Kövess minket!

Művház

Három új kiállítás a Mai Manó Házban

Berekméri Zoltán, Milos Dohnány és Deanna Dikeman fotóit mutatja be a Mai Manó Ház három újonnan nyílt, szerdától látható kiállítása.

Berekméri Zoltán/Magyar Fotográfiai Múzeum

Az érzékeny önpusztító címmel látható tárlat a magyar fotográfia történetének egyik legjelentősebb alakja, a száz éve született Berekméri Zoltán életművét tárja a közönség elé

– tájékoztatta az MTI-t kedden a Mai Manó Ház.

Mint hangsúlyozták, Berekméri tragikus életének számos pontja ismert és feltárt, sorsának azonban művészetéhez alig van köze: képein egy sajátságos világ bontakozik ki, amelyben a tiszta kompozíció, a fotográfiai hagyományok iránti tisztelet és egy különös “belső monológ” játssza a főszerepet.
Berekméri Zoltán 1923-ban született Kecskeméten, de Békéscsabán járt középiskolába. A fotográfiához már 14 évesen kötődött, a középiskolában a fotószakosztály vezetője volt. 1942-ben elnyerte a Magyarország Diákfényképező Bajnoka címet, ugyanakkor mindvégig autodidakta módon tanulta a fényképezést.

Felvételei hamar ismertté tették szakmai körökben, 33 éves korában a megalakult Magyar Fotóművészek Szövetségének alapító tagjai közé hívták. A korszak befolyásos fotóművészei segítették pályafutását, így kerülhetett Budapestre és lett 1958-ban az újonnan alapított Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) fotográfusa, fotólaborjának vezetője.

Múzeumi fotográfusként húsz évet dolgozott, műtárgyfotókat és reprodukciókat készített, ugyanakkor ezzel párhuzamosan tudatosan építette saját alkotói világát is. Berekméri esetében viszont ehhez a tudatossághoz betegsége is társult: alkoholizmussal küzdött, és több időszakban is pszichésen zavart események követték egymást.

Utolsó éveit már egzisztenciálisan kiszolgáltatottan élte egy pomázi szociális otthonban, ám innen heti rendszereséggel eltávozhatott volt munkahelyére, hogy a múzeum fotólaborjában régi és új képeinek negatívjaiból kiállítási nagyításokat készítsen.

Ebben az időszakban készült képein sem látszódnak meg az éppen átélt nehézségek, életműve egységes maradt. Még halála előtt lehetőséget kapott arra, hogy bemutathassa életművét, és az Ernst Múzeumban 1985-ben létrejött tárlat komoly sajtóvisszhangot keltett. Ám szakmai körökben már nem számoltak személyével és képeivel, szinte a kortársainak is újra fel kellett fedezniük.

Berekméri Zoltán 1988. május 21-én halt meg Pomázon tragikus körülmények között. Fotográfiai életművét a PIM folyosójának két szekrényéből vitték át a Magyar Fotóművészek Szövetségének Fotótörténeti Gyűjteményébe, ahonnan a Magyar Fotográfiai Múzeumba került – áll a közleményben.
Milos Dohnány A városban című kiállítása a modern szlovák fotográfia jelentős képviselőjének képeiből mutat be válogatást. A Mai Manó Házban megtekinthető képanyag Dohnány fotóinak több tematikus sorozatából válogat, noha figyelmének középpontjában az urbánus élet és az 1930-as, 1940-es évek modern pozsonyi építészetének Pozsonya állt.

Dohnány a kortárs fotográfia egyik vezető alakja volt, az új technológiák rajongója, pedagógus, esszéista, a fotográfia első szlovákiai kritikusa és teoretikusa.

1904-ben született, az elemi iskolát és a gimnázium első éveit Ausztriában végezte, majd Csehszlovákia megalakulása után családja Pozsonyba költözött, Dohnány pedig a Csehszlovák Államvasutak Szakközépiskoláját végezte el Olomoucban. Ezután élete végéig különböző beosztásokban dolgozott az vasútnál.

Fényképeit 1924-től küldte szlovák és cseh folyóiratoknak. Az 1930-as évek elején tagja lett a pozsonyi Amatőr Fotográfusok Szövetségének. 1931 és 1933 között megalapította és vezette a Vesna folyóirat tanácsadó rovatát, ahol a modern fotográfiáról szóló programadó reflexióit is publikálta, amelyeket Moholy-Nagy László hatása alatt írt. Az 1930-as években cikkeket és fotóriportokat készített folyóiratoknak.

Dohnány 1932 és 1933 között a pozsonyi Művészeti és Iparművészeti Iskola fotográfiai tanszékén tanult, 1934-ben pedig már maga is vezetett amatőr fotográfusoknak szóló kurzusokat. 1941-től a Krásy Slovenska című folyóirat külső szerkesztőjeként dolgozott, 1944 októberében Pozsonyban autóbalesetben halt meg. A megváltozó politikai helyzet miatt fotográfiáit csak az 1960-as években fedezték fel újra – írják a szervezők.

Deanna Dikeman Leaving and Waving (Búcsúzni és integetni) című fotókönyve a Mai Manó ház közleménye szerint a családról, a meghittségről, a búcsúzkodásról és az idő múlásának kegyetlenségéről mesél.

A 27 évet felölelő sorozatban Dikeman szüleit fényképezte búcsúintés közben. Személyes és őszinte munkája nemcsak az idő múlásának melankóliáját ragadja meg, hanem bepillantást enged egy család intim pillanataiba.

Az első fotó 1991-ben készült, ám ekkor még nem azzal a szándékkal, hogy egy sorozat része legyen, hanem pusztán emlékmentés céljából, azonban az évek során rituálévá vált megörökíteni a búcsúzkodás pillanatát. Dikeman édesapja 2009-ben elhunyt, de édesanyja még további nyolc évig folytatta a búcsúintést, az utolsó évben már az idősek otthonából. A sorozat záró képe 2017-ben készült, a fotográfus édesanyjának temetése után, az üres kocsifeljáróról.

Berekméri Zoltán és Milos Dohnány kiállításai március 12-ig várják a közönséget a Mai Manó Házban, Deanna Dikeman fotókönyve és a hozzá kapcsolódó kiállítás pedig március 5-ig ingyenesen tekinthető meg a ház PaperLab Galériájában.

Borítókép: Berekméri Zoltán Dekorálás című fotója

Művház

Öt bérletet kínál a Magyar Rádió Művészeti Együttesei az új évadra

Öt bérletet, közte újdonságként a Bartók Rádió-bérletet kínálja a Magyar Rádió Művészeti Együttesei (MRME) a 2024/2025-ös koncertévadra.

Közzétéve:

MTI/Balogh Zoltán

A keddtől megvásárolható Vásáry-, Lehel-, Dohnányi- és Sapszon-bérlet mellett újdonság lesz a Bartók Rádió-bérlet

– mondta el Devich Márton, az MRME ügyvezető igazgatója és a Bartók Rádió csatornaigazgatója az évadot bemutató sajtótájékoztatón a Zeneakadémián.

Közölte azt is:

új korszakba lép az MRME, hiszen az új évadot a tervek szerint már a VI. kerületi Jókai utcai próbateremben kezdik, amelynek munkálatai ütemterv szerint haladnak. A zenei bázist Dohnányi Ernőről fogják elnevezni.

Kitért arra is, hogy az Újévi Nyitány karmestere 2025-ben Héja Domonkos lesz.

Devich Márton köszönetét fejezte ki az Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnak, hogy a próbaterem építkezését koordinálja, finanszírozza, valamint az MRME működéséhez, a művészi munkához is biztos anyagi hátteret nyújt. Kifejtette: a Jókai utcai próbateremben korszerű, minden szempontból kielégítő új hangversenystúdió épül, amely koncertek befogadására is alkalmas lesz. Az énekkarnak is lesz önálló próbaterme, amelyet kamarakoncertek előadására és felvételére is tudnak használni.

Szólt arról is, hogy a jövő évadban is évfordulót ünnepel az együttes, mivel a Dinyés Soma vezette gyermekkórust 70 éve alapította Csányi László és Botka Valéria.

Az MRME életében a kortárs zene kiemelkedő helyet foglal el – hangsúlyozta az igazgató, hozzátéve: ezért a Bartók Rádió-bérletet szimbolikusan is egy nagy kortárszenei koncerttel indítják a Pesti Vigadóban, amelyen három ősbemutató is elhangzik, Kecskés D. Balázs, Bánkövi Gyula és Kutrik Bence egy-egy műve.

Az ifjúsági koncertek közül felhívta a figyelmet Vivaldi A négy évszak című művére a Magyar Zene Házában, a Hajnaltól estig a Városligetben műsorra, valamint Beischer-Matyó Tamás idén nagy sikerrel bemutatott művének újbóli előadásaira a Müpában. A Müpa felkérésére vállalt fellépések között említette még a Budapesti Wagner-napokat és a Fischer Ádám tiszteletére rendezendő születésnapi koncertet.

Kutnyánszky Csaba rektorhelyettes az MRME és a Zeneakadémia közötti együttműködésről elmondta: az értékét az adja, hogy két nagy presztízsű intézmény között jön létre. Az együttműködés ékkövének nevezte az Újévi nyitányt, amelyen hagyományosan fellépnek a Zeneakadémia legtehetségesebb hallgatói is. A koncertet a Duna és a Bartók Rádió élőben közvetíti.

Riccardo Frizza vezető karmester az évadban egyebek mellett Verdi Requiemjét dirigálja. Elmondta, hogy Verdihez ezer szállal kötődik. Felhívta a figyelmet két hangversenyre, az egyiken Brahms, a másikon Gershwin-, Barber- és Dohnányi-műveket adnak elő. Olyan világsztárok érkeznek a zenekarhoz, mint Simon Trpceski és Jeneba Kanneh-Mason zongoraművész vagy Pretty Yende szoprán. Kitért arra is, hogy egy angliai és egy olaszországi turnén is részt vesznek az évadban.

Kovács János karmester három koncertet emelt ki: a zene világnapján Elgar és Holst műveit dirigálja a Müpában, Truls Mork csellóművész lesz a szólista, novemberben Vivaldit és Bachot adnak elő a Zeneakadémián Matthias Höfs trombitaművésszel, áprilisban pedig francia szerzők műveit a Müpában, azon a koncerten Emmanuel Pahud fuvolaművész lesz a sztárvendég.

Dinyés Soma a gyermekkórus programjai közt említette, hogy meghívást kaptak egy kínai nemzetközi kórusfesztiválra, ahol a Kodály-kultúrát és a magyar zenét népszerűsítik. Nagyszabású születésnapi koncertet adnak a La Maitrise de Radio France közreműködésével márciusban a Zeneakadémián, idén júliusban Kolonits Klára, jövőre pedig Cser Krisztián lép fel a kórussal.

Pad Zoltán vezető karnagy a vendégművészek között említette Peter Dijkstra holland karnagyot, aki októberi estjüket dirigálja. Az évad egyik különlegessége az a kóruskoncert a Mátyás-templomban, amely Bruckner a capella műveit állítja párhuzamba Palestrina kompozícióival, a Szilágyi Dezső téri templomban pedig Szabó Barna a Keresztút szélén című passiója szólal meg.

Vásáry Tamás elnök-karmester azokat a zeneakadémiai koncerteket emelte ki, amelyeknek egyik részét ő, a másikat pedig a fiatalabb karmesterek, Cser Ádám, Erdélyi Dániel, Hontvári Gábor, Dubóczky Gergely dirigálják.

Borítókép: Devich Márton, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek (MRME) ügyvezető igazgatója (b5) beszél az MRME következő évadát bemutató sajtótájékoztatón a Zeneakadémián 2024. március 26-án. Mellette Kovács János, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának állandó karmestere (b), Riccardo Frizza, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek vezető karmestere (b3), Dinyés Soma, a Magyar Rádió Gyermekkórusának vezető karnagya (b4), Kutnyánszky Csaba, a Zeneakadémia rektori feladatok ellátásával megbízott rektorhelyettese (j3), Pad Zoltán, a Magyar Rádió Énekkarának karigazgatója (j2) és Vásáry Tamás, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának elnök-karmestere

Tovább olvasom

Művház

Már várják a nevezéseket a 23. Lakiteleki Filmszemlére

Korkép, portré, krónika, valamint hungarikumok és helyi értékek témakörben szeptember végéig lehet jelentkezni a mustrára.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

A Sára Sándor operatőr, filmrendező emlékére meghirdetett filmszemlét a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány, a Hungarikum Bizottság, a Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft., a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár Nonprofit Közhasznú Kft., valamint a Dunaversitas Egyesület november 13. és 15. között rendezi meg – mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Lakitelek Népfőiskola alapítója az MTI-nek.

A versenyre falvak, városok, iskolák televíziói, filmkészítő közösségek és magánszemélyek jelentkezését várják az ország határain túlról is. Nevezni lehet minden olyan, 2015 után egyénileg vagy csoportosan készített magyar nyelvű alkotással, amely a korábbi lakiteleki filmszemléken még nem szerepelt.

Minden filmről egy legfeljebb 500 karakter hosszú szöveges leírást is kérnek, amely az alkalomra készülő katalógusba is bekerül.

Ezúttal is meghirdetik a Most mutasd meg! pályázati kategóriát, amelyikre 18 év alatti fiatalok nevezhetnek a témakörben mobiltelefonnal készített, legfeljebb 3 perc hosszúságú rövidfilmjeikkel.

A benevezett alkotások közül előzsűri választja ki a szemlére bejutó filmeket. A döntésről a pályázókat október végéig elektronikus úton értesítik. A zsűri elnöke Buglya Sándor Balázs Béla-díjas filmrendező, producer, a társelnök pedig Sára Balázs Balázs Béla-díjas operatőr, filmrendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem docense lesz. A legjobb alkotások díjazásban részesülnek.

Tovább olvasom

Művház

László Evelin Legényese nyerte A Dal 2024-et

László Evelin, a nép-, a rock- és a szimfonikus zene fúziójában előadott Legényes című dalával nyerte meg a közmédia idei könnyűzenei versenyét, Az Év Dala 2024 címet, és ezzel lehetőséget arra, hogy elkészítse lemezét a világ egyik legnevesebb stúdiójában – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.

Közzétéve:

MTI/Bruzák Noémi

Véget ért az ország egyetlen dalválasztója, a döntő tíz dala szimfonikus változatban versengett Az Év Dala 2024 címért és a lemezkészítési lehetőségért a világhírű, berlini Hansa Studios-ban. A magyar zenék versenyében a Szandi, Németh Alajos Lojzi, Ferenczi György és Egri Péter alkotta zsűri pontszámai alapján a legjobb négy közé jutott: a Kiáltás a Roy Galeritől, a Nem lehetek más a Negáltól, a Legényes László Evelintől, valamint a Félszavak a Phoenix RT-től.

A döntés a közönség kezében volt, a nézők a legtöbb szavazattal a népzenei motívumokat felvillantó Legényest választották az év dalának. László Evelin intim üzenetet megfogalmazó dalát, annak zenéjét és szövegét a férje ihlette.

“Szerzeményem lényege önmagunk elfogadása. Gyermekkoromban sok nehéz időszakot éltem át és büszke vagyok arra, hogy fel tudtam állni ezekből. Remélem, akik hallgatják, erőt merítenek dalomból, és felismerik a bennük rejlő csodát” – fogalmazott a győztes.

A fináléba extra produkcióval tért vissza a tavalyi nyertes Titán. A szászrégeni zenekar előadásában dalválogatás hangzott el az együttes A szavakon túl című új albumáról, közte az előző évad győztes dalával, az Éjféli járattal.

Hazánk egyik legnagyobb televíziós zenei eseményén a legújabb magyar dalok mérettettek meg a heteken át tartó élő show-ban. Több száz pályaműből idén először kapott lehetőséget 60 dal a zsűri előtti bemutatkozásra az előválogatóban. Innen 40 produkció folytathatta a versenyt a fődíjért. A válogatóból továbbjutott 20 versenyzőre izgalmas kihívás várt: az elődöntőben az eredetitől eltérő műfajban, a magyar könnyűzene kiválóságainak segítségével átdolgozva mutatták be dalukat.

A döntőbe került produkciók a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséretében hangoztak el Balassa Krisztián karmester vezénylésével.

Borítókép: A győztes László Evelin A Dal 2024 televíziós show-műsor döntőjében a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) óbudai stúdiójában 2024. március 23-án

Tovább olvasom