Kövess minket!

Médiapiac

Új mobilalkalmazás készült borturistáknak

A Kóstolom névre keresztelt app segítségével egy gombnyomásra elérhetők a legfontosabb tudnivalók hazánk 22 borvidékének borairól, borászatairól, illetve vendéglátó- és szálláshelyeiről.

Egyre felkapottabb a borturizmus Magyarországon. A borászatok már évek óta sokszínű kínálata folyamatosan fejlődik, az utóbbi időben pedig az igényes gasztronómia is egyre nagyobb teret nyer a hazai borvidékeken.

A Kóstolom alkalmazás célja, hogy borvidéki kirándulások alkalmával alapvető információforrást és tájékozódási pontot nyújtson a bor- és gasztronómia iránt érdeklődők számára. Az applikáció a TripAdvisor mintájára átfogó kalauzként segíti a tájékozódást a hazai borvidékeken és Budapesten elérhető boros-, gasztro-, és szállás kínálatról.

A közösségi funkciónak köszönhetően a borokat, éttermeket, szállásokat, eseményeket értékelni is lehet, ami a többi felhasználó számára megkönnyíti a választást. Az app emellett programajánlóként is működik: tájékoztatást nyújt egy-egy borvidék aktuális bor- és gasztro rendezvényeivel kapcsolatban is.

Az alkalmazás egyelőre magyar nyelven érhető el, azonban hamarosan elkészül az angol nyelvű változat is, hiszen cél a borkedvelő külföldi turisták megszólítása is.

„Célunk, hogy egy-egy borvidékről minden fontos szolgáltató elérhető legyen az adatbázisban, éppen ezért várjuk további borászatok, éttermek, szállásadók, illetve boros rendezvények szervezőinek jelentkezését. Idén év végéig 20 ezer felhasználó regisztrációjára és ezer partner adatfeltöltésére számítunk a magyar piacról. Ezzel párhuzamosan pedig a hazánkba látogató külföldieket is megcélozzuk, hiszen velük is szeretnénk megismertetni a hazai borvidékek sokszínű, és egyre fejlődő kínálatát, az alkalmazás további fejlesztése érdekében pedig várjuk a felhasználói visszajelzéseket” – fogalmazott Pintér Zsolt, az applikáció megálmodója.

A Kóstolom alkalmazás webalapú, így operációs rendszertől függetlenül bármilyen okos eszközön futtaható. Az alkalmazás használata mind a felhasználók, mind a szolgáltató partnerek számára ingyenes.

Médiapiac

Lemondott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke

Október 31-től távozik posztjáról Karas Mónika.

Közzétéve:

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A híradó információi szerint Karas Monika az Állami Számvevőszék alelnökeként folytatja munkáját.

Az M1 úgy tudja, hogy Karas Monika utódja a médiahatóság élén Koltay András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora lesz.

Az NMHH kommunikációs igazgatósága a híradónak megerősítette a Karas Monika lemondásáról szóló hírt.

Borítókép: Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság volt elnöke

Tovább olvasom

Médiapiac

Nyerteseket hirdettek két vidéki és két fővárosi rádiós frekvenciapályázaton

A Mór 89,0 MHz és a Szekszárd 102,5 MHz frekvenciát a KAtolikus Rádió, a Budapest 100,3 MHz és a Budapest 105,9 MHz frekvenciát a Roma Rádió kapta meg.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Nyertest hirdetett a Mór 89,0 MHz és a Szekszárd 102,5 MHz helyi, valamint a Budapest 100,3 MHz és a Budapest 105,9 MHz körzeti vételkörzetű médiaszolgáltatási lehetőségek közösségi jellegű használatára kiírt pályázati eljárásokban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa – tájékoztatta az NMHH pénteken az MTI-t.

A közlemény szerint a két vidéki médiaszolgáltatási lehetőségre irányuló pályázati eljárás nyertese az egyedül pályázó Katolikus Rádió Zrt., míg a fővárosiakat a szintén egyedül pályázó Roma Rádió Kft. és az LBK Sport Kft. nyerte.

A testület a Dunaújváros 99,1 MHz, a Dunaföldvár 104,1 MHz, a Kalocsa 94,5 MHz és a Székesfehérvár 106,6 MHz helyi vételkörzetű médiaszolgáltatási lehetőségek közösségi jellegű használatára benyújtott ajánlatok alaki vizsgálata során a dunaújvárosi pályázati eljárásban hiánypótlásra szólította fel, míg a székesfehérvári pályázati eljárásban nyilvántartásba vette az egyedül pályázó Karc FM Média Kft.-t.

A Dunaföldvár 104,1 MHz és a Kalocsa 94,5 MHz pályázati eljárásában nyilvántartásba vette az ugyancsak egyedül pályázó Katolikus Rádió Zrt.-t. A Szeged 87,9 MHz körzeti vételkörzetű médiaszolgáltatási lehetőség kereskedelmi jellegű használatára kiírt pályázat alaki vizsgálata során viszont a grémium megtagadta az egyedül pályázó Radio Plus Kft. nyilvántartásba vételét, ugyanis alakilag érvénytelen volt a pályázata – írták.

Közölték, a médiatanács ugyanakkor véglegesítette az Esztergom 92,5 MHz helyi vételkörzetű, közösségi jellegű, a Debrecen 104,6 MHz és a Nyíregyháza 91,1 MHz körzeti vételkörzetű, kereskedelmi jellegű, továbbá a Gyöngyös telephelyű kisközösségi rádiós médiaszolgáltatási lehetőség elvi használatára szóló pályázati felhívásokat.

A testület az X AND A Kft. kérelme alapján 180 napra szóló ideiglenes hatósági szerződés megkötéséről döntött a körzeti vételkörzetű Budapest 92,9 MHz tekintetében – olvasható az NMHH közleményében.

Tovább olvasom

Médiapiac

Bírságolt és figyelmeztetett a médiatanács

A szerződéses vállalások és a termékmegjelenítésre, támogatásra vonatkozó szabályok megszegése miatt szabott ki bírságot, valamint figyelmeztetett műsorszolgáltatókat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa.

Közzétéve:

Az NMHH Kommunikációs Igazgatósága által pénteken az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a grémium a szerződéses vállalások betartását vizsgálta több vidéki rádiónál.

A velencei 90.4 Best FM kevesebb magyar zenét, míg a kiskunfélegyházi Rádió Smile kevesebb szöveget, magyar zenét, illetve a helyi közélettel foglalkozó, a helyi mindennapi életet segítő műsort, továbbá közszolgálati műsorszámot tett közzé, e tekintetben megsértette a vonatkozó törvényi rendelkezést is, valamint több zenét, ismétlést és reklámot tett közzé a megengedettnél, amiért a testület figyelmeztette a rádiók szolgáltatóit.

A kaposvári 99,9 Rádió 1 szolgáltatójára és vezető tisztségviselőjére összesen 20 ezer forint bírságot rótt ki a tanács, mert az adó kevesebb zenét sugárzott szerződéses vállalásaihoz képest – írták.

Közölték, a médiatanács 100 ezer forint bírságot szabott ki a Balaton Televízió szolgáltatójára és figyelmeztette a Somogy TV-t. Előbbi médiaszolgáltató az egyik áprilisi, termékmegjelenítést tartalmazó műsorában olyan reklámértékű információkat közölt egy bemutatott termékről, amelyek közvetlen vásárlásra ösztönözhették a nézőket. Egy másik adásban pedig a műsort támogató cég termékeinek bemutatása ugyancsak vásárlásra buzdító hatású lehetett, amit a jogszabályok nem tesznek lehetővé.
Utóbbi szolgáltató a vizsgált augusztusi adáshéten nyolc alkalommal elmulasztotta közzétenni a termékmegjelenítésről szóló tájékoztatást a műsorszámok végén, emellett két esetben a műsorszámot támogató vállalkozások termékeiről reklámértékű információkat tett közzé – olvasható.

A közleményben kiemelték, a médiatanács a jogi következmények kiszabásakor minden esetben a fokozatosság és az arányosság elve alapján, az ügyek összes körülményét figyelembe véve állapítja meg a jogkövetkezmények adott formáját, mértékét.

Közölték: bejelentés alapján olyan műsorokat is vizsgált a grémium, amelyeknél nem indít eljárásokat.

Augusztusban az RTL Klub Survivor – Celebek a civilek ellen! című műsor egyik epizódjában, valamint a TV2-n sugárzott Bohém rapszódia című filmben nem volt olyan tartalom, amely indokolta volna első esetben a 12-esnél magasabb, 16-os, míg a második esetben a 16-osnál magasabb, 18-as korhatár-besorolást.

A Magyar Lapkiadók Egyesülete eljárása nyomán, amely állampolgári bejelentésre indult a Magyar Nemzet online felületén februárban megjelent cikkel kapcsolatban, a médiatanács hatósági eljárást indított – írták a kommünikében.

.

Tovább olvasom