Kövess minket!

Művház

Jelenczki István filmrendező kapta az MMA Nagydíját

Átadták a köztestületi díjakat a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) keddi közgyűlésén a Pesti Vigadóban.

Borítókép: Jelenczki István filmrendező, operatőr, fotó- és képzőművész (b) a díjátadón, fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Az Életműdíjat Csíky Boldizsár erdélyi zeneszerzőnek, tanárnak, zenetudósnak; a Nagydíjat Jelenczki István filmrendezőnek, operatőrnek, fotó- és képzőművésznek; az Aranyérmet Böjte Csaba ferences rendi szerzetesnek, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítójának; a Művészeti Írói Díjat Nátyi Róbert művészettörténésznek; a Kováts Flórián Emlékérmet Szegő György építésznek, művészeti írónak, látvány- és díszlettervezőnek adományozták.

Az MMA tájékoztatása szerint a 2021. szeptember 27-i közgyűlésén döntött a 2021. évi köztestületi állandó díjak adományozásáról. Az elismeréseket a 2021. december 6-i közgyűlésen adták volna át, amelyet a koronavírus-járvány miatt elhalasztottak.

Vashegyi György elnök (k), Kiss János alelnök (j3), Richly Gábor főtitkár (b3), valamint az elnökségi tagok: Kovács István (b), Rátóti Zoltán (b2), Haris László (j2) és Farkas Ádám (j) a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) közgyűlésén, a köztestületi díjak átadása előtt a Pesti Vigadóban 2022. április 5-én, fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Életműdíjban részesíthető a magyar szellemi élet azon jeles művésze, akinek kiemelkedő munkássága, életműve példa a nemzet felemelkedéséért, megmaradásáért végzett odaadó, önzetlen és a személyes bátorságot sem nélkülöző munkálkodásra.

Csíky Boldizsár kutatásokat végzett a marosvásárhelyi zenei élet múltjában, zenei, alkotói tevékenysége mellett egyengette, képviselte az erdélyi magyarság ügyét, majd Sütő András halála után vezető szerepet vállalt ezen a területen. Műveit Európa számos hangversenytermében, Japánban és az Egyesült Államokban is bemutatták – méltatta a díjazottat Tóth Péter akadémikus, az MMA Zeneművészeti Tagozatának vezetője.

Nagydíjban részesíthető az az akadémikus, aki a korábbi két évben kiemelkedő jelentőségű művészeti alkotást, művészetelméleti munkát hozott létre.

Jelenczki István Magyar Örökség-díjas filmrendező, operatőr, fotó- és képzőművész, az MMA rendes tagja több mint négy évtizedes filmalkotói munkássága a magyar dokumentumfilmezés élvonalába tartozik – hangsúlyozta laudációjában Buglya Sándor, az MMA rendes tagja, a Film- és Fotóművészeti Tagozat vezetője, hozzátéve: Jelenczki István filmjeiben következetesen foglalkozik a magyar társadalom akut problémáival, művészeti életünk jeles személyiségeivel, a magyar történelemről szóló műveiben az igazságot keresi.

Jelenczki István filmrendező, operatőr, fotó- és képzőmûvész (b) átveszi a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Nagydíját Vashegyi György elnöktől az MMA közgyűlésén a Pesti Vigadóban, fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Aranyéremmel tüntethető ki az a személy vagy szervezet, aki munkájával, anyagi támogatásával, egyéb adományával vagy tevékenységével hozzájárult a magyar kultúra és művészet társadalmi elismertségének emeléséhez.

Böjte Csaba ferences rendi szerzetes gyermekmentő szervezetet hozott létre azzal a céllal, hogy felkarolja az Erdélyben sanyarú körülmények között, sokszor az éhhalál szélén tengődő gyermekeket. Munkájának köszönhetően mára több mint 2500 gyermek nevelkedik az intézmény valamelyik otthonában. A gyermekotthon ma Erdély több mint 25 városában működtet bentlakó intézményt, és mintegy ötven településen napközi otthont – emlékeztetett Tóth Péter.

Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója (b) átveszi a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Aranyérmét Vashegyi György elnöktől az MMA közgyűlésén a Pesti Vigadóban, fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Művészeti Írói Díjban részesíthető az a művészeti író, aki kiemelkedő és tartósan magas színvonalú tevékenységével, ismeretterjesztő, művészetelméleti vagy műkritikusi munkájával hozzájárult a magyar művészet közkinccsé tételéhez, egyszersmind emelve és megőrizve ezzel a magyar kultúra értékeit.

Nátyi Róbert művészettörténész nevéhez kurátorként, rendezőként több mint 180 nemzetközi és hazai kiállítás, valamint csaknem 200 kiállításmegnyitó fűződik. Kutatásai kiterjednek többek között az ikonográfia, az ikonológia, a kurátori tevékenység, a művészethamisítás kérdéseire, a magyar műgyűjtés történetére és Szeged képzőművészetének témakörére is – méltatta a díjazottat Tóth Péter.

Nátyi Róbert művészettörténész átveszi a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Művészeti Írói Díját Vashegyi György elnöktől az MMA közgyűlésén a Pesti Vigadóban 2022. április 5-én, fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Kováts Flórián Emlékéremmel jutalmazható az a személy, aki hivatásbeli vagy civil tevékenységével jelentős művészeti és kulturális szervezőmunkát végez vagy a művészetszervezés, a művészeti igazgatás területén kiemelkedő tevékenységet folytat.

Szegő György jelentős építészeti, művészeti kiállítások kurátora és tervezője, így a 2002-es Álmok Álmodói kiállításnak a Millenáris Parkban, valamint társkurátora volt a 2000. évi Velencei Építészeti Biennálé magyar kiállításának. Számos tematikus tárlat – köztük az I. és a II. Építészeti Nemzeti Szalon – megszervezése mellett a kortárs vizuális kultúra és művészet aktuális eredményeinek bemutatásával élen jár a nemzetközi kiállítói gyakorlat hazai átültetésében. Munkája jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a Műcsarnok látogatóinak száma az elmúlt években megháromszorozódott – emelte ki Buglya Sándor laudációjában.

Szegő György építész, művészeti író, látvány- és díszlettervező átveszi a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Kováts Flórián Emlékérmét Vashegyi György elnöktől a Pesti Vigadóban, fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Művház

Közzétették a Magyar Mozgókép Fesztivál idei életműdíjasainak nevét

Elek Judit filmrendező és forgatókönyvíró, Piros Ildikó színésznő, Gulyás Buda operatőr, Selmeczi György zeneszerző és Deimanik Tamásné Baba fénymegadó kiemelkedő pályáját méltatják idén.

Közzétéve:

Az egyik kitüntetett: Elek Judit rendező, forgatókönyvíró, fotó: MTI/EPA/Sebastien Nogier

Az ünnepélyes díjátadót a Magyar Mozgókép Fesztiválon június 14-én Balatonfüreden, a Kisfaludy Galériában tartják – olvasható a szervezők MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

A június 12. és 15. között Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban zajló hazai filmes mustrán az életműdíjasokhoz kapcsolódóan a többi között olyan filmeket láthat majd a közönség, mint a Kontroll, a Csak szex és más semmi, a Macskajáték, az Angi Vera és a Sziget a szárazföldön.

Mint írják, az idén 87. születésnapját ünneplő Elek Judit Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező és forgatókönyvíró, a Balázs Béla Stúdió alapító tagja 1956 és 1961 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola diákja volt Máriássy Félix osztályában. 1967-ben készült stílusteremtő lírai dokumentumfilmje, a Meddig él az ember. 1968-ban készítette el első nagyjátékfilmjét, a dokumentarista és játékfilmes technikákat vegyítő Sziget a szárazföldön című alkotást Kiss Manyival a főszerepben. Az 1983-as Mária-nap című filmje Szendrey Júlia életének motívumai alapján készült. Mindhárom alkotást bemutatták a cannes-i filmfesztiválon.

Elek Judit 1989-es Tutajosok című munkája a tiszaeszlári per témáját dolgozza fel. 1994-ben saját kisregényét vitte filmre Ébredés címmel, gyerekkori élményeiről. A tavalyi nagysikerű cannes-i vetítés után a Magyar Mozgókép Fesztiválon először láthatja a hazai közönség a Sziget a szárazföldön című filmjének frissen restaurált verzióját.

Piros Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész, az MMA rendes tagja, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja 1970-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Várkonyi Zoltán osztályában, majd 37 éven át a Madách Színház tagja volt. Kamera elé először 1966-ban állt, azóta több mint 50 filmben és tévéjátékban szerepelt, amelyek közül a Nem szoktam hazudni, A veréb is madár, a Hahó Öcsi, a Gyertek el a névnapomra és Az élet muzsikája című filmekre a legbüszkébb – írják a közleményben.

Mint kiemelik, Piros Ildikó legismertebb szerepeinek egyike az 1978-ban bemutatott Abigél című tévésorozat Zsuzsanna nővére. A Magyar Mozgókép Fesztiválon a Macskajáték című filmjét vetítik, a nemrégiben elhunyt Eötvös Péter Kossuth-díjas zeneszerzőre is emlékezve.

Gulyás Buda Balázs Béla-díjas magyar operatőr, egyetemi tanár 1979-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Olyan legendás sorozatoknak volt az operatőre, mint a Linda, az Angyalbőrben, a Família Kft., és olyan népszerű filmeket fényképezett, mint Bujtor István Hamis a baba (1991) és Három testőr Afrikában (1996) című filmje, vagy Goda Krisztina három közönségsikere, a Csak szex és más semmi, a Szabadság, szerelem és a Kaméleon. A fesztiválon a Csak szex és más semmit nézheti meg a közönség.

Selmeczi György a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Erkel-díjas zeneszerző, zongoraművész, karmester, operarendező, érdemes művész 1952-ben született Kolozsváron. Először a bukaresti Zeneművészeti Főiskolán, 1975-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait. 1976-tól 1977-ig Pierre Boulez, majd 1979-ben Daniel Charles irányításával dolgozott Párizsban. Magyarországon kívül Európa számos országában hangversenyezik karmesterként, zongoraművészként és zeneszerzőként. Csaknem hatvan film zenéjét jegyzi, amelyek között olyan ikonikus alkotások is szerepelnek, mint az Angi Vera, a Megáll az idő, az Idő van és a Szirmok, virágok, koszorúk. Legutóbb a 2022-ben készült Toldi – A mozifilm című animáció zenéjét komponálta. A Magyar Mozgókép Fesztivál az Angi Vera vetítésével tiszteleg előtte.

Deimanik Tamásné Baba Balázs Béla-díjas fénymegadó csaknem ötvenéves pályafutása alatt olyan filmeken dolgozott, mint a Ripacsok, az Örökség, a Kopaszkutya, a Dögkeselyű, a Könnyű testi sértés, a Szirmok, virágok, koszorúk, az Idő van, a Roncsfilm, a Csinibaba, a Valami Amerika vagy A martfűi rém. A fesztiválon az általa fényelt Kontroll című filmet vetítik.

A fesztiválról további információk a www.mozgokepfesztival.hu oldalon érhetők el.

Tovább olvasom

Művház

Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére

Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók – közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.

Közzétéve:

Savaria Filmszemle/Facebook

Lovass Tibor tájékoztatása szerint

idén három kategóriában: fotó- és filmművészet, színházművészet, valamint irodalom kategóriákban várták a pályaműveket.

Hozzáfűzte: külön értékelte a zsűri a diákfilmeket, valamint felsőoktatásban tanuló hallgatók kísérleti és vizsgafilmjeit. Az egyik diákkategória, amelynek címe Egy életnyi tapasztalat, az idősödő társadalom, az idős kor problémáival foglalkozik, a Mire jó az online tér kategória a digitális jövőről szól, illetve az online média veszélyeiről.

Lovass Tibor tudatta azt is: a Savaria Filmszemléhez kapcsolódóan rendezik meg az ELTE Savaria Egyetemi Központban április 25-én a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Savaria Filmakadémia egyesület közös szervezésében azt a szakmai konferenciát, amely a médiatudatosságot állítja a középpontjába.

A Savaria Filmszemle idén is a díjkiosztó gálával zárul a szombathelyi AGORA Savaria Filmszínházban, ahol a nemcsak a kategóriák győztesei vehetnek át díjakat, de két életműdíjat is átadnak.

Az idei életműdíjat Molnár Piroska Kossuth- és Jászai-díjas színművész, a nemzet színésze, valamint Koltay Gábor Balázs Béla-díjas filmrendező kapja.

Tovább olvasom

Művház

Május közepén rendezik az Art Mozik éjszakáját

Május 17-én a Művészben, a Puskinban, a Toldiban, a Kino Caféban, a Tabánban és a Corvinban is sikerfilmmekkel és premier előtti előadásokkal is várják a közönséget.

Közzétéve:

A Puskin filmszínház díszes homlokzata a budapesi Kossuth Lajos utcában, fotó: MTVA/MTI/Róka László

A mozimaraton műsorán lesz az országos bemutató előtt például Az arcuk mindig előttem lesz című francia dráma, de olyan népszerű, már bemutatott alkotásokat is be lehet majd pótolni, mint az Érdekvédelmi terület, A szenvedély íze, a Parasztok, a Smoke Sauna Sisterhood vagy az Oscar-díjas Oppenheimer – áll a programot szervező Budapest Film közleményében.

Az Oscar-díjra jelölt filmek közül látható lesz még az Előző életek című amerikai–dél-koreai romantikus dráma, az Egy zuhanás anatómiája vagy Jorgosz Lantimosz Szegény párák és Wes Andersen Asteroid City című filmje, de olyan korábbi kedvenceket is újra vetítenek, mint a Bálna, a Dűne 2, a Minden Mindenhol Mindenkor, a Pókember: A Pókverzumon át vagy a Barbie.

A magyar filmek kínálatában többek közt a Kék pelikán, a Lefkovicsék gyászolnak, a Magyarázat mindenre, az Ernelláék Farkaséknál és a Kálmán-nap, de a Semmelweis is látható lesz.

Az összes helyszínre érvényes karszalag április 18-tól megvásárolható a mozik pénztárában és online.

Tovább olvasom