Kövess minket!

Művház

Adócsalással gyanúsítanak egy filmrendezőt és egy producert

Adócsalással gyanúsítja a román szervezett bűnözés és terrorizmus ellenes ügyészség Corneliu Porumboiu román filmrendezőt és Ada Solomon producert, a román filmes újhullám két megkerülhetetlen képviselőjét – adta hírül hétfőn a román média.

Borítókép: Ada Solomon román filmproducer a legjobb filmnek járó Arany Medve-díjjal a 71. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) Summer Special nevû rendezvénysorozatán 2021. június 13-án. Fotó: MTI/EPA/Getty/Pool/Andreas Rentz

A vádhatóság egy közleményt adott ki, melyben nem nevezte meg a gyanúsítottakat, csak annyit közölt, hogy száz magánszemély és jogi személy ellen indult vizsgálat egy szervezett bűnszövetkezet ügyében, amelynek célja adócsalás és pénzmosás volt.

A gyanú szerint a gyanúsított cégek 2013 és 2015 között “fantomcégek” által kiállított számlákkal írtak le bizonyos költségeket, így kevesebb adót, főleg áfát fizettek a román államnak. Az ügyészség szerint a gyanúsítottak 9,97 millió lejjel (727,8 millió forint) károsították meg a román költségvetést.

A bukaresti média értesülései szerint a gyanúsítottak között van Corneliu Porumboiu filmrendező és Ada Solomon producer és más rendezők is.

Porumboiu leginkább a cannes-i filmfesztiválon 2006-ban Arany Kamera-díjjal kitüntetett Volt-e vagy sem?, a Rendészet, nyelvészet, valamint A hegyek szigete című filmjeiről ismert. Ada Solomon az idei Berlinalén nyert Arany Medvét a Bad Luck Banging or Loony Porn című című, Radu Jude által rendezett film producereként, csakúgy mint 2013-ban a Calin Peter Netzer által rendezett Anyai szívvel.

Művház

Bruce Lee-ről forgat életrajzi filmet Ang Lee

A főszerepet az Oscar-díjas rendező fia, Mason Lee alakítja majd.

Közzétéve:

Bruce Lee szobra Hongkongban, fotó: Pixabay

A harcművészet legendás mesteréről forgatott produkció a Sony 3000 Pictures filmstúdiójában készül. A forgatókönyvet Dan Futterman írja. A történet korábbi változatain Jean Castelli, Alex Law, Mabel Cheung és Wells Tower dolgozott – számolt be róla a Variety.com nyomán az MTI.

Bruce Lee, aki 1973-ban, 32 évesen halt meg,

nagy hatással volt Hollywoodra színészként, rendezőként és harcművészeti szakértőként is.

Emlékezetes munkái között szerepelt A nagyfőnök, a Tomboló ököl, A Sárkány útja és a Halálos játszma, valamint a The Green Hornet című sorozat. Filmjei a hatvanas és hetvenes években az egész világon népszerűvé tették a harcművészeteket.

“Bruce Lee, akit teljesen sem amerikaiként, sem kínaiként nem fogadtak el, híd volt Kelet és Nyugat között” – mondta Ang Lee. Hozzátette:

az ikonikus előadóművész forradalmasította a harcművészetet és az akciófilmeket.

A film producere Lawrence Grey, Shannon Lee, Ang Lee, Ben Everard és Brian Bell lesz.

Ang Lee, aki a Tigris és Sárkány, a Pi élete és a Brokeback Mountain – Túl a barátságon című filmjével is Oscar-díjat nyert, jó ideje dédelgette a Bruce Lee-ről szóló film tervét.

A 32 éves Mason Lee korábban a Billy Lynn hosszú, félidei sétája és a Másnaposok 2. című filmekben is szerepelt. Legutóbb a Stand By Me című tajvani, romantikus vígjátékban vagy a Limbo című hongkongi drámában láthatta a közönség.

Tovább olvasom

Művház

Az M5 díjnyertes drámáját nézve mindenki átérezheti, milyen az élet egy diktatúrában

A politikai rendőrség túlkapásait mutatja be az M5 kulturális csatorna Elveszett idők című történelmi drámájának epizódja, amely november 29-én az ABU Prizes TV-dráma kategóriájának díjnyertes alkotása lett.

Közzétéve:

Mediaklikk/MTVA

A nívós nemzetközi elismerés kapcsán Merkl László, a televíziós dráma forgatókönyvírója, valamint Nagy István rendező meséltek részleteket.

Az M5 Elveszett idők című történelmi drámájának epizódja egy március 15-re készülő hivatalnok halálra verésének története bizonyult a legjobb televíziós drámának az idei ABU Prizes-on. A magyar közmédia televíziós tartalma – mások mellett – Ausztrália, Németország, Anglia, Olaszország, Japán és Kína milliók által követett műsoraival versenyzett. Bár közülük sokak nem ismerik hazánk történelmi múltját a szocializmus vonatkozásában, mégis sikerült egy különleges történeten keresztül megszólítani a nemzetközi zsűrit és a közönséget.

Olyan embereket is képes megérinteni ez a történet, akik nem feltétlenül ismerik részleteiben a magyar történelmet, a Kádár-rendszer korszakait és a Rákosi-rendszer szörnyűségeit. Mi azt reméljük, az elismerés a sztorinak szól, mely a rendszerről, a hatalomról és az elnyomásról mesél el egy történetet

– kezdte az M5 Librettó című műsorának vendégekét Merkl László, a csatorna vezető szerkesztője, az Elveszett idők forgatókönyvírója. A történelmi dráma rendezője, Nagy István hozzátette, szándékosan pályáztak az ABU Prizes-ra egy olyan epizóddal, amely dramaturgiájában nagyban eltért a többitől.

“Ebben az epizódban az a különleges, hogy nem egy lázadó, hanem a rendszer emberének szemszögéből dolgoztuk fel a történetet. Kihívás volt csupa antihősben valami emberit találni. Történetünk főszereplője meg akar felelni a hatalom elvárásainak, embertelen tetteknek, és hiába menti fel őt a rendszer, emberként mindenképpen elbukik“– fogalmazott az Elveszett idők rendezője, aki a stábbal együtt nagyon örül a nemzetközi díjnak.

Tovább olvasom

Művház

Aki legyőzte az időt – bemutatták a Keleti Ágnesről készült filmet

A világ legidősebb élő olimpiai bajnokáról, a nemzet sportolójáról szóló alkotás sajtóvetítése a budapesti Puskin moziban volt csütörtökön.

Közzétéve:

Az eseményen megjelent Oláh Kata, a film rendezője, valamint operatőre, Csukás Sándor is.

“A film készítésekor nemcsak egy sportsikerekben gazdag életutat akartam bemutatni, egy olyan életet, amelyben benne van Magyarország száz éve is, hanem azt a Keleti Ágnest, akit én megismertem. Az a sok bölcsesség, amit tőle hallottam, remélem, másokat is megérint. A dokumentumfilmről az a vélemény él, hogy csak unalmas lehet. Szeretném bemutatni, hogy ebben is vannak érzelmek”

– mondta a vetítés előtt Oláh Kata rendező-producer.

A több mint egy éven keresztül forgatott film középpontjában az 1921. január 9-én született, ötszörös olimpiai bajnok tornász hétköznapjai és visszaemlékezései állnak. Rendkívüli életét a vele készült archív interjúk, naplójának részletei idézik fel. Keleti Ágnes életének tanúi is megszólalnak, többek között volt tornász társa, Zoller Mária, valamint egykori izraeli tanítványai. Megszólal Keleti Éva fotóművész is, aki elmeséli, hogy a két család baráti kapcsolatban állt egymással, és ő kislányként csodálta, ahogy a nála idősebb Keleti Ágnes szaltózott. Először kezdő fotósként készített róla fényképet, amikor Keleti Ágnes már sikeres tornász volt.

“Filmünk a koronavírus időszakában készült, így a háttérben nemcsak az elmúlt száz év történelme, hanem a napjainkat megnehezítő világjárvány is meghúzódik, rámutatva, hogy az egyedi élettörténetek adják ki a teljes egészet. Az 56-os forradalom idején készülni az olimpiára vagy a karanténnal terhelt koronavírus időszakában ünnepelni a 100. születésnapot egyszerre egyedi és mindannyiunk életét befolyásoló esemény”

– olvasható a film ismertetőjében.

Az “Aki legyőzte az időt – Keleti Ágnes” film ősbemutatója a Miskolci Cinefest Fesztiválon volt idén szeptemberben, ahol az alkotás a nemzetközi kritikusok (Fipresci) legjobb magyar film díját nyerte el.
A film december 8-án kerül a mozikba, illetve premier előtt a 11. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál zárófilmjeként láthatja a közönség.

Tovább olvasom