Művház
Közönségsikereket mutat be online a Nemzeti Színház
A Nemzeti Színház társulata most is arra törekszik, hogy a pandémia ideje alatt minőségi kulturális élményt biztosítson. A NEMZETI StreamPAD műsorán ezúttal a repertoáruk két közönségsikerét lehet megtekinteni márciusban.
Március 13-án 19 órától a legendás film, a Körhinta színpadi változatát tekinthetik meg.
A szerelem erejéről a tánc, a zene és a próza dinamikus egységével teremtett különleges formanyelven mesél előadásunk, amelyet Vidnyánszky Attila rendezésében, Zsuráfszky Zoltán társrendező-koreográfus, és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közreműködésével láthatnak a NEMZETI StreamPAD műsorán. A Szász Júlia, Berettyán Nándor, Szűcs Nelli, Varga József és Farkas Dénes főszereplésével látható darabot ezúttal is választható angol és magyar felirattal tesszük elérhetővé – írja az Origo.
Ezt követi március 27-én Márai Sándor A kassai polgárok című drámája, melyet Szabó K. István állított színpadra, melyet Szabó K. István állított színpadra.
A XIV. században játszódó történet János mester, a kassai dóm kőfaragójának személyes tragédiáján keresztül mutatja be a kor történelmi eseményeit, legfontosabb erkölcsi kérdéseit.
A főszerepben Rátóti Zoltán, Tóth Auguszta és Barta Ágnes látható, partnereik: Blaskó Péter, Nagy Mari, Horváth Lajos Ottó, Schnell Ádám, Berettyán Sándor, Szarvas József, Rácz József, Bakos-Kiss Gábor, Rubold Ödön, Szép Domán és Herczegh Péter.
A NEMZETI StreamPAD előadásokra a vetítés napján 17 óra 50 percig jegyet váltani az eSzínház vagy a Jegymester oldalán keresztül lehet!
Művház
Cannes – Megdőlt a részvételi rekord a filmvásáron
Rekordrészvétel volt a 76. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál idején tartott filmvásáron, amely szerda este ért véget. A fesztiválpalota alagsorában rendezett találkozón és vetítéseken több mint 14 ezer akkreditált filmes szakember, producerek, forgalmazók, moziüzemeltetők és alkotók fordultak meg.

Az 1959-ben létrehozott cannes-i filmvásár a fesztivállal egyidőben, május 16-án nyílt meg, de három nappal a hivatalos program versenyének díjátadó ünnepsége előtt bezárt.
A vásár idén több mint 14 ezer résztvevővel megdöntötte a látogatottsági rekordot. Az előző rekord 12 500 akkreditált volt, még 2019-ben
– mondta az AFP hírügynökségnek Guillaume Esmiol igazgató. “Megdöntöttük a koronavírus-járvány előtti látogatottsági rekordot, ami jelzésértékű” – tette hozzá.
Tavaly 12 ezer résztvevője volt a filmvásárnak, miután az ázsiai országok egy jelentős része a pandémia miatt nem tudta személyesen képviseltetni magát Cannes-ban.
A növekedés részben azzal magyarázható, hogy idén nőtt az Ázsiából és Afrikából akkreditáltak száma.
Az afrikai kontinens néhány kiemelt országhoz hasonlóan önálló pavilont állított fel.
A filmvásár idei díszvendége Spanyolország volt, több mint ötszáz filmes szakember részvételével. A kiemelt szerep a készülő spanyol projektek és művek hangsúlyosabb bemutatásának köszönhetően ráirányította a figyelmet a spanyol filmgyártásra.
“A filmvásár sem tudja megállítani a moziba szánt produkciók számának és a mozik látogatottságának csökkenését bizonyos országokban. De Spanyolország példája lehetőséget teremt arra, hogy készülőben lévő produkciók finanszírozókat találjanak” – mondta a filmvásár igazgatója, aki a jövő évi díszvendégről csak annyit árult el, hogy az ismét egy európai ország lesz.
Borítókép: Scarlett Johansson amerikai színésznő az Asteroid City című filmje bemutatóján a 76. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon 2023. május 23-án
Művház
Ternovszky Béla előtt tiszteleg a Filmio
A rajzfilmrendező nyolcvanadik születésnapja alkalmából csütörtöktől vasárnapig ingyenesen nézhető a Macskafogó mindkét része, valamint egy animációs fekete komédia.

A streamingplatformon minden idők egyik legsikeresebb magyar rajzfilmje, a Macskafogó és folytatása, a Macskafogó 2. – A sátán macskája, valamint a Modern edzésmódszerek című 1970-es rövidfilm lesz ingyenes – közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) csütörtökön az MTI-vel.
Ternovszky Béla, a Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, érdemes művész május 23-án ünnepelte 80. születésnapját.
A számos nemzetközi koprodukcióban – a többi között a Pumukli című népszerű rajzfilmben – is közreműködő Ternovszky Béla első önálló rajzfilmje az 1970-ben készült Modern edzésmódszerek, amely számos magyarországi és nemzetközi fesztiváldíjat nyert. Az abszurdba hajló kisfilm a versenysportban eluralkodó szadisztikus edzéseket figurázza ki, forgatókönyvét Nepp József írta.
A Macskafogó, Ternovszky Béla első egészestés alkotása 1986-os bemutatásakor több mint négy és félmillió nézőt vonzott, a következő évben Oscar-delegált lett és azóta is az egyik legnépszerűbb rajzfilm, korosztálytól függetlenül
– emeli ki az NFI közleménye. A macska-egér civilizáció közegébe helyezett akcióvígjáték a Csillagok háborúja és a James Bond-szérián ironizál, legendás figurái, gyakran idézett párbeszédei hivatkozási alappá váltak.
A húsz évvel későbbi folytatás 2008-ban a legnézettebb magyar mozifilm lett.
A Macskafogó 2. – A sátán macskája forgatókönyvét szintén Nepp József írta.
Mint a közleményben írják, a Filmio gyereknapi rajz- és ifjúságifilm-válogatásában olyan régi kedvencek szerepelnek, mint a Vuk, a Lúdas Matyi, a Szaffi, a Vízipók-Csodapók, a János vitéz, illetve a Vili, a veréb, az újabb alkotások közül pedig a népszerű Kufli-filmek, a Salamon király kalandjai, vagy a Lengemesék.
A közlemény kiemelte: a Nemzeti Filmintézet által indított Filmión napjaink elvárásaihoz igazodva kiváló minőségben, felújítva érhetőek el a magyar filmgyártás régi és új remekművei, a klasszikusok és az örök kedvencek. A kínálat hétről hétre bővül, jelenleg már mintegy hatszáz magyar film közül válogathat a közönség az NFI streamingplatformján, amely okostévé-alkalmazásokon keresztül is elérhető.
Művház
Ön is segíthet: archív fotókat vár a Nemzeti Hauszmann program
Olyan archív fotók beküldésére tett közzé felhívást a Várkapitányság, amelyek a Budavári Palotanegyedben készültek, így segíthetik az épület korhű rekonstrukcióját.

a Várkapitányság a Nemzeti Hauszmann program Facebook-oldalán
Az egykori uralkodói palota hamarosan visszakapja századfordulós homlokzatát és tetődíszeit, belső tereinek egy része is korhűen születik újjá.
A pontos újratervezést az eredeti elképzelések mellett a korabeli fényképek tudják a leginkább támogatni, mert több esetben a mesterek kisebb-nagyobb módosításokkal valósították meg az elfogadott terveket
– emlékeztet a Várkapitányság által az MTI-hez eljuttatott közlemény.
Mint hozzátették: ezen apró, de lényeges eltérések kiküszöbölésére a tervezőcsapat szakemberei folyamatosan gyűjtik a még fellelhető képi anyagokat a Budavári Palota 2. világháborút megelőző és azt követő időszakából.
A tudományos igényű kutatás során eddig nem ismert képek is előkerültek már, az is előfordult például, hogy hagyatékból bukkant elő egy fontos részletet is tartalmazó fotó
– áll a közleményben.
A Budavári Palotanegyedet ábrázoló, eredeti vagy digitalizált fényképeket, fotónegatívokat a fotoadomanyok@varkapitanysag.hu e-mail-címre juttathatják el a felajánlók.