Kövess minket!

Művház

Kolozsváron átadták az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjakat

Kolozsváron az Ünnepi Könyvhét színpadán adta át szombat este Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjat Felméri Cecília filmrendezőnek, László Noémi költőnek, és Zoltán Béla festőművésznek.

Az idei díjazottakat már januárban, a magyar kultúra napján megnevezték, akkor azonban a járványhelyzet nem tette lehetővé a díjátadást.

Ünnepi beszédében a miniszterelnök-helyettesi tisztséget is betöltő Kelemen Hunor felidézte: az elmúlt másfél év a maga teljes brutalitásával kérdőjelezte meg a lendületlen civilizációs és technológiai haladás mítoszát, ugyanakkor azt a hihetetlen emberi erőfeszítést és teljesítményt is megmutatta, ami a reményre is okot ad. Arra a reményre is, hogy talán jobbak lettünk – mondta.

Arra is kitért, hogy a járvány megviselte a kulturális intézményeket, és próbára tette az alkotó embert. Nagyon hiányzott a közösségi élmény.

Kelemen Hunor ugyanakkor “előre bejelentett kulturális gyilkossági kísérletnek” nevezte Ilie Bolojan Bihar megyei önkormányzati elnöknek azt a tervét, hogy a gazdaságosság jegyében összevonja a megye kulturális intézményeit: a nagyváradi magyar és román színházat, valamint a filharmóniát.
 

“Meg kell akadályoznunk ezt a merényletet. (.) Önálló és jól működő intézményekre szükségünk van. Azokról nem mondunk le, nem adjuk fel” – jelentette ki Kelemen Hunor.

Brendus Réka, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának főosztályvezetője köszöntőjében arról beszélt, hogy az alkotók érzéseket váltanak ki. Ezeket az érzéseket köszönte meg mindenkinek, aki a magyar kultúrát gyarapítja.

A filmművészet kategóriában díjazott Felméri Cecília a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem fotó, film, média szakán, majd a bukaresti Színház-és Filmművészeti Egyetemen tanult. Animációival és kisjátékfilmjeivel hívta fel magára a figyelmet. Első nagyjátékfilmje, a magyar-román koprodukcióban elkészült Spirál 2020-ban a zsűri különdíját nyerte el a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon. Jelenleg rendezést tanít a Sapientia tudományegyetemen.

Az irodalom kategóriában díjazott László Noémi József Attila-díjas költő, műfordító, a Napsugár és Szivárvány gyermeklapok főszerkesztője, de volt a Helikon szerkesztője és az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) elnöke is.

A képzőművészet kategóriában díjazott Zoltán Béla a Kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezési Egyetemen diplomázott, hiperrealisztikus festményeiről vált ismertté. Jelenleg Bukarestben él és alkot, számos egyéni és csoportos kiállításon vett részt.

Művház

Kerekes Péter Cenzor című filmje nyerte a romániai Anonimul fesztivál nagydíját

Így a felvidéki filmrendező és csapata kapta meg az OTP Bank által a nagydíjra felajánlott 3 ezer eurót is – közölték vasárnap a szervezők.

Közzétéve:

Borítóképünk képkocka a film előzeteséből, forrás: YouTube/Punkchart films

A független filmesek támogatására alapított nemzetközi seregszemlét augusztus 8. és 14 között immár 19. alkalommal tartották meg a Duna-delta és a Fekete-tenger torkolatánál található Szentgyörgy (Sfantu Gheorghe) településen. Az eseményen a kassai születésű rendező szlovák-cseh-ukrán koprodukcióban forgatott első fikciós nagyjátékfilmje bizonyult a legjobbnak.

A film az odesszai női börtönben játszódik, ahova Kerekes és Ivan Ostrochovsky társ-forgatókönyvíró és producer hat éven át járt forgatni. A Cenzorka számos dokumentarista elemet tartalmazó fikciós történet a börtön lakóinak életéről. Az alkotásban az elítéltek önmagukat alakítják, és csak a három főszerepet játsszák színésznők.

A film előzetesét itt tudja megtekinteni:

A Cenzorkát tavaly a Velencei Filmfesztivál Kitekintő (Orizzonti) szekciójában mutatták be, és ott elnyerte a legjobb forgatókönyvnek járó díjat. A romániai fesztivál nagydíjáért kínai, spanyol, német és török film volt még versenyben.

A legjobb román rövidfilmnek járó díjat a zsűri Miruna Minculescunak ítélte oda a Fragmentari (Törések) című alkotásért. A legjobb külföldi rövidfilmnek járó díjat a brazil Leonardo Martinelli kapta a Fantasma Neon című filmért.

Tovább olvasom

Művház

Sokszínű programmal várja az érdeklődőket a Bujtor Filmfesztivál

Augusztus 18. és 21. között Balatonszemesen többek között veteránautós felvonulással, retro utcabállal és makettkiállítással is várják az érdeklődőket – tudatta a Latinovits Emlékmű Alapítvány.

Közzétéve:

Borítókép: Érdeklődők az egyik korábbi fesztiválon, fotó: Facebook / @bujtoristvanfilmfesztival

A Múltból a jövőbe mottót viselő négynapos XIII. Bujtor István Filmfesztivál augusztus 18-án veteránautós felvonulással veszi kezdetét, melyen részt vesz többek között Kern András, Bujtor Judit, Frenreisz Károly és a versenyprogram filmes alkotói is – olvasható a közleményben.

Mint írják, augusztus 19-én indulnak a filmes vetítések, amelyek végigkísérik a fesztivált. Este nyílik meg az Ötvös Csöpi-makettkiállítás, amelyen a Csöpi-filmek emlékezetes jeleneteit Pál Gábor alkotásai idézik meg. Szintén este Szécsi Pál-emlékkoncert várja az érdeklődőket.

A tájékoztatás szerint augusztus 20-án Bujtor István sírjánál tartanak megemlékezést. Ezt követően retro utcabál és lézershow lesz, emellett filmzenéket, kedvelt operettslágereket és musicalek betétdalait is hallhatják az érdeklődők.

A közlemény kitér arra is, hogy augusztus 21-én, a Bujtor-díjak átadása előtt egy Los Angeles-i filmes csapat bemutatja a CinProCaS és a FilmProCaS filmtervező applikációkat, amelyek az ötlettől a film tervezésén keresztül a megvalósításig segítik a gyártás folyamatát.

Mint írják, augusztus 18-án A Pogány Madonna, augusztus 19-én Az oroszlán ugrani készül, augusztus 20-án pedig A három testőr Afrikában című film várja a nézőket. A filmvetítések előtt közönségtalálkozókat szerveznek, melyeken részt vesz többek között Kern András, Bujtor Judit, valamint L. Dézsi Zoltán riporter.

A közlemény felidézi, hogy napközben a versenyfilmes programot, vagyis az elmúlt másfél év válogatott magyar filmjeit nézheti a közönség, pódiumbeszélgetések mellett, két teremben, Takács Bence és Baranyi Lia moderálásával.

A Bujtor István Filmfesztivál hivatalos versenyprogramjában 104 film vesz részt. Az előzsűri által versenybe engedett alkotások között 40 játékfilm és kísérleti fikciós alkotás, 34 dokumentum-, ismeretterjesztő és portréfilm, 4 animáció és 26 versfilm szerepel, ezek közül 80 filmet vetítenek a fesztiválon.

A szakmai zsűri elnöke Ferenczi Gábor Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró. A zsűri színész tagja Stork Natasa; mellettük Kalász József filmrendező, vágó; Wiegmann Alfréd Radnóti-díjas színházi és tévéfilmrendező; valamint Lutter Imre fesztiváligazgató, a Latinovits Emlékmű Alapítvány kuratóriumi elnöke vesz részt a zsűri munkájában.

A Bujtor István-díjakat augusztus 21-én adják át több kategóriában. A fesztivál részletes programja a www.bujtorfilmfesztival.hu oldalon érhető el – áll az összegzésben.

Tovább olvasom

Művház

A Szelíd és a Zanox című filmek is elérhetők a Filmio kínálatában

A Szelíd című “testmelodrámát” augusztus 11-től, míg a Zanox – Kockázatok és mellékhatások című vígjátékot augusztus 26-tól lehet megtekinteni a Nemzeti Filmintézet (NFI) streamingplatformján.

Közzétéve:

Borítókép: Jelenet a Zanox című vígjátékból, forrás: Facebook / @zanox.film

Az NFI MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Csuja László és Nemes Anna Szelíd című filmje egy női testépítőről szól, aki együtt él edzőjével. Annak érdekében, hogy megnyerjék a világbajnokságot, a nőnek komoly áldozatot kell hoznia. Eközben különös kapcsolatba kerül egy titokzatos férfival, a találkozás pedig mindent megváltoztat, amiben a nő addig hitt.

A magyar-német koprodukcióban készült “testmelodrámát” a Sundance filmfesztiválon mutatták be először, ahol első magyar mozifilmként kapott meghívást a versenyprogramba. A filmalkotás tavasszal díjat nyert Clevelandban, a németországi Wiesbaden rendezett GoEast fesztiválon pedig a legjobb rendezésért járó elismerést ítélték oda a rendezőpárosnak.

A film előzetesét itt tudja megnézni:

A különleges mozifilmet bemutatták a Sydney Filmfesztiválon, Karlovy Vary-ban, és műsoron lesz Szarajevó és Hongkong rangos nemzetközi fesztiváljain.

A film főszereplője Csonka Eszter testépítő világbajnok, partnere a szintén amatőr Turós György, testépítő-fitnesz edző. A film a Muhi András és Ferenczy Gábor producerek vezette FocusFox gyártásában, a Komplizen Film koprodukciójában, az NFI és az ARTE/ZDF támogatásával készült.

Baranyi Benő Gábor Zanox – Kockázatok és mellékhatások című vígjátéka egy érettségiző fiatal kalandjairól szól, aki egy borzalmas napot követően a kórházban köt ki, ahol szobatársa házipálinkájának és saját gyógyszerének együttes hatására képes visszautazni az időben. A kivételes lehetőséggel élve a félénk fiúból egyből hős lesz, a házipálinka azonban egyre csak fogy. A minden korosztály számára szórakoztató, romantikus és sci-fi elemekkel átszőtt vígjáték főszereplője Bálint Előd.

A film előzetesét itt tudja megtekinteni:

A vígjátékot Baranyi Benő Gábor írta és rendezte, producere Gyurin Zsuzsanna és Molnár Dániel. A film a Salamandra Film és a Sparks gyártásában készült, az NFI Inkubátor Programjában.

Tovább olvasom