Kövess minket!

Médiapiac

Vaszily: Hajdú Péternek megköszöntük a közös munkát, Szerbiába készül a TV2

A TV2 elnöke a VG-nek adott interjújában arról is beszélt, hogy augusztus elején derül ki, beléphet-e a szerb piacra a TV2, illetve hogy milyen változások történtek a Progress Media Hungary-hez tartozó Life TV és Ozone TV tévécsatornáknál.

Vémi Zoltán / VG

A TV2 elnöke a VG-nek adott interjút.

Mennyi eshet a TV2-re a 15 milliárdra tervezett reklámadóból jövőre?

A részletek még nem ismertek, de ha azonos feltételrendszerrel vetik ki, mint 2015-ben, akkor az 7,5 százalékkal terhelné meg a reklámbevételeinket. Ez komoly tétel, több mint 1,5 milliárd forint lenne 2023-ban. De egyelőre csak azt tudjuk biztosan, hogy van egy kormányzati szándék a reklámadó újbóli alkalmazására, ennek mikéntje azonban nem tisztázott, sok még a nyitott kérdés.

Egy ilyen nagyságrendű összeg meglátszana a működésben?

Mindenképp megnehezítené a helyzetünket, de kigazdálkodható. Stabilan 3 milliárd forint körüli profitszinten zárjuk a pénzügyi éveinket. Ezt figyelembe véve főleg a stratégiai növekedési céljaink teljesülését lassíthatja az adónem. Egyébként szerintem nem a reklámadó léte, vagy nem léte jelenti az alapvető problémát, hanem hogy miként lehet azt fair és arányos módon bevezetni. Én azt tapasztalom, hogy a kormányzat nyitott arra, hogy meghallgassa a szakmai álláspontokat a különböző intézkedésekkel kapcsolatban.

Mire gondol?

Az intézkedés esetleges bevezetése kapcsán érdemes figyelembe venni, hogy a fokozódó gazdasági nehézségek miatt a hirdetői kedv az év második felére megcsappanhat. Egy ilyen környezetben egy különadó bevezetése pedig tovább erősítheti a recessziós hatásokat, nem segítheti a gazdasági fellendülést. A másik kardinális kérdés a globális techóriások bevonása a közteherviselésbe: a ma már bőven 100 milliárd forint fölötti magyar reklámbevétellel rendelkező globális platformok, mint a Facebook, vagy a Google 2015 és 2019 között ugyanis nem fizettek reklámadót. Cserében később megállapodást kötöttek a kormánnyal, amely értelmében egy adott összeg megfizetésével rendezték el a kötelezettségüket. Ez a szisztéma ugyanakkor utólagos, illetve nem igazán tervezhető.

Ez megismétlődhet?

Nem vagyok biztos benne, hogy amennyiben az akkori keretek között tér vissza a reklámadó, akkor ezek a globális szolgáltatók ezúttal jogkövetően, a többiekre érvényes szabályok szerint fizetnének. Amennyiben igen, a 15 milliárdos előirányzat pikkpakk teljesülne. Sajnos attól tartok, hogy a magyar tartalmat előállító magyar média fizetni fog, a magyar tartalmon platformot biztosító, a magyar tartalmat üzletileg lefölöző techcégek pedig nem. Vagy csak legfeljebb évekkel később, egyedi megállapodást kötve.

Van valamilyen konkrét javaslata, hogyan lehetne ezt megelőzni?

Olyan megoldást el tudnék képzelni, hogy mindenki egyrészt a bevételei szerint, másrészt viszont a tartalom előállítására fordított költségei után maradó bevételeire fizessen adót. Mi magyar tartalmat gyártunk, magyar emberek tömegeinek adunk munkát, kivesszük a részünket a magyar GDP-ből. A techcégek viszont szimplán haszonélvezők. Szerintem megfontolandó, hogy a magyar tartalmat előállító szereplők – ez lehet egy újság, vagy akár a Sztárban Sztár produkció is – kaphassanak valamiféle kompenzációt. Az ehhez kapcsolódó költségeket célszerű lenne levonni, és ami marad, azt kellene befizetni az államkasszának. Nagyon fontosnak tartom, hogy a részletszabályok ne büntessék a magyar tartalom-előállítást.

A magyar reklámadó visszatérése mennyiben hat ki a régiós terjeszkedésükre?

Könnyebb a folyamat, ha nincs reklámadó, de a stratégiai racionalitást a reklámadó nem írja felül. 

Tehát a szerb piacra való belépést nem érinti?

Az egy önálló projekt, amelynek meg kell tudnia állni a saját lábán. Függetlenül attól, hogy van Magyarországon reklámadó, vagy sem.

Mit lehet erről tudni?

Négy új frekvencia nyolcéves használatára írt ki a szerb hatóság pályázatot, amire tizennégyen jelentkeztek, az egyik közülük a TV2. A pályázatunk tökéletesen illeszkedik a régiós növekedési terveinkbe. Ebbe az irányba számos lépést is tettünk már, hiszen stratégiai szinten érdekelnek bennünket a szomszédos országok. Igaz ez a tőlünk déli irányra is, amit mi előszeretettel hívunk Adria-régiónak, mások pedig Balkánnak. Itt a lineáris televíziózás kevésbé érett és lefedett piac, így teljesen természetes, hogy jelentkeztünk a szerb országos frekvenciákra. 

Mikor derül ki, hogy sikerrel-e?

Augusztus első napjaiban várható a döntés. Bizakodó vagyok, szakmailag nagyon erős, üzletileg pedig racionális lábakon álló pályázati anyagot adtunk le, szerintem jók az esélyeink. A nagyobb szerb kereskedelmi csatornákkal is versenyzünk, mint a Prva, a Pink, a Happy, vagy a B92. Alapvetően pozitív az adott piaci szabályozó számára, ha új, stabil szereplők jelennek meg. A TV2 Média Csoport ilyen, érdekes színfolt tudnánk lenni és Szlovénia után Szerbiában is készek vagyunk megjelenni. Klasszikus szórakoztató, kereskedelmi csatornát indítanánk Szerbiában, a neve is TV2 lenne.

Miért vonzó piac a szerb?

Jugoszlávia felbomlását követően ez az egyedüli, viszonylag nagynak mondható piac a térségben. Közelíti a magyart, bár vásárlóerőben alatta marad. A második teljes éve építjük Szlovéniában a Planet TV-t, vagyis rendelkezünk tapasztalattal ezen a téren, és ez a szerb piacon is kamatoztatható. Ami ráadásul nagyobb, mint a szlovén, így hamarabb lehet megfelelő méretet elérni. Számos bejáratott nemzetközi formátum jogait szereztük meg, amelyek a szerb nézők tetszését is elnyerhetik. A terjeszkedés evidens előnyökkel jár például a gyártási költségek csökkentése terén, vagy stúdió dealeknél: nem mindegy, hogy egy sorozat megvásárlásánál a magyar, a magyar-szlovén, vagy a magyar-szlovén-szerb piac kapcsán tárgyal a gyártóval az ügynökünk. Ez az alkupozíció sportjogoknál is adott lehet. 

Költségoldalon mit jelent egy zöldmezős televízió felállítása?

Forintban milliárdos büdzséjű beruházásról beszélünk. Ezért is kell üzletileg átgondolt, racionális tervet letenni az asztalra. A megtérülés masszívan a gazdasági környezet függvénye, ha többet fektetünk bele, hamarabb fordul termőre, hiszen blockbusterekkel és nagy költségvetésű show műsorokkal rövidebb idő alatt szoktathatóak egy csatornára a nézők. Ehhez komolyabb gázfröccs, kell. De ez akkor is lassú folyamat. A tévécsinálás kicsit olyan, mint a tankerhajó. Sokáig tart, míg beáll egy irányba, de aztán stabilan pályán marad. Ezt látjuk a Planet TV-nél is, amit alacsonyabb bázisról húzunk felfelé. Ehhez először a tartalomba kell invesztálni, amelyet – ha sikeres – követ a nézettség. Majd csak ezek után lehet a reklámügynökségeknél és a terjesztőknél felemelni a bevételeket az új szintre. Ez zajlik most a Planet TV-nél, ami a mintát jelenti a számunkra Szerbia kapcsán.

Vizsgálnak más piacokat is? 

Az év elején mérlegeltük az RTL Croatia felvásárlásának lehetőségét, de végül egy másik, nemzetközi cégcsoport lett a befutó. A közvetlen közeljövőben, tehát az idén más célpontot nem látok. Persze, soha nem lehet tudni, ha adódik bármi, azt mindig fontolóra vesszük. Tudják rólunk, hogy potenciális vevők vagyunk, most már szólnak is nekünk, ha eladósorba kerül valami a régióban. De nem mindenáron vásárolunk.

Mi a helyzet a belfölddel?

Eléggé beállt a piac, de bízom benne, hogy lesz mozgás. A globális szereplők sokkal inkább a streaming felé mozdulnak, egyes kisebb lineáris érdekeltségeiket esetenként felszámolják, vagy eladják és kivonulnak. Nekünk bármelyik szcenárió apropót teremthet egy esetleges akvizícióra.

A streaming előretörése nem fenyegeti a TV2-t?

Kétségkívül, főleg a fiatal korosztályban erős elszívóerő. Ugyanakkor bizonyos tévés műsorok abszolút pariban vannak vele. Nálunk az Exatlon ilyen, amit lehet, hogy 40 év fölöttiek kevésbé néznek, de a tinédzserek körében meglepően ismert. Ez azt üzeni, hogy a fiatalok ugyanúgy kíváncsiak a tévés tartalomra, de meg kell találni, hogy pontosan mire. Az idei Sztárban Sztár legsikeresebb előadója Marics Peti volt, akinek a produkciói a videómegosztó felületeken is milliós eléréseket generáltak. Ha ilyen karaktereket tudunk beemelni, az adott műsort is nézni fogják.

Van egy vita arról, hogy kereskedelmi szempontból, melyik korcsoport a hangsúlyos. 

Az RTL a fiatalabb társadalmi rétegeket célozza, ezért a 18-49 évre vonatkozó közönségarányt hangsúlyozza. A TV2 a 18-59 közötti sávot tekinti mérvadónak. Egyébként is sokkal erősebb a pozíciónk a középkorú és az idősebb korosztálynál az RTL-hez képest, az 50-59-et tekintve kifejezetten markáns a fölényünk. Ezt tartanánk is, mert szerintünk ez jó. A 18-49 szerintem nonszensz és értelmezhetetlen. Jövőre leszek 49 éves, tehát az RTL szerint még egy évem van fogyasztói szempontból. Holott a mai Magyarországon jellemzően éppen ebben az életkorban ér a csúcsára a fogyasztóképes állapot. A 18-59 sávot is szűknek tartom, mert fölötte is érdemi fogyasztás történik, pláne a Covid tükrében. Vegyük csak a pharma hirdetéseket, amiket látványosan dinamizált a járvány. Ennek egyértelműen a 60 év fölötti korosztály a célcsoportja.

Hosszabb távon is versenyképes a hagyományos televíziózás?

A lineáris televíziózásnak még évtizedei vannak hátra. Persze, nekünk is van streaming szolgáltatásunk, a TV2 Play, amit erősen fejlesztünk. De a Covid alatt elképesztő mértékben megugrott a tévé előtt eltöltött idő, ami még mindig nem ment vissza a 2019-es szintre. Tehát az az állítás, hogy lassan itt a vége a lineáris televíziózásnak, nem igaz. Arról nem beszélve, hogy vannak olyan események, amelyek műfajukból fakadóan szinte csak élő követés mellett érdekesek, mint mondjuk a sport. Az angol-magyar focimeccset vajon hányan nézték streamelve? De a saját gyártású sorozatokra, vagy vetélkedőkre ugyanúgy igaz a versenyelőny. Ezek szabnak karaktert egy csatornának, ami szerintem a streamingről hiányzik. Egyszerűen másfajta üzleti modell alapján épül fel, így inkább egymás mellett fognak létezni a televíziózással. Ez persze nem feltétlenül igaz a kisebb, jellemzően nemzetközi formátumokra épülő csatornákra, számukra valóban fojtogató kihívást jelenthet a streaming.

A hirdetési piac el fogja tudni tartani a kettőt együtt? 

A televíziós reklámtorta dinamikusan nőtt 2021-ben. Egyelőre a streaming nem futtat reklámokat, igaz, a Netflix változtatni tervez ezen. Hogy eredményesen-e, ez ügyben vannak kételyeim. Nem érzem, hogy tévé állna vesztésre. Szerintem egy nem prémium minőségű tartalom reklámblokkokkal teletűzdelve nem fogja felvenni a versenyt a mi lokálisan érdekes, saját gyártású tartalmainkkal, sem pedig a minőségi, reklámmentes HBO Max, vagy Disney+ kínálatával. Így könnyen két szék között a pad alá eshetnek. De ezen gondolkozzanak ők. A TV2 két fő, egyenrangú bevételi lábon áll: a reklámok az egyik és a kábelszolgáltatók díjai a másik. Mindkettő kiszámítható növekedési pályát fut. A Digi tulajdonosváltásával a kábelszolgáltatói piac még inkább stabilizálódott.

Az előfizetői díjakban lecsapódik majd a drágulás? 

Erről a kábelcégeket kell kérdezni. Én azt tudom mondani, hogy megítélésem szerint magas profittal működnek ahhoz, hogy elbírják a rendkívüli adóikat.

A TV2 már érzi a háborús válságot?

Még éppen nem, az első félév erősen alakult. Ha az orosz-ukrán fegyveres konfliktus elhúzódik, az nyilvánvaló nehézségeket okozhat a hirdetési piacon. Ez megfejelve az inflációval, a forint árfolyammal és még a reklámadóval azt valószínűsíti, hogy a következő másfél év jóval göröngyösebb lesz, ahogy egyébként más ágazatokban szintén. Oda kell figyelni, mert a piaci részesedésünket tartani kívánjuk, vagy kínálkozó lehetőség esetén még növelni is szeretnénk. A pandémia alatt is kiderült, hogy a válság időszaka a nagyok és a kicsik közötti ollót nyitja szélesebbre. Azok járhatnak igazán rosszul, akiknek eddig is billegett a működése, náluk tartósan negatív tendencia következhet be.

Ez a leírás illik a Life és az Ozone tévékre, amelyekben tulajdonosként érintett. 

Ezeket a tematikus televíziókat a Media Vivantis Zrt. működteti és ez a jövőben is így marad. Ugyanakkor az imént vázolt gazdasági kilátásokat figyelembe véve konszolidációra van szükség és racionalizáltabb keretekre. A helyi gyártású tartalom lecsökken, ezzel párhuzamosan pedig az ebben front szerepet betöltő és sikereket felmutató vezérigazgatónak, Hajdú Péternek megköszöntük a közös munkát. A Life és az Ozone TV működik tovább, csak költséghatékonyabban és a méreteiknek megfelelő kábelcsatornás profilra kalibrálva.

A TV2-nél lesznek megszorítások?

A TV2 Csoport működése évek óta racionális, hatékony és eredményes módon zajlik, amiben komoly szerepet játszott a cégcsoportnál a korábbi években végrehajtott költséghatékonysági intézkedéssorozat. Mivel stabilan, nyereségesen működünk évek óta, megfelelő tartalékokat tudtunk képezni. Nálunk a nehezített külső körülmények ellenére sincs szükség megszorításokra, leépítésekre. Kisebb korrekciók természetesen előfordulhatnak, de alapvetően nem hiszem, hogy ez lenne előttünk az út. Nem a büdzsén kell spórolni, hanem eredményesebben költeni. Mi a külső környezet nehézségei mellett is piaci pozíciónk további erősítésén dolgozunk nap mint nap.

A teljes interjú IDE kattintva érhető el.

Borítókép: Vaszily Miklós (fotó: Vémi Zoltán / VG)

Médiapiac

Újabb bírság az RTL-nek: erőszakos Sztárbox-jelenetek a Kanapéhuszárokban

A testület adásonként 4 millió forint, azaz összesen 8 millió forint bírságot rótt ki a csatornára.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben.

A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására

– közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a Kanapéhuszárok két vizsgált epizódjában nem az eredeti, élőben sugárzott Sztárbox-jeleneteket játszották le, hanem azok szerkesztett változatát.

A műsorszám azt mutatta be, hogy a „kanapéhuszárok”, akik között egy család is volt négy kiskorú gyermekkel, hogyan reagálnak a látottakra.

A médiaszolgáltató a Kanapéhuszárokat a III. korhatári kategóriába sorolta (tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott), az epizódokat ugyanakkor tizenhat éven aluliak számára nem ajánlottként (IV. korhatári kategória) kellett volna klasszifikálni, figyelemmel arra, hogy a tizenhat évesnél fiatalabb kiskorúak személyiségfejlődését a műsorszámban halmozottan előforduló erőszakos jelenetek és azok következményeinek közvetlen ábrázolása, valamint az erőszakos jelenetekre és a sérülésekre reflektáló, intenzív félelmi reakciók bemutatása negatívan befolyásolhatta – írták, hozzátéve, hogy ezért

a testület adásonként 4 millió forint, azaz összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re.

Úgy folytatták, hogy mivel a klasszifikációs rendelkezések megsértése súlyos jogsértés, indokolt a nyilvánosságot erről minél szélesebb körben tájékoztatni, ezért a médiatanács az RTL-t a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte, a jogsértés ismételtsége miatt pedig 50 ezer forint bírságot szabott ki a médiaszolgáltató vezető tisztségviselőjére.

Pályázati beszámoló

Közölték azt is, hogy ugyanezen az ülésén a testület elfogadta az MTVA Támogatási Irodájának a Médiatanács Támogatási Program keretében meghirdetett, médiaszolgáltatások támogatását célzó pályázati eljárásokra vonatkozó negyedéves beszámolóját.

A testület döntései nyomán az MTVA az idei év első negyedévében négy, a médiatanács által meghirdetett pályázati eljárásban (Rádióállandó2023, TVállandó2023, KMUSZ2023, Rezsi2024) nyolcvankét támogatási szerződést kötött, melyeknek köszönhetően összesen 473 694 208 forintot oszt szét a nyertes pályázók között.

Bírságot kapott a Rádió 1 Sirius

A közleményből kiderült az is, hogy a médiatanács elmarasztalta a Radio Plus Kft.-t, mert a 91,1 Rádió 1 Sirius január 19. és 25. között megsértette a szerződéses vállalásait, mivel nem tett közzé elegendő közszolgálati, továbbá a helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő műsorszámot, műsorelemet, valamint szöveges tartalmat, a zenei művek körében irányadó vállalását pedig túllépte.

Mindezek miatt a testület 130 ezer forint bírsággal sújtotta a médiaszolgáltatót, illetve a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte.

Elmarasztalták a Forrás Rádiót

Az ugyancsak elmarasztalt Forrás Rádió pedig azzal sértette meg a szerződéses vállalásait, hogy január 9. és 15. között nem tett közzé sem megfelelő mennyiségű hírműsorszámot, sem közszolgálati és helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő műsorszámot, ezért a médiatanács a médiaszolgáltatót, a Turul Média Kft.-t 70 000 forint bírsággal sújtotta, és közlemény közzétételére is kötelezte – tették hozzá.

A TV2 Comedy is hibázott

Azt írták, hogy a hatóság a román társhatósághoz fordult a TV2 Comedy csatornán március 11-én reggel 9 óra 25 perctől vetített Amerikai fater című műsorszám Smikulás című epizódja miatt, mert az a magyar szabályozás alapján – tekintettel a szexualitás megjelenítésére, a trágár nyelvezetre, az erőszak-ábrázolásra, a vallást érintő kijelentésekre, a zoofíliára utalásra, valamint az alkohol- és drogfogyasztásra – alkalmas volt a tizenhat éven aluliak személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, miközben a médiaszolgáltató azt „A következő műsorszám csak szülői engedéllyel ajánlott” felhívással, valamint „AP” korhatári jelöléssel sugározta, ami a hazai szabályozás szerint a III. korhatári kategóriának (tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott) feleltethető meg.

A médiatanács heti üléseinek teljes napirendje megtalálható a testület honlapján, ahogy az ülésekről készült jegyzőkönyvek, illetve valamennyi határozat is – a legfrissebbek a szükséges hitelesítési és adminisztrációs átfutási idő után lesznek nyilvánosak – áll a közleményben.

Tovább olvasom

Médiapiac

Szoboszlai Dominik – Az interjú a Spíler TV-n! (videó)

Szombat este 20:25-kor tűzi műsorára a Spíler 1 a legsikeresebb magyar focista, a Liverpoolban játszó Szoboszlai Dominikkal készült exkluzív interjúját.

Közzétéve:

MTI/EPA/Adam Vaughan

A Manchester City-Chelsea FA-kupa elődöntőt követően a Spíler 1-en szombat este 20:25-től érkezik a Szoboszlai Dominik – Az interjú. Az exkluzív filmnek fontos része a sztárjátékossal készített interjú, nem csupán a magyar válogatott csapatkapitányáról tudhatnak meg sokat a nézők, ha szombat este a Splíer 1 programját választják. Baumstark Tibor végigjárta azokat a helyszíneket, amelyek a legszorosabban kötődnek a Liverpool FC-hez. A világklasszis középpályás gondolatain és érzésein túl pedig betekintést nyerhetünk a labdarúgással mélységesen átitatott városnak, a Liverpool-nak a mindennapjaiba is.

„Szoboszlai Dominik részletesen mesél arról, hogy mi történt a Liverpoolnál, miután minden idők egyik legeredményesebb futballedzője, Jürgen Klopp néhány hónappal ezelőtt meghökkentő időzítéssel bejelentette az évvégi távozását. Benézhettünk a kulisszák mögé, így megmutatjuk a topfutball egyik legmodernebb, leginkább felszerelt edzőközpontját, meglátogatjuk a legendás Anfield stadion történelemmel és legendákkal átitatott környékét, és a Spíler TV kameráin keresztül a focirajongók azt is láthatják, amit a világon nagyon kevesen, hogy hogyan fest a mérkőzés előtti percekben a Liverpool öltözője” – árulta el Baumstark Tibor. – „A Dominikkal készült interjún túl a Premier League történetének legjobb játékosai közül is megmutatjuk néhány egykori sztár véleményét az angol bajnokság kihívásairól, és persze Szoboszlai Dominik teljesítményéről” – tette hozzá.

Vasárnap a Spíler 2 közvetítésében Szoboszlai Dominik és a Liverpool a Fulham otthonában lép pályára, majd közvetlenül utána a La Liga és az egyetemes futballvilág csúcsrangadója, az El Clásico kerül képernyőre.

Ezúttal is különleges fel- és levezető műsorral készül a Spíler stábja a rangos küzdelemre. Elismert szakértők, elvakult drukkerek és a futballszakma képviselői lesznek a La Liga műsorvezetőinek vendégei a több helyszínes, kiterjesztett valóságot is felvonultató stúdiókban, valamint helyszíni kollégáik is bejelentkeznek a műsorba, így a spanyol futball rajongóinak vasárnap érdemes a Spíler közvetítésére kapcsolniuk – ismerteti a TV2 közleménye.

Borítókép: Szoboszlai Dominik, a Liverpool játékosa az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság Liverpool-Crystal Palace mérkőzésén a liverpooli Anfield Road-i Stadionban 2024. április 14-én

Tovább olvasom

Médiapiac

Átadták az idei evangélikus médiakommunikációs díjakat

Ukrajnai evangélikusok életét bemutató riportot, valamint elváltként újraházasodott, elkötelezett evangélikusokat bemutató riportot ismert el idén a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) a Bornemisza Péter- és az Írónád díjjal – közölte az egyház kommunikációs szolgálata az MTI-vel.

Közzétéve:

Az evangélikus egyház által alapított díjakat idén is olyanok vehették át, akik világi, illetve egyházi médiafelületen 2023-ban közzétett munkáikkal az evangélikusság és az evangélikus egyház pozitív megítélését, népszerűsítését vagy missziós tevékenységét segítették.

A díjakat Fabiny Tamás, az MEE elnök-püspöke, Prőhle Gergely, az MEE országos felügyelője, valamint Lovass Tibor, az egyház sajtóbizottságának elnöke adta át hétfő este.

A világi sajtóban publikált, evangélikus vonatkozású anyagok versenyében elnyerhető Bornemissza Péter-díjat Vörös Szabolcsnak a Válasz Online felületén megjelent, “Láttam azokat, akik legyőzték a fenevadat” – először járt magyar püspök ukrán háborús zónában című riportja nyerte el.

Az idei Írónád díjat Vitális Judit, a Magyarországi Evangélikus Egyház honlapjának felelős szerkesztője, az Evangélikus Élet magazin hírszerkesztője vehette át a magazinban megjelent, Nem tündérmese – Isten kegyelme: Balicza Klára és Jenei Róbert egymásra találásának története című, házasság heti interjújáért.

Mindkét kategóriában megítéltek különdíjat is: Kuklai Katalin A babaszagú világ ajándéka – Kölcsönösen gazdagodnak a kisgyerekek és a fogyatékkal élő idős gondozottak a közös programokból című, a Népszava.hu internetes portálon megjelent, a Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetotthon piliscsabai telephelyén készült riportját Bornemisza Péter-különdíjjal, Balczó Mátyás, az Evangélikus Információs Szolgálat újságíró-szerkesztőjének a Hit, humor és lelki mélység – Gyerekkortól megérésig – Kovács András Péter humoristával készült, az Evangélikus Élet magazinban megjelent interjúját pedig Írónád különdíjjal ismerték el.

Tovább olvasom