Kövess minket!

Művház

Müller Péter Sziámi: „Inkább költő vagyok, mint zenész”

A dal a legsűrűbb része annak, amit művészetnek hívunk – mondja. Mégis a költészet világa ragadta magával. Persze dalszerzőként legalább annyira ismert, mint költőként. Olyan kultikus zenekarok után, mint az URH, a Kontroll Csoport és a Sziámi, vannak, akik szerint csupán az a jó, amit az underground zenei életben írt, mások szerint pedig jobban tenné, ha csak verseket írna. Miért is kellene Müller Péter Sziáminak választania? Hisz mindegyik műfajt szereti. Így éli az életét – állandóan dalokat vagy verseket ír. Amikor találkoztunk, éppen a Varázsló címűt. Az Alkotni születtünk interjúsorozat tizedik része.

Mi adja a muníciót a Müller Péter Sziámi-sághoz?

Alapvetően mindenből merítek, ami emberi vagy embertelen. Éppen jókor kérdezed. A verseim időnként megjelennek az Élet és Irodalomban, a Mozgó Világban vagy ahogy a legutóbb nagy vihart kavart, Tézisek a kultúráról című, a Magyar Műhelyben. „A kultúra nem bagatell. / A kultúra az anyatej. /A kultúra nem legyező. / A kultúra a levegő.” A vers kiáltványa lett azoknak, akiknek a kultúra fontos. Kialakult ugyanis egy kultúrharc, van urbánus front, van népi front, amelyek összecsaptak, és igen sötét történelmi távlatokban kezdték el értelmezni, mi a magyar. Pedig már Babits is azt mondta, nem nagyon illik ezzel foglalkozni. Élvezem és izgalommal tölt el, amikor valamit megírok, és újraértelmezik.

Bruce Springsteen akkor határozta el, hogy egész életében a zenével szeretne foglalkozni, amikor látta a Beatlest a The Ed Sullivan Show-ban. A te életedben volt olyan pillanat, amelyet nevezhetünk eljövetelnek?

Pici gyerekkoromtól költő szerettem volna lenni. Weöres Sándor, Vas István és Kormos István olvasták a verseim, lelkesítettek, segítettek. Mindenki erre biztatott. Aztán egyszer csak váratlanul belekeveredtem az alternatív rockzenébe. Dévényi Ádám barátommal egy ideig duóban léptünk fel, egy nyárra alakult színházban mi lettünk a zenebohócok, dalokat kellett írnunk. Kezdetben szinte minden dalának én írtam a szövegét, de később sikeres szerző lett, olyan számok fűződnek a nevéhez, mint az Adj helyet magad mellett vagy a Közeli helyeken című Bikini-slágerek. Aztán lett egy nagyon jó zenekara, a Dévényi Ádám és az Átmeneti Kabát. Közeli, mondhatom, egyetlen lelkitársam volt. Mély nyomot hagyott bennem. Utána azonban teljesen másfelé vitt az utam, sok dolgot csináltam.

Magyar–francia szakos tanár, cirkusz- és varietérendező, tévés és filmrendező, forgatókönyvíró, könyvtáros, lektor, kulturális újságíró is voltál. Kihagytam valamit?

Biztosan. (Nevet.) Alapszinten elkezdett érdekelni a francia nyelv és kultúra, mert nagyon jó tanárom volt a középiskolában. Gyakorlati foglalkozás helyett könyvtárosi ismereteket tanultunk, és mivel csak egy év késéssel vettek fel magyar–francia szakra, könyvtáros lettem, meg nevelősködtem. A lényeg az volt számomra, hogy kiderüljön, mihez kezdjek majd bölcsészdiplomával a zsebemben. Középiskolásként sok rádiós és tévés vetélkedőt nyertem, és megint csak a véletlennek köszönhetően akkoriban, amikor leérettségiztem, alakult egy vetélkedőosztály a Magyar Televízióban, így egyetemistaként náluk is dolgoztam. Később sok tévéműsort és filmet csináltam. A sorkatonaság elől való permanens menekülés mellett ezek az élmények motiváltak. De voltam halász Normandiában, filmproducer Hollandiában, takarítottam az Ofotért-üzletekben.

Olyan a foglalkozásom, hogy abban minden hasznos, amit látok, amit megtapasztalok. Szeretek élni, terepen lenni. Idővel rájöttem, hogy iszonyatosan élvezem, ahogy az emberek reagálnak a verseimre. Közvetlen játék. Inkább költő vagyok, mint zenész.

Zenésznek eszem ágában nem volt menni, de 1980-ban megkeresett egy barátom, hogy az együttesének vannak dalai, le vannak kötve a koncertdátumok, nincsenek viszont szövegeik, és meg kellene írnom nekik. Majd az énekes, Menyhárt Jenő, aki később létrehozta az Európa Kiadót, azt mondta, nem tudja a szövegeket megtanulni, énekeljem el én őket. Gondoltam, egyetlen zárt körű buli lesz, aztán nyolc lett belőle, de így is mindössze fél évig létezett a zenekar. Ez volt az URH. Iszonyúan népszerűek lettünk, amikor 1981-ben feloszlott az együttes, legenda lett, pedig igazából nem is tudtunk zenéli. Ott és akkor valami átszakadt bennem. Eltelt negyven év, és még midig zenélek, a közönség pedig „helyi és időérték” nélkül hallgatja a dalaim.

 URH együttes búcsúkoncertje 1985. szeptember 13-án © Várkonyi Péter
Az URH együttes búcsúkoncertje 1985. szeptember 13-án © Várkonyi Péter

Hogyan határoznád meg a kreativitás fogalmát?

Van egy erősen sugallatos oldala, hiszen szükséges ráhangolódni az üzenetekre.

A világ nem annyi, amennyi látszik belőle, és a kreativitás pont olyan dolog, ami a láthatatlannak, a képzeletnek és a varázslatnak az eredménye.

Emlékszem, egészen pici koromban letettem anyukám elé egy egészen elfogadható négysoros verset. Még csak nagybetűket tudtam írni, és rengeteg könyv volt otthon, nem hitte el, hogy nem másoltam. Azóta is szeretek külső vagy belső mozgásban lenni, aminek az eredménye legtöbbször dalszerű. A dalszövegírás gyermeki dolog, benne van a rátalálás öröme.

Azt szoktad mondani, hogy nem szabad tudatosan dalszövegeket írni.

Komolyan azt gondolom, hagyni kell, hogy a dal írja magát. Amikor verset írok, függetlenül attól, hogy prózai vagy szabad versről van-e szó, valamiféle zeneiséget kell éreznem. A ritmika és a dallam úgyannyira eleme egy versnek, mintha eleve zenére íródna. Az megint más, amikor valamilyen alkalmazott módon írok egy dalt, például egy előadónak, vagy amikor musicalt fordítok. Ilyen esetekben addig hallgatom a zenét, amíg meg nem hallom, hogy lesz magyarul telitalálat. Általában jobban örülök, ha megkapom a zenét, és nem egy verset zenésítek meg, de mindjárt ennek is ellentmondok. Rátóti Zoli barátom megkért, írjak szöveget az egyik dalára. Átküldte angol vakszöveggel: „If you…” És működött magyarul is: „Ifjú ember…” Egy öreg alkoholista Hamlet dala lett belőle. (Nevet.) Nagyon ritka, amikor ilyen mértékű összhang alakul ki. Tolcsvay Lacival mindig így dolgoztunk, Szakcsival is akkor, amikor a Szentivánéji álmot írtuk, de mondhatom Koncz Zsuzsát, Bérczesi Robit a Hiperkarmából vagy Kiss Tibit is.

A szövegírás harmadik szintje, amikor magamnak írok, és a semmiből vagy éppen a mindenből, a kozmoszból próbálom meghallani az üzenetet. Néhány hete belekezdtem egy kísérletbe: azt mondtam magamnak, kipróbálom, mi történik, ha egy évig mindennap írok egy dalt. Azóta várom, mikor fogy el a szufla, de csak nem akar, sőt, egyre inkább kedvemre való dolgok születnek.

Abszolút idealista vagyok. Az éneklésről is azt gondolom, hogy ne az énekes énekeljen, hanem a dal. Ne gondold, hogy mindez csak a dalokról szól, inkább arról, hogyan érdemes élni. Türelmesen meg kell várnod, amíg megérkezik hozzád az idea, és akkor azt már csak le kell hoznod. Azzal nincs dolgod, ami nem üzen be neked.

Müller Péter Sziámi
Müller Péter Sziámi

Milyen világok adják a zenéd alapjait?

Bármi képes megérinteni. Mindig vigyáztam arra, hogy ne legyek nagyon zenész. A klasszikus dalképletet, a zenei írásmódot a 20. század eleje óta fokozatosan leváltotta a ritmus és a hangzás, a dallam és a harmónia rovására. Engem azonban nem érdekelnek a trendek. Az URH a New Musical Express nevű szaklap szerint Kelet-Európa legjobb zenekara volt, írtam ugyanakkor kuplékat is. Az Operaházban nőttem fel, később stratégiai igazgatója lettem, alapítottam egy nemzetközi operafesztivált Miskolcon, írok és fordítok musicalt, együtt léptem fel David Bowie-val, Nick Cave-vel, Patti Smithszel, a Jethro Tull-lal. Az ízlésem rendkívül szigorú, de rendkívül nyitott is. Semmilyen (mű)fajgyűlölet nincs bennem, azt szeretem, ami jó. Nekem Bowie és Kálmán Imre két ugyanolyan szintű zseni. Nem teszek különbséget Máté Péter, Kovács Kati vagy Seress Rezső között, mert mind értékesek.

Amikor elindult a Sziget (Müller Péter Sziámi a Sziget Fesztivál alapítója, 2007-ig társtulajdonosa – a szerk.), gyűjtőtégelye volt a teljes magyar könnyűzenei spektrumnak, ezen kívül a társművészeteknek, idővel aztán nemzetközi szintre lépett, mostanra pedig mainstream lett. Sokan azt hiszik, elszörnyülködöm, de nem, a világ változik, a Sziget csak tehetségesen leköveti.

Ha a költészet irányából közelítek, azt gondolom, vannak, akiknek hibátlan, egyenletes az életművük, mint Radnóti, akinek nem is volt más választása, tudta, hogy élet-halál kérdése, milyen betűt ír le. És vannak, akiknél a híg is benne maradt, mint például Petőfi, aki a legnagyobb költők egyike a világon. Az ő élete párhuzamosan futott az életművével, de nem minden költeménye erős. Dés Lászlóval és Geszti Péterrel most írunk egy darabot róla a Vígszínháznak. Petőfi a legtisztánlátóbb embere volt a korának, ezért nem is tudott tartósan népszerű lenni, Kossuth is ellene fordult, elzárták a politikától, a sok szempontból verhetetlen Nemzeti dal után pár hónappal már az Akasszátok fel a királyokat! versét írta. Később Kossuth azt kérte, írja meg a második Nemzeti dalt, újra harcba kellett szólítani a magyarokat. Megírta a Föl a szent háborúra! című költeményét, ami aztán – a megrendelés dacára – közel sem lett annyira jó.

Van olyan vers, amely nem élményből születik?

Nagyon alapvető és jó kérdés, hogy élmény-e a vers. Természetesen minden belső élményből születik. Szavakkal dolgozni azonban kényesebb történet, mert nem lehet őket úgy kimondani, hogy ne legyen gondolatokban, érzelmi reakciókban direkt következményük, különben olyat írtál, ami nem ér semmit. Nagyon megosztó, amit írok. Soha nem gyakoroltam öncenzúrát, és nem is tűrök semmiféle korlátozást.

Ha dalba szedek valamit, csak ritkán tudom visszafejteni az eredetét. Persze azért van olyan, amelyikről pontosan tudom, hogyan és milyen indíttatásból született. A Ha előre látó csecsemő lettél volna című számom egy szerelmemnek írtam, aki folyton öngyilkosságot követett el. „Ha előrelátó csecsemő lettél volna / Felkötöd magad a köldökzsinórodra / De te megszülettél / És nem vagy se hülye, se vak / Ha már itt vagy, ne hagyd, hogy leállítsanak!”

A Kicsi, kicsiszolt kő címűt ugyancsak egy lánynak írtam. „Íme, ima a dal ma / Íme, ima a dal / Ó tökélyre törekvő / Belülről hatalmas / Kívülről kicsi / Istennek tetsző / Na és nekem is tetsző / Kicsi, kicsiszolt kő / Hívlak, jöjj el, ó, jöjj elő! / Kicsi, kicsiszolt kő.” A dal a legnagyobb misztérium. Volt, hogy húsz-harmincezer ember énekelte a nézőtéren a legbensőségesebb forrásból születő dalaim. Mégis hogy képes egy háromperces kis semmi ekkorát ütni a világban? Miért pont a slágerszerzők írják a slágereket? Miért van az, hogy ami gyönyörű, erős, költői és brutális, az utat talál az emberek lelkéhez? Mindig lesz olyan zene, ami rásegíti a gondolatot, a verset a dalra. Nem tudok nagyszerű elkallódott szövegekről, amikhez gyenge zenét szereztek volna. De olyan nagyon jó zenéről sem hallottam, amihez gagyi szöveget írtak volna. Nagyot akaró zenét káprázatosan silány szöveggel viszont szép számmal fel tudnék sorolni, ez tipikusan magyar betegség.

Müller Péter Sziámi
Müller Péter Sziámi

A magyar alternatív kultúra elemei megjelennek-e, amikor például olyan musical show-ban veszel részt, mint a február végén bemutatott Nikola Tesla – Végtelen energia?

Miért ne működne egy másik műfajban az a tudás, ami az alterban működött? Azok, akik felkérnek egy munkára, nem az átlagos színvonalat keresik, hanem azt, amit én tudok. Tizennyolc évesen már a legendás Pinceszínháznak írtam egy darabot Arany János Rózsa és Ibolya című meséjéből. Ugyanúgy élvezem ma is, mint évtizedekkel ezelőtt.

A zenés színházi világgal való találkozásom a fatális véletlennek köszönhető. Éppen egy megtűrt, már-már tiltott zenekarral, a Sziámival léptem fel többnyire a Fekete Lyuk nevű élettérben. A kultúrpolitika nem nagyon tudott mit kezdeni velünk, mert sokan jártak a koncertjeinkre, mind zenében, mind szövegben hoztuk a színvonalat. Nem ápoltunk barátságot a rendszerrel, nem is voltunk rádiókompatibilisek. Hozzáteszem, ma ugyanitt tartunk. Úgy látszik, rendszerek jöhetnek-mehetnek, soha nem leszek a rendszer dalnoka.

A kilencvenes évek elején egy kis zalai faluban laktam, a helyiekkel zenéltem, a Sziámi legsikeresebb periódusát éltük. A zalaszentgróti villanyszerelő, az andráshidai suszter, két színházi zenész és én. Egy újabb fatális találkozás. És jött apám…

Az egész életemre nagyon jellemző az a mondat, hogy „a papám megkért”. Nem is nagyon tudna tőlem olyat kérni, amit ne csinálnék meg neki azonnal és boldogan. Ezúttal azt kérte, hogy írjam meg annak a darabnak a szövegét, amin Tolcsvayval dolgoztak. Ez lett a Mária evangéliuma, ami sok embernél kiverte a biztosítékot, hiszen alternatív ikon voltam, és Szűz Máriáról írtam zenés darabot. Azt szoktam mondani, hogy Ady Endre ugyanúgy írt Nagy Endre kabaréjába kuplékat, mint költeményeket a Nyugatba. De a magyar tipikusan beszűkült gondolkodású értelmiséggel bíró nemzet.

A Mária evangéliuma után jött az Elisabeth című musical fordítása, amit még vagy húsz saját adaptáció követett. Az utolsó befejezett munkám pedig a Nikola Tesla – Végtelen energia. Ez is érdekes történet… Kesselyák Gergely karmester barátommal megírtunk egy operát – amelynek most lesz az olaszországi bemutatója –, ezután kezdtünk el beszélgetni arról, mi legyen a következő darabunk, mire rávágtam, hogy írjunk Nikola Tesláról. Elkezdtem kutatni róla, feltúrtam az FBI archívumát az interneten, majd egyszer csak felhívott Egressy Zoli, aki egy egészen merész és eredeti gondolkodású drámaíró. Elmesélte, hogy megkeresték azzal az ötlettel, hogy írjon egy musicalt, de csak akkor vállalná, ha én írnám a szövegét. Megkérdeztem, miről szól a darab, mire ő: Tesláról. Majdnem leestem a székről. A darab mindannyiunk nagy öröme lett.

A Kontroll Csoport egy gödöllői koncerten, 1982 © Zétényi Zoltán
A Kontroll Csoport egy gödöllői koncerten, 1982 © Zétényi Zoltán

Több mint tíz éve vagy a Baltazár Színház tagja, de megírtad az első roma musicalt is, Somnakaj címen. Érzékenyítesz.

A Baltazárral való történetem akkor kezdődött, amikor Bárdos Deák Ági, az egyik lányom édesanyja és a nő, akivel együtt énekeltem a Kontroll Csoportban, csinált egy irodalmi sorozatot, és kezembe nyomta Tóth Krisztina Porhó című kötetét. Később kiderült, hogy Kriszta Koncz Zsuzsától Cipőig sok mindenkinek írt már dalszövegeket. Miután megismerkedtünk, egyszer csak felhívott, hogy írt egy darabot a Baltazár Színháznak, és örülne, ha megnézném. Egészen gyönyörű volt. Aztán összebarátkoztunk Elek Dórával, a Baltazár vezetőjével. Írtam nekik egy dalt, és röviddel ezután meghívtak, hogy szerepeljek egy előadásukban. A mai napig nagy élmény velük játszani.

A másság mindig nagyon megragadott – mindannyian mások vagyunk. Meggyőződésem, hogy mindannyiunknak ugyanakkora a poggyásza, csak a tartalma más.

Az a vers, amit az előadás után írtam így kezdődik: „Nem tudhatja ép elme, / Hol a világ értelme. / Akinél a fogyaték, / Annál van a hagyaték.” Rájuk nézünk, és igen, gyermetegek, de olyan tudás és bölcsesség birtokában vannak, amiből nekünk kóstolónk sincs.

A Somnakaj ugyancsak a véletlennek köszönhetően került az életembe. Maróti Dani, a Romano Drom menedzsere felhívott, hogy baj van, mert dolgoznak egy meseszerű roma történeten, de a szerző szövegei ledobják magukról a zenéket, tehát zene volt, darab nem. Kerestek gyorsan egy másik dramaturgot, aki viszont olyan szociohorrort írt a dalokhoz, amit a roma szereplők nem voltak hajlandóak előadni. Megírtam hát a történetet. Olyan nevek szerepeltek az előadásban, mint Falusi Mariann, Szakács Hajnalka, Szakcsi Lakatos Béla vagy Marko Marković. Eredetileg úgy volt, hogy csak a Tavaszi Fesztiválon adják elő, de miután az előadás végén negyven percig zúgott a taps, többször is műsorra tűzték különböző helyeken.

Mindkettő – ahogy az URH és a Kontroll Csoport is – egy-egy fatálisan jó találkozásnak köszönhető. Az életemben sok minden a menekülési kényszerből jött, mert nem volt egy vasam sem, és örültem, hogy lehet valamit csinálni, vagy elhatároztam, hogy soha nem leszek katona, és kerestem azokat a helyeket, ahonnan nem visznek el. Legtöbbször viszont abból, és ez az alapvető, hogy összejöttem valakikkel, akikkel kapcsolatban azt éreztem, majdnem mindegy, mit csinálnak, de velük kell lennem, és belefolytam. Barátságok, szerelmek, csoportosulások, ez irányított.

Művház

Szombaton kiderül, melyik dal lesz az év magyar slágere

A nézők sms-ben szavazhatnak az általuk legjobbnak ítélt produkcióra.

Közzétéve:

Facebook / @adalshow

A Dal második elődöntőjében kialakult a finalista mezőny. A tizedik évad döntőjében nyolc produkciót hallhatnak a nézők szombaton 19 óra 35 perctől a Duna Televízióban, a győztes megkapja a Petőfi Zenei Díj Év Dala elismerést – közölte az MTVA Sajtó Osztálya az MTI-vel.

A döntőbe jutottak között van a Kaukázus, amelynek frontembere, Kardos-Horváth János Egyetlen szó című szerzeményéért a múlt szombati adásban átvehette A Dal 2021 Legjobb Dalszöveg Írója díjat, amely egyben a Petőfi Zenei Díj Az Év Szövegírója címet is jelenti.

A Kaukázus dala mellett versenyben van BariLaci (Féltelek), Az Év Felfedezettjének választott Katona Petra (Viszlát múlt), a Mudfield (Nincsen szerencsém), Radics Gigi (Egy vagy velem), Süle Zsolt (Befúj), a Swing á la Django és Herrer Sára feat. Sárközi Lajos (Maradok), valamint Andelic Jonathan (Áldom).

A döntőben a zsűri pontszámaival nyolcról négyre szűkül a mezőny, közülük az ötödik zsűritag szerepét betöltő közönség dönti el, melyik dal legyen a győztes.

A nézők sms-ben szavazhatnak, a legtöbb voksot kapó dal lesz 2021-ben az év magyar slágere.

Az év dalának előadójával a közmédia egy éven belül legfeljebb tíz dalból álló lemezfelvételt, egy zeneszámból videóklipet készít, a győztes emellett pénzjutalomban is részesül, amelyet zenei produkciójának fejlesztésére fordíthat.

Az év dala énekesének nyereménye tízmillió forint. A zsűri pontjai alapján legjobb négy közé kerülő másik három produkció öt-öt millió forinttal gazdagodik, a további négy döntős versenyző egy-egy millió forintot fordíthat zenei produkciója fejlesztésére.

A szombati adásban adják át A Dal 2021 Akusztik fődíját is. A közönség idén is online szavazáson döntheti el, melyik feldolgozás nyerje az online Akusztik Dalversenyt. A negyven produkcióra március 10. éjfélig lehet szavazni. A versenydalok meghallgathatók a műsor hivatalos online felületén, szavazni szintén ezen az oldalon lehet.

Az élő adás után az előadók és a zsűri tagjai visszaidézik a show-ban történteket az M2 Petőfi TV műsorában, A Dal Kulisszában és számos érdekességgel szolgálnak a produkciókról. A műsorok hatvan napig visszanézhetők a MédiaKlikk oldalán.

Tovább olvasom

Művház

Két lemeze is megjelenik a Fonó életműdíjas Dresch Mihálynak

Az etnodzsessz kiemelkedő képviselője a napokban kapta meg a Fonó Budai Zeneház életműdíját, emellett három további kategóriában díjazták.

Közzétéve:

MTI/Balogh Zoltán

Két kvartettjével is lemezmegjelenés előtt áll Dresch Mihály.

Nem vagyok igazán elégedett azzal, amit eddig csináltam. Az egykori öntudatlan zenélés utólag másként szól számomra, mint a megszületés pillanatában. És nem vagyok szórakoztató színpadi ember, csak egy olyan figura, aki egyszerűen kiáll és zenél

– mondta a 65 éves fúvós zenész.

Dresch Mihály csaknem négy évtizede meghatározó szereplője a hazai zenei életnek; az afroamerikai fekete dzsessz harmóniavilága és improvizációs technikája, valamint az autentikus magyar népdalkincs ötvözésével műfajt teremtett. Saját együttesével 1984, vonós kvartettjével 2014 óta dolgozik, emellett számos egyéb formációban, projektben, lemezfelvételen volt fontos szereplő.

“A dzsessz és a magyar népzene látszólag egymástól távol álló két világ, de számomra ugyanaz az emberi megnyilatkozás, miközben stilárisan sok a különbség. A bartóki utat követve beépülnek a zenémbe a különböző hatások, és szeretném megmutatni, mit gondolok én értéknek. Lehet, hogy ha most kezdeném, nem ebbe az irányba indulnék el, mert nagyon nehéz út” – jegyezte meg.

A zenész a napokban négy Fonó-díjat kapott. A negyedszázados fennállását nemrég ünnepelt Fonó Budai Zeneház első díjátadóját a visszatekintés jegyében a napokban tartották,

Dresch Mihályt az életműdíj mellett a legjobb koncert, a legjobb jazz album, valamint a legjobb hangszeres művész kategóriában is elismerte a közönség és a szakmai zsűri.


“Nagyon megtisztelő ez, egyben érdekes érzés szembesülni számos régi élménnyel. A Mozdulatlan utazás című lemezt, amiért most Fonó-díjat kaptam, 2000-ben készítettem a kvartettel, és azon kevés anyagom közé tartozik, amelyet most is büszkén vállalok. Az elemek talán először ezen az albumon kezdtek összeállni egy szervesebb zenévé” – idézte fel Dresch Mihály.

Szintén Fonó-díjat kapott az a koncert, amelyet a Dresch Quartet Archie Shepp amerikai szaxofonos legendával közösen adott 2001-ben. Az együttműködésből egy évvel később lemez is lett Hungarian Bebop címmel. “Az öreg most 85 éves, még mindig aktív. Tavaly ősszel találkoztam a Párizsban élő Szandai Matyi bőgőssel, a kvartettem akkori tagjával, aki most Shepp formációjában muzsikál”.

Dresch szaxofonosként végzett 1979-ben a Zeneakadémia dzsessz tanszakán, de fő hangszere mellett furulyán és jó ideje a saját maga által kifejlesztett hangszeren, a fuhunon (ami egy fából készült furulya szaxofonbillentyűkkel) is játszik koncertjein és lemezein. Fuhun címmel 2011-ben lemezt is készített a Dresch Quartettel.

“A fuhunnak különleges hangszíne van, de nem egyszerű rajta játszani, érzékenyebb a hangképzésre, mint a szaxofonon. Tíz évig tartott, amíg a mostani formáját kialakítottam, de nem volt tudatos dolog, hogy egy új hangszert hozzak létre” – fűzte hozzá.

Az elmúlt évtizedekben számos külföldi sztárral játszott együtt, Archie Shepp mellett köztük volt Chris Potter, Chico Freeman, John Tchicai, Roscoe Mitchell, Lee Konitz, David Murray vagy Dewey Redman.

Mint elmondta, figyelemmel követi a nemzetközi dzsesszéletet, szívesen hallgatja az európai színtér számos fiatal előadóját, köztük a francia szaxofonost, Emile Parisient.

A Liszt-díjas, érdemes és kiváló művész a közeljövőben két új lemezzel jelentkezik a Fonónál, az egyiket a Dresch Vonós Quartet (további tagok: Csoóri Sándor Sündi – brácsa; Zimber Ferenc – cimbalom; Bognár András – bőgő) a másikat a Dresch Quartet (Lukács Miklós – cimbalom; Gyányi Marcell – nagybőgő; Csizi László – dob) rögzítette.

“A vonóskvartett anyagán saját szerzeményeim mellett szerepel két mezőségi zene, több darabban basszusklarinéton játszom. A hagyományos kvartett dzsesszesebb új lemezére friss kompozícióim kerültek. Az elmúlt egy év karanténidőszakában több online koncertünk volt, a két anyagot is bemutattuk a magyar kultúra napján, persze jobb lenne közönség előtt. A vonóskvartettel az áprilisi Budapest Ritmo fesztiválon is fellépünk online az Epreskertből” – mondta végül Dresch Mihály.

Borítókép: Dresch Mihály

Tovább olvasom

Művház

Az elsőfilmes Pilar Palomero nyerte a Goya-díjat

A lányok (Las ninas) című alkotás nyerte a legfontosabb spanyol filmes elismerés fődíját, amelyet egy virtuális gálán adtak át.

Közzétéve:

Flickr

A legjelentősebb spanyol filmes kitüntetés 35 éves történetében ötödik alkalommal jutalmaztak női alkotót a fődíjjal. A film operatőre, Daniela Cajías lett az első nő, aki győzött az operatőri kategóriában.

Mariano Barroso, a spanyol filmakadémia elnöke kiemelte: soha annyi női alkotót nem neveztek még Goya-díjra, mint ebben az évben. A kiemelkedő munkájukért jelölt filmesek 41 százaléka nő.

A lányok című film, amely bemutatkozhatott a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon is, egy apácák vezette zaragozai katolikus lányiskolában játszódik 1992-ben, abban az évben, amikor Spanyolország adott otthont az olimpiának és a világkiállításnak is. Miközben a társadalom modernizálódik, az iskola falain belül a konzervatív hagyományok az uralkodók. A történet főhőse a kamaszodó 11 éves Celia, aki rájön: nem félárva, hanem házasságon kívül született.

Az alkotás kilenc jelöléséből négyet váltott díjra, elnyerte a legjobb első rendezésnek és a legjobb eredeti forgatókönyvnek járó, Francisco Goya spanyol festőt ábrázoló bronzszobrot is.

A fődíj átadására Ana María Ruiz López ápolónőt kérték fel, aki a madridi ideiglenes járványkórházban dolgozott tavaly tavasszal a koronavírus első hullámának idején.

Az akadémia elnöke beszédében köszönetet mondott az egészségügyi dolgozóknak, és hangsúlyozta a kultúra gyógyító erejét. Mint mondta, ebben a nehéz időszakban a filmek segítségével, ha csak néhány órára is, de ki lehet szabadulni a valóságból, a filmek segítenek leküzdeni a szomorúságot, a fájdalmat.

A gála kezdetén egyperces néma főhajtással adóztak a járványban elhunytak emlékének.

Külön emlékeztek meg az elmúlt egy évben elhunyt spanyol filmes szakemberekről, akiknek listája sosem volt még ilyen hosszú.

A koronavírus-járvány miatt virtuálisan megrendezett ünnepség televíziós közvetítése a málagai Soho Caixabank színházból zajlott közönség nélkül. A kategóriák 166 jelöltje sem volt jelen, hanem online kapcsolták őket, több alkalommal is mindannyiukat egyszerre lehetett látni a színpad háttérben álló óriási kivetítőn.

“A filmkészítőknek nincs nagyobb félelmük, mint az üres nézőtér” – mondta a gála egyik műsorvezetője, a világhírű színész, Antonio Banderas, aki tavaly elnyerte a legjobb férfi főszereplőnek járó Goya-díjat.

A díjátadón csak a fellépő zenészek, táncosok és a kategóriák díjátadói vettek részt személyesen, mintegy negyvenen, köztük Pedro Almodóvar és Penélope Cruz Oscar-díjas művészek.

Az ünnepségre számos világsztár, mások mellett Robert de Niro, Al Pacino, Nicole Kidman, Helen Mirren és Emma Thompson küldött videóüzenetet, amelyben méltatták és támogatásukról biztosították a spanyol filmet, filmeseket.

A tervek szerint 2022-ben Valencia ad otthont a Goya-díj gálájának.

Borítókép: a film egyik jelenete

Tovább olvasom