Kövess minket!

Művház

Kihirdették a 40. Magyar Sajtófotó Pályázat díjazottjait

A legjobb munkákból kiállítás nyílik és évkönyv is megjelenik.

Borítókép: Móricz-Sabján Simon (Világgazdaság) fotóriporter Második élet című sorozatának egyik képe, amellyel elsõ díjat nyert képriport kategóriában a 40. Magyar Sajtófotó Pályázaton, forrás: MTI/Móricz-Sabján Simon

Idén 245 fotográfus 2305 pályaművet küldött be az egyedi kép és sorozat kategóriákban, összesen 5810 képpel – mondták el a pályázat szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Bánkuti András és Szigeti Tamás, a MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztálya által meghirdetett pályázat szervezői.

Mint közölték,

a negyvenéves jubileum tiszteletére idén két kiállítás is nyílik: a 40. Magyar Sajtófotó Kiállításnak a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ ad otthont, a pályázat eddigi négy évtizedes történetét felidéző tárlat pedig szabadtéren lesz látható.

A nemzetközi zsűri tagjai idén Szlukovényi Tamás, Donald Weber, Joao Silva, Lois Lammerhuber és Révész Tamás voltak; Lois Lammerhubert betegsége miatt az utolsó fordulóban Szigeti Tamás helyettesítette.

A Hír-, eseményfotó kategóriát Móricz-Sabján Simon (Világgazdaság) nyerte, csakúgy, mint a Képriport kategóriát, valamint a legjobb hírképért odaítélt Escher Károly-díjat és a legjobb kollekcióért járó Munkácsi Márton-díjat.

Egy kép Móricz-Sabján Simon (Világgazdaság) fotóriporter Második élet című sorozatából, amellyel első díjat nyert képriport kategóriában a 40. Magyar Sajtófotó Pályázaton, fotó: MTI/Móricz-Sabján Simon

A Mindennapi élet (egyedi) kategória első helyén Hullan Zsuzsa (Vígszínház) végzett, a Mindennapi élet (sorozat) kategóriában pedig Bődey János (Telex.hu) munkáját ítélte a zsűri a legjobbnak.

Hullan Zsuzsa (Vígszínház) Barátnők címû képe, amellyel első díjat nyert Mindennapi élet kategóriában a 40. Magyar Sajtófotó Pályázaton, fotó: MTI/Hullan Zsuzsa

Kerekes M. István (szabadfoglalkozású) kapta az Emberábrázolás-portré (egyedi) kategória első díját, míg az Emberábrázolás-portré (sorozat) kategóriát Becze Anita (szabadfoglalkozású) nyerte.

Egy kép Becze Anita (szabadfoglalkozású) fotóriporter Visszhangok című sorozatából, amellyel első díjat nyert emberábrázolás-portré sorozat kategóriában a 40. Magyar Sajtófotó Pályázaton, fotó: MTI/Becze Anita

A Művészet (egyedi) kategória legjobbja Oláh Tamás (szabadfoglalkozású) fotója lett, a Művészet (sorozat) kategóriában pedig Fekete István (szabadfoglalkozású) munkáját sorolták az első helyre.

Egy kép Fekete István (szabadfoglalkozású) fotóriporter Szimfonia a romatelepen című sorozatából, amellyel első díjat nyert művészet kategóriában a 40. Magyar Sajtófotó Pályázaton, fotó: MTI/Fekete István

A Sport (egyedi) kategória élén Barbara Gabriella (szabadfoglalkozású) végzett, míg a Sport (sorozat) legjobb pályázatát Béres Márton (Népszava) küldte be.

Barbara Gabriella (szabadfoglalkozású) fotóriporter Futball kő papír olló című képe, amellyel első díjat nyert sport egyedi kategóriában a 40. Magyar Sajtófotó Pályázaton, fotó: MTI/Barbara Gabriella

Szabó Géza Attila (B.Y. Ecoline Kft.) kapta a Természet és tudomány (egyedi) kategória első díját, a Természet és tudomány (sorozat) kategóriában pedig Radisics Milán (szabadfoglalkozású) érdemelte ki az első helyet.

Egy kép Radisics Milán (szabadfoglalkozású) fotóriporter Karanténban egy rókával sorozatából, amellyel első díjat nyert természet és tudomány kategóriában a 40. Magyar Sajtófotó Pályázaton, fotó: MTI/Radisics Milán

A Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (egyedi) kategória első díjával Zagyi Tibort (Népszava) tüntették ki, míg a Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (sorozat) kategória győztese Lex Mihály (Lex Antikvitás Kft.) lett.

Egy kép Lex Mihály (Lex Antikvitás Kft.) A régi pesti bérházak világa, egy eltűnő életforma nyomában című sorozatából, amellyel első díjat nyert társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia kategóriában a 40. Magyar Sajtófotó Pályázaton, fotó: MTI/Lex Mihály

A fenntarthatósági különdíjjal Kállai Márton (Szabad Föld/Mediaworks) pályázatát ismerte el a zsűri, a 30 év alatti, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporternek járó Szalay Zoltán-díjat Erdős Dénes (Népszava) kapta meg, a megyékben dolgozó, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter pedig Röhrig Dániel (Adathir.hu) lett idén.

Egy kép Kállai Márton (Szabad Föld/Mediaworks) Feloldó létezés című sorozatából, amellyel fenntarthatósági különdíjat nyert a 40. Magyar Sajtófotó Pályázaton, fotó: MTI/Kállai Márton

Az MTI/MTVA fotóriportereit több kategóriában is díjazták: a Sport (egyedi) kategória második helyét Illyés Tibor, a harmadikat Koszticsák Szilárd, a Sport (sorozat) kategória második helyét Vasvári Tamás szerezte meg. Mónus Márton, az MTI/MTVA külsős fotóriportere pedig szabadúszóként készített képével a Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (egyedi) kategóriában második díjat kapott.

Koszticsák Szilárd (MTI/MTVA) fotóriporter Sedric című képe, amellyel harmadik díjat nyert sport egyedi kategóriában a 40. Magyar Sajtófotó Pályázaton, fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A pályázat két nagydíjának nyerteseit április 12-én hozzák nyilvánosságra, a 40. Magyar Sajtófotó megnyitóján.

Művház

Kerekes Péter Cenzor című filmje nyerte a romániai Anonimul fesztivál nagydíját

Így a felvidéki filmrendező és csapata kapta meg az OTP Bank által a nagydíjra felajánlott 3 ezer eurót is – közölték vasárnap a szervezők.

Közzétéve:

Borítóképünk képkocka a film előzeteséből, forrás: YouTube/Punkchart films

A független filmesek támogatására alapított nemzetközi seregszemlét augusztus 8. és 14 között immár 19. alkalommal tartották meg a Duna-delta és a Fekete-tenger torkolatánál található Szentgyörgy (Sfantu Gheorghe) településen. Az eseményen a kassai születésű rendező szlovák-cseh-ukrán koprodukcióban forgatott első fikciós nagyjátékfilmje bizonyult a legjobbnak.

A film az odesszai női börtönben játszódik, ahova Kerekes és Ivan Ostrochovsky társ-forgatókönyvíró és producer hat éven át járt forgatni. A Cenzorka számos dokumentarista elemet tartalmazó fikciós történet a börtön lakóinak életéről. Az alkotásban az elítéltek önmagukat alakítják, és csak a három főszerepet játsszák színésznők.

A film előzetesét itt tudja megtekinteni:

A Cenzorkát tavaly a Velencei Filmfesztivál Kitekintő (Orizzonti) szekciójában mutatták be, és ott elnyerte a legjobb forgatókönyvnek járó díjat. A romániai fesztivál nagydíjáért kínai, spanyol, német és török film volt még versenyben.

A legjobb román rövidfilmnek járó díjat a zsűri Miruna Minculescunak ítélte oda a Fragmentari (Törések) című alkotásért. A legjobb külföldi rövidfilmnek járó díjat a brazil Leonardo Martinelli kapta a Fantasma Neon című filmért.

Tovább olvasom

Művház

Sokszínű programmal várja az érdeklődőket a Bujtor Filmfesztivál

Augusztus 18. és 21. között Balatonszemesen többek között veteránautós felvonulással, retro utcabállal és makettkiállítással is várják az érdeklődőket – tudatta a Latinovits Emlékmű Alapítvány.

Közzétéve:

Borítókép: Érdeklődők az egyik korábbi fesztiválon, fotó: Facebook / @bujtoristvanfilmfesztival

A Múltból a jövőbe mottót viselő négynapos XIII. Bujtor István Filmfesztivál augusztus 18-án veteránautós felvonulással veszi kezdetét, melyen részt vesz többek között Kern András, Bujtor Judit, Frenreisz Károly és a versenyprogram filmes alkotói is – olvasható a közleményben.

Mint írják, augusztus 19-én indulnak a filmes vetítések, amelyek végigkísérik a fesztivált. Este nyílik meg az Ötvös Csöpi-makettkiállítás, amelyen a Csöpi-filmek emlékezetes jeleneteit Pál Gábor alkotásai idézik meg. Szintén este Szécsi Pál-emlékkoncert várja az érdeklődőket.

A tájékoztatás szerint augusztus 20-án Bujtor István sírjánál tartanak megemlékezést. Ezt követően retro utcabál és lézershow lesz, emellett filmzenéket, kedvelt operettslágereket és musicalek betétdalait is hallhatják az érdeklődők.

A közlemény kitér arra is, hogy augusztus 21-én, a Bujtor-díjak átadása előtt egy Los Angeles-i filmes csapat bemutatja a CinProCaS és a FilmProCaS filmtervező applikációkat, amelyek az ötlettől a film tervezésén keresztül a megvalósításig segítik a gyártás folyamatát.

Mint írják, augusztus 18-án A Pogány Madonna, augusztus 19-én Az oroszlán ugrani készül, augusztus 20-án pedig A három testőr Afrikában című film várja a nézőket. A filmvetítések előtt közönségtalálkozókat szerveznek, melyeken részt vesz többek között Kern András, Bujtor Judit, valamint L. Dézsi Zoltán riporter.

A közlemény felidézi, hogy napközben a versenyfilmes programot, vagyis az elmúlt másfél év válogatott magyar filmjeit nézheti a közönség, pódiumbeszélgetések mellett, két teremben, Takács Bence és Baranyi Lia moderálásával.

A Bujtor István Filmfesztivál hivatalos versenyprogramjában 104 film vesz részt. Az előzsűri által versenybe engedett alkotások között 40 játékfilm és kísérleti fikciós alkotás, 34 dokumentum-, ismeretterjesztő és portréfilm, 4 animáció és 26 versfilm szerepel, ezek közül 80 filmet vetítenek a fesztiválon.

A szakmai zsűri elnöke Ferenczi Gábor Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró. A zsűri színész tagja Stork Natasa; mellettük Kalász József filmrendező, vágó; Wiegmann Alfréd Radnóti-díjas színházi és tévéfilmrendező; valamint Lutter Imre fesztiváligazgató, a Latinovits Emlékmű Alapítvány kuratóriumi elnöke vesz részt a zsűri munkájában.

A Bujtor István-díjakat augusztus 21-én adják át több kategóriában. A fesztivál részletes programja a www.bujtorfilmfesztival.hu oldalon érhető el – áll az összegzésben.

Tovább olvasom

Művház

A Szelíd és a Zanox című filmek is elérhetők a Filmio kínálatában

A Szelíd című “testmelodrámát” augusztus 11-től, míg a Zanox – Kockázatok és mellékhatások című vígjátékot augusztus 26-tól lehet megtekinteni a Nemzeti Filmintézet (NFI) streamingplatformján.

Közzétéve:

Borítókép: Jelenet a Zanox című vígjátékból, forrás: Facebook / @zanox.film

Az NFI MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Csuja László és Nemes Anna Szelíd című filmje egy női testépítőről szól, aki együtt él edzőjével. Annak érdekében, hogy megnyerjék a világbajnokságot, a nőnek komoly áldozatot kell hoznia. Eközben különös kapcsolatba kerül egy titokzatos férfival, a találkozás pedig mindent megváltoztat, amiben a nő addig hitt.

A magyar-német koprodukcióban készült “testmelodrámát” a Sundance filmfesztiválon mutatták be először, ahol első magyar mozifilmként kapott meghívást a versenyprogramba. A filmalkotás tavasszal díjat nyert Clevelandban, a németországi Wiesbaden rendezett GoEast fesztiválon pedig a legjobb rendezésért járó elismerést ítélték oda a rendezőpárosnak.

A film előzetesét itt tudja megnézni:

A különleges mozifilmet bemutatták a Sydney Filmfesztiválon, Karlovy Vary-ban, és műsoron lesz Szarajevó és Hongkong rangos nemzetközi fesztiváljain.

A film főszereplője Csonka Eszter testépítő világbajnok, partnere a szintén amatőr Turós György, testépítő-fitnesz edző. A film a Muhi András és Ferenczy Gábor producerek vezette FocusFox gyártásában, a Komplizen Film koprodukciójában, az NFI és az ARTE/ZDF támogatásával készült.

Baranyi Benő Gábor Zanox – Kockázatok és mellékhatások című vígjátéka egy érettségiző fiatal kalandjairól szól, aki egy borzalmas napot követően a kórházban köt ki, ahol szobatársa házipálinkájának és saját gyógyszerének együttes hatására képes visszautazni az időben. A kivételes lehetőséggel élve a félénk fiúból egyből hős lesz, a házipálinka azonban egyre csak fogy. A minden korosztály számára szórakoztató, romantikus és sci-fi elemekkel átszőtt vígjáték főszereplője Bálint Előd.

A film előzetesét itt tudja megtekinteni:

A vígjátékot Baranyi Benő Gábor írta és rendezte, producere Gyurin Zsuzsanna és Molnár Dániel. A film a Salamandra Film és a Sparks gyártásában készült, az NFI Inkubátor Programjában.

Tovább olvasom