Kövess minket!

Művház

Képzőművészeti kertmozi nyílik a Balatonnál

Tíz filmvetítés, köztük egy rendhagyó premier is szerepel az augusztus 1-jén nyíló Garten 2020 kortárs képzőművészeti bázis programjában Lovason.

A Garten képzőművészeti bázis a sikeres első év után nyitja meg újra kapuit augusztus 1. és 22. között kiállításokkal, tárlatvezetésekkel, koncertekkel, színházi és táncelőadásokkal, pódiumbeszélgetésekkel, valamint kertmozival – közölték a szervezők az MTI-vel.

A lovasi Nagy Gyula Galériában megrendezett központi kiállítás anyagát több mint 120 művész csaknem 300 alkotásából állította össze a két főszervező-kurátor, Schneller János művészettörténész és Bánki Ákos képzőművész. A több generációt, sokféle stílust és műfajt felvonultató tárlat átfogó képet kíván nyújtani a kortárs hazai képzőművészet palettájáról.

A galéria kertjében, a Garten 2020 kertmozijában lesz először látható Lichter Péter legújabb kísérleti filmje, a Barokk Femina, amely Nemes Z. Márió tavaly megjelent versfolyamának adaptációja. “Nincs eleje, közepe, vége, mert bárhol be lehet lépni és bárhol el is lehet hagyni a terét”: a 20 darab, három perces epizódból álló film első 10 epizódját sorozat formájában mutatják be, a teljes szériát pedig mozifilmként, ebben a formában a Garten 2020 kertmozijában lesz látható először – közölték a szervezők.

A képzőművészeti vonatkozású filmes programban két életrajzi ihletésű játékfilm szerepel: Dieter Berner életrajzi filmdrámája, az Egon Schiele – A halál és a lányka a 20. század eleji Bécs egyik legizgalmasabb művésze, a fiatalon elhunyt Egon Schiele életét és művészetét veszi górcső alá.

Florian Henckel von Donnersmarcknak, A mások élete című Oscar-díjas film rendezőjének Oscar- és Golden Globe-jelölt legutóbbi filmje, a Mű szerző nélkül a művészi útkeresés, a meghasonlás, a siker visszásságait mutatja be, az egyik legnevesebb kortárs festő, Gerhard Richter életrajzának elemeiből építkezve.

Négy dokumentumfilm és egy válogatás is helyet kapott a programban: Sebastiao Salgado fotós életútját és munkásságát mutatja be Wim Wenders A Föld sója című Oscar-jelölt alkotása; Szabó Réka táncos-koreográfus filmjében, A létezés eufóriájában pedig a 94 éves Fahidi Éva Auschwitz-túlélő életének kulcspillanatai sűrűsödnek színházi jelenetekké.

A Mapplethorpe: Look at the Pictures című dokumentumfilm az első egész estés portréfilm az ellentmondásos amerikai fotóművészről, az 1989-ben AIDS-ben elhunyt Robert Mapplethorpe-ról, míg Bánki Ákos Hortobágyi című alkotása Hortobágyi Endre festőművész tragikus életét és festészetét dolgozza fel.

Az Arcélek, útszélek című filmben a 89 éves Agnes Varda, a filmművészetet megújító francia új hullám egyetlen női tagja és JR, a 33 éves francia fotós és street artist együtt indul útnak Franciaország eldugott falvaiba, ahol a helyiekkel beszélgetnek és gigantikus méretű portrékat készítenek róluk.

Kondor Attila “festményfilmje”, a Belső könyvtár szereplő nélküli, ami lehetővé teszi, hogy maga a néző váljon a mű aktív szereplőjévé. A vetítéssorozatot a Friss Hús Nemzetközi Rövidfilmfesztivál animációs válogatása zárja augusztus 21-én.

Művház

Meghalt az egykori gyereksztár

Meghalt egy egykori gyereksztár, Lee Aaker, akit közel 50 filmben és sorozatban láthattunk.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

77 évesen meghalt Lee Aaker, aki gyerekként Rin Tin Tin társa volt a vásznon és a képernyőn. A halála hírét egy másik egykori gyerekszínész, Paul Petersen közölte a Facebookon, ő próbál rendes temetést is intézni Aakernek, miután az nélkülözve, rokonok nélkül halt meg.

Aaker összesen 49 filmben és sorozatban szerepelt 1948 és 1963 között, már öt-hat évesen játszott a Sandy Dreams című szériában.

Az ötvenes években olyan filmekben tűnt fel, mint A földkerekség legnagyobb show-ja, a Délidő vagy a Csapdahelyzet, a legismertebb szerepét azonban egy sorozatban, a Rin Tin Tin kalandjai-ban alakította: Rustyként 160-nál is több epizódban kalandozott a híres németjuhásszal, a karaktert az 1958-as Rin Tin Tin-filmben, a The Challenge of Rin Tin Tin-ben is eljátszotta – írja az Origo.

Tovább olvasom

Művház

Újabb gyermekkönyvvel jelentkezik J. K. Rowling

Október 12-én több mint 20 országban egyszerre jelenik meg legújabb regénye, a The Christmas Pig.

Közzétéve:

MTI/EPA/Neil Hall

A történet a Harry Potter sorozat óta az első, amelyet kifejezetten a gyermekközönségnek írt az írónő, Magyarországon az Animus Könyvek gondozásában jelenik meg – olvasható a kiadó közleményében.

Mint kiemelik, a The Christmas Pig J. K. Rowling első gyermekregénye a Harry Potter óta, bár tavaly Az Ickabog című meséjét világszerte elérhetővé tették a gyermekek számára, az a történet még a legendás regénysorozat előtt született.

A The Christmas Pig egy szívmelengető, mágikus és izgalmas történet barátságról és a szeretet erejéről.

A történet főszereplője egy kisfiú és az ő kedvenc játék malaca, aki mindig vele volt, jóban, rosszban. Ám egyszer csak valami szörnyűség történik, a kis barát eltűnik, épp karácsony éjjelén. Jack legújabb játéka merész tervet eszel ki, így együtt indulnak egy varázslatos útra, hogy megmentsék a fiú legjobb barátját – olvasható a könyv ismertetőjében.

Mint írják, az önálló történet nem kapcsolódik J. K. Rowling korábbi munkáihoz, 8 éves kortól ajánlott, és tökéletes olvasmányélmény lehet az egész családnak. Tóth Tamás Boldizsár, a Harry Potter-könyvek fordítója dolgozik a regény magyar változatán.

A könyv keménytáblás formátumban jelenik meg, Jim Field fekete-fehér rajzaival. A magyar kiadásról szóló információk folyamatosan frissülnek az Animus Könyvek Facebook-oldalán – áll a közleményben.

Mint írják, a Harry Potter-könyvek magyarországi rajongói idén sem maradnak újdonságok nélkül.

A 2019-ben, a magyar kiadás 20 éves évfordulójára megjelent, élfestett A bölcsek köve után most érkezik A Titkok kamrája és Az azkabani fogoly szintén élfestett díszkiadása.

A könyvek különlegessége, hogy elérhetőek mind a négy roxforti ház, így a Griffendél, a Mardekár, a Hollóhát és Hugrabug címerének színeiben is. A Harry Potter és a Titkok kamrája élfestett kiadása május 20-tól, míg a Harry Potter és az azkabani fogolyé október végétől érhető el.

Borítókép: J. K. Rowling angol író, forgatókönyvíró

Tovább olvasom

Művház

Gyászol a Vígszínház

Meghalt Pusztaházi Péter, a Vígszínház munkatársa. A szakember 25 éve dolgozott az intézményben, ő készítette az előadásokhoz szükséges speciális effekteket, különleges tárgyakat.

Közzétéve:

Meghalt Pusztaházi Péter, a Vígszínház munkatársa – írja az intézmény közlése alapján a Színház Online. A cikk szerint a 67 éves Pusztaházi Pétert a színházban mindenki “Bobojsza”-ként ismerte. 25 éve volt a Vígszínház munkatársa, az előadásokhoz ő készítette a speciális effekteket, különleges tárgyakat, szokatlan elektronikus eszközöket.

Nem ismert lehetetlent, nem mondott nemet, bármit megcsinált, bármit megoldott, állandó mosollyal és örök optimizmussal.

Hivatalosan nem volt soha tag, mégis annak számított, és a hosszú évek alatt mindenki úgy tekintett rá, hogy ő a vígszínházi nagy család része – írják.

A közleményben azt is megjegyzik, hogy Pusztaházi Péter halála pótolhatatlan veszteség, az általa készített tárgyak őrzik az emlékét – tette hozzá az Origo.

Tovább olvasom