő “Hallgass zúgó szél, hadd beszéljek én.”.
A program a magyar vízilabda-válogatottról szóló A nemzet aranyai, valamint A döntés című nagysikerű dokumentumfilmekkel egészül ki.

A 23. Filmtettfeszt október 4. és 8. között zajlik Kolozsvár központtal, de Nagyvárad, Szatmárnémeti, Nagybánya, Temesvár, Arad, Szamosújvár, Tordaszentlászló, Nagyszeben, Brassó, Székelyudvarhely, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely és Kovászna magyar közönségét is várják a mozivásznak elé.

Borítókép: jelenetfotó a Hadik című filmből

Tovább olvasom

Művház

Nézőrekorddal zárult a Klasszikus Film Maraton

110 vetítésen több mint 20 ezer néző vett részt, megdöntve a korábbi évek látogatószámát.

Közzétéve:

Filmvetítés az egyik korábbi Budapesti Klasszikus Film Maratonon a Szent István téren, fotó: MTI Fotó: Mohai Balázs

Rekordszámú teltházas vetítéssel, közönségtalálkozókkal és nemzetközi szakmai programokkal, köztük az első archív filmvásárral zajlott a Budapesti Klasszikus Film Maraton. A Nemzeti Filmintézet (NFI) restaurált mozgóképeket ünneplő rendezvényén 110 vetítésen több mint 20 ezer néző vett részt, megdöntve a korábbi évek látogatószámát.

A Szent István-bazilika előtti, szabadtéri vetítéseken mind a négy este megtelt a Szent István tér, ahol többek közt John Travoltát, Garas Dezsőt, Johnny Deppet és Lugosi Bélát is láthatták a nézők frissen restaurált filmklasszikusokban a 130 négyzetméteres óriásvásznon – idézte fel a Filmintézet az MTI-hez eljuttatott közleményében.

A vasárnap zárult Klasszikus Film Maraton meghívására

Magyarországra érkeztek a világhírű miskolci származású filmes, Emerich Pressburger (Pressburger Imre) unokái, az Oscar-díjas Kevin Macdonald és a BAFTA-díjas Andrew Macdonald, a Trainspotting nemzedéki kultfilm producere, akiknek régi álmuk vált valóra azzal, hogy felvették a magyar állampolgárságot, amelyet erdélyi magyar nagyapjuktól Trianon idején vettek el

– emlékeztettek a közleményben.

Mint a szervezők kiemelték, Kevin Macdonald és Andrew Macdonald mellett a közönség olyan alkotókkal találkozhatott, mint Koltai Lajos, Sándor Pál, Gazdag Gyula, Gárdos Péter, Kern András, Thierno Souleymane Diallo és Pierre Földes.

Mintegy ötven, a Nemzeti Filmintézet Filmarchívum és Filmlabor által frissen restaurált magyar alkotást a maratonon láthatott először a közönség, köztük legendás Latabár-filmeket, Gazdag Gyula rendezéseit, az 1930-as évek ifjú tehetsége, Tóth Endre alkotásait, aki André de Toth néven lett korszakalkotó filmes Hollywoodban.

A Sir Alexander Kordaként, a brit filmipar megalapítójaként világhírűvé vált Korda Sándor látványos szuperprodukciói is műsoron voltak a fesztiválon.

Rekordszámú teltházas vetítést tartottak a maratonon az Urániában és a Toldi moziban is.

A Fogjunk tolvajt! című Hitchcock-film, Jean Renoir romantikus vígjátéka, a Mezei kirándulás, Francis Ford Coppola klasszikusa, A keresztapa, az első magyar életrajzi film, Tóth Endre 1939-es Semmelweis című alkotása, a Robert de Nirót világsztárrá emelő Dühöngő bika és a generációs kultfilm, a Trainspotting felújított változata is telt házzal ment.

A maraton keretében Matthijs Wouter Knol, az Európai Filmakadémia igazgatója, Claire Legras, Franciaország magyarországi nagykövete és Káel Csaba filmipari kormánybiztos felavatta az Európai Filmkultúra Kincse emléktáblát a Nyugati pályaudvar épületén, amely csodás filmek helyszíneként jelentős szerepet játszott az európai filmtörténetben – áll az NFI visszatekintésében.

A filmeseknek, a diákoknak és a tanároknak a szervezők ingyenes akkreditációt biztosítottak, amelyet több mint ezren vettek igénybe, a diákvetítéseken és oktatási programokon pedig közel 3500-an vettek részt.

Új helyszínként csatlakozott a maratonhoz a Budapest Music Center, ahol filmkoncerteket élvezhetett a közönség a magyar kortárs jazz olyan kimagasló képviselőivel, mint Harcsa Veronika, Lukács Miklós, Dés András és Gőz László.

A maraton szakmai programjaira 19 országból 85 külföldi résztvevő érkezett, hogy bemutassa újonnan restaurált filmjeit és a Budapest Classics Lab konferenciasorozaton megossza tapasztalatait a filmek restaurálásáról, terjesztéséről és azok oktatási célú felhasználásáról. Először rendezték meg a nemzetközi archív filmvásárt, ahol a magyar mellett külföldi archívumok és televíziócsatornák is megjelentek kiállítóként és előadóként.

A Filmintézet szervezésében megvalósult Budapesti Klasszikus Film Maraton partnere volt Martin Scorsese filmmegőrzést és filmrestaurálást támogató alapítványa (The Film Foundation), a Brit Filmintézet (BFI), a Cinématheque française, a Paramount Archívum, kiemelt támogatója pedig a MOL – zárul a közlemény.

Tovább olvasom