Kövess minket!

Művház

Fizetnie kell a Fox stúdiónak, amiért Leonardo DiCaprio és stábja lelakta a szigetet

A thaiföldi legfelsőbb bíróság helyt adott egy korábbi ítéletnek, és a Maja-öböl helyreállítására kötelezte A part című film készítőit. A 2000-ben megjelent mozit a thaiföldi Phi Phi Leh szigeten forgatták, és a hatóságok szerint a stáb, illetve a film miatt odaérkező turisták nagymértékben károsították a sziget élővilágát. A bíróság körülbelül egymilliárd forintnyi kártérítést és a terület helyreállítását követeli a stúdiótól.

Flickr

A thaiföldi legfelsőbb bíróság kedden elrendelte A part című 2000-es kalandfilmből világhírűvé vált Maja-öböl (Maya Bay) helyreállítását. A legfelsőbb bíróság ezzel egy több mint húsz éve tartó jogi huzavona végére tett pontot

– számol be róla a Világgazdaság.

Leonardo DiCaprio A part című film plakátján

A forgatási helyszínek egy részének otthont adó Krabi tartomány hatóságai 100 millió bahtot (körülbelül egymilliárd forint) követeltek a természetvédelmi övezetben végrehajtott változtatásokért. 

1999-ben benyújtott keresetükben azzal vádolták a thaiföldi kormányzati ügynökségeket és a 20th Century Fox filmstúdiót, hogy tönkretették a terület növényvilágát. A film kedvéért több kókuszpálmát ültettek, hogy trópusiasabb hangulatot teremtsenek.

A 20th Century Fox leszögezte, hogy a forgatás végeztével visszaállították a strand eredeti állapotát, sőt több tonna szemetet is eltakarítottak.

A thaiföldi legfelsőbb bíróság végül helyt adott az ügyet tárgyaló polgári bíróság ítéletének, amely az erdővédelmi hatóságokat bízta meg az Andamán-tengeren fekvő Phi Phi Leh szigetén található álomstrand rehabilitálásával. A szervezet harminc napot kapott, hogy bemutassa a helyreállítási terveket.

A Maya-beach

A part című filmet Danny Boyle vitte mozivászonra Alex Garland regénye alapján, Leonardo DiCaprio főszereplésével. A film bemutatója után tömegek keresték fel a keskeny, 250 méter hosszú partszakaszt. 

Volt, hogy naponta hatezer turista fordult meg a száz méter magas sziklák övezte területen.

A forgalom következtében a festői szépségű vidék korallzátonya és tengeri élővilága súlyosan megrongálódott, ezért 2018 júniusában lezárták a strandot. Az öböl az év eleje óta újra látogatható, de szigorú szabályokkal óvják a tömegturizmus ártalmas hatásaitól.

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.

Borítókép: Leonardo DiCaprio

Művház

Aki legyőzte az időt – bemutatták a Keleti Ágnesről készült filmet

A világ legidősebb élő olimpiai bajnokáról, a nemzet sportolójáról szóló alkotás sajtóvetítése a budapesti Puskin moziban volt csütörtökön.

Közzétéve:

Az eseményen megjelent Oláh Kata, a film rendezője, valamint operatőre, Csukás Sándor is.

“A film készítésekor nemcsak egy sportsikerekben gazdag életutat akartam bemutatni, egy olyan életet, amelyben benne van Magyarország száz éve is, hanem azt a Keleti Ágnest, akit én megismertem. Az a sok bölcsesség, amit tőle hallottam, remélem, másokat is megérint. A dokumentumfilmről az a vélemény él, hogy csak unalmas lehet. Szeretném bemutatni, hogy ebben is vannak érzelmek”

– mondta a vetítés előtt Oláh Kata rendező-producer.

A több mint egy éven keresztül forgatott film középpontjában az 1921. január 9-én született, ötszörös olimpiai bajnok tornász hétköznapjai és visszaemlékezései állnak. Rendkívüli életét a vele készült archív interjúk, naplójának részletei idézik fel. Keleti Ágnes életének tanúi is megszólalnak, többek között volt tornász társa, Zoller Mária, valamint egykori izraeli tanítványai. Megszólal Keleti Éva fotóművész is, aki elmeséli, hogy a két család baráti kapcsolatban állt egymással, és ő kislányként csodálta, ahogy a nála idősebb Keleti Ágnes szaltózott. Először kezdő fotósként készített róla fényképet, amikor Keleti Ágnes már sikeres tornász volt.

“Filmünk a koronavírus időszakában készült, így a háttérben nemcsak az elmúlt száz év történelme, hanem a napjainkat megnehezítő világjárvány is meghúzódik, rámutatva, hogy az egyedi élettörténetek adják ki a teljes egészet. Az 56-os forradalom idején készülni az olimpiára vagy a karanténnal terhelt koronavírus időszakában ünnepelni a 100. születésnapot egyszerre egyedi és mindannyiunk életét befolyásoló esemény”

– olvasható a film ismertetőjében.

Az “Aki legyőzte az időt – Keleti Ágnes” film ősbemutatója a Miskolci Cinefest Fesztiválon volt idén szeptemberben, ahol az alkotás a nemzetközi kritikusok (Fipresci) legjobb magyar film díját nyerte el.
A film december 8-án kerül a mozikba, illetve premier előtt a 11. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál zárófilmjeként láthatja a közönség.

Tovább olvasom

Művház

A Dal 2023 – Január 13-ig lehet jelentkezni a közmédia dalválasztó műsorába

A Duna tizenkettedik évadához érkezett élő showjában a zsűri jövőre is a nézőkkel együtt keresi az ország legjobb dalát. A közönségkedvenc produkció elnyeri Az Év Dala 2023 címet.

Közzétéve:

Borítókép: Oláh Ibolya a Nem adom el című dalt énekli A Dal 2022 televíziós show-műsor döntőjében, fotó: MTI/Bruzák Noémi

A Dal 2023 válogatójába 40 új magyar dal kerül és kap lehetőséget arra, hogy főműsoridőben bemutatkozzon az országnak. A négy válogatóban tíz-tíz produkció mutatkozik be élőben, mindegyik adásból öt dal jut tovább: négy a zsűri, egy pedig a közönségszavazatok alapján. A két elődöntőben akusztikus verzióban szólalnak meg a dalok, közülük négy-négy jut a döntőbe. A fináléba kerülő nyolc produkció a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának kíséretében hangzik el tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-t csütörtökön.

A nagy érdeklődés és a jelentkezők száma évről évre azt mutatja, hogy A Dal fontos katalizátora a magyar könnyűzenei életnek. A produkció műfajában egyedülálló: nem az előadók, hanem a dalok versenye, a daloké a főszerep

– olvasható a közleményben.

A győztes dal előadója Az Év Dala 2023 cím és a Petőfi Zenei Díj Év dala 2023 elismerés mellett tízmillió forintot kap zenei produkciója fejlesztésére. A döntőbe jutó másik hét dal előadója szintén részesül zenei pályájára fordítható nyereményben.

A közlemény kiemeli:

az új magyar könnyűzenei művek megszületését és a teljes hazai zenei paletta színesítését szolgáló dalválasztó komoly lehetőségeket nyújt az előadóknak.

Pályázni legfeljebb háromperces magyar nyelvű dallal lehet, amely még nem vagy legkorábban 2022. augusztus 20. után került kereskedelmi forgalomba, médiafelületre (televízió, rádió, internet), vagy még nem hangzott el nyilvános előadáson.

A dalverseny ezúttal is nyitott mindenki számára, és támogatja a műfaji sokszínűséget. A jelentkezés és a pályázati feltételek megtalálhatók az adal.hu oldalon, amelyen keresztül 2023. január 13-án 22 óráig lehet jelentkezni az online jelentkezési lap kitöltésével és a szükséges mellékletek feltöltésével.

Tovább olvasom

Művház

Ternovszky Béla munkássága előtt tiszteleg az Uránia Nemzeti Filmszínház decemberben

Ternovszky Béla animációiból tartanak vetítést az Uránia Nemzeti Filmszínházban december 10-én és 11-én.

Közzétéve:

MTI/Cseke Csilla

A program részeként mutatják be december 11-én Varga Zoltán Macska-egér játékok című Ternovszky-portrékötetét. A könyvbemutatón az érdeklődők Ternovszky Bélával is találkozhatnak.

Az idén Kossuth-díjjal kitüntetett alkotó fél évszázados munkássága a magyar animációs film különösen népszerű fejezete, a rendező rajzfilmjei a humor jegyében formálódtak. A Ternovszky-animációkban az állandó alkotótárs, Nepp József forgatókönyvei kelnek életre. A derűről olyan legendás figurák gondoskodnak többek között mint Gusztáv, az örökké csetlő-botló kispolgár, valamint Ternovszky Béla fő műve, a Macskafogó szereplői

– olvasható az Uránia közleményében.

Az összegzésben felidézik, hogy az eredetileg képzőművészi ambíciókat dédelgető Ternovszky Béla a hatvanas évek legelején csatlakozott a Pannónia Filmstúdió animációs gárdájához, ahol oszlopos tagjává vált annak a csapatnak, amely megalapozta a magyar animáció aranykorát. Ezt az időszakot a nemzetközi sikereket arató rövidfilmek, az országos népszerűségnek örvendő sorozatok és a milliókat mozikba vonzó egész estés animációk fémjelzik, és Ternovszky Béla valamennyiből kivette a részét.

Mint hozzáteszik, a humort középpontba állító karikaturisztikus animáció elkötelezettjeként a rendező rövidfilmjei is komikus alkotások, legyen szó a sport világát a fekete humor szűrőjén át láttató Modern edzésmódszerekről, az ember és a kutya viszonyához szelídebb iróniával közelítő Tartsunk kutyát! című rajzfilmről vagy a morbid humort felértékelő Mindennek van határa című, erősen önreflexív alkotásról.

A Mézga Aladár különös kalandjai és a Vakáción a Mézga család epizódjai a címszereplők hol fantasztikumba ágyazott, hol akció- és kalandfilmekbe illő komikus hányattatásainak füzérét kínálják, míg a Kérem a következőt! az állatok társadalmának szatirikus ábrázolásával az embervilágnak mutat görbe tükröt. Akárcsak a Gusztáv, a hatvanas évek legendás mozisorozatának a televízió számára készült hetvenes évek végi folytatása, melynek egyik főrendezőjeként Ternovszky a címszereplőben legkedvesebb figuráját formálhatta meg. A német-magyar együttműködésben létrejött, a rajzfilmfiguraként megjelenő manót hús-vér színésszel együtt felléptető Pumukli animációs kivitelezése is Ternovszky irányítása alatt készült.

Az 1986-ban bemutatott, Macskafogó című egész estés alkotásban a macska-egér párbaj ad keretet a népszerű moziműfajok parodizálásának és a jellegzetesen kelet-közép-európai groteszk-szatirikus humor érvényesülésének. A Macskafogót két egész estés rajzfilm követte még Ternovszky pályáján, immár a rendszerváltás után az Egérút régivágású mesefilmje és a Macskafogó 2 – A Sátán macskája, az ezredforduló óta készült legnézettebb egész estés magyar animáció – emlékeztetnek a közleményben.

A program egyik kiemelt eseménye lesz december 11-én a rendező munkásságát feldolgozó, az MMA Kiadó által most megjelentetett portrékötet bemutatása.

A rendezvény a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával valósul meg.

Borítókép: Az idén Kossuth-díjjal kitüntetett Ternovszky Béla Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja pomázi otthonában 2022. április 14-én

Tovább olvasom