Kövess minket!

Médiapiac

Újabb botrány a Retro Rádió körül

A 24.hu értesülése szerint a NMHH azelőtt leszerződött az Andy Vajnával és Mészáros Lőrinccel is összefüggésbe hozható Hold Reklám Kft.-vel, hogy a bíróság elbírálhatta volna az Advenio Zrt. folyamatban lévő jogorvoslatait.

Mint írják, a frekvenciát 2016 novemberéig már használó Class FM így hiába él a Médiatörvény adta jogorvoslat lehetőségével, hiszen ha később számára kedvezően dönt a bíróság, már lehetetlen lenne visszaállítani az eredeti állapotot. Ennek oka, hogy a frekvenciát addigra már egy harmadik fél, a Hold Reklám Kft. használja majd és a Retro Rádió lesz rajta hallható. Emiatt a bíróság a Class FM számára legkedvezőbb esetben is csupán kártérítést tud megítélni.

Megjegyzik, hogy a Hold Reklám Kft.-nek 120 napja lett volna az indulásra a szerződéskötéstől számítva, de mivel a 24.hu információi szerint már a pályázati eljárás végeredményét megelőzően, előre beszerezték a technikai berendezések zömét, és a Class FM fellebbezésének következményeitől is tartani lehetett, ezért nem használják ki a 120 napot, sőt gyors indulásról határoztak. Úgy tudják, napokon belül, legkésőbb a június 11-i héten megkezdik a tényleges műsorszolgáltatást, várhatóan reggelente Heppi Endrével és Hudák Anitával.

Médiapiac

A HírTV-hez igazol Jeszenszky Zsolt

A HírTV-n folytatódik a nagy sikerű Politikai hobbista című műsor Jeszenszky Zsolt vezetésével. A július 10-én, vasárnap este 20.10-kor debütáló hírshow-ban a szereplők kendőzetlen őszinteséggel, gyakran fanyar humorral tárgyalják ki a legfontosabb hazai és nagyvilági híreket, aktualitásokat.

Közzétéve:

Fotó: HírTV

A szókimondó stílusáról ismert véleményvezér, Jeszenszky Zsolt személyisége és csapata a garancia, hogy a műsor egyszerre lesz komoly és vicces, valamint minden, az adásban felmerülő téma nyíltan és merész tálalásban kerül majd terítékre. Az Antall-kormány egykori külügyminiszterének fia, aki 25 évet töltött a zeneiparban, önmagát többek között gasztromániákusként és Jézus-rajongóként is jellemzi, mára a jobboldal egyik legismertebb megmondóemberévé vált – írta a csatorna internetes oldala.

Zsolt megnyilvánulásait a legnagyobb közösségi portálon közel ötvenötezer ember követi és a közéleti konferenciák, események gyakori szereplője és felszólalója. 

A Politikai hobbista műsorral az alkotók célja az, hogy a közéleti kérdéseket a hír merev műfajától picit eltérően emészthetőbb, közérthetőbb, könnyedebb formában közvetítsék a nézőknek több nézőpontból is megvilágítva.

Jeszenszky Zsolt a műsor kapcsán elmondta: „Nagy örömömre szolgál, hogy a kis csapatommal együtt ezentúl a HírTV nagyobb csapatát erősíthetem. És itt, ezennel meg is ígérem: minden káromkodásért megcsinálok majd öt fekvőtámaszt.”

Nagyon örülünk Zsolt csatlakozásának, hogy a műsorát a HírTV-n folytatja. Érkezésével hiszünk abban, hogy televíziónk eddig is széles skálán mozgó, informatív tartalmai még további bővülnek. A heti rendszerességgel jelentkező műsor nézői nem csak informálódni, hanem szórakozni is tudnak majd – nyilatkozta Gajdics Ottó, a HírTV tartalmi igazgatója.

 A Politikai hobbista július 10-én, vasárnap 20.10-kor debütál a HírTV-n és azt követően minden vasárnap ugyanebben az időpontban lesz látható. 

Tovább olvasom

Médiapiac

Így készíti fel a Telex a magyarokat egy új világra

„A magyarok tömegeinek az az elvárása, hogy kisgatyában mászkálhasson télen a 25 fokos lakásában” – vélekedett Greenpeace szakértője.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

Hosszú tudósításban számolt be a Telex arról, hogy egyes NGO-k szerint milyen óriási léptékű strukturális változásokra van szüksége Magyarországnak ahhoz, hogy felszámoljuk Magyarország gázfüggőségét.

A lap munkatársai az Egyensúly Intézet friss kiadványainak bemutatóján jártak, ahol Perger András, a Greenpeace klíma- és energiakampány felelőse, Bart István, az Energiahatékonysági Intézet ügyvezetője és Csernus Dóra, az intézet klíma- és környezetpolitikai szakértője beszélgettek arról, hogyan kell(ene) a magyaroknak megváltoztatni az életüket a következő évtizedekben.

A szakértők többek között olyan ötletekkel álltak elő minta 20 fokos lakás, vagy az autópályákon alkalmazott alacsonyabb haladási sebesség.

Perger Andrásszerinta kritikus helyzetet „az eddigi kormányok nem kezelték sehogy, csak újabb csatlakozások és vezetékek felépítésével, utána pedig elkezdtek az embereknek pénzt adni rezsicsökkentés címen, hogy nyugodtan használjanak csak annyi gázt, amennyit akarnak”. A szakértő szerint a szokásokat is át kéne alakítani, de ez még aktív állami szerepvállalással sem lenne egyszerű feladat. Az pedig politikai értelemben teljesen racionális, hogy a kormány nem vállalja az emberek egyesével győzködését arról: mostantól ne az legyen, hogy meleg lesz a lakásban olcsón, komfortosan, hanem ehelyett bizonyos átalakításokra, lemondásra, kényelmetlenségre van szükség. Ha ugyanis bármi ehhez kapcsolódót említ az ember, akkor a választók megijednek, ahogy azt sem lehet szóba hozni, hogy mi lenne ha csak 20 fokra fűtenénk fel a lakásokat télen. 

A Greenpeace szakértője szerint ez a téma Magyarországon szentségtörésnek számít, „míg a skandináv országokban nincs abban semmi különös, hogy az emberek gyapjúzokniban és vastag pulcsiban vannak otthon, a magyarok tömegeinek az az elvárása, hogy kisgatyában mászkálhasson télen a 25 fokos lakásában”

A Mandiner.hu által szemlézett tudósításban idézett megszólalók szerint konkrét lépésekre is szükség lehet a változás érdekében. A közlekedés terén ilyen lenne például az alacsonyabb sebességkorlátozás bevezetése az autópályákon. Rengeteg benzint lehetne például azzal megspórolni, ha 110 kilométeres maximális óránkénti sebességet vezetnének be az autópályákon.

Tovább olvasom

Médiapiac

48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás – Az elmúlt fél év legfontosabb eseményei az évadzáró adásban

Az M1 és a hirado.hu közös csütörtök esti hírháttér műsorában ezúttal Bayer Zsolt író, publicista, Fodor Gábor a Közép-Európai Rendszerváltást Kutató Intézet igazgatója és Réz András filmesztéta, író vendégeskednek.

Közzétéve:

MTVA

Az évad utolsó epizódjában átfogó visszatekintésben összegzi az elmúlt fél év legfontosabb belpolitikai, külpolitikai, geopolitikai és társadalmi-kulturális eseményeit a 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás című műsor.

A műsor teljes adása csütörtökönként 20:30-tól egyaránt követhető az M1-en, a hirado.hu oldalán, valamint a legnagyobb közösségi- és videómegosztó oldalon is.

A 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás című műsor korábbi adásai újranézhetőek a hirado.hu honlapjánFacebook-oldalán, valamint YouTube-csatornáján is.

Borítókép: MTVA

Tovább olvasom