Kövess minket!

Művház

Az első mondattól az utolsó filmkockáig

Reklámfilmgyártóként váltak ismertté, olyan márkákkal és sztárokkal dolgoztak, mint a Coca-Cola, a Vodafone vagy a BMW, illetve Antonio Banderas, Isabella Rossellini és Henry Cavill. Míg a reklámfilmek a szakmai tanulást és a megélhetést, az Oscar-díjas Saul fia, a kerekesszékes thriller, a Tiszta szívvel és az HBO Aranyélet című sorozata a szerelmet jelentették számukra. A mozis nézőszámoknál ma is fontosabbnak tartják az alkotások érték- és időtállóságát. A Laokoon Filmgroup tulajdonosainak, Rajna Gábornak, Sipos Gábornak és Stalter Juditnak szenvedélyük a filmkészítés.

Jean-Luc Godard mondta egyszer, hogy a mozi a fény a sötétségben. Számotokra mit jelent a mozi?

Stalter Judit (SJ): Életforma. Mindhármunknak ez az életünk, szinte minden percben filmekkel foglalkozunk. Enyhe túlzással, amikor épp nem kitaláljuk és készítjük, akkor nézzük őket, vagy a barátainkkal beszélgetünk róluk.

Sipos Gábor (SG): Számomra a mozi az illúziót jelenti, a készítése pedig az illúziókeltést. Szenvedélyem történeteket mesélni.

Rajna Gábor (RG): Minden, ami kulturális értékkel bír, legyen az egy film, egy könyv, egy hangverseny vagy egy szép szobor, fényt jelent a sötétségben.

A mozinak kiemelten fontos a szerepe és a felelőssége. Ez az a kulturális műfaj, amelyik talán a legtöbb emberhez eljut. Ezért olyan filmekhez vonzódunk, amelyek rendszerint társadalmi szempontból fontos témákat vetnek fel, bízva abban, hogy a művészi megjelenítésen keresztül értékes üzeneteket juttathatunk el minél több emberhez.

Emlékeztek a mozival kapcsolatos első élményetekre?

SJ: Abban az utcában, ahol felnőttem, volt egy mozi. Kisiskolás koromban már rendszeres látogatója voltam, anyukámnak köszönhetően, akivel sokat jártunk moziba, párszor előfordult, hogy akár egyedül is beülhettem. Emlékszem, A kétéltű ember című fekete-fehér orosz filmen rettenetesen féltem. (Nevet.) Később a 100 éves a mozi című sorozat hatott rám erősen, amelyben Szabó István osztotta meg a gondolatait az adásba kerülő filmekről. Szüleim (Stalter György és Horváth M. Judit fotóművészek – a szerk.) leültettek a képernyő elé, miközben olyan dolgokról beszélgettek, mint az aranymetszés. Kezdetben azt hittem, ki fog hullani a hajam, ha még egyet végig kell ülnöm, aztán megértettem, miért rajonganak a filmekért.

Sipos Gábor, Rajna Gábor és Stalter Judit (Fotó: Pozsonyi Roland)
Sipos Gábor, Rajna Gábor és Stalter Judit (Fotó: Pozsonyi Roland)

SG: Filmforgatásokon nőttem fel. A családomban több producer is van, filmek között töltöttem a gyerekkoromat. Amikor Judit az említett moziban ült, én forgatásokon. (Nevet.) Azt hiszem, ha nem kapott volna el egészen fiatal koromban a filmek készítése iránti lelkesedés, ma egy teljesen átlagos filmszerető ember lennék. Egészen érdekes és izgalmas inspirációs forrás volt, ahogy apám (Sipos Áron – a szerk.) először csak mesélt egy-egy alkotás kapcsán a tervekről, aztán megszületett a forgatókönyv, amelyet újra és újra elolvasott, majd idővel elérkezett a forgatás, és izgalommal vártam én is a bemutató napját.

RG: Nem emelnék ki egyet sem, de életem talán legemlékezetesebb filmjeként a Saul fiát említhetem. Ritka, hogy az első vágás megtekintésekor megérezzem: valami egészen nagy hatású dolog született meg. De a többi filmünkre is ugyanilyen szívesen emlékszem.

Az általatok készített filmekben mindig benne van a filmművészetről, a világról alkotott elképzelésetek is?

SG: Esetenként három–öt évet is áldoznod kell egy filmre, ehhez nagyon kell szeretned. A cég életében volt olyan időszak, amikor sorra kerestek meg minket különböző tervekkel, amelyekről tudtuk, hogy anyagilag megérték volna, de nem éreztük, hogy képesek lennénk azonosulni velük. Ilyen szempontból mindhármunknak kicsi a tűrőképessége. Szerelembe kell esnünk.

SJ: Nem is tudom elképzelni másképpen.

Szerencsések vagyunk, mert azokban az alkotásokban, amelyeket saját produkcióinknak tartunk, mind nagyon hittünk az első mondattól kezdve az utolsó filmkockáig.

Ezért készítetek jellemzően szerzői filmet a nagyobb bevétellel kecsegtető közönségfilm helyett.

SG: A közönségfilmet úgy értelmezem, hogy egy film minél szélesebb közönséghez jusson el, határokon íveljen át, időben hosszú kifutású legyen. Nagyon jó, ha egy film rezgése sokáig tart, ma már nem csak a mozikban mért nézőszám a mérvadó. Egy film élettartama, minősége, és egyáltalán az érték- és időtállósága a legjobb mutatója annak, hogy mekkora közönséget ért el. Ilyen meghatározás mellett igenis közönségfilmeket is készítünk, sőt, szinte csak arra törekszünk. Egyébként dolgozunk olyan filmrendezőkkel, mint Nemes Jeles László és Till Attila, akik bár szerzői filmeket alkotnak, nagy közönséget képesek vonzani.

SJ: Hiszem, hogy egy jó ötletből készülhet olyan film, amely egyszerre szórakoztat és edukál. A Tiszta szívvel (Till Attila filmje – a szerk.) mára kultfilm lett, az amerikai Netflixen is meg lehet nézni, pedig a magyar mozikban nem volt kasszasiker, pedig a bemutatásának évében a második legnézettebb film volt. Most forgattunk le A legjobb dolgokon bőgni kell című filmünket Grosan Cristina rendezésében a Filmalap Inkubátor programjának keretein belül, amelyről már a bemutatása előtt azt érezzük, hogy széles közönséghez fog szólni.

RG: Több olyan produkciónk van, mint a 2013-ban bemutatott, Kovács Kristóf rendezésében készült Besence Open című dokumentumfilmünk, ahol évekkel a bemutató után is elérhető különböző internetes felületeken. A mai napig pörög a nézettségi számláló, és szakmai fórumokon is gyakran előkerül.

Sipos Gábor, Stalter Judit és Rajna Gábor (Fotó: Pozsonyi Roland)
Sipos Gábor, Stalter Judit és Rajna Gábor (Fotó: Pozsonyi Roland)

A Laokoon Filmgroup reklámfilmgyártóként vált ismertté, és jellemzően az olasz piacra készítettétek a reklámfilmeket.

SG: Rajna Gáborral mindketten olasz szakon végeztünk. Ő édesapámnál dolgozott gyártásvezetőként a 90-es évek végén, én pedig épp befejeztem a tanulmányaimat, és besegítettem neki.

1999 tájékán a pasaréti filmgyár menzáján kötöttünk egy „vérszerződést”, hogy egyszer megcsináljuk azt a saját filmgyártó céget, amelyről álmodtunk.

RG: Sipos Áronnal tíz évig dolgoztam olasz produkciókban. Tőle tanultam meg minden olyan szakmai és ízlésbeli finomságot, amitől úgy érzem, érzékenyebbekké váltam a témájukat és a megvalósításukat tekintve nem a legkönnyebbek közé tartozó filmek iránt.

SG: Végül 2002-ben megalapítottuk a Laokoont. Elsősorban olasz reklámfilmes bérmunkákra fókuszáltunk, de már akkor tudtuk, hogy történeteket szeretnénk feldolgozni, és filmterveket szeretnénk megvalósítani.

Akkoriban dübörgött a bérmunkában készült reklámfilmek iparága. Elsősorban a nagy árkülönbség, a magas szakmai színvonal és a gyönyörű Magyarország iránt volt nagy az érdeklődés. Az idő tájt Budapest és Prága mint forgatási helyszín folyamatos versenyt vívott, de a magyar főváros filmezési szempontból színesebb, és több alternatívát kínált. Azóta legalább kétszáz reklámot forgattunk. Elsősorban olasz, német és spanyol megrendelésre dolgozunk. A magyar reklámfilmes piacra kevésbé koncentráltunk, de a kezdetek óta folyamatosan készítünk itthonra is reklámokat, az utóbbi időben jellemzően külföldi rendezőkkel.

RG: A reklámfilmek a megélhetésen kívül a sokszínű, nemzetközi munkamódszerek megismerését biztosították. A mozifilmek pedig az alkotás örömét jelentették.

2003-ban forgattuk első saját gyártású munkánkat, a Határontúl című kisfilmet a Krétakör Színházzal együttműködésben. Schilling Árpád művével a Velencei Filmfesztivál versenyprogramjában vettünk részt. Lényegében ezzel kezdődött a Laokoon filmes pályája.

2004-ben pedig már elkezdtük előkészíteni az első saját játékfilmünket is, a Boldog új életet Bogdán Árpáddal, amely a 2007-es Berlinálén debütált.

Judit, te operatőrnek készültél, és mondhatni, véletlenül lettél producer.

SJ: 2005 nyarán csatlakoztam a Gáborokhoz. Egy reklámfilm miatt hívtak ide két hétre. Ekkor az Inforg Stúdióban dolgoztam Muhi Andrásnál, de eljártam szabadúszóként kiegészíteni a fizetésem, tapasztalatot szerezni, tanulni és ismeretségeket kötni a reklámfilmes világban. Amikor letelt a két hét, a fiúk megkérdezték, mi lenne, ha nem mennék el soha többet. Először kicsit nevettünk ezen.

Sipos Gábor, Rajna Gábor és Stalter Judit (Fotó: Pozsonyi Roland)
Sipos Gábor, Rajna Gábor és Stalter Judit (Fotó: Pozsonyi Roland)

SG: Aztán sírtunk is picit, mert ez nem ment egyik napról a másikra. (Nevetnek.)

SJ: Egy-két évig még itt is és máshol is dolgoztam, de fokozatosan áthelyeződött a súlypont a Laokoonhoz. 2010-ben elmentem egy nemzetközi produceriskolába tanulni, illetve szakmai gyakorlatra Londonba, és amikor hazajöttem, a Gáborok felajánlották a társulás lehetőségét.

A filmipar inkább a férfiak irányította szakma. Jelent bármiféle kihívást a munka nőként?

SJ: Ez személyiség és hozzáállás kérdése is. Nem vagyok áldozat típus.

Sipos Gábor, Stalter Judit és Rajna Gábor (Fotó: Pozsonyi Roland)
Sipos Gábor, Stalter Judit és Rajna Gábor (Fotó: Pozsonyi Roland)

Egyedül az operatőri felvételin kérdezték meg, hogyan fogok nőként tizenöt világosítónak dirigálni. Most alkalmanként százhúsz emberrel is tudok együtt dolgozni egyszerre. Idealista, boldog gyermekkorom volt. Azt gondoltam, az emberek egyenlők, és mindenki a befektetett munka arányában kapja a jutalmát. Ebben a szemléletben fejlődtem a szakmában, ahol a ranglétra különböző fokait megjárva értem el oda, ahol most vagyok.

SG: A jelenség a filmiparban inkább jelen volt, mint a reklámfilmesben. Tíz-tizenöt éve sokkal kevesebb női munkatársam volt, mint manapság. Szerintem a szakmai alázat kioltja a nemi sztereotípiákat.

SJ: A mi generációnkban a fiatal producerek nagy része is nő. Nem véletlenül. Rettenetesen összetett, szerteágazó koncentrációt igényel, és ebben sokszor a nők jobbak.

SG: Ráadásul a produceri munkában nagy szélsőségek vannak. A Tiszta szívvel párhuzamosan készült a Saul fiával. Az Aranyélet utolsó évada alatt forgott a Napszállta. A filmes munkák mellett folyamatosak a reklámfilm-forgatások, és mindig jön egy újabb projekt. Állandó újratervezés van. Jelenleg Tillával és Nemes Jeles Lászlóval is több filmtervet fejlesztünk. Sőt, Tóth Barnával (a 2018-ban Oscar-díjra esélyes Susotázs című kisfilm rendezője – a szerk.) ugyancsak gondolkozunk egy filmtervben.

Milyen szempontokat vesztek figyelembe, amikor elkezdtek fejleszteni egy filmet?

SG: Két feltételünk van: egyrészt az, hogy tudjuk, ki fogja megnézni, másrészt képesek legyünk éveken át kitartóan szeretni.

Nem lehet ilyen sok időn át dolgozni egy filmen, amelyet nem érzünk, amellyel nem tudunk azonosulni, amely mögött a nézőket sem látjuk. Kell lennie benne valaminek, ami rabul ejt.

Korábban készítettünk egy közös filmprojektet Szabó Rékával és a Tünet Együttessel. Már az elején éreztem, hogy ez egy különös táncművészeti, szinte már képzőművészeti alkotás lesz mozgóképen. Tudtuk, hogy nem lesz közönségfilm a szó klasszikus értelmében. De éreztem, hogy nagyon szeretem, és valami újat készítünk, és az erre fogékony közönségnek üde színfolt lesz.

SJ: Igen, egy kísérleti, izgalmas, érték- és időtálló alkotás. Sok év múlva is elképesztő érdekes lesz. Teljesen megfelel a filozófiánknak.

Fontos, hogy egy filmtervet hogyan prezentáltok a döntéshozók előtt. Ebből a szempontból előnnyel indultok a reklámos tapasztalataitokkal.

SG: Sokat tanultunk a nemzetközi reklámmal foglalkozó partnereinktől, akik sokszor előttünk járnak reprezentációban. A reklámos világban a „csomagoláson” nagy hangsúly van, ezt a tudást kamatoztatjuk minden olyan anyagban, ami kikerül tőlünk, legyen az egy prezentáció, egy pályázat vagy csak egy levél.

SJ: A reklámfilmes munkáink révén is fejlődő vizuális érzékenységünk nagy segítség a filmek kommunikációs stratégiájának kialakításakor. Különösen azóta, amióta a globalizáció hatásaival, kialakult eszközeivel is számolnunk kell. Ez kihívás, de például az ebben felnövő generációnak már természetes. Az említett inkubátoros filmet (A legjobb dolgokon bőgni kell – a szerk.) egy tíz évvel fiatalabb korosztállyal készítettük, akik nagyon komolyan veszik a munkát.

Nehezebb ma hatással lenni az emberekre?

RG: Tartalomdömping van, a nézők napi vagy heti pár szabad órájáért folyik a harc, és ebben a játékfilmnek olyan ellenfelei vannak, mint az otthonunkból könnyen elérhető, egyre igényesebb filmsorozatok.

SG: Nehezebb ma kitűnni a sok csatornán ránk áramló tartalomból. Hatást elérni egy dolog, arra a figyelmet felhívni pedig egy másik. Például a social media erősen átalakította a filmek forgalmazását és a reklámozási stratégiákat is.

SJ: Más felelősségünk van filmkészítőként ebben az iszonyatosan gyorsan változó és ettől felszínesebb világban.

Lépést kell tartanunk, és ehhez kreatívnak, sokszor vakmerőnek és bevállalósnak kell lennünk.

Mennyire bánnak jól a magyar filmesek a klasszikus és a modern kommunikációs eszközökkel, mint amilyen a plakát és a közösségi média?

SG: A plakát, bár klasszikus eszközről beszélünk, digitálisan talán már fontosabb, mint kinyomtatva. A kommunikációs eszközök változnak, és legalább ennyire fontosak az előzetesek, a werkfilmek, a sajtókommunikáció, és ne feledkezzünk meg a rendezők személyes jelenlétéről sem. Erre mi producerekként nagy hangsúlyt fektetünk. Hiába fáradtak el a korábbi évek feszített munkájában, a film előkészítésében, forgatásában és az utómunkában, a bemutató napján frissnek kell lenniük.

Stalter Judit, Sipos Gábor és Rajna Gábor (Fotó: Pozsonyi Roland)
Stalter Judit, Sipos Gábor és Rajna Gábor (Fotó: Pozsonyi Roland)

Kívülről úgy tűnhet, hogy csak csillogás veszi körül az alkotókat, de egy héten minden egymást követő napon felhúzni ugyanazt a szmokingot vagy tűsarkú cipőt belülről igencsak más képet fest. Kőkemény munka. Mi azért vagyunk, hogy erre felkészítsük az alkotókat, és támogassuk a munkájukat.

SJ: Szellemileg, fizikailag és lelkileg is készen kell állni a megpróbáltatásokra, mert e nélkül nem megy. Gyakran felmerül bennünk a kérdés, egy-egy rendező vajon alkalmas lesz-e erre, mert ez is fontos része az elkészült film promóciójának, és aki nem igazán alkalmas rá, annak segítünk.

RG: A Saul fia talán a legjobb példa arra, hogy miképp lehet olyan plakátot csinálni, amely egyszerre titokzatos és figyelemfelkeltő.

Miképp lehet holokausztfilmet hirdetni a villamosmegállóban úgy, hogy felfigyeljenek rá, és kitűnjön a sok színes hirdetés közül. A plakát tervezőjével, Kenczler Marcival olyan plakátot szerettünk volna, amely üzen valamit, de nem árul el túl sokat. Érdekes húzás volt, hogy az 1944-ben játszódó film plakátjához szinte neonsárga betűket álmodott meg. Először tartottunk tőle, de nagyon bejött.

Ugyanaz a szenvedély jellemez benneteket, mint amivel elindultatok a szakmában?

SG: A szenvedély változatlan. A kihívások változnak.

RG: Vannak nehéz és vannak felemelő időszakok, de filmek nélkül nem tudom elképzelni az életemet.

SJ: Mindennap úgy ébredünk fel, örülünk annak, hogy filmekkel foglalkozhatunk. A lényeg, hogy mindig legyen valami új az étlapon, ami minket is inspirál.

(Az interjú eredetileg a Médiapiac 2019/4. számában jelent meg. A lapra itt fizethet elő, illetve ezeken a standokon veheti meg.)

Művház

Megújult a Hévíz kulturális folyóirat

A koronavírus-járvány miatt egyéves kihagyás után megújult formátumban és átalakult rovatrendszerrel jelent meg újból a Hévíz irodalmi folyóirat, amelyet a névadó fürdővárosban csütörtökön mutattak be, számolt be róla az MTI.

Közzétéve:

Az idén 29. évfolyamába érkezett, Hévíz önkormányzata által továbbra is támogatott folyóiratról Vajna Ádám, a lap új szerkesztője elmondta: Fehér Renátóval közösen állítják össze a lapot, és “búcsúztak el” Cserna-Szabó Andrástól, aki 2018 óta, valamint Szálinger Balázstól, aki 2012 és 2018 között főszerkesztette a kiadványt. A két elődtől az új számban verset és prózát közölnek, továbbá posztereikkel is kiegészítették a lapot.

Az új szerkesztő megjegyezte:

a megújult Hévíz méretben nagyobb lett, illetve új rovatokat is kitaláltak. Minden szám egy-egy tematika köré épül.

Az egyik új rovat a Cunami címet viseli, ez minden lapszámban egy nagyobb esszét jelent, elsőként Bartók Imre írása olvasható a most mottónak szánt forradalom témáját körüljárva. Ugyancsak friss a Vízválasztó elnevezésű rovat, amelyben körkérdésre válaszolva, rövid esszében több szerző is kifejti a véleményét. Szándékuk szerint minden lapszámban legalább egy olyan fiatal szerző is helyet kap, akinek még nincs kötete.

Újdonság az is, hogy az egyes számokban kevesebb szerzőtől válogatnak több alkotást. Igyekeznek nyitni a világ felé azzal, hogy külföldi irodalmat is beemelnek

– jelezte Vajna Ádám. Hozzátette azt is: néhány héten belül elindul a Hévíz honlapja, ahol a korábbi számok és tartalmak megtalálhatóak lesznek.

A lapot hat éven át irányító Szálinger Balázs a bemutatón azt mondta: nagy kő esett le a szívéről, hogy megmenekült a folyóirat. Az első versét szintén a Hévízben publikáló költő úgy fogalmazott: talán éppen az élteti a lapot, hogy mindig új és új arcot ölt.

Szálinger Balázs beszélt az új, Koncentráció címet viselő verseskötetéről is, amelyet magánkiadásban jelentetett meg. Nehezebb volt minden kiadói feladatot kézbe venni, de ma már “olyan szabadságérzetem van, amilyen a 25 éves pályámon még nem volt” – jelentette ki Szálinger Balázs.

Tovább olvasom

Művház

Vecsei H. Miklós főszereplésével készül a Semmelweis-film

Vecsei H. Miklós és Nagy Katica főszereplésével fordulatos, romantikus történelmi filmet rendez Koltai Lajos “az anyák megmentőjéről”, a világhírű Semmelweis Ignácról és koráról.

Közzétéve:

Nemzeti Filmintézet

A láthatatlan gyilkos címmel készülő nagyívű alkotás gyártására 2,26 milliárd forint támogatást szavazott meg a Nemzeti Filmintézet Filmszakmai Döntőbizottsága. A mintegy 120 fős stábbal készülő mozifilm forgatása júliusban kezdődik és a filmet jövőre láthatja a közönség.

A láthatatlan gyilkos története 1847-ben, a forradalmat megelőző hangulatban kezdődik, a kort a reakció és a reformerek közötti küzdelem határozza meg… a bécsi szülészeti klinikán is. Az ifjú Semmelweis Ignác tanársegéd egyszerre veszi fel a harcot a szülő nők láthatatlan gyilkosával és a konzervatív főnökei vaskalapos nézeteivel. Megszállottan kutat a gyermekágyi lázat kiváltó rejtélyes kórokozó után, amelyben segíti őt egy fiatal osztrák nővér. Az izgalmas nyomozás egyre közelebb hozza őket egymáshoz. A szenzációs felismerés azonban még nem jelent végső győzelmet: Semmelweisnek le kell győznie főnökei ellenállását is.

Semmelweis úgy érzi, hogy a sors kiválasztottjaként az ő dolga, hogy megtalálja a láthatatlan ellenséget – a gyermekágyi láz okozóját. Minden támadás és intrika ellenére halad az útján, megszállott és megalkuvást nem ismerő személyisége vezeti. A kórház vezetése mindent megtesz, hogy Semmelweis útját megkérdőjelezze és keresztezze. Az igazi tehetség, aki megtalálta ösvényét, megy az útján, néha indulattól vezérelve. Semmelweis Ignác magatartás példáját kívánjuk továbbítani a nézőknek. A szenvedély, a kitartás és a következetesség sodró erejű filmjét szeretnénk elkészíteni – nagyszerű színészeket találtunk hozzá. A sors különös fintora, hogy mai világunk, 2020 óta ismét egy ilyen láthatatlan ellenséggel vívja csatáját

– nyilatkozta Koltai Lajos.

A láthatatlan gyilkos Maruszki Balázs és Kormos Anett forgatókönyvéből készül, producere Lajos Tamás és Vida József.

Készül a Bölöni-film is

Egy másik produkció is készül: minden idők egyik legsikeresebb magyar labdarúgója és Románia egyik legnagyobb sportcsillaga, Bölöni László még sehol sem publikált önéletrajzát felhasználva, a Filmintézet 96,1 millió forintos gyártási támogatásával forog júliustól a Bölöni László – Egy legenda története című dokumentumfilm.

A Bölöni-film a labdarúgás univerzális nyelve segítségével egy mindenhol érthető európai történet mesél el, miközben egy összetett Közép-Európai sorsot is bemutat. A film Kollarik Tamás ötlete, Szabó Attila rendező és Kollarik Tamás forgatókönyve alapján készül, Szöllősi György szakértővel együttműködésben, producere Novák Tamás – ismerteti a Nemzeti Filmintézet (NFI).

Amikor valóság a mese: a nehéz sorsú székely fiú, aki a román kirakatcsapat a Steaua Bukarest és a román válogatott csapatkapitánya, majd szövetségi kapitánya lesz. Az alkotók bemutatják Bölöni László életútját, miközben hihetetlen utazásra visznek térben és időben: Székelyföldről Bukarestbe, a kommunista Romániából Nyugat-Európába és a falusi pályáról a Bajnokcsapatok Európa Kupájának – a mai Bajnokok Ligája elődje – döntőjébe.

Bölöni László mellett megszólalnak a román futball csillagai, a magyar pályatársak és európai legendák. Cristiano Ronaldo és Jenei Imre mellett Valentin Ceausescu, a román kommunista diktátor Nicolae Ceausescu fia is megjelenik a látványos, sok archív anyaggal dolgozó, soha nem publikált anyagokat is bemutató dokumentumfilmben.

„Nem klasszikus sportfilmet készítünk, ugyan a film Bölöni László életén vezet végig, de közben az éppen aktuális társadalmi, politikai tér is kirajzolódik, így mindazok számára is átélhetővé és élvezhetővé válik a történet, akik nem vonzódnak a labdarúgáshoz. Az egykori román válogatott futballcsillag karrierje lenyűgöző, hiszen mint labdarúgó, majd később edzői pályafutása során több európai klubot, várost, országot járunk be, megszólalóink világhírű játékosok és közéleti szereplők lesznek. Bölöni László ugyanakkor nemcsak sportolóként, de emberként is példaértékű, hisz úgy vált Románia egyik legnagyobb labdarúgójává, hogy közben mindvégig megmaradt magyarnak. Személye és életútja mindmáig egy olyan kapocs, amely összeköti a két nemzetet” -vallja a film rendezője Szabó Attila.

Tovább olvasom

Művház

Cannes – Ukrán filmesek az orosz filmek teljes bojkottját szorgalmazták

Ukrán filmesek valamennyi orosz filmre nemzetközi bojkottot kértek a 75. cannes-i fesztiválon, beleértve Kirill Szerebrennyikov alkotásait. A kormánykritikus orosz rendező legújabb filmje, a Csajkovszkij felesége című történelmi dráma a hivatalos programban versenyez az Arany Pálmáért.

Közzétéve:

Flickr

“Tényleg úgy gondoljuk, hogy mindent ki kéne tiltani, ami orosz” – mondta Andrew Fesiak ukrán filmproducer a fesztiválhoz kapcsolódó filmvásár amerikai pavilonjában az “orosz propagandáról” rendezett sajtótájékoztatón. “Az orosz filmesek nem állíthatják azt, hogy minden rendben, és ellenük nem hozható fel semmi, miközben ukrán kollégáik nem forgathatnak, vagy azért, mert menekülniük kell, hogy mentsék az életüket vagy azért, mert fegyvert kell fogniuk” – tette hozzá.

Az ukrán producer szerint Kirill Szerebrennyikov “egyáltalán nem ellenzéki, hiszen az egész karrierjét az orosz kormány finanszírozta”.

A vádakra válaszolva az orosz rendező az AFP hírügynökségnek elmondta: a Csajkovszkij felesége című filmjét “független orosz vállalkozások, magánalapítványok finanszírozták”.

“Mindig rákérdeznek Roman Abramovics szerepére, aki a filmet finanszírozó egyik alap részvényese. Abramovics nagyon sokat segíti a kortárs művészeti projekteket, a civil szervezeteket. Részt vett az Ukrajna és Oroszország közötti tárgyalásokon is” – mondta a rendező.

“Teljesen megértem, miért mondják (az ukránok), amit mondanak, hiszen szörnyű helyzetben vannak (…) de az orosz kultúra eltüntetése hatalmas tévedés lenne, és örülök, hogy a cannes-i fesztivál a jó megoldást választotta” – hangsúlyozta Kirill Szerebrennyikov.

A világ egyik legjelentősebb filmes mustrája idén nem fogad orosz delegációt, és nem szeretné, ha az orosz kormányhoz köthető bármilyen hivatalos személy vagy újságíró megjelenne a fesztiválon, amíg az Ukrajna elleni orosz invázió folytatódik. A kitiltás azonban nem vonatkozik a kormánykritikus orosz művészekre.

“Vannak olyan orosz művészek, újságírók, akik elhagyták Oroszországot. Kirill Szerebrennyikov olyan alkotó, aki maga is úgy gondolja, ha nem hagyta volna el Oroszországot, akkor cinkosa lenne ennek a háborúnak” – mondta hétfőn Thierry Frémaux, a fesztivál művészeti igazgatója a megnyitó előtti sajtótájékoztatóján.

A Vlagyimir Putyin orosz elnök rezsimjét nyíltan bíráló 52 éves rendező harmadik alkalommal kapott meghívást filmjével a fesztivál versenyprogramjába. Ő azonban korábban személyesen soha nem tudott megjelenni Cannes-ban, mert külföldre utazási tilalom volt ellene érvényben, miután két évvel ezelőtt egy sikkasztási – a támogatói szerint viszont koncepciós – ügyben feltételes szabadságvesztésre ítélték. Miután a büntetése véget ért, a háború kitörése után lelkiismereti okokra hivatkozva legálisan elhagyta Oroszországot, és Berlinben telepedett le.

Az orosz rendező szerint “nem szabad az embereket az állampolgárságuk miatt megtagadni”. “Készen állunk kitörölni Csehovot, Dosztojevszkijt, Tolsztojt és más orosz szellemeket? Ez nem lenne igazságos. Nem igazságos embereket az állampolgárságuk miatt megtagadni” – fogalmazott.

Kirill Szerebrennyikov korábban is bírálta az orosz kormányt a szabadságjogok szűkítése miatt, valamint az Oroszország által külföldön indított háborúkat is elítélte, és részt vett tüntetéseken is. A Csajkovszkij felesége című filmjének cannes-i bemutatóján az Ukrajna ellen indított háború befejezésre szólított fel, amikor a szerdai díszbemutató végén megköszönte a közönség tapsát.
A fesztiváligazgató álláspontja szerint “nem az ukrán hatóságok kérik a teljes bojkottot, hanem csak olyan emberek, akik nagyon radikálisak”.

“Meg tudom érteni ezt az álláspontot is, mert ezek az emberek bombák alatt élnek” – hangsúlyozta Thierry Frémaux.

Alexandre Rodnianski ukrán filmproducer, aki húsz évig Oroszországban élt, a Le Monde című napilapban a bojkott ellen foglalt állást. Szerinte “a legjelentősebb filmfesztiválok mindig meghívták az oroszországi dolgok aktuális helyzetéről tisztességes képet bemutató alkotásokat”.
“Azoknak az életében, akik a bucsai vérengzéseket elkövették, a kultúra szerepe minimális. Ők a propagandatévén nevelkedtek” – vélte a producer, aki szerint “egyedül a hiteles orosz kultúra segíthet megváltoztatni Oroszországot”.

Borítókép: Kirill Szerebrennyikov

Tovább olvasom