Kövess minket!

Művház

Három vígjáték ingyenesen megtekinthető a Filmión

A csatorna TVOD funkcióval bővült, amely a havi előfizetés helyett a filmenkénti fizetésre ad lehetőséget.

Borítókép: részlet a Mit csinált felséged 3-tól 5-ig? című filmből, fotó: Facebook / Filmio

A Nemzeti Filmintézet MTI-hez eljuttatott közleményében azt írják, a Filmio kínálata hetente bővül, a közeljövőben a mozikból több magyar film érkezik a Filmióra, elsőként a Hab című alkotás.

A vasárnapig ingyenesen nézhető filmek között van Makk Károly alkotása, a Mit csinált felséged 3-tól 5-ig? (1964). A Mátyás király udvarában játszódó vígjáték a 60-as évek ünnepelt színészeit vonultatja fel, a főszerepben Psota Irén és Darvas Iván látható. A forgatókönyvet Mikszáth Kálmán Szelistyei asszonyok című kisregénye alapján Hubay Miklós írta.

A veréb is madár, Hintsch György szatirikus vígjátéka (1968) a megduplázott Kabos Lászlóból filmsztárt csinált. A veréb is madár egyszerre figurázza ki a magyar szocializmust és a balatoni extra szolgáltatásokban dúskáló kapitalistákat – írják a filmről a közleményben.

A Veri az ördög a feleségét című 1977-ben bemutatott András Ferenc-film témája egy politikus találkozása a nép egyszerű gyermekeivel. A film a Kádár-korszak diktatúráját kritizáló társadalmi szatíra, főszereplői között van Pásztor Erzsi és Pécsi Ildikó.

A Filmio júniusban indult TVOD szolgáltatása biztosítja a havi előfizetés mellett a filmenkénti kölcsönzést, így most már elköteleződés nélkül, csak egy-egy alkotást is meg lehet nézni a Nemzeti Filmintézet streamingplatformján. A választék túlnyomó többsége angol felirattal, valamint akadálymentesítve, magyar felirattal is elérhető.

A TVOD funkció megjelenésével párhuzamosan a közelmúlt filmsikereivel bővült a kínálat. Megtekinthető a Kölcsönlakás, a Ruben Brandt, a gyűjtő, a Napszállta, a Tékasztorik 2., a Békeidő, továbbá az Akik maradtak és a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre. A mozikból a Filmióra érkezett Lakos Nóra romantikus vígjátéka, a Hab. A Kerekes Vica főszereplésével készült film nyolc kategóriában jelölt a Magyar Mozgókép Díjakra.

Művház

Tizenkét filmet tűz műsorára ingyenesen az ArteKino Filmfesztivál

A fesztivál alkotásai online érhetőek el szerdától december végéig.

Közzétéve:

Pixabay

Az európai filmeket hat nyelven feliratozva láthatja a közönség az online fesztiválon. Idén először az angol mellett spanyol, német, francia, olasz és lengyel feliratok közül lehet válogatni a https://artekinofestival.arte.tv/en/ oldalon – közölték a szervezők.

Az ARTE által válogatott alkotások keresztmetszetet adnak a fiatal európai alkotók korábban csak fesztiválokon vetített filmjeiből. A műsorban szerepel egyebek mellett Ivan Ikic szerb rendező Oaza című filmje vagy például a Nocturnal című angol dráma.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom

Művház

Lengyelország Oscar-díjra nevezett filmje az Európai Moziéjszakán

Az Oscar-díjra nevezett Nem hagytak nyomokat című lengyel történelmi drámát premier előtt láthatja a magyar közönség az Európai Moziéjszakán, december 6-án az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Közzétéve:

Pixabay

A Jan P. Matuszynski rendező kommunista Lengyelországban játszódó filmjét, a főszerepet alakító Tomasz Zietek jelenlétében vetítik. Az eseményen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött – tájékoztatott az Uránia Nemzeti Filmszínház.

A 78. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában bemutatott Nem hagytak nyomokat (Zeby nie bylo sladów) története 1983-ban játszódik Lengyelországban. Habár a kommunista kormányzat által 1981-ben bevezetett hadiállapotot, melynek célja az egyre erősödő ellenzéki mozgalom, a Szolidaritás háttérbe szorítása volt, már felfüggesztették, a rendőrség továbbra is figyelmen kívül hagyja a lakosság jogait. Május 12-én egy rendőrjárőr letartóztatja és megveri Grzegorz Przemyket, Barbara Sadowska ellenzéki költőnő fiát. Grzegorz kétnapi szenvedés után belehal sérüléseibe. A halálos verés egyetlen szemtanúja a fiú barátja, Jurek Popiel, aki elhatározza, hogy harcolni fog az igazságért. Kezdetben az államapparátus lekicsinyli az ügyet, ám amikor Grzegorz temetésén több mint húszezres tömeg gyűlik össze, a hatóságok úgy döntenek, bármilyen eszközt bevetnek, hogy megakadályozzák Jurek tanúskodását a bíróság előtt.

Jurek Popielt Tomasz Zietek alakítja, aki Malgorzata Szumowskának Ezüst Medve-díjat hozó Test című alkotásból, valamint a Lángoló világ című második világháborús brit drámasorozatból ismerhet a közönség.

Lengyel filmdíjra jelölték Piotr Domalewski Csendes éj és Jan Komasa Oscar-jelölt Corpus Christi című filmjében nyújtott alakításáért. Főszereplője A lengyel Hüakinkthos című 2021-es Netflix-filmnek, amely ugyancsak a kommunista Lengyelországban játszódik.

Az Európai Moziéjszaka hagyománya 2018-ban indult a Kreatív Európa MEDIA kezdeményezésére és az Europa Cinemas társszervezésében azzal a céllal, hogy a rendkívül sokszínű és gazdag európai filmkultúra nagy, közös ünnepe legyen.

Az idei eseményen Budapest mellett Szolnokon és Miskolcon is lesznek vetítések.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom

Művház

Négy dokumentumfilm gyártását támogatja a Nemzeti Filmintézet

A futballtörténelem egyik legizgalmasabb alakjáról, Siflis Gézáról, a Szemünk fénye című filmben megismert látássérült pár gyermekéről, továbbá a Vadászati és Természeti Világkiállításról és Afrikában tevékeny jezsuita misszionáriusokról készülhet alkotás.

Közzétéve:

A Nemzeti Filmintézet MTI-hez eljuttatott keddi közleménye szerint mintegy 2 éve nyújtanak támogatást a televíziós bemutatásra és streamingszolgáltatásra készülő alkotásokra pályázati úton. Mint írják, a teljes magyar mozgóképszakma összehangolt tevékenységéért felelős szervezet elkötelezett abban, hogy a mozifilmek mellett tartalmas, kulturális értéket teremtő és a nézők számára különleges élményt nyújtó televíziós alkotások is készüljenek.

A Televíziós döntőbizottság novemberi ülésén négy dokumentumfilmnek szavazott meg gyártási támogatást.

A szabadkai származású legendás focista, Siflis Géza ötszörös labdarúgó válogatott, a Ferencváros játékosa kalandos életéről és tragikus haláláról készít filmet Siflis Zoltán a Filmintézet 6,3 milliós támogatásával A kapus halála címmel.

A látássérült Császár szülők gyermekéről, a 17 éves Fecóról Varga Ágota (Szemünk fénye, Szülei szeme) rendez dokumentumfilmet, amely 100 percben 18 év eseményeit öleli fel. A Szemük fénye a szülők élettörténetét követően, a hamarosan felnőtté cseperedő Fecóról szól, és 25 millió forintos NFI-támogatással valósul meg.

Az Egy a Természettel! című dokumentumfilm az ősszel megrendezett Vadászati és Természeti Világkiállítást dolgozza fel. A rendezvényt bemutató alkotást Gaszner Veronika készíti a Filmintézet 25 millió forintos támogatásával.

Cséke Zsolt rendező-producer Menyhárth László és Czimmermann István jezsuita misszionáriusok életét és Afrikában végzett munkásságát mutatja be készülő dokumentumfilmjében. A Szabadság vára a Nemzeti Filmintézet 20 millió forintos támogatásával készül.

Tovább olvasom