Kövess minket!

Médiapiac

Veszélyes utakon az iskolákba

A világ legérdekesebb iskoláit és az oda vezető veszélyes utakat mutatja be a Spektrum Home-on debütáló „Extrém iskolák” és a „Veszélyes utakon az iskolába” című dokumentumfilm.

A KSH adatai szerint Magyarországon a középiskolai oktatás során válik jelentőssé az iskola és a lakóhely közötti ingázás. Az előző tanévben a magyarországi lakóhellyel rendelkező nappali tanulók 16,4%-a tanult más megyében, vagy utazott a fővárosba tanulmányai miatt. A legnagyobb mozgás a Pest megyében lakóknál figyelhető meg, a fiatalok 56,2%-a máshol, többségében (88,4%) Budapesten tanul. A főváros a tanulási lehetőségek tárházát jelenti, így nem meglepő, hogy a fiatalok szívesen jönnek Budapestre, ahol a középfokú oktatásban részesülők 38,4%-a nem fővárosi.

A világ más tájain azonban nem csak 14 éves kortól jellemző, hogy lakóhelyüktől távol találnak tanulási lehetőséget a gyerekek. Ők azonban nem kényelmesen, autóval, tömegközlekedéssel, vagy pár perces sétával jutnak el nap mint nap az iskolába, hanem rendkívül mostoha körülményekkel kell megküzdeniük az odajutásért. Ezek a gyerekek órákat gyalogolnak, hegyeket másznak vagy éppen mérföldeket eveznek mire elérik az iskolát, tudomást sem véve a félelemről, hidegről, forróságról vagy a vadállatokról, mert a jobb élet reménye lebeg a szemük előtt, amely az iskolában kezdődik – írják.

Ilyen hely például az északkelet etiópiai Danakil Sivatag is. Bolygónk egyik legforróbb és legellenségesebb vidéke, ahol a nappali hőmérséklet 50, a talaj hőmérséklete akár 70 Celsius fok is lehet. Az átlagos évi középhőmérséklet 34 Celsius fok. A sivatagból pedig csak az jut ki, aki tanul, ezért kelnek útra a gyerekek a kegyetlen hőségben is.

Az Abdelale faluban 50 család él egyszerű sátorkunyhókban, mindenki kiveszi a részét az állattartásból, de emellett az iskolából sem szabad kimaradni. Az etióp lakosság kétharmada analfabéta, így az iskola kiváltságot jelent, főleg a sivatagi régióban, de többnyire csak a fiúknak. A törvények ugyan kimondják az általános tankötelezettséget, az etióp gyerekek csak egyharmada jár iskolába és sok félbehagyja az első osztály után, anélkül, hogy megtanult volna írni és olvasni.

Az iskola 12 km-re, körülbelül 2 órányi járásra fekszik, és hiába indulnak útnak kora reggel, a hőmérséklet már 6 óra előtt is 30 fok felett jár. Az út felénél már 50 fokra forrósodik a levegő, és sokszor nem csak a hőséggel, de a néhány hétig zöldellő aljnövényzetben megbújó kígyókkal, skorpiókkal, a szomjúsággal, és a homokviharokkal meg kell küzdeniük.

Számunkra a fentiek mind elképzelhetetlenek, ahogy az is, hogy pár ezer kilométerrel arrébb, Szibériában pedig éppen a mínuszokkal kell megküzdeniük az embereknek, és legalább hat réteg ruhát kell magukra ölteniük, hogy egyáltalán kiléphessenek az ajtón.

A „Veszélyes utakon az iskolába” a Himalája, Kenya, Nepál, Oroszország és Peru gyermekeit kíséri végig a világ leglátványosabb és legveszélyesebb iskolába vezető útjain. Míg az „Extrém iskolák” a legkülönlegesebb iskolákat mutatja be szerte a világon, 8 és 17 év közötti fiatalok közreműködésével.

A Veszélyes utakon az iskolába 1. része szeptember 3-án, 19:00 órakor a csatornán.

Médiapiac

Szoboszlai Dominik – Az interjú a Spíler TV-n! (videó)

Szombat este 20:25-kor tűzi műsorára a Spíler 1 a legsikeresebb magyar focista, a Liverpoolban játszó Szoboszlai Dominikkal készült exkluzív interjúját.

Közzétéve:

MTI/EPA/Adam Vaughan

A Manchester City-Chelsea FA-kupa elődöntőt követően a Spíler 1-en szombat este 20:25-től érkezik a Szoboszlai Dominik – Az interjú. Az exkluzív filmnek fontos része a sztárjátékossal készített interjú, nem csupán a magyar válogatott csapatkapitányáról tudhatnak meg sokat a nézők, ha szombat este a Splíer 1 programját választják. Baumstark Tibor végigjárta azokat a helyszíneket, amelyek a legszorosabban kötődnek a Liverpool FC-hez. A világklasszis középpályás gondolatain és érzésein túl pedig betekintést nyerhetünk a labdarúgással mélységesen átitatott városnak, a Liverpool-nak a mindennapjaiba is.

„Szoboszlai Dominik részletesen mesél arról, hogy mi történt a Liverpoolnál, miután minden idők egyik legeredményesebb futballedzője, Jürgen Klopp néhány hónappal ezelőtt meghökkentő időzítéssel bejelentette az évvégi távozását. Benézhettünk a kulisszák mögé, így megmutatjuk a topfutball egyik legmodernebb, leginkább felszerelt edzőközpontját, meglátogatjuk a legendás Anfield stadion történelemmel és legendákkal átitatott környékét, és a Spíler TV kameráin keresztül a focirajongók azt is láthatják, amit a világon nagyon kevesen, hogy hogyan fest a mérkőzés előtti percekben a Liverpool öltözője” – árulta el Baumstark Tibor. – „A Dominikkal készült interjún túl a Premier League történetének legjobb játékosai közül is megmutatjuk néhány egykori sztár véleményét az angol bajnokság kihívásairól, és persze Szoboszlai Dominik teljesítményéről” – tette hozzá.

Vasárnap a Spíler 2 közvetítésében Szoboszlai Dominik és a Liverpool a Fulham otthonában lép pályára, majd közvetlenül utána a La Liga és az egyetemes futballvilág csúcsrangadója, az El Clásico kerül képernyőre.

Ezúttal is különleges fel- és levezető műsorral készül a Spíler stábja a rangos küzdelemre. Elismert szakértők, elvakult drukkerek és a futballszakma képviselői lesznek a La Liga műsorvezetőinek vendégei a több helyszínes, kiterjesztett valóságot is felvonultató stúdiókban, valamint helyszíni kollégáik is bejelentkeznek a műsorba, így a spanyol futball rajongóinak vasárnap érdemes a Spíler közvetítésére kapcsolniuk – ismerteti a TV2 közleménye.

Borítókép: Szoboszlai Dominik, a Liverpool játékosa az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság Liverpool-Crystal Palace mérkőzésén a liverpooli Anfield Road-i Stadionban 2024. április 14-én

Tovább olvasom

Médiapiac

Átadták az idei evangélikus médiakommunikációs díjakat

Ukrajnai evangélikusok életét bemutató riportot, valamint elváltként újraházasodott, elkötelezett evangélikusokat bemutató riportot ismert el idén a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) a Bornemisza Péter- és az Írónád díjjal – közölte az egyház kommunikációs szolgálata az MTI-vel.

Közzétéve:

Az evangélikus egyház által alapított díjakat idén is olyanok vehették át, akik világi, illetve egyházi médiafelületen 2023-ban közzétett munkáikkal az evangélikusság és az evangélikus egyház pozitív megítélését, népszerűsítését vagy missziós tevékenységét segítették.

A díjakat Fabiny Tamás, az MEE elnök-püspöke, Prőhle Gergely, az MEE országos felügyelője, valamint Lovass Tibor, az egyház sajtóbizottságának elnöke adta át hétfő este.

A világi sajtóban publikált, evangélikus vonatkozású anyagok versenyében elnyerhető Bornemissza Péter-díjat Vörös Szabolcsnak a Válasz Online felületén megjelent, “Láttam azokat, akik legyőzték a fenevadat” – először járt magyar püspök ukrán háborús zónában című riportja nyerte el.

Az idei Írónád díjat Vitális Judit, a Magyarországi Evangélikus Egyház honlapjának felelős szerkesztője, az Evangélikus Élet magazin hírszerkesztője vehette át a magazinban megjelent, Nem tündérmese – Isten kegyelme: Balicza Klára és Jenei Róbert egymásra találásának története című, házasság heti interjújáért.

Mindkét kategóriában megítéltek különdíjat is: Kuklai Katalin A babaszagú világ ajándéka – Kölcsönösen gazdagodnak a kisgyerekek és a fogyatékkal élő idős gondozottak a közös programokból című, a Népszava.hu internetes portálon megjelent, a Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetotthon piliscsabai telephelyén készült riportját Bornemisza Péter-különdíjjal, Balczó Mátyás, az Evangélikus Információs Szolgálat újságíró-szerkesztőjének a Hit, humor és lelki mélység – Gyerekkortól megérésig – Kovács András Péter humoristával készült, az Evangélikus Élet magazinban megjelent interjúját pedig Írónád különdíjjal ismerték el.

Tovább olvasom

Médiapiac

A Facebook nem olyan, mint az utcai lomtalanítás – bár néha olyannak tűnik

Így használd a közösségi médiás profilodat – II. rész: Sokkal többet szabad annak, aki kritizál vagy parodizál.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Sokan sok mindent közzétesznek a közösségi médiában, ám a megjelenő tartalmakat nem mindig lehet szabadon elvinni, átvenni. A Facebook és a többi információs közösségi médiafelület tehát nem olyan, mint az utcai lomtalanítás, onnan nem lehet mindent hazavinni, ami csak tetszik. Bizonyos esetekben azonban mégis. Hogy mikor, arról a médiahatóság adott útmutatást.

Mind többször hallani, hogy a közösségi média egyre inkább az álhírek, a hitvány információk és performanszok gyűjtőhelyévé silányul. Ennek ellentmond, hogy megannyi olyan tartalom lelhető fel a különféle platformokon, amelyeket utóbb – bármilyen céllal – idéznénk. De milyen szabályok kötik azt, aki részben vagy egészben átvenné mások bejegyzését? A kérdést a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szakemberének, Fáczán Gábornak tette fel a Médiapiac.com.

Előnyben a humorista

A szervezet Online Platformok Főosztályának vezetője azzal kezdte: attól függ, milyen minőségű tartalomról van szó. Ha szerzői alkotásról, vagyis például zenéről, videóról, irodalmi műről, úgy a szerzői jog szabályai alapján feltételezni lehetne, hogy minden esetben engedélyt kellene kérni az eredeti alkotás szerzőjétől, hogy posztolni lehessen a tartalmakat. – Ugyanakkor – mutatott rá a főosztályvezető – akadnak bizonyos kivételek.

A felhasználók mások posztjait engedély nélkül is felhasználhatják, ha kritikát fogalmaznának meg azzal kapcsolatban, ha paródiát készítenének, de akkor is, ha véleményüket fejeznék ki vagy tudósítanak, beszámolnak róla. A kutatás is olyan eset lehet, amikor nem kell beszerezni a bejegyzés eredeti szerzőjének engedélyét.

A főosztályvezető megemlítette, a kérdés kapcsán maga a Facebook is ad iránymutatást arról, miként érhető el, hogy a felhasználó által közzétett tartalom ne sértsen szerzői jogot. Eszerint attól, hogy egy tartalmat megvásárolt az adott felhasználó, vagy az interneten talált egy képet, amit posztolni szeretne, még megsértheti a szerzői jogot. A platform ezért azt tanácsolja, hogy védett tartalom megosztása előtt általában véve tanácsos írásos engedélyt kérni a szerzőtől. – Egy ismert sportolóról készült kép közzététele előtt érdemes tájékozódni, hogy az adott felvétel élvez-e szerzői jogi védelmet. Ha igen, engedélyt kell kérni a fotó eredeti posztolójától – húzta alá Fáczán Gábor.

Sorozat indul!

A Facebook mára életünk része lett, sokan idejük igen jelentős részét töltik ezen a felületen. A Médiapiac.com cikksorozatban járja körbe a közösségi médiaműködés ama mozzanatait, amelyek a gyakorlatban a legtöbb gondot okozzák. A pontos kép felrajzolásában a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság segítette lapunkat. Első írásunk azt taglalta, kié is a közösségi média felhasználói által közzétett tartalom, fénykép.

Jakubász Tamás

Tovább olvasom