Kövess minket!

Művház

Cannes – Ukrán filmesek az orosz filmek teljes bojkottját szorgalmazták

Ukrán filmesek valamennyi orosz filmre nemzetközi bojkottot kértek a 75. cannes-i fesztiválon, beleértve Kirill Szerebrennyikov alkotásait. A kormánykritikus orosz rendező legújabb filmje, a Csajkovszkij felesége című történelmi dráma a hivatalos programban versenyez az Arany Pálmáért.

Flickr

“Tényleg úgy gondoljuk, hogy mindent ki kéne tiltani, ami orosz” – mondta Andrew Fesiak ukrán filmproducer a fesztiválhoz kapcsolódó filmvásár amerikai pavilonjában az “orosz propagandáról” rendezett sajtótájékoztatón. “Az orosz filmesek nem állíthatják azt, hogy minden rendben, és ellenük nem hozható fel semmi, miközben ukrán kollégáik nem forgathatnak, vagy azért, mert menekülniük kell, hogy mentsék az életüket vagy azért, mert fegyvert kell fogniuk” – tette hozzá.

Az ukrán producer szerint Kirill Szerebrennyikov “egyáltalán nem ellenzéki, hiszen az egész karrierjét az orosz kormány finanszírozta”.

A vádakra válaszolva az orosz rendező az AFP hírügynökségnek elmondta: a Csajkovszkij felesége című filmjét “független orosz vállalkozások, magánalapítványok finanszírozták”.

“Mindig rákérdeznek Roman Abramovics szerepére, aki a filmet finanszírozó egyik alap részvényese. Abramovics nagyon sokat segíti a kortárs művészeti projekteket, a civil szervezeteket. Részt vett az Ukrajna és Oroszország közötti tárgyalásokon is” – mondta a rendező.

“Teljesen megértem, miért mondják (az ukránok), amit mondanak, hiszen szörnyű helyzetben vannak (…) de az orosz kultúra eltüntetése hatalmas tévedés lenne, és örülök, hogy a cannes-i fesztivál a jó megoldást választotta” – hangsúlyozta Kirill Szerebrennyikov.

A világ egyik legjelentősebb filmes mustrája idén nem fogad orosz delegációt, és nem szeretné, ha az orosz kormányhoz köthető bármilyen hivatalos személy vagy újságíró megjelenne a fesztiválon, amíg az Ukrajna elleni orosz invázió folytatódik. A kitiltás azonban nem vonatkozik a kormánykritikus orosz művészekre.

“Vannak olyan orosz művészek, újságírók, akik elhagyták Oroszországot. Kirill Szerebrennyikov olyan alkotó, aki maga is úgy gondolja, ha nem hagyta volna el Oroszországot, akkor cinkosa lenne ennek a háborúnak” – mondta hétfőn Thierry Frémaux, a fesztivál művészeti igazgatója a megnyitó előtti sajtótájékoztatóján.

A Vlagyimir Putyin orosz elnök rezsimjét nyíltan bíráló 52 éves rendező harmadik alkalommal kapott meghívást filmjével a fesztivál versenyprogramjába. Ő azonban korábban személyesen soha nem tudott megjelenni Cannes-ban, mert külföldre utazási tilalom volt ellene érvényben, miután két évvel ezelőtt egy sikkasztási – a támogatói szerint viszont koncepciós – ügyben feltételes szabadságvesztésre ítélték. Miután a büntetése véget ért, a háború kitörése után lelkiismereti okokra hivatkozva legálisan elhagyta Oroszországot, és Berlinben telepedett le.

Az orosz rendező szerint “nem szabad az embereket az állampolgárságuk miatt megtagadni”. “Készen állunk kitörölni Csehovot, Dosztojevszkijt, Tolsztojt és más orosz szellemeket? Ez nem lenne igazságos. Nem igazságos embereket az állampolgárságuk miatt megtagadni” – fogalmazott.

Kirill Szerebrennyikov korábban is bírálta az orosz kormányt a szabadságjogok szűkítése miatt, valamint az Oroszország által külföldön indított háborúkat is elítélte, és részt vett tüntetéseken is. A Csajkovszkij felesége című filmjének cannes-i bemutatóján az Ukrajna ellen indított háború befejezésre szólított fel, amikor a szerdai díszbemutató végén megköszönte a közönség tapsát.
A fesztiváligazgató álláspontja szerint “nem az ukrán hatóságok kérik a teljes bojkottot, hanem csak olyan emberek, akik nagyon radikálisak”.

“Meg tudom érteni ezt az álláspontot is, mert ezek az emberek bombák alatt élnek” – hangsúlyozta Thierry Frémaux.

Alexandre Rodnianski ukrán filmproducer, aki húsz évig Oroszországban élt, a Le Monde című napilapban a bojkott ellen foglalt állást. Szerinte “a legjelentősebb filmfesztiválok mindig meghívták az oroszországi dolgok aktuális helyzetéről tisztességes képet bemutató alkotásokat”.
“Azoknak az életében, akik a bucsai vérengzéseket elkövették, a kultúra szerepe minimális. Ők a propagandatévén nevelkedtek” – vélte a producer, aki szerint “egyedül a hiteles orosz kultúra segíthet megváltoztatni Oroszországot”.

Borítókép: Kirill Szerebrennyikov

Művház

Kezdődik a Győrkőcfesztivál

Tíz helyszínen ezer program várja a gyermekeket a pénteken este kezdődő 15. Győrkőcfesztiválon, ahol Győr-Moson-Soproni megyeszékhely belvárosa vasárnap estig ismét játszótérré alakul – közölte a szervező Vaskakas Bábszínház az MTI-vel.

Közzétéve:

Borítókép: Mutatványosok a 12. Gyõrkõcfesztiválon Gyõrben 2019. július 7-én.Fotó: MTI/Krizsán Csaba

A nyitóceremóniát a Dunakapu téren tartják, 17 órától óriásjátékok, mesekoncert és utcabál várja a legkisebbeket. Megtartják a hagyományos kulcsátadó ceremóniát is, amelyen a gyermekek megkapják a hétvégére a város kulcsát Dézsi Csaba András polgármestertől.

Szombattól a Radó-szigeti medence színpadnál koncertek és előadások várják a kicsiket. A ligetben festmények elevenednek meg, meg lehet tanulni a tésztagyúrást, ki lehet próbálni a régészetet, valamint az óriásszínezőt, ahol a győri épületeket lehet kiszínezni.

A Radó-szigeten kap helyet a babakert is, ahol a legkisebbek a Gézengúz Alapítvány programjában érzékenyítő és mozgásfejlesztő játékokon vehetnek részt, a Vidám Kölykök Egyesület programján pedig játszhatnak, mozoghatnak és zenélhetnek.

A Meseváros is a Radó-szigeten lesz, ahol egyebek mellett családi filmszínházzal, verklis karaokéval, bábkészítéssel, légfocival, tekergőtekével, lóversenypályával és felhővadászattal várják a gyermekeket.

A vers-játszó-téren könyvet lehet készíteni, kortárs költők műveit újragondolni és találkozni mások mellett Tóth Krisztina író-költővel, Szegedi Katalin író-könyvillusztrátorral, valamint Varró Dániel költő-műfordítóval.  

A Radó-szigeten a Vénusz-szobornál magyar népi gyermekjátékhangszereket lehet készíteni, magyar népmesei elemeken alapuló meséket lehet majd hallgatni, ki lehet próbálni az ágyúval való célzást vagy a kulcsvadászatot is, emellett lesz többféle bábelőadás is.

A Vársétánynál berendezett Győrkőc Pihenőben színes napernyők és pikniktakarók alatt lehet majd pihenni vagy logikai készségfejlesztő játékokkal játszani.

A Rába kettős hídnál stratégiai táblás játékokat lehet kipróbálni, az óriás fotófalnál pedig állatidomárrá, tűzzsonglőrré vagy éppen balerinává lehet változni. A várágyúknál logikai kirakó játszóház lesz.

A Bécsi kapu téren a Gubányi István által az elmúlt hetven-nyolcvan évben gyűjtött régi játékokból tekinthető majd meg egy kiállítás, a Tudor Táblajáték Műhely jóvoltából pedig logikai és taktikai játékokkal lehet játszani.

A Kazinczy utcában kézműves vásárt tartanak, a Széchenyi tér pedig ismét vizes játszótérré alakul, ahol vizes játékokkal lehet játszani, emellett fel lehet venni egy tűzoltóruhát és meg lehet nézni belülről egy tűzoltóautót is.

A zárókoncertet vasárnap este hat órától a Bab Társulat és a Vaskakas Bábszínház tartja.

Tovább olvasom

Művház

Ilyen lesz a thaiföldi barlangi mentésről szóló hollywoodi film (videó)

A 2018-as thai mentőakcióról szól Ron Howard Thirteen Lives című filmje, amihez megérkezett az első trailer.

Közzétéve:

MTI/EPA/Rungrodzs Jongrit

A főszereplők Viggo Mortensen, Colin Farrell és Joel Edgerton.

A film felidézi azt, hogy 2018-ban egy ifjúsági focicsapat esett fogságba a heves esőzések okozta áradás miatt a thai Tham Laung-barlangban.

A fiúk edzőjükkel napokig élelem nélkül várták, hogy elérjék őket a mentők, miközben az oxigénjük is fogyott a szűk helyen, ahova az emelkedő víz elől húzódtak. A csapat megmentésére nemzetközi mentőcsapat állt össze, amelyben brit és ausztrál búvárok is részt vettek – idézi fel a történteket az Origo.

Borítókép: A sziklafúrás lehetőségeit vitatják meg szakemberek az esővízzel elárasztott Tham Luang barlangban rekedt tizenkét diák és edzője kimentésére végzett művelet közben az észak-thaiföldi Csiangraj tartományban fekvő Maeszaiban 2018. július 7-én

Tovább olvasom

Művház

Kikerült a HBO Max kínálatából A besúgó és az Aranyélet is

A szolgáltató ezt az HBO Max és a Discovery+ összeolvadásának előkészítésével magyarázta.

Közzétéve:

Borítókép: Az Aranyélet címû sorozat budapesti forgatása 2016. június 11-én. MTI Fotó: Kallos Bea

Szerda reggelre váratlanul eltűnt az HBO Max kínálatából A besúgó című, saját gyártású sorozat és több más tartalom is – erre a kreativ.hu egyik olvasója hívta fel a figyelmet.

A portál a történtek kapcsán kérdést tett fel a szolgáltatónak, amely egy rövid közleményt küldött válaszul a megkeresésre, melyből kiderült, hogy„az HBO Max és a Discovery+ összeolvadásának előkészítéseként zajlik a két platform elemzése és a végső szolgáltatás kialakítása. Ennek a folyamatnak a része, hogy egyes tartalmak lekerülnek a felületekről.”

 Erről a fúzióról azonban egyelőre még nem áll rendelkezésre több információ – derült ki a Mandiner.hu által szemlézett cikkből.

Több európai és régiós saját gyártás sem érhető el

A kreativ.hu arra is felhívta a figyelmet, hogy nemcsak A besúgó nem érhető el jelenleg a szolgáltatónál, hanem több,európai és régiós saját gyártás sem. Példaként hozták többek között még az Időbevándorlók két évadát (Beforeigners), az Apanapokat (Czech It Out), a Foodie Love-ot, az Árnyak 3. évadát (Umbre), a Szexi svédeket (Lust), az Eszméletet (Sleepers) és az Aranyélet 3. évadát.

A portál e döntés kapcsán megjegyezte, hogy „olyan sorozatról van szó, amelyeknek leszedése azért sem logikus, mert saját gyártású, friss, vagy frissebb évaddal rendelkező tartalmakról van szó”. Majd azzal folytatták, hogy ezeket a tartalmakat általában „a HBO Max és riválisai is kiemelten kezelnek”, hiszen ezek saját megrendeléseik, érdekükben áll a sikerük, nézettségük – tették hozzá.

Tovább olvasom