Kövess minket!

Művház

Képes beszéd címmel új művészeti sorozat indult

Új online irodalmi-művészeti sorozatot indított a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) és az Új Társadalom Intézet Alapítvány.

Pixabay

Az online program első felvételén Kosztolányi Dezső Akarsz-e játszani című műve mellett számos vers és különleges dallam hallható – közölték a szervezők.

Az első adásban Takács Bence Ervin előadóművész és AG Weinberger bluesgitáros, énekes improvizatív műsora nyújt betekintést a művészetek világába, miközben a hallottakat Verebélyi Diána képzőművész festi vászonra.

A programsorozat további részeiben szintén összművészeti utazásra invitálják a nézőket, így áprilisban és májusban egy-egy, az online térben megjelenő videóval ismertetik meg a magyarországi művészeti élet remekeit a közönséggel.

A magyar irodalom kincseit többek között Szersén Gyula és Császár Angela színművész előadásában hallhatja a közönség. A videóban a 80 éves korában elhunyt Szersén Gyula egyik utolsó felvétele látható. A két művész tolmácsolásában hallhatók többek között Illyés Gyula, Ady Endre és József Attila verssorai.

A harmadik adásban Kisfaludy Zsófia színésznő, magánénekes előadása látható, akit gitáron Hajdú Lívia kísér: közreműködésükkel Rakovszky Zsuzsa, Szabó T. Anna, Rúzsa Magdolna és Cserháti Zsuzsa művei kelnek új életre.

A programot kezdeményező Takács Bence Ervin, a Mondj Te is egy verset kulturális egyesület alapítója és az Új Társadalom Intézet Alapítvány missziója hazánk verskincsének megismertetése és megszerettetése, a pódiumművészet eszköztárának népszerűsítése, a helyi közösségek értékalapú megerősítése.

A szervezők úgy fogalmaztak, ezen célkitűzések mentén fogott össze a vizuális művészetek központjával, a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.-vel, amely “sokrétű tevékenységével és támogatásrendszerével színvonalas alkotások létrehozásához, valamint azok megismertetéséhez, terjesztéséhez járul hozzá, miközben országszerte a művészek és a műértő közönség támasza”.

A felvételek elérhetők a MANK felületein, a szervezet honlapján (www.alkotomuveszet.hu), Facebook-, Instagram- és Youtube-oldalán.

Borítókép: illusztráció

Művház

Törőcsik Marira emlékeznek Marosvásárhelyen

Az idén elhunyt Törőcsik Mari színművészre emlékeznek a 10. Marosvásárhelyi Magyar Filmnapokon, amelyen kisjátékfilmeket, dokumentumfilmeket és nagyjátékfilmeket is vetítenek – közölte csütörtökön a bukaresti Magyar Kulturális Intézet.

Közzétéve:

MTI/Máthé Zoltán

A június 14. és 20. között zajló seregszemle vetítései a helyi Művész moziban, a Nyári Színházban és a K’Arte Szobában lesznek. A jubileumi esemény programjában kiállításon mutatják be Asztalos Zsolt képzőművész installációját.

A 10. Marosvásárhelyi Magyar Filmnapokon a nemrég elhunyt Törőcsik Marira emlékeznek az utolsó filmmel, amelyben a nemzet színésze a kamera előtt alakított (Mészáros Márta: Aurora Borealis-Északi fény), továbbá a közönség láthatja az Erdélyben, Balánbányán forgatott Valan című filmet.

A város szabadtéri mozijában lesz látható két nagyjátékfilm: a Curtiz című életrajzi film a Hollywoodban befutott Kertész Mihályról és a Becsúszó szerelem című romantikus vígjáték, amelyet az országos premier előtt láthat a marosvásárhelyi közönség a rendező és az operatőr jelenlétében. A Curtiz című filmet Vizi Imre zenés bevezetője előzi meg.

Az Erdélyben forgatott Valan című film mellett lesznek más erdélyi kötődésű alkotások, mint például a Zágoni Bálint Az elveszett kolozsvári Bánk bán című dokumentumfilmje, illetve Moldovai Katalin erdélyi filmrendezőnek az Ahogy eddig című kisjátékfilmje. Az 1915-ben bemutattott és azóta elveszett Bánk bán filmváltozatát a Filmtett Egyesület rekonstruálta és a film akkori forgatásáról, majd fogadtatásáról Zágoni Bálint fog mesélni a marsováráhelyi közönségnek. A programban szerepel Forgács Péter NémetEgység @ Balaton – Mézföld és Halász Glória Három tánc című dokumentumfilmje is.

Borítókép: Sárga rózsák Törőcsik Mari Kossuth-nagydíjas, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színésznő portréjánál a Nemzeti Színház előtt 2021. április 18-án

Tovább olvasom

Művház

Igazi klasszikusok a Régi Zenei Napokon

A német barokk az idei Régi Zenei Napok témája, a rendezvénynek július 3. és 10. között Vác és a gödöllői kastély ad otthont.

Közzétéve:

A 18. század óta elfeledett mű, Stölzel Passiója szólal meg az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus fesztiválnyitó estjén július 3-án Vácon – mondta el Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke, az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus művészeti vezetője a Régi Zenei Napok programjait ismertető csütörtöki sajtótájékoztatón Budapesten.     

Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatója arról szólt, hogy a fesztiválon a mesterkurzusok mellett idén gyerekeknek szóló Zenei Kalandtábor is lesz, a pedagógusok pedig továbbképzésen sajátíthatnak el új tanítási módszereket, bővíthetik ismereteiket.     

A művészek, kulturális szakemberek jelentőségét, feladatát emelte ki az emberek lelki békéjének, lelki egyensúlyának visszaállításában a kultúráért felelős államtitkár. Fekete Péter hozzátette: fel kell hívni az emberek figyelmét arra, hogy az online kultúrafogyasztás ideje lejárt, ideje kimozdulni az otthonokból.

A 37. Régi Zenei Napok rendezvényen számos professzor – Kovács Ágnes és Elisabeth Scholl (ének), Balogh Vera (fuvola), Baranyay Piroska (barokk cselló),  Csu-seng Fang (furulya), Simon Standage (hegedű), Malcolm Bilson (fortepiano), valamint Vashegyi György (kamarazene) – tart mesterkurzust Vácon.     

Idén Gödöllő is csatlakozik a programhoz, július 5-én és 7-én a Királyi Kastély Díszteremében adnak koncertet a mesterkurzusok tanárai. Találkozások címmel július 4-én kötetlen szabadtéri zenei programok várják az érdeklődőket, július 6-án zenés irodalmi “szurka-piszka” hallható ha Bach és Handel találkoztak volna címmel Szabó Sipos Barnabás és Kautzky Armand előadásában.     

Július 8-án a Capella Savaria Telemann-művet ad elő Bertalan Andrea fuvolaművésznő és Kalló Zsolt hegedűművész közreműködésével. A zárónapon, a váci Püspöki Palota Dísztermében a hallgatók koncertjével, a Barátok templomában a Helsinki Barokk Zenekar és a Purcell Kórus koncertjével búcsúzik a 2021-es Régi Zenei Napok Aapo Häkkinen vezényletével.     

A Filharmónia Magyarország háromalkalmas budapesti bérletéről Szamosi Szabolcs elmondta, hogy az Unikum új évadában a művésznők állnak a középpontban. A nyitóhangverseny a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongora Verseny kiemelt programja, szeptember 16-án a Concerto Budapest mellett Olga Kern zongoraművésznő lép színpadra, aki egyben a verseny zsűritagja is. Előadásában Rahmanyinov 2. zongoraversenye hangzik el, emellett Liszt Mephisto keringőjének zenekari átirata és Csajkovszkij 6. Patetikus szimfóniája szerepel a műsorban Keller András dirigálásával.     

December 10-én Maria Joao Pires zongoraművésznőt hallhatja a közönség a Verbier Fesztivál rezidens kamarazenekarával, az együttesnek Takács-Nagy Gábor a zeneigazgatója. A bérletben végül 2022. február 17-én a Nemzeti Filharmonikus Zenekar ad hangversenyet Vashegyi György vezényletével – közölte Szamosi Szabolcs, hozzátéve: az orgonák éjszakáját augusztus 7-én rendezik, az Orgonapont rendezvénysorozat augusztusban országszerte várja az érdeklődőket.

Tovább olvasom

Művház

Itt az Ismerős Arcok legújabb videóklipje!

“Az Ismerős Arcok zenekar népszerű dala, amit a szaxofonos Tánczos István ‘Stevie’ ad elő.

Közzétéve:

Borítókép forrása: YouTube

A “Mindig sötétben” a zenekar 2015-ben megjelent “Csak a zene” című albumán kapott helyet.
A videoklip a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásával készült – írja az Origo.

Tovább olvasom