Kövess minket!

Művház

Közönség előtt tartják meg az idei BBC Proms koncerteket

Élőben élvezheti a közönség a BBC Proms nyári rendezvénysorozat 52 koncertjét a londoni Royal Albert Hallban.

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

A fesztivál Vaughan Williams “a zenéhez és a zenészekhez írt szerelmes dalának”, a Serenade To Music című szerzeménynek az előadásával nyílik július 30-án – írja a BBC News.

A Proms igazgatója, David Pickard ígérete szerint a szeptember 11-i záróesten a koncertsorozat “összes hagyományos eleme” helyet kap.

A 127. születésnapját ünneplő rendezvénysorozat ugyanakkor a szokásos nyolc helyett, idén hathetes lesz.

Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mekkora közönséget fognak engedélyezni a londoni helyszínen. A jelenlegi korlát ezer fő, ám a szervezők reményei szerint júliusban az ötezer férőhelyes nézőtér egészét meg lehet már tölteni.

Pickard szerint az idei koncertsorozat előkészületeinek kulcsszava a rugalmasság.

“A munka még nem ért véget, ami egyrészt ijesztő, másrészt izgalmas. A Proms programját általában 2-3 évvel korábban megtervezzük és idén még mindig van négy koncert, amelyet nem jelentettünk be és tulajdonképpen nem is tudom, hogy mit fogunk kitalálni” – jegyezte meg Pickard.

A külföldről való beutazás bonyolultsága miatt, idén a berlini székhelyű Mahler Kamarazenekar az egyetlen nemzetközi formáció a fellépők között. A zenekar előadásában csendül fel először George Benjamin angol zeneszerző Concerto for Orchestra című műve.

A Royal Albert Hall színpadján idén is számos kiemelkedő előadóművész és karmester teszi tiszteletét, köztük Nicola Benedetti, Nubya Garcia, Moses Sumney, Sir Simon Rattle, Christine Rice és Sir John Eliot Gardiner. Stuart Skelton, Grammy-díjra jelölt tenor lesz a zárókoncert szólistája, akit a BBC Szimfonikus Zenekar fog kísérni.

A 2021-es Proms koncertjei egyebek között megidézik a Broadway aranykorát, Afrika zenéit, tisztelegnek a fekete bőrű zeneszerzők előtt, megemlékeznek a 150 éves Royal Albert Hallról és Igor Sztravinszkij halálának 50. évfordulójáról.

Művház

Cannes – Megdőlt a részvételi rekord a filmvásáron

Rekordrészvétel volt a 76. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál idején tartott filmvásáron, amely szerda este ért véget. A fesztiválpalota alagsorában rendezett találkozón és vetítéseken több mint 14 ezer akkreditált filmes szakember, producerek, forgalmazók, moziüzemeltetők és alkotók fordultak meg.

Közzétéve:

MTI/EPA/Guillaume Horcajuelo

Az 1959-ben létrehozott cannes-i filmvásár a fesztivállal egyidőben, május 16-án nyílt meg, de három nappal a hivatalos program versenyének díjátadó ünnepsége előtt bezárt.

A vásár idén több mint 14 ezer résztvevővel megdöntötte a látogatottsági rekordot. Az előző rekord 12 500 akkreditált volt, még 2019-ben

– mondta az AFP hírügynökségnek Guillaume Esmiol igazgató. “Megdöntöttük a koronavírus-járvány előtti látogatottsági rekordot, ami jelzésértékű” – tette hozzá.

Tavaly 12 ezer résztvevője volt a filmvásárnak, miután az ázsiai országok egy jelentős része a pandémia miatt nem tudta személyesen képviseltetni magát Cannes-ban.

A növekedés részben azzal magyarázható, hogy idén nőtt az Ázsiából és Afrikából akkreditáltak száma.

Az afrikai kontinens néhány kiemelt országhoz hasonlóan önálló pavilont állított fel.

A filmvásár idei díszvendége Spanyolország volt, több mint ötszáz filmes szakember részvételével. A kiemelt szerep a készülő spanyol projektek és művek hangsúlyosabb bemutatásának köszönhetően ráirányította a figyelmet a spanyol filmgyártásra.

“A filmvásár sem tudja megállítani a moziba szánt produkciók számának és a mozik látogatottságának csökkenését bizonyos országokban. De Spanyolország példája lehetőséget teremt arra, hogy készülőben lévő produkciók finanszírozókat találjanak” – mondta a filmvásár igazgatója, aki a jövő évi díszvendégről csak annyit árult el, hogy az ismét egy európai ország lesz.

Borítókép: Scarlett Johansson amerikai színésznő az Asteroid City című filmje bemutatóján a 76. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon 2023. május 23-án

Tovább olvasom

Művház

Ternovszky Béla előtt tiszteleg a Filmio

A rajzfilmrendező nyolcvanadik születésnapja alkalmából csütörtöktől vasárnapig ingyenesen nézhető a Macskafogó mindkét része, valamint egy animációs fekete komédia.

Közzétéve:

Ternovszky Béla Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja pomázi otthonában 2022. április 14-én, fotó: MTI/Cseke Csilla

A streamingplatformon minden idők egyik legsikeresebb magyar rajzfilmje, a Macskafogó és folytatása, a Macskafogó 2. – A sátán macskája, valamint a Modern edzésmódszerek című 1970-es rövidfilm lesz ingyenes – közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) csütörtökön az MTI-vel.

Ternovszky Béla, a Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, érdemes művész május 23-án ünnepelte 80. születésnapját.

A számos nemzetközi koprodukcióban – a többi között a Pumukli című népszerű rajzfilmben – is közreműködő Ternovszky Béla első önálló rajzfilmje az 1970-ben készült Modern edzésmódszerek, amely számos magyarországi és nemzetközi fesztiváldíjat nyert. Az abszurdba hajló kisfilm a versenysportban eluralkodó szadisztikus edzéseket figurázza ki, forgatókönyvét Nepp József írta.

A Macskafogó, Ternovszky Béla első egészestés alkotása 1986-os bemutatásakor több mint négy és félmillió nézőt vonzott, a következő évben Oscar-delegált lett és azóta is az egyik legnépszerűbb rajzfilm, korosztálytól függetlenül

– emeli ki az NFI közleménye. A macska-egér civilizáció közegébe helyezett akcióvígjáték a Csillagok háborúja és a James Bond-szérián ironizál, legendás figurái, gyakran idézett párbeszédei hivatkozási alappá váltak.

A húsz évvel későbbi folytatás 2008-ban a legnézettebb magyar mozifilm lett.

A Macskafogó 2. – A sátán macskája forgatókönyvét szintén Nepp József írta.

Mint a közleményben írják, a Filmio gyereknapi rajz- és ifjúságifilm-válogatásában olyan régi kedvencek szerepelnek, mint a Vuk, a Lúdas Matyi, a Szaffi, a Vízipók-Csodapók, a János vitéz, illetve a Vili, a veréb, az újabb alkotások közül pedig a népszerű Kufli-filmek, a Salamon király kalandjai, vagy a Lengemesék.

A közlemény kiemelte: a Nemzeti Filmintézet által indított Filmión napjaink elvárásaihoz igazodva kiváló minőségben, felújítva érhetőek el a magyar filmgyártás régi és új remekművei, a klasszikusok és az örök kedvencek. A kínálat hétről hétre bővül, jelenleg már mintegy hatszáz magyar film közül válogathat a közönség az NFI streamingplatformján, amely okostévé-alkalmazásokon keresztül is elérhető.

Tovább olvasom

Művház

Ön is segíthet: archív fotókat vár a Nemzeti Hauszmann program

Olyan archív fotók beküldésére tett közzé felhívást a Várkapitányság, amelyek a Budavári Palotanegyedben készültek, így segíthetik az épület korhű rekonstrukcióját.

Közzétéve:

Fortepan / Boda Balázs

a Várkapitányság a Nemzeti Hauszmann program Facebook-oldalán

Az egykori uralkodói palota hamarosan visszakapja századfordulós homlokzatát és tetődíszeit, belső tereinek egy része is korhűen születik újjá.

A pontos újratervezést az eredeti elképzelések mellett a korabeli fényképek tudják a leginkább támogatni, mert több esetben a mesterek kisebb-nagyobb módosításokkal valósították meg az elfogadott terveket

– emlékeztet a Várkapitányság által az MTI-hez eljuttatott közlemény.

Mint hozzátették: ezen apró, de lényeges eltérések kiküszöbölésére a tervezőcsapat szakemberei folyamatosan gyűjtik a még fellelhető képi anyagokat a Budavári Palota 2. világháborút megelőző és azt követő időszakából.

A tudományos igényű kutatás során eddig nem ismert képek is előkerültek már, az is előfordult például, hogy hagyatékból bukkant elő egy fontos részletet is tartalmazó fotó

– áll a közleményben.

A Budavári Palotanegyedet ábrázoló, eredeti vagy digitalizált fényképeket, fotónegatívokat a fotoadomanyok@varkapitanysag.hu e-mail-címre juttathatják el a felajánlók.

Tovább olvasom