Médiapiac
Új csatornák a hazai háztartásokban
Márciustól megnyílt a lehetőség, hogy a különböző márkák saját videócsatornát indíthassanak a legnagyobb nemzetközi videómegosztón. Ha élne a lehetőséggel, íme pár dolog, amire érdemes lehet odafigyelni. Stefanek László, a PHD account directorának írása.
Majdnem napra pontosan 7 évvel az amerikai indulást követően indult el Magyarországon a YouTube hazai verziója. Hogy ez mennyire változtatta meg az emberek használati szokásait az elmúlt hónapokban, arról talán csak a Google rendelkezik mért adatokkal, de tény, hogy lényegesen több magyar tartalommal találkozhattunk, mint korábban. Ezzel egy időben a hirdető cégek számára is egészen új lehetőségek nyíltak meg. Az oldalon elérhetővé váltak a True View hirdetési formák, viszont kevesen voltak, akik a csatornában lévő további lehetőségeket is kihasználták volna. A hazai kis- és nagyvállalatok a hirdetéseken kívül például egy saját csatorna indítását is tervezhetik, de érdemes ehhez pár dolgot átgondolni.
Próbaadás indul!
Az online megjelenés sajátossága, hogy interaktív lehet, a fogyasztó 24 órában léphet kapcsolatba velünk és mondhatja el véleményét. Ennek köszönhetően egy YouTube csatorna egyfajta tesztlaborként is működhet, vizsgálható az emberek reakciója, azaz mi az, ami működik, mi az, ami kevésbé egy adott márka esetében. Ez nem egy brand oldal, nem feltétlenül kell több tízezres látogatói bázist felépíteni, és ellentétben egy hivatalos oldallal és a hagyományosnak mondható hirdetési anyagokkal, itt el is lehet térni a szokásos kinézettől és tartalomtól. Egy csatorna létrehozása ráadásul nem is igényel óriási idő- és pénzbefektetéseket.
Mindez azonban nem jelentheti azt, hogy ne vegyük figyelembe a fogyasztói igényeket, a marketingcélokat vagy épp a globális stratégiát. A célokat (itt is) érdemes előre lefektetni: meg akarjuk ragadni az emberek figyelmét, információforrásként, egyfajta “videó-ügyfélszolgálatként” jelennénk meg vagy regisztráltakat szeretnénk gyűjteni. Olyan tartalom, mely mindhármat egyenlő mértékben támogatja, valószínűleg nem létezik.
Bízza szakértőkre
Bár elsőre nagyon egyszerű megoldásnak tűnik egy saját csatorna létrehozása, mégis érdemes már előre elgondolkozni azon, ki fogja a folyamatosan frissülő tartalmat kezelni, a videókat feltölteni, tagekkel ellátni, a kommentekre reagálni és az esetleges hirdetéseket optimalizálni. Ez nem az a feladat, amit egy gyakornokra lehetne bízni, de még azt is vizsgáljuk felül, hogy a weboldalt készítő céggel szerződünk-e a YouTube csatornánk menedzselésére, mert olyanra kell bíznunk az oldalt, aki érti és teljesen magáénak érzi a cég stratégiáját. És bár igaz, hogy lehet ezt kicsiben, teszt jelleggel kezdeni, de érdemes arra is felkészülni, hogy pillanatok alatt kinőheti magát egy csatorna.
Közösségi média? Az nem csak a Facebook?
A világ második legnagyobb keresője a YouTube. Egy jól megtervezett csatorna sokak számára az első találkozási pont lesz a márkával. Fontos tehát, hogy mi az a tartalom, ami ott fogadja a látogatót. Nem elég csupán a TV-reklámokat feltölteni az oldalra, mivel ezek alapvetően ismertek és nem is kedveznek a két irányú kommunikációnak. Ellenben számos cég rendelkezik rendezői változatokkal, felvett, de fel nem használt interjúkkal, image filmekkel, pontosan ezeket lenne érdemes itt megosztani. A fogyasztók körében ennek a fajta tartalomnak a megtekintése kelthet “VIP érzetet”, emiatt közelebb kerülhet a márkához. A push megoldások mellett érdemes egyedi videótartalmat is feltölteni, mely kisebb célcsoportokat szólíthat meg és különböző vásárlói igényeket elégíthet ki.
Bármilyen tartalomban is gondolkodjunk, azt kell szem előtt tartanunk, hogy a látogatóinkat szórakoztatni kell, vagy egyedi, máshol nem megtalálható információval kell ellátni. Megosztás, like-olás, kommentelés – ezek lesznek a kulcsszavaink ezen a csatornán is. Ezért ha a tartalom elsőre nem tűnik elég érdekesnek a felhasználók számára, akkor lehet, hogy örökre elveszítjük ezt a látogatót, ugyanakkor, ha cégünk nem vesz részt az ilyen típusú kommunikációban, akkor kihagyjuk a lehetőséget, hogy igazán elkötelezett felhasználókat toborozzunk. Ők lehetnek ugyanis a márka nagykövetei, akikkel nem csak mi kommunikálhatunk, de akár egymással is felvehetik a kapcsolatot, egymást erősítve pedig hatással lehetnek a közvetlen környezetükre.
Tartalom, mindenek felett
Érdemes már a kezdetektől olyan tartalomban gondolkozni, amely kielégítheti a fogyasztói igényeket, és segíthet többet megtudni a termékről, szolgáltatásról. Kezdhetjük az ún. oktató videókkal, amelyek segítséget jelenthetnek a használat során. Következő lépésként elképzelhető a márka megjelenítése videókban, később pedig az ilyen típusú tartalmak megosztása, belinkelése a saját csatornába (például ahogy egy híresség megérkezik adott típusú autójával egy díjátadóra, az adott terméket használják, vagy arról nyilatkoznak). Érdemes a különböző marketingesemények és promóciók kapcsán is már eleve arra gondolni, hogyan lehet mindezt majd videó formában megosztani az internetezőkkel, mivel ezek az anyagok később hosszútávon építhetik a márkáról alkotott képet.
Az elkövetkező évek többek szerint is a videótartalmak előretörését fogják hozni. A fogyasztók az írásos anyagokkal szemben előnyben részesítik a videókat. A tartalom-előállítási kedv folyamatosan nő, és a technológiai változások is ezt segítik elő. Gondoljunk csak a HD minőségű kamerákra, nagy felbontású fényképezőgépekre a tartalomelőállítás kapcsán, vagy a tabletek és az okostelefonok elterjedésére a fogyasztás terén. A cégeknek számolniuk kell ezekkel a csatornákkal, fel kell készülniük arra, hogyan tudják ezek a videó tartalmak támogatni a márkát a jövőben. A tartalom-előállítás során pedig a fogyasztói élmény mellett figyelniük kell a változó világra, ahol a fogyasztó már nem csak a TV képernyőjén, de egyre inkább a mobileszközein fogyaszt majd videótartalmat.
A szerző a PHD account directora. (Ki Kicsoda adatlapja elérhető itt.)
Médiapiac
Eladó a brit Telegraph-lapcsoport
Eladó az egyik legbefolyásosabb brit lapcsoport, a Telegraph Media Group, miután jelenlegi tulajdonosát, a B.UK nevű holdingot a cég legnagyobb hitelezője, a Lloyds bankkonglomerátum csődgondnokság alá helyezte.

A B.UK lapportfoliója, amelynek legfőbb tagja a The Daily Telegraph és a The Sunday Telegraph, a két legnagyobb konzervatív brit napi-, illetve vasárnapi lap, valamint a The Spectator magazin, 2004 óta a Barclay család kezében van.
Sir David és Sir Frederick Barclay milliárdos testvérpár annak idején adósságátvállalással együtt 729,5 millió fontért (313 milliárd forint) vette meg a Telegraph-lapcsoportot.
Ez a legnagyobb összeg, amelyet brit lapkiadó vállalatért valaha kifizettek.
A portfolió korábban a brit-amerikai-kanadai Hollinger International tulajdonában volt. A kiadói csoport azonban – miután egykori elnöke, Lord Conrad Black ellen pénzügyi visszaélések gyanúja merült fel – 2003 novemberben piacra dobta a brit érdekeltséget, amelyet a Barclay testvérek vásároltak meg.
Sir David Barclay két éve elhunyt, és azóta fia, Aidan Barclay vezeti a médiaüzletágat a B.UK holding tulajdonában lévő Press Acquisitions nevű vállalaton keresztül.
A cég azonban elemzők becslése szerint félmilliárd fonttal tartozik a Lloyds bankcsoportnak, amely a szerdán bejelentett csődeljárás nyomán – a BBC brit közszolgálati médiatársaság értesülése szerint – várhatóan ellenőrzése alá veszi a B.UK-t, így gyakorlatilag a Telegraph-portfolió átmeneti tulajdonosává válhat a holdingcég értékesítéséig.
A Barclay család szóvivője a BBC beszámolója szerint szerdán közölte, hogy a Lloyds bankkal szemben fennálló tartozás ügye “semmiféle módon nem érinti” a Telegraph Media Group pénzügyi stabilitását, az újságportfolió “rendkívül jól teljesít”.
Az 1855-ben alapított The Daily Telegraph és 1961 óta megjelenő vasárnapi testvérlapja, a The Sunday Telegraph hagyományosan a jelenleg kormányzó brit Konzervatív Párt támogatója.
A portfolió hetilapja, az 1828-ban alapított, szintén konzervatív irányultságú The Spectator a világ legrégebbi, jelenleg is megjelenő heti magazinja.
Borítókép: Az egykori Daily Telegraph Building, más néven Peterborough House, egy 1928-ban épült Art Deco irodaház, egyiptomi díszítéssel és monumentális oszlopos homlokzattal, a londoni Fleet Streeten
Médiapiac
Az Apple TV+ tartalmait vizsgálta a médiatanács
A helytelen korhatár-besoroláson túl a korhatár-minősítés sem volt jól látható helyen feltüntetve az Apple TV+ műsorkínálatot tartalmazó felületén – állapította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa.

Az NMHH kommunikációs igazgatósága azt közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy az Apple TV+ streamingszolgáltatáson elérhető médiatartalmak elemzése során a Cherry: Az elveszett ártatlanság című film korhatár-besorolása bizonyult jogsértőnek.
A közlemény szerint
a filmben ábrázolt témák (droghasználat, erőszak) meghaladták a “16 éven aluliak számára nem ajánlott”, azaz a IV. korhatári kategóriában még elfogadható szintet.
Jelezték: ha a médiaszolgáltató magyar joghatóság alá tartozna, a film 18 éven aluliak számára nem ajánlottnak, azaz V. korhatári kategóriába tartozónak minősülne.
A hatályos szabályozás szerint a streamingszolgáltatóknak a szolgáltatás műsorkínálatát tartalmazó felületén a korhatári minősítést jól láható módon fel kell tüntetniük, azonban ez az Apple TV+ felhasználói felületén nem teljesült – írták.
Mivel az Apple TV+ szolgáltatója Írországban bejegyzett társaság, a médiatanács a felmerült jogsértésekről értesíti a Broadcasting Authority of Ireland (BAI) társhatóságot, és kéri a szükséges intézkedések megtételét.
Közölték azt is, hogy bejelentés alapján vizsgálta a médiatanács az Epic Drama csatornán április 25-én sugárzott “Agatha Christie Marple sorozata” 4. évadának 1. epizódját.
A szolgáltató a kora esti műsorsávban (17.55 órai kezdettel), korhatárra való tekintet nélkül megtekinthető minősítéssel tette közzé az epizódot.
A hatósági vizsgálat megállapította, hogy a műsorszámot a szexualitás bemutatása miatt a szolgáltatónak “16 éven aluliak számára nem ajánlott”, azaz IV. korhatári kategóriába kellett volna sorolnia, ennek megfelelően pedig a késő esti műsorsávban, 21 óra után sugározni.
A médiatanács a felmerült jogsértésekről értesíti a görög társhatóságot (The National Council for Radio and Television – NCRTV), és kéri a szükséges intézkedések megtételét.
Kitértek arra is, hogy számos szerződéses vállalását nem megfelelően teljesítette a helyi vételkörzetű Körmend FM kereskedelmi rádió szolgáltatója – állapította meg a médiatanács a rádió február 1. és 7. közötti műsorának hatósági ellenőrzése után.
Hiányosságok mutatkoztak a közszolgálati célokat szolgáló és a helyi közélettel foglalkozó műsorszámok arányában, de a hírműsorok, a nemzetiségi műsoridő és a szöveg arányára vonatkozó vállalások terén is.
Emellett a rádió túllépte a zenei művek arányára vonatkozó vállalását, miközben a magyar zenei művek aránya nem volt elégséges.
A műsorszámok ismétlése is több volt, mint a szerződésben meghatározott – tették hozzá.
A testület bírságot szabott ki a szolgáltatóval és a jogsértés ismételtségére tekintettel annak vezető tisztségviselőjével szemben is.
A médiatanács heti üléseinek teljes napirendje megtalálható a testület honlapján, ahogy az ülésekről készült jegyzőkönyvek, illetve valamennyi határozat is, a legfrissebbek a szükséges hitelesítési és adminisztrációs átfutási idő után lesznek nyilvánosak – áll a közleményben.
Borítókép: jelenet a Cherry: Az elveszett ártatlanság című filmből
Médiapiac
Harry herceg: Törvénysértő módon gyűjtött rólam információkat a bulvársajtó

Harry herceg szerint a brit bulvársajtó már tizenéves kora óta törvénysértő eszközökkel gyűjtött róla és környezetéről bizalmas információkat, és ezeket számos cikkben meg is osztotta az olvasókkal – jelentette az MTI londoni tudósítója.
III. Károly király másodszülött fia, aki amerikai feleségével és két gyerekükkel Kaliforniában él, kedden a londoni felsőbíróságon
csaknem hat órán át vázolta a sajtóval, ezúttal mindenekelőtt a Daily Mirror című brit tömeglap kiadójával (Mirror Group Newspapers, MGN) szembeni vádjait.
A sussexi herceg pert indított az MGN ellen,
kártérítési kötelezettség megállapítása mellett azt is kérve, hogy a bíróság nyilvánítsa törvénysértőnek a cég által kiadott lapok vele szemben alkalmazott korábbi információgyűjtő gyakorlatát.
Az eljárás keddi nyitónapjára beterjesztett 55 oldalas keresetében Harry ötven olyan újságcikket ismertet, amelyeket az MGN lapjai – a Daily Mirror mellett a Sunday Mirror és a The People – közölt.
Ezek a cikkek a herceg szerint olyan magánjellegű és bizalmas információkat tartalmaztak róla és ismerőseiről, amelyek annak idején nem voltak köztudomásúak, és amelyeket az ő tudomása szerint az alperes sajtótermékei törvénysértő módon szerezhettek.
Harry külön megemlíti, hogy amikor egykori barátnője, a zimbabwei születésű Chelsy Davy – aki nem élt folyamatosan Nagy-Britanniában – Londonba utazott, a Heathrow repülőtéren minden alkalommal a Mirror-csoport agresszív lesipuskás fotósainak hada várta, pedig nem volt közkeletű információ, hogy Chelsy mikor és melyik járattal érkezik.
Harry kirívó indulattal említette Piers Morgant, a Nagy-Britanniában széles körben ismert újságírót és televíziós személyiséget, aki annak idején a Daily Mirror főszerkesztője volt.
A herceg azzal vádolta meg keresetében Morgant “és újságíróinak bandáját”, hogy lehallgatták néhai édesanyja, Diana hercegnő magánjellegű és “érzékeny tartalmú” üzeneteit is.
“Ettől a gondolattól fizikailag rosszul vagyok, ugyanakkor még erőteljesebben elszántam magam arra, hogy számonkérjem a felelősökön, köztük Morgan úron gonosz, teljeséggel igazolhatatlan viselkedésüket”
– fogalmaz Harry a londoni felsőbírósághoz kedden benyújtott periratában.
130 éve nem volt ilyen
Az indulatos nyilatkozat nem véletlen, hiszen Harry herceg régóta nem titkolt mélységes ellenszenvet táplál a bulvársajtóval szemben, és a brit királyi családot ma is kísérti a néhai Diana hercegnőt szó szerint élete utolsó pillanatáig üldöző fotóshad nyomasztó emléke.
Harry és bátyja, Vilmos trónörökös édesanyját, III. Károly első feleségét, aki 1997-ben, egy párizsi autószerencsétlenségben vesztette életét, végzetes útján is több tucatnyi fotós követte motorkerékpáron, és többen közülük a roncsok között haldokló Dianáról is közeli felvételeket készítettek.
Az udvar nevében eljáró jogi képviselők már évekkel ezelőtt átiratban figyelmeztették az írott és az elektronikus sajtó szerkesztőségeit, hogy vagy önmérsékletet tanúsítanak, vagy bírósági eljárással lesznek kénytelenek szembenézni.
Harry herceg – akinek személyében 130 éve először vesz részt személyesen a brit királyi család valamely magas rangú tagja bírósági tárgyaláson – szerdán folytatja keresetének előterjesztését a londoni felsőbíróságon.