Kövess minket!

Médiapiac

A Facebook árt a gyerekeknek – kitálalt a volt alkalmazott

A Facebook és a tulajdonában lévő platformok ártanak a gyerekeknek, és elősegítik a társadalom polarizációját az Egyesült Államokban, a cég vezetői pedig nem hajlandók változtatni, mert fontosabbnak tartják a nyereségüket a biztonsággal szemben – mondta kedden a szenátus kereskedelmi és fogyasztóvédelmi albizottságának meghallgatásán a vállalat korábbi termékmenedzsere, kongresszusi fellépést sürgetve.

MTI/EPA/Shawn Thew

Frances Haugen kijelentette:

bár a technológiai óriás tisztában van azzal, hogy egyes tizenévesek számára nyilvánvaló károkat okoz az Instagram, mégsem lép fel kellő mértékben ez ellen.

A félretájékoztatásról és az online felületeken észlelt gyűlöletkeltésről azt mondta, hogy a Facebook és platformjai gyengítik a demokráciát.

A meghallgatáson azt vetette a Facebook szemére, hogy

a “csillagászati nyereséget az emberek elé helyezte”, és ezért nem hajtja végre platformjain a szükséges változtatásokat, valamint szándékosan elrejti a létfontosságú információkat a nyilvánosság, az amerikai kormány és a világ elől.

“A Kongresszusnak általam benyújtott dokumentumok bizonyítják, hogy a Facebook többször is megtévesztette a nyilvánosságot arról, hogy mit tártak fel saját kutatásai a gyerekek biztonságáról, a mesterségesintelligencia-rendszerei hatékonyságáról, a megosztó és szélsőséges üzenetek terjesztésében betöltött szerepéről” – tette hozzá.

Washington, 2021. október 5. Frances Haugen, a Facebook amerikai internetes közösségi portál volt termékmenedzsere a szenátus kereskedelmi, tudományos és közlekedési bizottságának meghallgatásán az amerikai törvényhozás washingtoni épületében, a Capitoliumban 2021. október 5-én. Az elõzõ hetekben Haugen olyan belsõ dokumentumokkal látta el az amerikai sajtót, amelyek állítása szerint bizonyítják, hogy az amerikai cég tisztában van a termékei által okozott károkkal. MTI/EPA/Shawn Thew


A Facebook korábbi termékmenedzsere az elmúlt hetekben olyan – több tízezer oldalnyi – belső dokumentumokkal látta el az amerikai sajtót, amelyek állítása szerint bizonyítják, hogy az amerikai cég tisztában van a termékei által okozott károkkal. A távozása előtt titokban lemásolt dokumentumok alapján a The Wall Street Journal című amerikai napilap cikksorozatot is készített.

A Facebook Haugen állításait félrevezetőnek nevezte, és hangsúlyozta: nincs bizonyíték arra a feltevésre, hogy ők lennének a társadalmi polarizáció elsődleges okai.

Andy Stone, a Facebook kommunikációs igazgatója keddi Twitter-üzenetében közölte, Haugen nem dolgozott a gyermekbiztonságon, vagy az Instagramnál, illetve nem kutatta ezeket a kérdéseket, és a Facebooknál végzett munkája alapján nincs közvetlen ismerete a témáról.

Haugent demokrata szenátorok is védelmükbe vették, és a nő bátorságát méltatták. Ed Markey, Massachusetts állam demokrata szenátora 21. századi hősnek nevezte a volt alkalmazottat, Amy Klobuchar, Minnesota állam demokrata szenátora pedig úgy vélte, Haugen lesz a “katalizátora” annak, hogy a Kongresszus lépéseket tegyen a közösségi médiára vonatkozó, évek óta megrekedt javaslatok ügyében.

Borítókép: Frances Haugen, a Facebook amerikai internetes közösségi portál volt termékmenedzsere a szenátus kereskedelmi, tudományos és közlekedési bizottságának meghallgatásán 2021. október 5-én

Médiapiac

Szijjártó a Russia Today-nek nyilatkozott

Szijjártó Péter Moszkvában nyilatkozott a Russia Today televíziónak, ahol a magyar külgazdasági és külügyminisztert többek között Magyarországról, Közép-Európáról és a NATO-ról kérdezték.

Közzétéve:

Fotó: Facebook.com/szijjarto.peter.official

– Mindig is azt akartuk, hogy a Kelet és a Nyugat között pragmatikus kapcsolat legyen, folyamatos párbeszédet folytassanak egymással. A történelmünk azt tanította nekünk, hogy akárhányszor konfliktusban állt Kelet és Nyugat, a közép-európai országok – köztük Magyarország – mindig veszítettek. És nem akarunk többé vesztesek lenni – magyarázta a Magyar Nemzet szerint Szijjártó Péter.

Így amikor a párbeszéd, a pragmatikus kapcsolat, a kölcsönös tisztelet és a kölcsönös bizalom mellett érvelünk, az nem azért van, mert kémek lennénk egyik vagy másik oldalnak.

Ez a nemzeti érdekünk, nagyon egyszerűen és tisztán fogalmazva – összegezte a külgazdasági és külügyminiszter az interjúban.

Tovább olvasom

Médiapiac

Átadták a Lovas István-sajtódíjat

Pilhál György és Pilhál Tamás, a Magyar Nemzet napilap munkatársai vehették át idén a Lovas István-sajtódíjat, melyet péntek este adott át az egykori újságíró szellemiségét ápoló társaság.

Közzétéve:

Fotó: Magyar Nemzet/Teknős Miklós

Pilhál György sportújságíróként kezdte pályafutását, írt a Népsport és a Magyar Hírlap hasábjain, még a rendszerváltás előtt. Politikai írásait először az Új Magyarországnál jelentette meg, majd a Napi Magyarországnál, azután 2002 óta a Magyar Nemzetnél. A máig naponta jelentkező Tollhegyen rovatának írásai kezdetben Margó cím alatt jelentek meg. Pilhál György 2016-ban, a G-nap után nem sokkal hagyta ott a Magyar Nemzetet, és csatlakozott a Magyar Idők napilaphoz, ami ma ismét Magyar Nemzetként jelenik meg.

Pilhál Tamás 2002-ben a Magyar Nemzetnél kezdte újságírói pályafutását. A konzervatív napilapnál 2016-ig dolgozott, majd a Pesti Srácoknál jelentette meg írásait. Jelenleg ismét a Magyar Nemzet munkatársa, publicistája.

A Lovas István Társaság 2019-ben alakult azzal a szándékkal, hogy megőrizze és továbbadja mindazon értékeket, amelyeket az ország egyik legnépszerűbb újságírója képviselt. Az alapítók elsődleges célja Lovas szellemi örökségét ápolni, gondozni, s bemutatni, milyen szakmai és erkölcsi mércét képviselt ő. A társaság tagjai szeretnék előmozdítani a nemzet sorskérdéseivel, politikai életével kapcsolatos, nemzeti értékeket védő, tisztességes sajtómunka nagyobb megbecsülését is, valamint az ezt a szellemet képviselő alkotók együttműködését és érdekeinek védelmét. Céljuk az is, hogy a határon túli magyar nemzeti közösségek megmaradását segítsék. A társaság díjat alapított, melyet minden évben olyan újságírónak ítélnek meg, aki azt az értéket képviseli munkájában, mint a 2018-ban elhunyt Lovas István – írta a Magyar Nemzet.

Tovább olvasom

Médiapiac

Elhunyt Reim Károly, az Index újságírója

Hosszan tartó betegség után, életének 31. évében meghalt Reim Károly újságíró, a Bors, a Csakfoci.hu korábbi munkatársa, az Index szerkesztő-riportere.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

Tudtuk, hogy nagy a baj, hónapok óta szorítottunk, drukkoltunk neki. Fiatal volt, dolgozni akart, miért ne gyógyulhatott volna meg? Vártuk, hogy betoppan közénk, hozza a fantasztikus házi palacsintáit, hoz egy exkluzív infót vagy egy rövid írást. Októberben még cikkeket küldött otthonról, s bíztunk benne, hogy újra a régi lesz: visszatértek zseniális Insta-posztjai, rövid telefonüzeneteiben már örök szerelméről, a Juventusról viccelődtünk…” – olvasható az Index nekrológjában.

“Néhány hete egy cikk kapcsán még beszéltünk Karesszel, akkor elárulta, hogy nagy a baj, de ő és mi is bíztunk a gyógyulásában. Sajnos ezt a mérkőzést végül igazi harcosként, de elveszítette” – emlékezett meg korábbi munkatársáról a Csakfoci.hu.

Tovább olvasom