Kövess minket!

Művház

A 46.Telluride Filmfesztíválon lesz Tóth Barnabás új filmjének a világpremierje

Tóth Barnabás Akik maradtak (12) című filmjének világpremierje az augusztus 30. és szeptember 3-a között tartandó legendás Telluride Filmfesztiválon lesz, ahová magyar filmek közül legutóbb a Saul fia jutott el.

Az Akik maradtak egy lélekemelő, könnyedséggel és melegséggel teli történet a szeretet gyógyító erejéről. A II. Világháború utáni Budapesten játszódó alkotás hazai premierje szeptember 19-én a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon lesz, ahol egyedüli magyarként szerepel majd a nagyjátékfilmekversenyében. A Susotázs rendezőjének és a Testről és lélekről producereinek legújabb filmje – mely az NMHH Médiatanácsa Magyar Média Mecenatúra Program támogatásával készült – szeptember 26-ától látható a magyar mozikban a Budapest Film forgalmazásában.

A Telluride Filmfesztivál egy laza, családias hangulatú rendezvény, ahol nincs vörös szőnyeg, pezsgő és flanc, mégis az egyik legjelentősebb filmes mustra az Amerikai Egyesült Államokban. Szandálos, kirándulós, piknikezős buli, kicsit, mint egy szafari, ahol Meryl Streep, Clint Eastwood, Angelina Jolie és Wim Wenders törzsvendégek, Paul Thomas Anderson, Wes Anderson, a Coen testvérek és Salman Rushdie pedig amolyan „klubtagok”. Az esemény fő védnöke idén az ünnepelt író és útikönyvszerző PicoIyer.

Az elit fesztiválra idén többek között Pedro Almadovar, Terrence Malick, James Mangold, Edward Norton és Agnès Varda legújabb alkotása mellett kapott meghívást Tóth Barnabás Akik maradtak című filmje is. Magyar nagyjátékfilmek közül legutóbb a Saul fia című alkotása részesült abban a megtiszteltetésben, hogy szerepelhet e neves amerikai filmes mustrán.

Aladár (Hajduk Károly) magányos nőgyógyász. Egyik fiatal páciense, Klára (Szőke Abigél), dacos kamaszlány, aki makacsul “várja haza” szüleit a haláltáborból a II. Világháború utáni Budapesten. Kettejük egymásra találása, majd páratlanul komplex és gazdag kapcsolata áll e viharos történelmi időkbe ágyazott film középpontjában. Klára impulzív és makacs kamaszból fokozatosan fiatal nővé érik a férfi óvó szárnyai alatt, míg az orvos élete új értelmet nyer a lányról való gondoskodás által. Mindketten a túléléssel küszködnek, de talán több eséllyel, mint más kortársuk, mert korábbi életükből van elegendő szeretetforrásuk, ami nem csak 1944 traumáját segít begyógyítani, hanem tartást ad az 50-es éveket is átvészelni.

A film főszereplői a Jászai Mari-díjas Hajduk Károly és a ragyogó tehetségű fiatal színésznő, Szőke Abigél, de olyan nagyszerű színészeket is láthatunk majd a vásznon, mint Nagy Mari, Lukáts Andor, Zsurzs Kati, Simkó Katalin, Horkay Barnabás, Varga Veronika, Jordán Adél, Stefanovits Angéla, Igó Éva, Spitzer Gyöngyi és Paizs Miklós. Az Akik maradtak F. Várkonyi Zsuzsa: Férfiidők lányregénye című könyve alapján készült. A forgatókönyvet Tóth Barnabás és Muhi Klára írták, az operatőr Marosi Gábor, a vágó: Mógor Ágnes. A film az INFORG-M&M FILM gyártásában készült, a producerek Mécs Mónika és Mesterházy Ernő.

Az Akik maradtak hazai premierje szeptember 19-én a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon lesz, ahol egyedüli magyarként szerepel majd a nagyjátékfilmek versenyében. A magyar mozikban pedig szeptember 26-át lesz látható.

Művház

Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére

Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók – közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.

Közzétéve:

Savaria Filmszemle/Facebook

Lovass Tibor tájékoztatása szerint

idén három kategóriában: fotó- és filmművészet, színházművészet, valamint irodalom kategóriákban várták a pályaműveket.

Hozzáfűzte: külön értékelte a zsűri a diákfilmeket, valamint felsőoktatásban tanuló hallgatók kísérleti és vizsgafilmjeit. Az egyik diákkategória, amelynek címe Egy életnyi tapasztalat, az idősödő társadalom, az idős kor problémáival foglalkozik, a Mire jó az online tér kategória a digitális jövőről szól, illetve az online média veszélyeiről.

Lovass Tibor tudatta azt is: a Savaria Filmszemléhez kapcsolódóan rendezik meg az ELTE Savaria Egyetemi Központban április 25-én a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Savaria Filmakadémia egyesület közös szervezésében azt a szakmai konferenciát, amely a médiatudatosságot állítja a középpontjába.

A Savaria Filmszemle idén is a díjkiosztó gálával zárul a szombathelyi AGORA Savaria Filmszínházban, ahol a nemcsak a kategóriák győztesei vehetnek át díjakat, de két életműdíjat is átadnak.

Az idei életműdíjat Molnár Piroska Kossuth- és Jászai-díjas színművész, a nemzet színésze, valamint Koltay Gábor Balázs Béla-díjas filmrendező kapja.

Tovább olvasom

Művház

Május közepén rendezik az Art Mozik éjszakáját

Május 17-én a Művészben, a Puskinban, a Toldiban, a Kino Caféban, a Tabánban és a Corvinban is sikerfilmmekkel és premier előtti előadásokkal is várják a közönséget.

Közzétéve:

A Puskin filmszínház díszes homlokzata a budapesi Kossuth Lajos utcában, fotó: MTVA/MTI/Róka László

A mozimaraton műsorán lesz az országos bemutató előtt például Az arcuk mindig előttem lesz című francia dráma, de olyan népszerű, már bemutatott alkotásokat is be lehet majd pótolni, mint az Érdekvédelmi terület, A szenvedély íze, a Parasztok, a Smoke Sauna Sisterhood vagy az Oscar-díjas Oppenheimer – áll a programot szervező Budapest Film közleményében.

Az Oscar-díjra jelölt filmek közül látható lesz még az Előző életek című amerikai–dél-koreai romantikus dráma, az Egy zuhanás anatómiája vagy Jorgosz Lantimosz Szegény párák és Wes Andersen Asteroid City című filmje, de olyan korábbi kedvenceket is újra vetítenek, mint a Bálna, a Dűne 2, a Minden Mindenhol Mindenkor, a Pókember: A Pókverzumon át vagy a Barbie.

A magyar filmek kínálatában többek közt a Kék pelikán, a Lefkovicsék gyászolnak, a Magyarázat mindenre, az Ernelláék Farkaséknál és a Kálmán-nap, de a Semmelweis is látható lesz.

Az összes helyszínre érvényes karszalag április 18-tól megvásárolható a mozik pénztárában és online.

Tovább olvasom

Művház

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező meggondolta magát, és mégsem a The Movie Critic című produkció lesz a tizedik, utolsónak szánt mozifilmje.

Közzétéve:

Quentin Tarantino amerikai rendező, fotó: MTI/EPA/David Swanson

A 61 éves, Oscar-díjas rendező-forgatókönyvíró tavaly a cannes-i filmfesztiválon beszélt a közönségnek arról, hogy utolsó nagyjátékfilmje, a The Movie Critic 1977-ben játszódik majd, és főhőse egy alig ismert filmkritikus lesz, aki egy pornómagazinnak ír filmekről – emlékeztetett a Variety.com hollywoodi filmes portál nyomán az MTI.

Az is felmerült, hogy Brad Pitt visszatérhet a produkcióban a Volt egyszer egy Hollywoodban megismert Cliff Boothra hasonlító karakterként, és a film, amelynek forgatását 2024-re tervezték, már 20 millió dolláros adótámogatást is kapott Kaliforniától.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy miután félretette a mozikritikusos filmet, vajon milyen témát választ majd utolsónak beharangozott játékfilmjéhez

– írta a Variety.com.

Tarantino várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

Tovább olvasom