Kövess minket!

Művház

Középkori kalandfilm készül a tatárjárás koráról

Gyártási támogatást szavazott meg a Nemzeti Filmintézet a magyar-mongol-angol koprodukcióban, 1242 – A Nyugat kapujában címmel készülő akció-drámának és a Minden rendben című elsőfilmnek, melynek fejlesztése a pályakezdő filmeseket segítő Inkubátor Programban valósult meg.

“Egy magyar, de világtörténelmi jelentőségű esemény mozifilm feldolgozására vállalkozunk. Beláthatatlan következményekkel járt volna, ha 1242 telének végén Batu kán nem fordítja vissza seregeit Esztergom alól, hanem folytatja az előrenyomulást. Filmünk az izgalmas szórakozás mellett gondolkodásra ösztönzi a nézőt Batu kán döntésének okairól. Büszkék vagyunk, hogy a teljes forgatási kreatív és szakmai magyar stáb mellett a szerepekre több neves külföldi színész és az utómunkára elismert, nemzetközi szakemberek mondtak igent” – vallja az 1242 – A Nyugat kapujában címmel készülő akció-dráma alkotócsapata.

A Nemzeti Filmintézet 1,26 milliárd forintos gyártási támogatásával készülő film a XIII. századba repít vissza, amikor Batu kán a világhódító Dzsingisz kán unokája, a sztyeppe kegyelmet nem ismerő ura seregével Esztergom falai alá ér. Európa meghódítása előtt el kell söpörnie útjából a magyar várat. A maroknyi védő Eusebius kanonok és a spanyol zsoldoskapitány, Simon vezetésével az utolsó harcra készül. Segítségre nem számíthatnak. Talán a pápai legátus megérkezése és a mongol holdújév ünnep ad egy kis haladékot a magyaroknak…

A Horváth Áron és Joan Lane forgatókönyvéből készülő történelmi film forgatása ősszel magyarországi helyszíneken, köztük a Visegrádi Fellegvárban, a Bélapátfalvai Ciszterci Apátságban és a fóti NFI Stúdióban lesz, a tervezett mozibemutató 2023 decembere.

Az 1242 – A Nyugat kapujában rendezője Soós Péter, aki fikciós munkái (Budapest Anno, Áldott állapot, Géniusz, az alkimista) mellett a legismertebb tévésorozatok, mint a Tűzvonalban, a Jóban Rosszban és a Hacktion rendezőjeként ismert.

Az első magyar-mongol-angol koprodukció a brit Chelsea Pictures, a mongol Semoon Studio, továbbá a Foresight Media, a Lipsync, a Mongol Costumes és a Galloping Entertainment közreműködésével készül, vezető producere Bodzsár István, Sipos Kornél, brit koproducere Bill Chamberlain.

A Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjában készül Sós Bálint Dániel első egész estés alkotása Minden rendben címmel, melyre 100 millió forint gyártási támogatást szavazott meg a Filmszakmai Döntőbizottság.

A Minden rendben egy tragédia egy apáról, aki súlyos morális dilemmába keveredik. Az egyetlen szemtanúja lesz egy súlyos balesetnek, amit kisfia okoz és döntenie kell: vállalja az igazság terhét és a fia életét romokba döntő retorziót, vagy hazudja el a tettet, ami viszont a fiú lelkivilágát torzítja el egy életre? Apai ösztönei az utóbbiba hajszolják bele, ám a hazugság egyre nagyobb áldozatokkal jár. A pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve – ezt a gondolatot boncolgatja a film, olyan morálisan ambivalens szituációkon keresztül, melyek a nézők szilárdnak hitt meggyőződéseit is felkavarják.

“A Minden rendben forgatása novemberben kezdődik és a tervek szerint a jövő tavaszi fesztiválszezonra készül el, ugyanis a témája miatt azt gondoljuk, hogy a világ minden táján könnyen lehet majd azonosulni a filmmel. A casting még folyamatban van, nem egyszerű, hiszen a szereplőgárda jelentős része 9 és 13 éves kor közötti gyerekekből áll, akik szinte hétről hétre hatalmas változásokon mennek keresztül, ezért meg kell kockáztatnunk, hogy az utolsó pillanatban választjuk ki őket. Ezt még tetézi, hogy a felnőtt szereplőket a már kiválasztott gyerekekhez képest kell megtalálnunk. Szerencse, hogy a gyerek casting directorral már az Oscar-díjas Mindenki óta együtt dolgozunk, így igazán jó kezekben vagyunk” – nyilatkozta Farkas Ádám producer az előkészületekről.

Sós Bálint Dániel a Minden rendben alapjául szolgáló forgatókönyvet Nagy V. Gergővel közösen jegyzi, a film producere Farkas Ádám és Mártonffy Zoltán Miklós.

Művház

Öt bérletet kínál a Magyar Rádió Művészeti Együttesei az új évadra

Öt bérletet, közte újdonságként a Bartók Rádió-bérletet kínálja a Magyar Rádió Művészeti Együttesei (MRME) a 2024/2025-ös koncertévadra.

Közzétéve:

MTI/Balogh Zoltán

A keddtől megvásárolható Vásáry-, Lehel-, Dohnányi- és Sapszon-bérlet mellett újdonság lesz a Bartók Rádió-bérlet

– mondta el Devich Márton, az MRME ügyvezető igazgatója és a Bartók Rádió csatornaigazgatója az évadot bemutató sajtótájékoztatón a Zeneakadémián.

Közölte azt is:

új korszakba lép az MRME, hiszen az új évadot a tervek szerint már a VI. kerületi Jókai utcai próbateremben kezdik, amelynek munkálatai ütemterv szerint haladnak. A zenei bázist Dohnányi Ernőről fogják elnevezni.

Kitért arra is, hogy az Újévi Nyitány karmestere 2025-ben Héja Domonkos lesz.

Devich Márton köszönetét fejezte ki az Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnak, hogy a próbaterem építkezését koordinálja, finanszírozza, valamint az MRME működéséhez, a művészi munkához is biztos anyagi hátteret nyújt. Kifejtette: a Jókai utcai próbateremben korszerű, minden szempontból kielégítő új hangversenystúdió épül, amely koncertek befogadására is alkalmas lesz. Az énekkarnak is lesz önálló próbaterme, amelyet kamarakoncertek előadására és felvételére is tudnak használni.

Szólt arról is, hogy a jövő évadban is évfordulót ünnepel az együttes, mivel a Dinyés Soma vezette gyermekkórust 70 éve alapította Csányi László és Botka Valéria.

Az MRME életében a kortárs zene kiemelkedő helyet foglal el – hangsúlyozta az igazgató, hozzátéve: ezért a Bartók Rádió-bérletet szimbolikusan is egy nagy kortárszenei koncerttel indítják a Pesti Vigadóban, amelyen három ősbemutató is elhangzik, Kecskés D. Balázs, Bánkövi Gyula és Kutrik Bence egy-egy műve.

Az ifjúsági koncertek közül felhívta a figyelmet Vivaldi A négy évszak című művére a Magyar Zene Házában, a Hajnaltól estig a Városligetben műsorra, valamint Beischer-Matyó Tamás idén nagy sikerrel bemutatott művének újbóli előadásaira a Müpában. A Müpa felkérésére vállalt fellépések között említette még a Budapesti Wagner-napokat és a Fischer Ádám tiszteletére rendezendő születésnapi koncertet.

Kutnyánszky Csaba rektorhelyettes az MRME és a Zeneakadémia közötti együttműködésről elmondta: az értékét az adja, hogy két nagy presztízsű intézmény között jön létre. Az együttműködés ékkövének nevezte az Újévi nyitányt, amelyen hagyományosan fellépnek a Zeneakadémia legtehetségesebb hallgatói is. A koncertet a Duna és a Bartók Rádió élőben közvetíti.

Riccardo Frizza vezető karmester az évadban egyebek mellett Verdi Requiemjét dirigálja. Elmondta, hogy Verdihez ezer szállal kötődik. Felhívta a figyelmet két hangversenyre, az egyiken Brahms, a másikon Gershwin-, Barber- és Dohnányi-műveket adnak elő. Olyan világsztárok érkeznek a zenekarhoz, mint Simon Trpceski és Jeneba Kanneh-Mason zongoraművész vagy Pretty Yende szoprán. Kitért arra is, hogy egy angliai és egy olaszországi turnén is részt vesznek az évadban.

Kovács János karmester három koncertet emelt ki: a zene világnapján Elgar és Holst műveit dirigálja a Müpában, Truls Mork csellóművész lesz a szólista, novemberben Vivaldit és Bachot adnak elő a Zeneakadémián Matthias Höfs trombitaművésszel, áprilisban pedig francia szerzők műveit a Müpában, azon a koncerten Emmanuel Pahud fuvolaművész lesz a sztárvendég.

Dinyés Soma a gyermekkórus programjai közt említette, hogy meghívást kaptak egy kínai nemzetközi kórusfesztiválra, ahol a Kodály-kultúrát és a magyar zenét népszerűsítik. Nagyszabású születésnapi koncertet adnak a La Maitrise de Radio France közreműködésével márciusban a Zeneakadémián, idén júliusban Kolonits Klára, jövőre pedig Cser Krisztián lép fel a kórussal.

Pad Zoltán vezető karnagy a vendégművészek között említette Peter Dijkstra holland karnagyot, aki októberi estjüket dirigálja. Az évad egyik különlegessége az a kóruskoncert a Mátyás-templomban, amely Bruckner a capella műveit állítja párhuzamba Palestrina kompozícióival, a Szilágyi Dezső téri templomban pedig Szabó Barna a Keresztút szélén című passiója szólal meg.

Vásáry Tamás elnök-karmester azokat a zeneakadémiai koncerteket emelte ki, amelyeknek egyik részét ő, a másikat pedig a fiatalabb karmesterek, Cser Ádám, Erdélyi Dániel, Hontvári Gábor, Dubóczky Gergely dirigálják.

Borítókép: Devich Márton, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek (MRME) ügyvezető igazgatója (b5) beszél az MRME következő évadát bemutató sajtótájékoztatón a Zeneakadémián 2024. március 26-án. Mellette Kovács János, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának állandó karmestere (b), Riccardo Frizza, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek vezető karmestere (b3), Dinyés Soma, a Magyar Rádió Gyermekkórusának vezető karnagya (b4), Kutnyánszky Csaba, a Zeneakadémia rektori feladatok ellátásával megbízott rektorhelyettese (j3), Pad Zoltán, a Magyar Rádió Énekkarának karigazgatója (j2) és Vásáry Tamás, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának elnök-karmestere

Tovább olvasom

Művház

Már várják a nevezéseket a 23. Lakiteleki Filmszemlére

Korkép, portré, krónika, valamint hungarikumok és helyi értékek témakörben szeptember végéig lehet jelentkezni a mustrára.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

A Sára Sándor operatőr, filmrendező emlékére meghirdetett filmszemlét a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány, a Hungarikum Bizottság, a Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft., a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár Nonprofit Közhasznú Kft., valamint a Dunaversitas Egyesület november 13. és 15. között rendezi meg – mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Lakitelek Népfőiskola alapítója az MTI-nek.

A versenyre falvak, városok, iskolák televíziói, filmkészítő közösségek és magánszemélyek jelentkezését várják az ország határain túlról is. Nevezni lehet minden olyan, 2015 után egyénileg vagy csoportosan készített magyar nyelvű alkotással, amely a korábbi lakiteleki filmszemléken még nem szerepelt.

Minden filmről egy legfeljebb 500 karakter hosszú szöveges leírást is kérnek, amely az alkalomra készülő katalógusba is bekerül.

Ezúttal is meghirdetik a Most mutasd meg! pályázati kategóriát, amelyikre 18 év alatti fiatalok nevezhetnek a témakörben mobiltelefonnal készített, legfeljebb 3 perc hosszúságú rövidfilmjeikkel.

A benevezett alkotások közül előzsűri választja ki a szemlére bejutó filmeket. A döntésről a pályázókat október végéig elektronikus úton értesítik. A zsűri elnöke Buglya Sándor Balázs Béla-díjas filmrendező, producer, a társelnök pedig Sára Balázs Balázs Béla-díjas operatőr, filmrendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem docense lesz. A legjobb alkotások díjazásban részesülnek.

Tovább olvasom

Művház

László Evelin Legényese nyerte A Dal 2024-et

László Evelin, a nép-, a rock- és a szimfonikus zene fúziójában előadott Legényes című dalával nyerte meg a közmédia idei könnyűzenei versenyét, Az Év Dala 2024 címet, és ezzel lehetőséget arra, hogy elkészítse lemezét a világ egyik legnevesebb stúdiójában – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.

Közzétéve:

MTI/Bruzák Noémi

Véget ért az ország egyetlen dalválasztója, a döntő tíz dala szimfonikus változatban versengett Az Év Dala 2024 címért és a lemezkészítési lehetőségért a világhírű, berlini Hansa Studios-ban. A magyar zenék versenyében a Szandi, Németh Alajos Lojzi, Ferenczi György és Egri Péter alkotta zsűri pontszámai alapján a legjobb négy közé jutott: a Kiáltás a Roy Galeritől, a Nem lehetek más a Negáltól, a Legényes László Evelintől, valamint a Félszavak a Phoenix RT-től.

A döntés a közönség kezében volt, a nézők a legtöbb szavazattal a népzenei motívumokat felvillantó Legényest választották az év dalának. László Evelin intim üzenetet megfogalmazó dalát, annak zenéjét és szövegét a férje ihlette.

“Szerzeményem lényege önmagunk elfogadása. Gyermekkoromban sok nehéz időszakot éltem át és büszke vagyok arra, hogy fel tudtam állni ezekből. Remélem, akik hallgatják, erőt merítenek dalomból, és felismerik a bennük rejlő csodát” – fogalmazott a győztes.

A fináléba extra produkcióval tért vissza a tavalyi nyertes Titán. A szászrégeni zenekar előadásában dalválogatás hangzott el az együttes A szavakon túl című új albumáról, közte az előző évad győztes dalával, az Éjféli járattal.

Hazánk egyik legnagyobb televíziós zenei eseményén a legújabb magyar dalok mérettettek meg a heteken át tartó élő show-ban. Több száz pályaműből idén először kapott lehetőséget 60 dal a zsűri előtti bemutatkozásra az előválogatóban. Innen 40 produkció folytathatta a versenyt a fődíjért. A válogatóból továbbjutott 20 versenyzőre izgalmas kihívás várt: az elődöntőben az eredetitől eltérő műfajban, a magyar könnyűzene kiválóságainak segítségével átdolgozva mutatták be dalukat.

A döntőbe került produkciók a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséretében hangoztak el Balassa Krisztián karmester vezénylésével.

Borítókép: A győztes László Evelin A Dal 2024 televíziós show-műsor döntőjében a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) óbudai stúdiójában 2024. március 23-án

Tovább olvasom