Kövess minket!

Művház

A Margó Irodalmi Fesztivál szervezői jótékonysági árveréssel zárják az évet

Az esten Valuska Gábor 12 íróportréját árverezik el, amiből kortárs szerzők műveiből álló könyvcsomagokat juttatnak el középiskolákba.

A Margó 2018-ban összefogott a Magyar Irodalomtörténeti Társasággal, hogy a középiskolások könnyebben hozzáférhessenek a kortárs magyar irodalomhoz. Tavaly egymillió forint értékben az ország tizenöt középiskolájába juttatták el a könyvcsomagokat, amelyek bekerültek az iskolai könyvtárba, illetve a tanmenetbe is. A projekt zárásaként az őszi Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár Margófakt nevű rendhagyó tanítási napján több mint 400 diák vett részt.

“Biztosak vagyunk benne, hogy minden könyv egy új világba vezeti az olvasóit, ahogy abban is, hogy bármely könyv elolvasása után nem ugyanazok vagyunk, mint olvasás előtt. Mi ennek az állandó változásnak a lehetőségét szeretnénk biztosítani a kiválasztott középiskolák számára. Legyenek ott az iskolai könyvtárban az idei legjobb, legérdekesebb margós könyvek! A hosszútávú szemléletformálás elérése közös érdekünk, minden segítségre számítunk” – fogalmazta meg Valuska László, a Margó Fesztivál vezetője.

“A könyv kiszakít időből és térből, és olyan világokat nyit meg a diákjaink előtt, amelyről még nem is álmodtak” – mondta Diószegi Endre, az Ady Endre Gimnázium tanára.

Nádasdy Ádám, fotó: Valuska Gábor, Margó Irodalmi Fesztivál

November 26-án 19 órakor a TRIP Hajón Valuska Gábor íróportréit árverezik el, hogy a befolyt összegből ismét az ország tizenöt középiskolájába vigyék ki a könyvcsomagokat. A jótékonysági aukción szereplő szerzők képei: Tóth Krisztina, Háy János – Beck Zoltán, Bodor Ádám, Simon Márton, Péterfy Gergely, Szvoren Edina – Krusovszky Dénes, Grecsó Krisztián – Szabó Balázs, Mécs Anna, Nádasdy Ádám, Szilágyi István, Vekerdy Tamás.

Az eseményre a belépés ingyenes, további információ: https://www.facebook.com/events/942664096102689/

Művház

Tanítsunk Magyarországért program: íme a novellapályázat nyertesei

A versenyt a kistelepülések fiataljait segítő Tanítsunk Magyarországért (TM) program és a SuliLife.hu hirdette meg.

Közzétéve:

Borítókép: Orsós Bálint magyarszéki diák, miután átvette a novellaíró pályázat fődíját György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkártól, fotó: MTI / Mónus Márton

A Fővárosi Állat- és Növénykertben megrendezett szerdai díjátadó eseményen György László gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkár, a Tanítsunk Magyarországért! (TM) program alapítója elmondta, hogy az áprilisban meghirdetett novellaíró pályázatra összesen 98 alkotás érkezett.

A pályázatot kifejezetten a TM programban résztvevő diákok számára írták ki két kategóriában: “Életem legjobb napja” és “Ha én miniszterelnök vagy szuperhős lennék”.

A mentorált kisdiákoknak május 28-ig volt lehetőségük e-mailben vagy postai úton beadni a fogalmazásukat, melyek megírásában egyetemista mentoraik is támogatták, segítették őket. A beérkezett pályázatokat szakmai zsűri bírálta el.

“Volt, aki arról írt, hogy a hősöknek fontos feladata és felelőssége van, többen pedig miniszterelnöki ambícióikról számoltak be. A témák között sokszor szerepelt, hogy többet kellene tenni a szegények, a betegek védelme érdekében és a környezetvédelemért”

– tette hozzá.

“Azzal, hogy papírt és tollat ragadtatok és kifejeztétek gondolataikat, már mind szuperhősök vagytok”- zárta szavait a csaknem száz mentorált és mentor részvételével tartott ünnepélyes díjátadón az államtitkár.

A fődíjat, egy laptopot, Orsós Bálint magyarszéki diák vehette át Ha én szuperhős lennék című írásáért. Kategóriánként 3 helyezettet díjaztak. Kategóriájában első helyezést ért el Való Zsófia és Kántor Zsófia.

A Tanítsunk Magyarországért Program az Innovációs és Technológiai Minisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája és a Klebelsberg Központ együttműködésében létrejött, 2018. december 5-én útjára indított komplex, főként a kortárs mentorálás módszerére építő szakmai program.

A mentorálásba bevont általános iskolások olyan készségeket, képességeket és társadalmi mintákat sajátíthatnak el a részvétel által, amelyek hosszútávon segíthetik tanulmányaik sikeres befejezését és munkaerőpiaci elhelyezkedésüket. Emellett a program fontos célkitűzése a közösségépítés, a fiatalok felelősségvállalásának elmélyítése.

A programban több mint félezer mentor és több mint kétezer mentorált vesz részt.

A novellaíró pályázat szakmai zsűrijének tagjai voltak többek között György László államtitkár, Paplanos Péter, a Mediaworks Zrt. innovációs igazgatója, Toót-Holló Tamás, a Magyar Nemzet főszerkesztője, valamint Pintér Lívia a sulilife.hu és az unilife.hu főszerkesztője.

A legjobb fogalmazások szerzőit értékes nyereményekkel és különdíjakkal jutalmazták.

Tovább olvasom

Művház

Kulturális újranyitás a Múzeumok Éjszakáján

Több mint 300 intézmény mintegy 1600 programmal regisztrált eddig az idén június 26-án megrendezendő Múzeumok Éjszakájára.

Közzétéve:

Borítókép: Érdeklõdõ a Renoir Fekvõ nõi aktja köré épített kamarakiállításon a Múzeumok Éjszakája megnyitóján a budapesti Szépmûvészeti Múzeumban 2019. június 22-én. MTI/Mónus Márton

Az eseménysorozat kiemelt témája a „fordulópont” – jelentette be Fülöp Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkára az esemény beharangozó sajtótájékoztatóján a budapesti Ráth-villában.

Az újranyitás első nagyszabású, országos kulturális eseményére, a Múzeumok Éjszakájára a következő hétvégén kerül sor. Az idei a 19. alkalom, hogy a Szent Iván-éjhez legközelebb eső szombaton, azaz az év legrövidebb éjszakáján a világjárvány okozta kényszerszünet után újra kinyitják kapuikat a múzeumok, és koncertekkel, tárlatvezetésekkel, interaktív eseményekkel, családi programokkal és egyéb érdekességekkel várják az érdeklődőket.

Múzeumok Éjszakája az a program, amelyen a legtöbb kulturális intézmény vesz részt egyszerre: több mint háromszáz közgyűjtemény mintegy 1600 programot kínál országszerte. Látogatószámot tekintve is ez az ország legnépszerűbb kulturális programja: mintegy négyszázezer belépést regisztráltak 2019-ben összesítve a részt vevő intézmények.

Az eseményen részt vett L. Simon László múzeumi integráció előkészítéséért felelős miniszteri biztos, aki elmondta: a Múzeumok Éjszakája ráirányítja a figyelmet arra, hogy az emberek újra a múzeumok és kultúra felé forduljanak.

A rendezvényre a kulturális intézmények látogatására vonatkozó aktuális járványügyi szabályok érvényesek.

A programokról részletes információ a www.muzej.hu weboldalon található, ahol helyszín, időpont és programtípus szerint is kereshetők az események, valamint mobilalkalmazás is rendelkezésre áll, amely „EVENT@HAND MUZEJ” címen tölthető le ingyenesen.

Kiemelt fontosságú esemény idén a Múzeumok Éjszakája, hiszen a világjárvány után ez lesz a legnagyobb országos kulturális rendezvény. Nagy változás ez kulturális és mindennapi életünkben is, éppen ezért lett az idei rendezvény fő témája a „fordulópont”, amely fogalom köré a legtöbb múzeum programja épül 2021-ben.

A mostani különleges évben három szenzációs ember is csatlakozott a program népszerűsítéséhez: Für Anikó Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész; Liu Shaolin Sándor olimpiai, világ- és Európa-bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó; valamint Oláh Gergő énekes, zeneszerző is a rendezvénysorozat mellé állt. Idén tavasszal több interaktív programon vettek részt azért, hogy a Múzeumok Éjszakáját ezen élmények alapján is ajánlhassák a vendégeknek. A látogatásokról filmek készültek, melyek a Múzéj Facebook-oldalán www.facebook.com/muzeumokejszakaja és az M5 csatornán is láthatók a rendezvény napjáig.

Ebben az évben Budapesten a felnőttkarszalag még a tavalyelőttihez képest is kedvezményesebb áron váltható meg: 1500 forintért, míg a gyermekkarszalagok darabja (érvényessége 6 és 18 éves kor között) 800 forintba kerül, hatéves kor alatt pedig ingyenes a belépés a múzeumokba.

Idén viszont nem érvényesek a karszalagok a budapesti tömegközlekedési eszközökön, és nem lesznek Budapesten múzeumi körjáratok sem, a járványhelyzet következtében lerövidült szervezési idő miatt!

A karszalagok megvásárolhatók előzetesen online a www.jegymester.hu weboldalon, illetve a rendezvény napján a programban részt vevő budapesti múzeumokban. Vidéken a belépőjegyek az adott múzeumokban válthatók meg – írja a Magyar Nemzet.

Tovább olvasom

Művház

Elhunyt az Újszínház ikonikus színésze

Nagy Zoltán Ivánka Csaba-díjas, Aase-díjas színművész 1943-ban született Budapesten, 78 évet élt.

Közzétéve:

Az Újszínház Budapest Facebook-oldala szűkszavú közleményben adott hírt színművészük haláláról. Szűkszavú hír: „Nagy Zoltán színművész szerdán hajnalban meghalt. A családdal történő egyeztetés után szolgálhatunk bővebb információval. Nyugodjon békében!”

Nagy Zoltán Ivánka Csaba-díjas, Aase-díjas színművész 1943-ban született Budapesten. Tanárnak készült, 1966-ban a szegedi tanárképző főiskolán magyar–történelem–ének szakon végzett. A színészmesterség már hallgatókorában érdekelte, pályája így már a Szegedi Egyetemi Színpadon elkezdődött. Előbb a Veszprémi Petőfi Színház tagja volt (1966–1975), majd öt évre a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött. Két év szolnoki (Szigligeti Színház) kitérő után kilenc éven át a Nemzeti Színházban játszott, 1991-ben a Pécsi Nemzeti Színházhoz került, majd 1992 és 1998 között szabadúszóként dolgozott. Az Újszínházhoz 1998-ban szerződött – emlékeztet a Mandiner.

Tovább olvasom