Médiapiac
Újabb bejelentések: visszatér a Való Világ, Liptai újabb showt kap
Ma tartották a VÍZIÓ terjesztési rendezvényt, melyet a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete szervezett. A konferencián Fischer Gábor a TV2 és Kolosi Péter az RTL Klub programigazgatója is izgalmas bejelentést tett.

Fischer Gábor prezentációja elején emlékeztetett, hogy egy éve jelentették be a hét csatornájuk elindítását. Hozzátette, hogy ma már száz nézőből nyolcvan nem a két nagy kereskedelmi csatornát választja, amely a piaci környezet megváltozásának köszönhető.
– támasztotta alá a tavalyi döntést.
A csatorna kábelportfóliója 146 százalékot növekedett (SHR) a két évvel korábbi eredményekhez képest, a TV2 csoport szinten pedig 14, 5 százalékról 20,4 százalékra (SHR) emelkedett 2015 harmadik negyedévéhez képest.
– hangsúlyozta a programigazgató.
A célok között megemlítette, hogy szeretnék a TV2 főműsoridejét megerősíteni, valamint stabilizálni a nézettséget. Szerinte a szeptemberi eredmények magukért beszélnek, Fischer kiemelte, a teljes lakosság körében megszűnt a konkurencia és a TV2 Csoport között a különbség. Amíg 2015-ben körülbelül tíz százalékot (SHR) vert az RTL Klub rájuk, addig 2017 augusztusára ezt a hátrányt sikerült ledolgozniuk. Hozzátette, hogy habár az RTL tartja elsőségét, 18-49-ben, illetve 18-59-ben is a csatorna veszítette el a legtöbb nézőt, amíg a TV2 növekedni tudott. A sikeresség mögött a szakember az új stratégiát látja, valamint kiemelte, a kábelcsatornák a piac trónkövetelői és csak idő kérdése, hogy mikor foglalják el a vezető pozíciókat.
Azt mondta, a szeptemberi programmal is meg vannak elégedve, a Séfek séfe véleménye szerint helyt állt a Survivor-rel szemben, az Áll az alku közönség kedvenc lett, számai javulnak, a Drágám add az életed! is jól szerepelt, továbbá elindult a Sztárban Sztár is, amely újra a TV2 legnézettebb műsora lett.
A csatorna „fociban is erősít”, 2018 őszétől náluk is láthatók lesznek a Bajnokok Ligája mérkőzései. Ma este indul a Vigyázat, gyerekkel vagyok! legújabb évadja, jövőhét hétfőn pedig debütál az Ötvenmilliós játszma. Hamarosan látható lesz az Ázsia Expressz, valamint Liptai Claudia is jelentkezni fog egy önálló, interaktív gameshow-val. A csatorna sajátgyártású fikciós sorozata, a Korhatáros szerelem decemberben kerül a tévé képernyőkre, amelyben olyan színészek kaptak szerepet, mint Kovács Patrícia, Dobó Kata, Ónodi Eszter vagy Fenyő Iván.
Fischer Gábor bejelentette a csatorna „legnagyobb dobását”, a Ninja Warrior Hungary-t, amely október 16-a, hétfő 19 órától, a Tények után lesz először sugározva. A TV2 ezzel a döntéssel megakarja hosszabbítani a „hétvégi szórakoztatást”, amellyel egy időben az addigi programstruktúra is megváltozik, az addig abban az időben közölt műsorok arrébb csúsznak.
Köszönik szépen, jól vannak
A nap folyamán Kolosi Péter is megtartotta előadását. A vezérigazgató-helyettes elmondta, hogy az RTL Klub húsz éves évforduló alkalmából, kilenc év után új arculatot kapott.
– mondta el Kolosi, amellyel valószínűleg Fischer Gábor korábban tett állításaira reagált.
A szakember a kábelcsatorna kifejezés helyett jobban szereti használni a második generációs csatorna elnevezést, amellyel kapcsolatban leszögezte, hogy ezek közül a Film+ a legnézettebb, de a cégcsoport többi képviselője is elég kitüntetett helyet foglal el. Megemlítette a nemrég indult RTL Gold-ot is, illetve annak húzóműsorát, az Anikó Show-t, amelyből már több mint nyolcvan epizódot leforgattak.
A programigazgató fontosnak tartotta elmondani, hogy 236 estét nyertek meg, így a TV2 18-49-es közönség arányához képest az RTL Klubbé 170 százalékos, ráadásul 1999 óta tartják a vezető szerepüket.
– hangsúlyozta Kolosi Péter.
Prezentációjából kiderült, hogy a Survivor, az Éjjel nappal Budapest és a Barátok közt is nyeri a sávját. Az X-Faktor minden egyes adásával vitte a szombat estét, sőt a legutóbbi vasárnapot is, ráadásul tavalyhoz képest jobban teljesít.
Az adatokat videók követtek, a jelen levők megnézhettek pár részletet a csatorna nemsokára induló műsoraiból, így a Konyhafőnök VIP-ből is, amely a két hét múlva véget érő Survivort váltja. Az RTL II-ön az ország első hazai gyártású telenovellája, az Oltári Csajok lesz látható október végétől, a Celeb vagyok, ments ki innen! pedig az RTL-en fog futni, melynek időpontját még nem ismertette.
Filmekből sem lesz hiány, a cégcsoport a Warner Brothers-el, illetve a Disney-vel kötött szerződések értelmében blockbuster movie-k tömkelegét fogja sugározni a jövőben, továbbá hazai filmpremierek is érkeznek, így például a Kincsem is képernyőre kerül.
– szögezte le, majd bemutatott a Válótársak harmadik (amelyben feltűnik majd Alföldi Róbert is, de a TV2-höz távozott Stohl Andrásról nem esett szó), a Mi kis falunk második, illetve a Nagy Ervin főszereplésével készült Tanár című sorozat első évadjából egy videórészletet.
Az RTL Klub talán legnagyobb dobása a Fal című vetélkedő, amelyet Sebestyén Balázs fog vezetni. Ez a formátum világszerte nagy sikernek örvend, melynek főnyereménye akár százmillió forint is lehet. Kolosi Péter prezentációja végén bejelentette, hogy a 2017/18-as idényben visszatér az ország első számú realityje a Való Világ powered by Big Brother, az RTL II műsorára.
Médiapiac
A külpolitikai újságírásba avat be a Magyar Médiafigyelő legújabb száma
A külföldi tudósítók, a haditudósítók és az ’56-os forradalomról tájékoztató sajtómunkások tevékenységéről is sokat megtudhatunk a folyóirat hasábjairól.

A külpolitikai újságírás világába nyújt betekintést a Transzparens Újságírásért Alapítvány Magyar Médiafigyelő című folyóiratának 2023. évi második száma. A lap cikkei ismertetik a téma elméleti hátterét, a hozzá kapcsolódó szakmai és diplomáciai narratívákat, ezt követően pedig felvázolják a külföldi tudósítók munkájának lényegi elemeit és az elmúlt évtizedekben történt változásokat. Az olvasók bepillantást nyerhetnek a haditudósítás kulisszái mögé is, hogy miként zajlik a különböző katonai műveletekkel kapcsolatos tudósítói tevékenység a háborús vagy egyéb konfliktusövezetekben. A lapszám bemutat néhány híres haditudósítót, majd nyomon követi, hogyan alakult a háborúk tálalása és milyen módon változott az újságírók hozzáférése a kényes információkhoz.
A szerkesztők külön cikket szentelnek azoknak
a külföldi tudósítóknak, akik sokszor az életüket, de legalábbis a testi épségüket kockáztatva az 1956-os forradalom sűrűjéből tájékoztatták az általuk képviselt sajtótermékek olvasóközönségét.
Elemzésükben kitérnek arra is, hogy milyen körülmények között végezték munkájukat a forradalom árnyékában, és hogyan látták, majd interpretálták az 1956 októberében lezajlott tragikus eseményeket. A folyóirat következő száma a forradalom külföldi sajtóképének részletesebb rekonstruálásával folytatja majd a téma feldolgozását.
Azt is megvizsgálják, hogy az utóbbi két évtizedben mely országok médiumai rendelkeztek saját magyarországi vagy a szomszédos államok valamelyikében tartózkodó közép-kelet-európai tudósítóval, majd azt is górcső alá veszik, hogy milyen tendenciák fedezhetők fel a hazánkban működő külföldi tudósítói hálózat működésében. Végül azt is bemutatják, hogy kik írják a Magyarországról szóló tudósításokat. A Transzparens Újságírás Alapítvány mottójának megfelelően, miszerint céljuk, hogy „informáljunk azokról, akik informálnak téged”, arra törekszenek, hogy közelebb hozzák az olvasókhoz azon külföldi újságírók személyét, akik a magyar vonatkozású híreket tolmácsolják, munkájukkal pedig önkéntelenül is formálják a Magyarországról alkotott képet.
A folyóirat második száma IDE KATTINTVA érhető el.
Médiapiac
A Médiatanács jelzésére tett gyermekvédelmi lépéseket a bajor és a cseh médiahatóság
Az Amazon Prime Video és a HBO Max Hungary streamingszolgáltatók kínálatában elérhető filmek közül több alacsonyabb korhatárbesorolást kapott, mint azt a magyar szabályozás megkívánná. A külföldi társhatóságok a magyar megkeresések alapján intézkedtek a szolgáltatókkal szemben.

A Médiatanács tájékoztatása szerint a bajor joghatóság alá tartozó Amazon Prime Video műsorkínálatában elérhető tartalmak besorolása több esetben nem felelt meg a magyar szabályozásnak. A bajor médiahatóság a Médiatanács ellenőrzésének eredménye alapján megvizsgálta a műsorszámokat. Arról tájékoztatta a magyar médiahatóságot, hogy
az eljárás nyomán a szolgáltató önkéntesen módosította A bűn éjszakája, a Jason Bourne, az Assassin’s Creed és a Széttörve című műsorszámok korhatár-megjelölését.
A Médiatanács megkeresésére reagálva a cseh médiahatóság felhívta az HBO MAX Hungary Csehországban bejegyzett médiaszolgáltatóját, hogy tegyen eleget a magyar jogszabályban meghatározott szigorúbb klasszifikációs követelményeknek. Ahogy arról korábban hírt adtunk, a streamingszolgáltató több filmet is a hazai követelményeknél alacsonyabb korhatár-megjelöléssel tett elérhetővé.
Az HBO Max kifogásolt műsorszámai: A kaptár: Raccoon City visszavár, a Démonok között: Az ördög kényszerített, az Eleven kór, a Röfi – Malacka ésa Mortal Kombat című filmek voltak. Ezek a magyar korhatár-besorolási szabályok szerint 18 éven aluliak számára nem ajánlott műsorszámok, míg a szintén a HBO Maxon elérhető Mátrix: Feltámadások című film a IV. korhatári kategóriába tartozik, azaz 16 éven aluliak számára nem ajánlott.
Médiapiac
Eljárás indul a Dikh TV és két helyi rádió szolgáltatójával szemben
Termékmegjelenítésre vonatkozó szabály be nem tartása és hatósági határozatban megállapított, műsorstruktúrával kapcsolatos követelmények nem megfelelő teljesítése miatt indul eljárás a Dikh TV országos kereskedelmi televízió és két helyi rádiócsatorna szolgáltatójával szemben is – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa az MTI-vel.

A Dikh TV országos vételkörzetű kereskedelmi televízió május 11-17. közötti adáshetét vizsgálva a Médiatanács megállapította, hogy a médiaszolgáltató nem tett eleget az általa vállalt szórakoztató zenei tematika arányára vonatkozó vállalásának, valamint nem tartotta be a közszolgálati műsorszámok közlésére szánt minimális műsoridőt sem.
Ezenfelül május 12-én a televízió egyik délutáni műsorának tartalma nem felelt meg a termékmegjelenítés szabályainak. A Médiatanács tehát eljárást indít az országos kereskedelmi televízió szolgáltatójával szemben.
A Budaörs Rádió műsorainak hatósági ellenőrzése alapján a június 26-án sugárzott délelőtti – a médiaszolgáltató jelzése alapján termékmegjelenítést tartalmazó – műsorszámban olyan direkt rekláminformációk hangoztak el, amelyek alkalmasak lehettek arra, hogy közvetlenül felhívják a hallgatókat az ismertetett szolgáltatás igénybevételére. Ezért a vizsgálat nyomán a helyi vételkörzetű kereskedelmi rádió szolgáltatója ellen hatósági eljárás indul.
Az Eger 100,7 MHz-en sugárzó 100,7 – BEST FM néven működő helyi vételkörzetű kereskedelmi rádió július 22-28. közötti adáshetének vizsgálata alapján a médiaszolgáltató nem tett eleget a közszolgálati célokat szolgáló, a helyi közélettel foglalkozó tartalmak, valamint a szöveg és zene arányára vonatkozó hatósági szerződésben megállapított vállalásának. A Médiatanács közigazgatási hatósági eljárást indít a szolgáltatóval szemben.
A Médiatanács heti üléseinek teljes napirendje megtalálható a testület honlapján, ahogy az ülésekről készült jegyzőkönyvek, illetve valamennyi határozat is – közölte az NMHH.
Borítókép: illusztráció