Kövess minket!

Művház

Elhunyt Szőcs Géza

A Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, újságíró 68 éves volt.

“Mély fájdalommal és megrendüléssel tudatjuk, hogy a Magyar PEN Club elnöke, Szőcs Géza költő ma este elhunyt. Emléke legyen áldott!” – közölte közösségi oldalán csütörtökön a Magyar PEN Club, amelynek 2011 óta az elnöke volt.

Szőcs Géza 1953. augusztus 21-én született Marosvásárhelyen. 1979-ben bölcsészdiplomát szerzett a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen.

Költő és szerkesztő

Első verseskötete 1975-ben jelent meg Te mentél át a vizen? címmel, amely egy csapásra nemzedéke, valamint a romániai magyar költészet élvonalába emelte és meghozta számára az írószövetség díját. Ezt követték a Kilátótorony és környéke (1977) és a Párbaj, avagy a huszonharmadik hóhullás (1979) című kötetei, amelyek már az egyetemes magyar irodalom körében is ismertté tették nevét. Verseiben egyre nyíltabban fogalmazta meg az akkori romániai politikai gyakorlat által felszámolásra ítélt kisebbségi magyarság sorskérdéseit.

Szerkesztőként is az erdélyi magyarság szellemi ellenállásának igyekezett teret adni. A kolozsvári egyetem Echinox című lapját szerkesztőtársával közösen nagy jelentőségű szellemi műhellyé formálta, majd 1977-től 1981-ig az Igazság című lap irodalmi munkatársa volt.

Szőcs Géza, forrás: Wikipedia / Takkk / CC BY-SA 4.0

A hivatalos kiadványok egyre erőteljesebb cenzúrázása miatt kísérletet tett a “második nyilvánosság” megteremtésére: 1981-ben az Ellenpontok című szamizdat egyik létrehozója és vezető munkatársa volt. Közben elnyert két külföldi ösztöndíjat: az egyik Bécsben a Herder-alapítványé, a másik a nyugat-berlini egyetemé volt.

Börtön és emigráció

A romániai magyarság tűrhetetlen helyzetéről két beadványt készített a román kommunista párt Központi Bizottságához, majd 1985-ben másokkal együtt az ENSZ-hez fordult egy kisebbségi világszervezet létrehozásának javaslatával. Nem maradt el a diktatórikus hatalom válasza: letartóztatták, a kihallgatásokon súlyosan bántalmazták, menekülnie kellett, állástalan lett. Mindez magyar és nemzetközi tiltakozást váltott ki.

Romániában folytatott tevékenysége miatt 1982-ben letartóztatták. Szabadulása után is állandóan zaklatták a Securitate emberei és végül elüldözték az országból: Svájc 1986-ban a román hatóságok tudomására hozta, hogy amennyiben Szőcs Gézát kiengedik, biztosítja számára a menedékjogot. 1986 augusztusában Svájcban telepedett le. Az emigrációban tovább folytatta Ceausescu-ellenes küzdelmét.

A politikus

1989 júniusában a Szabad Európa Rádió budapesti irodájának megszervezését bízták rá. 1990 márciusában, lemondva az emigrációban kiküzdött egzisztenciájáról, visszatért Romániába, Kolozsvárra és bekapcsolódott a magyarság politikai életébe. Áprilisban a Romániai Magyar Demokrata Szövetség első kongresszusán megválasztották főtitkárnak. Vezetésével az RMDSZ a második helyet szerezte meg a parlamenti választásokon, de Szőcs Géza többször hangsúlyozta: az RMDSZ nem párt, hanem a nemzetiségi érdekek képviseletét vállaló szervezet, amely az egész román állami berendezkedés demokratikus átalakításához kíván hozzájárulni, hiszen a romániai magyarság legfőbb érdeke az, hogy demokratikus jogállamban éljen.

Szőcs Géza 1990 májusától 1992 októberéig a Román Parlament Szenátusának tagja, frakcióvezető volt. Az RMDSZ második, marosvásárhelyi kongresszusán, 1991. május 26-án a szervezet politikai alelnökévé választották. Az RMDSZ 1993. januári brassói kongresszusán megvált e funkciójától és bejelentette: a belső harcokat megelégelve nem vállal tisztséget a szervezetben, majd 1999-ben kilépett.

A kultúraszervező

1992-ben megalapította az Erdélyi Híradó nevű kiadót, amely egyebek mellett megjelentette az Orient Expressz című politikai magazint és egy új magyar nyelvű erdélyi napilap próbaszámait. 1993 és 2010 között kiadója és főszerkesztője volt A Dunánál című folyóiratnak, szerkesztőbizottsági tagja volt a Magyar Szemlének, 1996 és 2000 között a Hungária Televízió Közalapítvány ellenőrző testületének, 2008 és 2010 között a kuratórium elnökségének, valamint 1996 és 1998 között a Magyar Polgári Együttműködés Egyesülete elnökségének. 2010 júniusától 2012 júniusáig a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára volt, utána általános kulturális ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott lett, 2014 óta miniszterelnöki megbízott (főtanácsadó) volt kulturális kérdésekben.

2015-ben és 2016-ban a milánói világkiállításért felelős kormánybiztosként is tevékenykedett és igazgatósági elnöke volt a találmányokat értékesítő Kárpátok-Alpok Zrt.-nek.

Szőcs Gézát 2013-ban Babérkoszorú-díjjal tüntették ki. 2015-ben Kossuth-díjat kapott az egyetemes magyar irodalmat erdélyi gyökereiből táplálkozó, egyedi stílusú művészetével gazdagító költői-írói alkotómunkája elismeréseként. 2020-ban a gróf Széchenyi Család Alapítvány a magyar dráma napja alkalmából a Széchenyi-örökség Okmánya elismerésben részesítette.

Művház

Öt bérletet kínál a Magyar Rádió Művészeti Együttesei az új évadra

Öt bérletet, közte újdonságként a Bartók Rádió-bérletet kínálja a Magyar Rádió Művészeti Együttesei (MRME) a 2024/2025-ös koncertévadra.

Közzétéve:

MTI/Balogh Zoltán

A keddtől megvásárolható Vásáry-, Lehel-, Dohnányi- és Sapszon-bérlet mellett újdonság lesz a Bartók Rádió-bérlet

– mondta el Devich Márton, az MRME ügyvezető igazgatója és a Bartók Rádió csatornaigazgatója az évadot bemutató sajtótájékoztatón a Zeneakadémián.

Közölte azt is:

új korszakba lép az MRME, hiszen az új évadot a tervek szerint már a VI. kerületi Jókai utcai próbateremben kezdik, amelynek munkálatai ütemterv szerint haladnak. A zenei bázist Dohnányi Ernőről fogják elnevezni.

Kitért arra is, hogy az Újévi Nyitány karmestere 2025-ben Héja Domonkos lesz.

Devich Márton köszönetét fejezte ki az Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnak, hogy a próbaterem építkezését koordinálja, finanszírozza, valamint az MRME működéséhez, a művészi munkához is biztos anyagi hátteret nyújt. Kifejtette: a Jókai utcai próbateremben korszerű, minden szempontból kielégítő új hangversenystúdió épül, amely koncertek befogadására is alkalmas lesz. Az énekkarnak is lesz önálló próbaterme, amelyet kamarakoncertek előadására és felvételére is tudnak használni.

Szólt arról is, hogy a jövő évadban is évfordulót ünnepel az együttes, mivel a Dinyés Soma vezette gyermekkórust 70 éve alapította Csányi László és Botka Valéria.

Az MRME életében a kortárs zene kiemelkedő helyet foglal el – hangsúlyozta az igazgató, hozzátéve: ezért a Bartók Rádió-bérletet szimbolikusan is egy nagy kortárszenei koncerttel indítják a Pesti Vigadóban, amelyen három ősbemutató is elhangzik, Kecskés D. Balázs, Bánkövi Gyula és Kutrik Bence egy-egy műve.

Az ifjúsági koncertek közül felhívta a figyelmet Vivaldi A négy évszak című művére a Magyar Zene Házában, a Hajnaltól estig a Városligetben műsorra, valamint Beischer-Matyó Tamás idén nagy sikerrel bemutatott művének újbóli előadásaira a Müpában. A Müpa felkérésére vállalt fellépések között említette még a Budapesti Wagner-napokat és a Fischer Ádám tiszteletére rendezendő születésnapi koncertet.

Kutnyánszky Csaba rektorhelyettes az MRME és a Zeneakadémia közötti együttműködésről elmondta: az értékét az adja, hogy két nagy presztízsű intézmény között jön létre. Az együttműködés ékkövének nevezte az Újévi nyitányt, amelyen hagyományosan fellépnek a Zeneakadémia legtehetségesebb hallgatói is. A koncertet a Duna és a Bartók Rádió élőben közvetíti.

Riccardo Frizza vezető karmester az évadban egyebek mellett Verdi Requiemjét dirigálja. Elmondta, hogy Verdihez ezer szállal kötődik. Felhívta a figyelmet két hangversenyre, az egyiken Brahms, a másikon Gershwin-, Barber- és Dohnányi-műveket adnak elő. Olyan világsztárok érkeznek a zenekarhoz, mint Simon Trpceski és Jeneba Kanneh-Mason zongoraművész vagy Pretty Yende szoprán. Kitért arra is, hogy egy angliai és egy olaszországi turnén is részt vesznek az évadban.

Kovács János karmester három koncertet emelt ki: a zene világnapján Elgar és Holst műveit dirigálja a Müpában, Truls Mork csellóművész lesz a szólista, novemberben Vivaldit és Bachot adnak elő a Zeneakadémián Matthias Höfs trombitaművésszel, áprilisban pedig francia szerzők műveit a Müpában, azon a koncerten Emmanuel Pahud fuvolaművész lesz a sztárvendég.

Dinyés Soma a gyermekkórus programjai közt említette, hogy meghívást kaptak egy kínai nemzetközi kórusfesztiválra, ahol a Kodály-kultúrát és a magyar zenét népszerűsítik. Nagyszabású születésnapi koncertet adnak a La Maitrise de Radio France közreműködésével márciusban a Zeneakadémián, idén júliusban Kolonits Klára, jövőre pedig Cser Krisztián lép fel a kórussal.

Pad Zoltán vezető karnagy a vendégművészek között említette Peter Dijkstra holland karnagyot, aki októberi estjüket dirigálja. Az évad egyik különlegessége az a kóruskoncert a Mátyás-templomban, amely Bruckner a capella műveit állítja párhuzamba Palestrina kompozícióival, a Szilágyi Dezső téri templomban pedig Szabó Barna a Keresztút szélén című passiója szólal meg.

Vásáry Tamás elnök-karmester azokat a zeneakadémiai koncerteket emelte ki, amelyeknek egyik részét ő, a másikat pedig a fiatalabb karmesterek, Cser Ádám, Erdélyi Dániel, Hontvári Gábor, Dubóczky Gergely dirigálják.

Borítókép: Devich Márton, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek (MRME) ügyvezető igazgatója (b5) beszél az MRME következő évadát bemutató sajtótájékoztatón a Zeneakadémián 2024. március 26-án. Mellette Kovács János, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának állandó karmestere (b), Riccardo Frizza, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek vezető karmestere (b3), Dinyés Soma, a Magyar Rádió Gyermekkórusának vezető karnagya (b4), Kutnyánszky Csaba, a Zeneakadémia rektori feladatok ellátásával megbízott rektorhelyettese (j3), Pad Zoltán, a Magyar Rádió Énekkarának karigazgatója (j2) és Vásáry Tamás, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának elnök-karmestere

Tovább olvasom

Művház

Már várják a nevezéseket a 23. Lakiteleki Filmszemlére

Korkép, portré, krónika, valamint hungarikumok és helyi értékek témakörben szeptember végéig lehet jelentkezni a mustrára.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

A Sára Sándor operatőr, filmrendező emlékére meghirdetett filmszemlét a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány, a Hungarikum Bizottság, a Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft., a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár Nonprofit Közhasznú Kft., valamint a Dunaversitas Egyesület november 13. és 15. között rendezi meg – mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Lakitelek Népfőiskola alapítója az MTI-nek.

A versenyre falvak, városok, iskolák televíziói, filmkészítő közösségek és magánszemélyek jelentkezését várják az ország határain túlról is. Nevezni lehet minden olyan, 2015 után egyénileg vagy csoportosan készített magyar nyelvű alkotással, amely a korábbi lakiteleki filmszemléken még nem szerepelt.

Minden filmről egy legfeljebb 500 karakter hosszú szöveges leírást is kérnek, amely az alkalomra készülő katalógusba is bekerül.

Ezúttal is meghirdetik a Most mutasd meg! pályázati kategóriát, amelyikre 18 év alatti fiatalok nevezhetnek a témakörben mobiltelefonnal készített, legfeljebb 3 perc hosszúságú rövidfilmjeikkel.

A benevezett alkotások közül előzsűri választja ki a szemlére bejutó filmeket. A döntésről a pályázókat október végéig elektronikus úton értesítik. A zsűri elnöke Buglya Sándor Balázs Béla-díjas filmrendező, producer, a társelnök pedig Sára Balázs Balázs Béla-díjas operatőr, filmrendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem docense lesz. A legjobb alkotások díjazásban részesülnek.

Tovább olvasom

Művház

László Evelin Legényese nyerte A Dal 2024-et

László Evelin, a nép-, a rock- és a szimfonikus zene fúziójában előadott Legényes című dalával nyerte meg a közmédia idei könnyűzenei versenyét, Az Év Dala 2024 címet, és ezzel lehetőséget arra, hogy elkészítse lemezét a világ egyik legnevesebb stúdiójában – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.

Közzétéve:

MTI/Bruzák Noémi

Véget ért az ország egyetlen dalválasztója, a döntő tíz dala szimfonikus változatban versengett Az Év Dala 2024 címért és a lemezkészítési lehetőségért a világhírű, berlini Hansa Studios-ban. A magyar zenék versenyében a Szandi, Németh Alajos Lojzi, Ferenczi György és Egri Péter alkotta zsűri pontszámai alapján a legjobb négy közé jutott: a Kiáltás a Roy Galeritől, a Nem lehetek más a Negáltól, a Legényes László Evelintől, valamint a Félszavak a Phoenix RT-től.

A döntés a közönség kezében volt, a nézők a legtöbb szavazattal a népzenei motívumokat felvillantó Legényest választották az év dalának. László Evelin intim üzenetet megfogalmazó dalát, annak zenéjét és szövegét a férje ihlette.

“Szerzeményem lényege önmagunk elfogadása. Gyermekkoromban sok nehéz időszakot éltem át és büszke vagyok arra, hogy fel tudtam állni ezekből. Remélem, akik hallgatják, erőt merítenek dalomból, és felismerik a bennük rejlő csodát” – fogalmazott a győztes.

A fináléba extra produkcióval tért vissza a tavalyi nyertes Titán. A szászrégeni zenekar előadásában dalválogatás hangzott el az együttes A szavakon túl című új albumáról, közte az előző évad győztes dalával, az Éjféli járattal.

Hazánk egyik legnagyobb televíziós zenei eseményén a legújabb magyar dalok mérettettek meg a heteken át tartó élő show-ban. Több száz pályaműből idén először kapott lehetőséget 60 dal a zsűri előtti bemutatkozásra az előválogatóban. Innen 40 produkció folytathatta a versenyt a fődíjért. A válogatóból továbbjutott 20 versenyzőre izgalmas kihívás várt: az elődöntőben az eredetitől eltérő műfajban, a magyar könnyűzene kiválóságainak segítségével átdolgozva mutatták be dalukat.

A döntőbe került produkciók a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséretében hangoztak el Balassa Krisztián karmester vezénylésével.

Borítókép: A győztes László Evelin A Dal 2024 televíziós show-műsor döntőjében a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) óbudai stúdiójában 2024. március 23-án

Tovább olvasom