Kövess minket!

Művház

Bartók-vetélkedő – zenetörténet fiataloktól a Bartók Rádióban

A vetélkedőt két részletben, aranyvasárnap és december 26-án tűzi műsorra a Bartók Rádió.

MTI/Bruzák Noémi

Rendkívül különleges és egyedi versenynek adott otthont a Marczibányi téri Kodály Iskola.

A Magyar Rádió Gyermekkórusának csaknem száz tagja mérte össze tudását a Bartók-vetélkedőben, ahol egyáltalán nem a száraz tényeké volt a főszerep. A fiatalok heteken keresztül készültek a próbákra, Walter Judit, betanító karnagy segítségével. Korosztályukhoz mért feladatokkal kellett megmutatniuk a nagyszerű zeneszerző életét.

Amellett, hogy egymást segítve gyűjtögették a pontokat a kvízkérdésekkel, számos izgalmas produkciót is tartogattak a zsűrinek és a közönségnek. Bartók különböző, fontos életszakaszait jelenetekben keltették életre. Ezekből kirajzolódott, hogy visszahúzódó gyermekként hogyan tudott volna beilleszkedni kortársai közé, hogyan ismerkedhetett meg felesége Sándor Emma révén Kodály Zoltánnal, milyen volt Igor Sztravinszkijjal való kapcsolata és miként írta meg feleségének szánt utolsó zongoraversenyét, amelyet madárhangok ihlettek.

A kérdések négy kategóriára oszlottak, a szerző gyermekkorához, a népzenegyűjtéshez, a zeneszerző-zongoraművészi munkásságához és amerikai éveihez kötődtek. A kiskamaszok elképesztő tudásról és fantáziáról tettek tanúbizonyságot, hihetetlen mennyiségű extra információt adtak a feladatokhoz. Becze Szilviának, a vetélkedő háziasszonyának egy-egy kérdéssel kapcsolatban elmondták saját véleményüket is, vagy tippeltek, miként hozhatta meg élete meghatározó, fontos döntéseit a szerző. Az ifjú versenyzőket lenyűgözte Bartók tehetsége, nyelvérzéke és ritmusos darabjai, ami egyértelműen megerősítette, hogy a klasszikus zene szeretete kortalan.

Aki szeretné átélni a vetélkedő izgalmait és érdekes részleteket megismerni a zseniális zeneszerző életéről, annak érdemes követnie a Kezdőhang című műsort, aranyvasárnap és december 26-án, 11 órától a Bartók Rádióban.

Borítókép: illusztráció

Művház

Szívinfarktust kapott, egy bukaresti kórházban ápolják Al di Meolát

Szívproblémákkal egy bukaresti kórházban ápolják Al di Meola világhírű gitárművészt, aki szerda este a román fővárosban adott koncertet – erősítette meg csütörtökön az Agerpresnek az egészségügyi intézmény szóvivője.

Közzétéve:

MTI/Mohai Balázs

Florin Bica, a bukaresti Bagdasar-Arseni kórház szóvivője a román állami hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy az amerikai gitárost szerda este szállították be a kórház kardiológiai részlegére. Azóta ott ápolják, állapota stabil.

A világhírű gitárművész szerda este a román fővárosban koncertezett. A Digi24 román hírportál kórházi forrásokra hivatkozva azt írta, hogy éjfél körül, koncert közben lett rosszul és sürgősen kórházba kellett szállítani. A lap szerint

szívinfarktust szenvedett, az orvosok sztentbeültetést végeztek rajta.

A jazzgitáros bukaresti koncertjén a csíkszeredai magyar fiatal zenészek alkotta Ineffable volt az előzenekar.

Al Di Meola a fúziós jazz egyik legismertebb gitárosa, zeneszerző, producer. Számos zenei stílusban kipróbálta magát, lemezein a fúziós és a latin jazz mellett a világzene, flamenco és funk is megtalálható. Az elektromos és akusztikus gitár mestereként tartják számon.

A 69 éves amerikai gitárművész a hetvenes évek közepe óta tartozik a világ élvonalába. Játszott a Return to Forever nevű legendás csapatban, első szólólemeze, a Land of the Midnight Sun 1976-ban jelent meg. A hetvenes évek végén zenélt először együtt Paco de Luciával, a flamenco spanyol mesterével és John McLaughlinnal, a Mahavishnu Orchestra gitárvirtuózával. Triójukkal a kilencvenes években is többször színpadra léptek, hatalmas sikerrel.

Romániában augusztusban Kolozsváron is fellépett a Kolozsvári Magyar Napok zárónapján, a Mandoki Soulmates Magyar képek című produkciójának tagjaként.

Borítókép: Al Di Meola amerikai gitárművész a Mandoki Soulmates zenekar próbáján a budapesti Bem Klubban 2022. augusztus 18-án

Tovább olvasom

Művház

Dupla résszel debütál a Tündérkert sorozat október közepén a Dunán (videó)

A sztori szerelmet, szenvedélyt, csatát, hatalmi harcot, árulást és hűséget ígér egy viharvert történelmi időszakban.

Közzétéve:

Katona Péter Dániel Báthory Gábor szerepében, fotó: Facebook/Megafilm

Dupla résszel debütál október 13-án, pénteken este a Dunán a Tündérkert című történelmi kalandfilmsorozat – tájékoztatta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) az MTI-t hétfőn.

A Móricz Zsigmond Erdély-trilógiájának első, Tündérkert című kötete alapján készült 8 részes sorozat további epizódjait péntek esténként láthatják majd a nézők – olvasható a közleményben.

Mint írják,

a Tündérkert története szerelmet, szenvedélyt, csatát, hatalmi harcot, árulást és hűséget ígér egy viharvert történelmi időszakban. Vajon ellent tudnak-e állni hőseink – a szemtelenül fiatal és vakmerő fejedelem, Báthory Gábor, a komoly és harcedzett Bethlen Gábor, a véres grófnő néven ismert Báthory Erzsébet és valamennyi hozzájuk kapcsolódó történelmi személyiség – a kísértéseknek egy olyan korban, amikor elég volt egy pillanat, hogy a barátból ellenség váljon, amikor mindenki csak magában bízhatott és néha már magában sem?

Az október 13-án 21 órakor debütáló első két részt követően másnap, október 14-én 16:30-kor a sorozat kulisszatitkaiba is betekintést nyerhet a közönség a Hogy készült a Tündérkert? című werkfilmből. Kiderül például, hogy milyen instrukciókat adott a rendező, hogyan oldották meg a kaszkadőrök a legveszélyesebb feladatokat, hogyan készültek az élethű maszkok és véres sebhelyek, és mit csináltak a színészek két felvétel között a mintegy 100 napos forgatás alatt.

A film előzetesét itt láthatja:

A Nemzeti Filmintézet támogatásával, a MEGAFILM Service és az MTVA koprodukciójában készült fordulatos történelmi sorozat nem csak férfiaknak szóló politikai dráma, megjelennek benne izgalmas női karakterek is – és velük együtt a szenvedély ezer színe – emelik ki a közleményben.

Báthory Gábor szerepét Katona Péter Dániel, Bethlen Gábort Bokor Barna játssza.

A Tündérkert női karaktereit mások mellett Szamosi Zsófia, Szőke Abigél, Dobos Evelin, Gáspár Kata, Balsai Móni, Parti Nóra és Éder Enikő alakítják, mellettük főbb szerepekben többek között Kálloy Molnár Péter, Rajkai Zoltán, Pataki Ferenc, Lukács Dániel, Pál D. Attila, Dimény Levente, Henn János és Németh B. Kristóf látható.

A Tündérkert sodró lendületű főcímdala, ifj. Balogh Ferenc szerzeménye többféle hangszerelésben, telefonos csengőhangként is letölthető lesz iPhone-ra és Android készülékekre egyaránt. A QR-kód október 5-től lesz elérhető a Megafilm és az MTVA Facebook-oldalain.

A Tündérkert producerei Helmeczy Dorottya és Kálomista Gábor. A sorozatot Madarász Isti rendezte, a vezető író Bereményi Géza és Tasnádi István volt. A forgatókönyvek végleges verziójának írója Horváth András Dezső, az operatőr Garai Gábor, a vágó Rumbold László, a látványtervező Pintér Réka, a jelmeztervező Zelenka Nóra, a zeneszerző ifj. Balogh Ferenc, a gyártásvezető Endrődy Balázs volt, míg történész szakértőként Oborni Teréz működött közre – áll a közleményben.

Tovább olvasom

Művház

Meghalt Bayer Ottmár, a Misi Mókus és más kultikus alkotások operatőre

A Mirr-murr kandúr kalandjai, a Krisztofóró, a Sebaj Tóbiás és A legkisebb ugrifüles az ő nevéhez kötődik.

Közzétéve:

Elhunyt a Magyar Televízió több kultikus produkciójának operatőre, Bayer Ottmár – közölte kedden a hirado.hu nyomán az MTI.

Azt írták, hogy a hazai animációs filmgyártás meghatározó operatőrére, Bayer Ottmárra emlékezik kedden a közmédia: az M2 Gyerekcsatorna kedden 10.45-től az 1982-es Misi Mókus kalandjai című bábfilmet tűzi műsorra, majd szombaton 18 órától megismétli.

Közölték azt is, hogy

Bayer Ottmár nevéhez a többi között olyan kultikussá vált alkotások is fűződnek, mint a Mirr-murr kandúr kalandjai, a Krisztofóró, a Sebaj Tóbiás vagy A legkisebb ugrifüles.

Rövidfilmjei közül az 1978-as A szék és az 1983-as Autótortúra a leghíresebbek – tették hozzá.

Egyik legkülönlegesebb munkája a Cakó Ferenccel közösen készített 1987-es Ab ovo/homoknyomok volt: a homokanimációval megjelenített történet az emberiség több évezredes küzdelmét ábrázolja – írták.

Tovább olvasom