Kövess minket!

Művház

Dunaújváros ad otthont idén Magyarország legnagyobb rockzenei flashmobjának, a CityRocks-nak

Idén Dunaújvárosban rendezik meg Magyarország legnagyobb rockzenei flashmobját, a CityRocks Produkciót, amelyen ezúttal is több százan fognak élőben együtt zenélni – írja az MTI.

A szervezők hétfői tájékoztatása szerint “Magyarország legnagyobb rockzenekara” július 25-én lép fel a Szalki-szigeten: a koncertre az ország minden tájáról, a határon túlról és külföldről is érkeznek majd zenészek, akik egyszerre fogják eljátszani és elénekelni az előre kiválasztott dalokat. A nagyszabású eseményt a Music Television magyar szerkesztősége is támogatja, így a programot MTV CityRocks 2020 – Dunaújváros néven rendezik meg.

Gajda Ferenc főszervező az eddigi két rendezvényről elmondta: mind országosan, mind pedig nemzetközi szinten óriási sikert arattak, hiszen a helyszíneken 5-10 ezer néző előtt játszott a több száz zenészből álló zenekar, a koncertekről készül kisfilmeket pedig 50 milliónál is többen látták világszerte.

A szervezők szerint az óriászenekar létszáma folyamatosan emelkedik: amíg Szegeden négyszázan, addig Kecskeméten már ötszázan zenéltek együtt. Az eddigi koncerteken a legfiatalabb résztvevő hat, a legidősebb 71 éves volt, és jelen voltak a profi zenészek mellett kisiskolások, tinédzserek, többgyerekes anyukák, apukák, illetve otthon saját örömükre zenélő amatőrök is.

A közlemény idézi Pintér Tamás polgármestert, aki emlékeztet arra, hogy Dunaújváros a könnyűzene, a rockzene egyik fellegvára, számtalan országosan ismert zenekar és zenész otthona. Bejelentette, hogy a kecskeméti polgármesterhez hasonlóan ő is jelentkezni fog a nagyzenekarba.

A rendezvényen hangszeresként vagy énekesként bárki részt vehet, az ezzel kapcsolatos információk a www.cityrocks.hu weboldalon találhatók meg.

Művház

Meghalt az egykori gyereksztár

Meghalt egy egykori gyereksztár, Lee Aaker, akit közel 50 filmben és sorozatban láthattunk.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

77 évesen meghalt Lee Aaker, aki gyerekként Rin Tin Tin társa volt a vásznon és a képernyőn. A halála hírét egy másik egykori gyerekszínész, Paul Petersen közölte a Facebookon, ő próbál rendes temetést is intézni Aakernek, miután az nélkülözve, rokonok nélkül halt meg.

Aaker összesen 49 filmben és sorozatban szerepelt 1948 és 1963 között, már öt-hat évesen játszott a Sandy Dreams című szériában.

Az ötvenes években olyan filmekben tűnt fel, mint A földkerekség legnagyobb show-ja, a Délidő vagy a Csapdahelyzet, a legismertebb szerepét azonban egy sorozatban, a Rin Tin Tin kalandjai-ban alakította: Rustyként 160-nál is több epizódban kalandozott a híres németjuhásszal, a karaktert az 1958-as Rin Tin Tin-filmben, a The Challenge of Rin Tin Tin-ben is eljátszotta – írja az Origo.

Tovább olvasom

Művház

Újabb gyermekkönyvvel jelentkezik J. K. Rowling

Október 12-én több mint 20 országban egyszerre jelenik meg legújabb regénye, a The Christmas Pig.

Közzétéve:

MTI/EPA/Neil Hall

A történet a Harry Potter sorozat óta az első, amelyet kifejezetten a gyermekközönségnek írt az írónő, Magyarországon az Animus Könyvek gondozásában jelenik meg – olvasható a kiadó közleményében.

Mint kiemelik, a The Christmas Pig J. K. Rowling első gyermekregénye a Harry Potter óta, bár tavaly Az Ickabog című meséjét világszerte elérhetővé tették a gyermekek számára, az a történet még a legendás regénysorozat előtt született.

A The Christmas Pig egy szívmelengető, mágikus és izgalmas történet barátságról és a szeretet erejéről.

A történet főszereplője egy kisfiú és az ő kedvenc játék malaca, aki mindig vele volt, jóban, rosszban. Ám egyszer csak valami szörnyűség történik, a kis barát eltűnik, épp karácsony éjjelén. Jack legújabb játéka merész tervet eszel ki, így együtt indulnak egy varázslatos útra, hogy megmentsék a fiú legjobb barátját – olvasható a könyv ismertetőjében.

Mint írják, az önálló történet nem kapcsolódik J. K. Rowling korábbi munkáihoz, 8 éves kortól ajánlott, és tökéletes olvasmányélmény lehet az egész családnak. Tóth Tamás Boldizsár, a Harry Potter-könyvek fordítója dolgozik a regény magyar változatán.

A könyv keménytáblás formátumban jelenik meg, Jim Field fekete-fehér rajzaival. A magyar kiadásról szóló információk folyamatosan frissülnek az Animus Könyvek Facebook-oldalán – áll a közleményben.

Mint írják, a Harry Potter-könyvek magyarországi rajongói idén sem maradnak újdonságok nélkül.

A 2019-ben, a magyar kiadás 20 éves évfordulójára megjelent, élfestett A bölcsek köve után most érkezik A Titkok kamrája és Az azkabani fogoly szintén élfestett díszkiadása.

A könyvek különlegessége, hogy elérhetőek mind a négy roxforti ház, így a Griffendél, a Mardekár, a Hollóhát és Hugrabug címerének színeiben is. A Harry Potter és a Titkok kamrája élfestett kiadása május 20-tól, míg a Harry Potter és az azkabani fogolyé október végétől érhető el.

Borítókép: J. K. Rowling angol író, forgatókönyvíró

Tovább olvasom

Művház

Gyászol a Vígszínház

Meghalt Pusztaházi Péter, a Vígszínház munkatársa. A szakember 25 éve dolgozott az intézményben, ő készítette az előadásokhoz szükséges speciális effekteket, különleges tárgyakat.

Közzétéve:

Meghalt Pusztaházi Péter, a Vígszínház munkatársa – írja az intézmény közlése alapján a Színház Online. A cikk szerint a 67 éves Pusztaházi Pétert a színházban mindenki “Bobojsza”-ként ismerte. 25 éve volt a Vígszínház munkatársa, az előadásokhoz ő készítette a speciális effekteket, különleges tárgyakat, szokatlan elektronikus eszközöket.

Nem ismert lehetetlent, nem mondott nemet, bármit megcsinált, bármit megoldott, állandó mosollyal és örök optimizmussal.

Hivatalosan nem volt soha tag, mégis annak számított, és a hosszú évek alatt mindenki úgy tekintett rá, hogy ő a vígszínházi nagy család része – írják.

A közleményben azt is megjegyzik, hogy Pusztaházi Péter halála pótolhatatlan veszteség, az általa készített tárgyak őrzik az emlékét – tette hozzá az Origo.

Tovább olvasom