Kövess minket!

Művház

Átadták az év legjobb könyve elismeréseket

Molnár Vilmos Kőrösi Csoma Sándor csodálatos cselekedetei – Rendhagyó legendárium című kötete kapta a Magyar Művészeti Akadémia irodalmi tagozatának az év legjobb könyvét elismerő díját.

Pixabay

A tagozat Élőfolyóirat-sorozat estjén az MMA irodaházában a könyves nívódíjakat is átadták.

A 2022-es könyv nívódíjat Jánosi Zoltán Antigoné gyűrűi – Kézjelek Kreón árnyékára című tanulmánykötete, Medvigy Endre Népiség, Erdély, Trianon című tanulmánykötete, Szakonyi Károly A csend napjai című kisregénye, valamint Visky András Kitelepítés című regénye nyerte el.

Az irodalmi tagozat Tőzsér Árpád Kossuth-díjas költő, akadémikus, a nemzet művésze javaslatára 2014-ben döntött úgy, hogy az MMA által évente elismerő oklevelekre a tagozatok rendelkezésére bocsájtott összegből megalapítják az év legjobb könyve díjat és a könyves nívódíjakat, amelyekre a jelölteket minden év novembere és a következő év októbere között megjelenő könyvek közül műfajtól függetlenül választanak ki. Az irodalmi tagozatban tevékenykedő akadémiai tagok minden évben javaslatot tesznek a díjazottakra, majd titkos szavazással döntenek arról, hogy az előterjesztettek közül kik a legérdemesebbek – közölte az Akadémia kommunikációs és sajtófőosztálya.

Kőrösi Csoma Sándor külföldön minden bizonnyal a legismertebb székely-magyar. Indiától Franciaországig, Svájctól Amerikáig jelentek meg róla méltatások, tanulmányok, monográfiák, regények. Ismereteink a nagy keletkutató és nyelvész életéről, hosszú vándorútjáról a magyar őshaza felkutatásáért igen hézagosak, Csoma saját egóját mindig háttérbe szorította, alárendelte a nagy célnak. Életének, utazásának fehér foltjait próbáltam kitölteni a mese eszközeivel

– idézte a szerzőt, Molnár Vilmos Márai Sándor- és József Attila-díjas írót az Akadémia közleménye.

Mint az MTA kiemeli, Jánosi Zoltán Antigoné gyűrűi – Kézjelek Kreón árnyékára című tanulmánykötete a szellemi ellenállásnak a magyar irodalom valamennyi műnemében megnyilvánuló példasorát világirodalmi kitekintésekkel – Federico García Lorca, Szergej Jeszenyin, Csingiz Ajtmatov, Gabriel García Márquez életművét a látóterébe vonva – értelmezi.

A Népiség, Erdély, Trianon Medvigy Endre válogatott tanulmányait tartalmazza. Az írások a népi irodalom és az erdélyi magyar irodalom kiválóságainak pályájáról, életútjáról, munkásságuk figyelemre méltó epizódjairól beszélnek. Szerepel köztük Erdélyi József, Sértő Kálmán, Sinka István, Nyirő József és Döbrentei Kornél is.

“Medvigy kutatómunkája során ténylegesen a megsemmisülés elől rántott vissza verseket, dokumentumokat, perdöntő adatokat. Rendkívüli alapossággal merült el a vizsgált életszakaszokban, és kincsekre bukkant” – idézte Ács Margit laudációját a kommüniké.

Szakonyi Károly A csend napjai című kisregénye a Magyar Mikrokozmosz sorozatban jelent meg. “A két világháború közötti Magyarország világát is fellobbantó kisregény története egyszerre zajlik a varázslatos balatoni környezetben és az emlékekben, amelyek hol Budapestig, hol Brüsszelig repítik vissza a főszereplőt – és egyszerre történik egy időből kiszakított pillanatban és a történelemben” – fogalmazott laudációjában Szentmártoni János.

Visky András Kitelepítés című regénye egy osztrák-magyar család története a román gulágon. Az 1956-os forradalom után Visky András református lelkész édesapját huszonkét év börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélték, édesanyját – hét gyermekükkel együtt – kitelepítették a Duna-deltával határos Baragan sztyeppe egyik lágerébe. Az olvasó egy szovjet mintára létrehozott és fenntartott romániai munkatábor hétköznapjait, a soknemzetiségű foglyok furcsa történeteit ismeri meg, a legkisebb gyermek nézőpontjából.

Borítókép: illusztráció

Művház

Közzétették a Magyar Mozgókép Fesztivál idei életműdíjasainak nevét

Elek Judit filmrendező és forgatókönyvíró, Piros Ildikó színésznő, Gulyás Buda operatőr, Selmeczi György zeneszerző és Deimanik Tamásné Baba fénymegadó kiemelkedő pályáját méltatják idén.

Közzétéve:

Az egyik kitüntetett: Elek Judit rendező, forgatókönyvíró, fotó: MTI/EPA/Sebastien Nogier

Az ünnepélyes díjátadót a Magyar Mozgókép Fesztiválon június 14-én Balatonfüreden, a Kisfaludy Galériában tartják – olvasható a szervezők MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

A június 12. és 15. között Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban zajló hazai filmes mustrán az életműdíjasokhoz kapcsolódóan a többi között olyan filmeket láthat majd a közönség, mint a Kontroll, a Csak szex és más semmi, a Macskajáték, az Angi Vera és a Sziget a szárazföldön.

Mint írják, az idén 87. születésnapját ünneplő Elek Judit Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező és forgatókönyvíró, a Balázs Béla Stúdió alapító tagja 1956 és 1961 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola diákja volt Máriássy Félix osztályában. 1967-ben készült stílusteremtő lírai dokumentumfilmje, a Meddig él az ember. 1968-ban készítette el első nagyjátékfilmjét, a dokumentarista és játékfilmes technikákat vegyítő Sziget a szárazföldön című alkotást Kiss Manyival a főszerepben. Az 1983-as Mária-nap című filmje Szendrey Júlia életének motívumai alapján készült. Mindhárom alkotást bemutatták a cannes-i filmfesztiválon.

Elek Judit 1989-es Tutajosok című munkája a tiszaeszlári per témáját dolgozza fel. 1994-ben saját kisregényét vitte filmre Ébredés címmel, gyerekkori élményeiről. A tavalyi nagysikerű cannes-i vetítés után a Magyar Mozgókép Fesztiválon először láthatja a hazai közönség a Sziget a szárazföldön című filmjének frissen restaurált verzióját.

Piros Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész, az MMA rendes tagja, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja 1970-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Várkonyi Zoltán osztályában, majd 37 éven át a Madách Színház tagja volt. Kamera elé először 1966-ban állt, azóta több mint 50 filmben és tévéjátékban szerepelt, amelyek közül a Nem szoktam hazudni, A veréb is madár, a Hahó Öcsi, a Gyertek el a névnapomra és Az élet muzsikája című filmekre a legbüszkébb – írják a közleményben.

Mint kiemelik, Piros Ildikó legismertebb szerepeinek egyike az 1978-ban bemutatott Abigél című tévésorozat Zsuzsanna nővére. A Magyar Mozgókép Fesztiválon a Macskajáték című filmjét vetítik, a nemrégiben elhunyt Eötvös Péter Kossuth-díjas zeneszerzőre is emlékezve.

Gulyás Buda Balázs Béla-díjas magyar operatőr, egyetemi tanár 1979-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Olyan legendás sorozatoknak volt az operatőre, mint a Linda, az Angyalbőrben, a Família Kft., és olyan népszerű filmeket fényképezett, mint Bujtor István Hamis a baba (1991) és Három testőr Afrikában (1996) című filmje, vagy Goda Krisztina három közönségsikere, a Csak szex és más semmi, a Szabadság, szerelem és a Kaméleon. A fesztiválon a Csak szex és más semmit nézheti meg a közönség.

Selmeczi György a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Erkel-díjas zeneszerző, zongoraművész, karmester, operarendező, érdemes művész 1952-ben született Kolozsváron. Először a bukaresti Zeneművészeti Főiskolán, 1975-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait. 1976-tól 1977-ig Pierre Boulez, majd 1979-ben Daniel Charles irányításával dolgozott Párizsban. Magyarországon kívül Európa számos országában hangversenyezik karmesterként, zongoraművészként és zeneszerzőként. Csaknem hatvan film zenéjét jegyzi, amelyek között olyan ikonikus alkotások is szerepelnek, mint az Angi Vera, a Megáll az idő, az Idő van és a Szirmok, virágok, koszorúk. Legutóbb a 2022-ben készült Toldi – A mozifilm című animáció zenéjét komponálta. A Magyar Mozgókép Fesztivál az Angi Vera vetítésével tiszteleg előtte.

Deimanik Tamásné Baba Balázs Béla-díjas fénymegadó csaknem ötvenéves pályafutása alatt olyan filmeken dolgozott, mint a Ripacsok, az Örökség, a Kopaszkutya, a Dögkeselyű, a Könnyű testi sértés, a Szirmok, virágok, koszorúk, az Idő van, a Roncsfilm, a Csinibaba, a Valami Amerika vagy A martfűi rém. A fesztiválon az általa fényelt Kontroll című filmet vetítik.

A fesztiválról további információk a www.mozgokepfesztival.hu oldalon érhetők el.

Tovább olvasom

Művház

Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére

Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók – közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.

Közzétéve:

Savaria Filmszemle/Facebook

Lovass Tibor tájékoztatása szerint

idén három kategóriában: fotó- és filmművészet, színházművészet, valamint irodalom kategóriákban várták a pályaműveket.

Hozzáfűzte: külön értékelte a zsűri a diákfilmeket, valamint felsőoktatásban tanuló hallgatók kísérleti és vizsgafilmjeit. Az egyik diákkategória, amelynek címe Egy életnyi tapasztalat, az idősödő társadalom, az idős kor problémáival foglalkozik, a Mire jó az online tér kategória a digitális jövőről szól, illetve az online média veszélyeiről.

Lovass Tibor tudatta azt is: a Savaria Filmszemléhez kapcsolódóan rendezik meg az ELTE Savaria Egyetemi Központban április 25-én a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Savaria Filmakadémia egyesület közös szervezésében azt a szakmai konferenciát, amely a médiatudatosságot állítja a középpontjába.

A Savaria Filmszemle idén is a díjkiosztó gálával zárul a szombathelyi AGORA Savaria Filmszínházban, ahol a nemcsak a kategóriák győztesei vehetnek át díjakat, de két életműdíjat is átadnak.

Az idei életműdíjat Molnár Piroska Kossuth- és Jászai-díjas színművész, a nemzet színésze, valamint Koltay Gábor Balázs Béla-díjas filmrendező kapja.

Tovább olvasom

Művház

Május közepén rendezik az Art Mozik éjszakáját

Május 17-én a Művészben, a Puskinban, a Toldiban, a Kino Caféban, a Tabánban és a Corvinban is sikerfilmmekkel és premier előtti előadásokkal is várják a közönséget.

Közzétéve:

A Puskin filmszínház díszes homlokzata a budapesi Kossuth Lajos utcában, fotó: MTVA/MTI/Róka László

A mozimaraton műsorán lesz az országos bemutató előtt például Az arcuk mindig előttem lesz című francia dráma, de olyan népszerű, már bemutatott alkotásokat is be lehet majd pótolni, mint az Érdekvédelmi terület, A szenvedély íze, a Parasztok, a Smoke Sauna Sisterhood vagy az Oscar-díjas Oppenheimer – áll a programot szervező Budapest Film közleményében.

Az Oscar-díjra jelölt filmek közül látható lesz még az Előző életek című amerikai–dél-koreai romantikus dráma, az Egy zuhanás anatómiája vagy Jorgosz Lantimosz Szegény párák és Wes Andersen Asteroid City című filmje, de olyan korábbi kedvenceket is újra vetítenek, mint a Bálna, a Dűne 2, a Minden Mindenhol Mindenkor, a Pókember: A Pókverzumon át vagy a Barbie.

A magyar filmek kínálatában többek közt a Kék pelikán, a Lefkovicsék gyászolnak, a Magyarázat mindenre, az Ernelláék Farkaséknál és a Kálmán-nap, de a Semmelweis is látható lesz.

Az összes helyszínre érvényes karszalag április 18-tól megvásárolható a mozik pénztárában és online.

Tovább olvasom