Médiapiac
Több százmillió forint ismétlési jogdíjat osztanak fel
Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) megkezdi az MTVA (M1, M2, M3, Duna és Duna World csatornák) által 2015-ben ismételten sugárzott televíziós műsorok után járó jogdíjak felosztását.
A felosztás több mint 8000 előadóművészt érinthet, a kifizetendő jogdíjak nagyságrendje pedig meghaladja a 300 millió forintot.
Az EJI a korábbi évek gyakorlatának megfelelően felhívásban fordult az előadóművészekhez annak érdekében, hogy ellenőrizzék az egyesület honlapján közzétett és a felosztás alapjául szolgáló adatokat, szükség esetén pedig pótolják az esetlegesen hiányzó információkat. A tájékoztatás azért is fontos, mert az előadóművészek között csökkenő számban ugyan, de még mindig vannak, akik nem tudnak az ismétlési jogdíj létezéséről. Az érintetteknek legkésőbb augusztus 25-ig van lehetőségük jelezni, ha a közzétett adatokban tévedést, hiányt, elírást vagy más problémát tapasztalnak. Az EJI a jogdíjak felosztását megelőzően az észrevételeket – szükség esetén az MTVA bevonásával – feldolgozza és a felosztást már a módosított adatok alapján végzi el. Minden érintett előadóművész írásban kap tájékoztatást a felosztás eredményéről.
Az MTVA csak a saját gyártású műsorai után köteles jogdíjat fizetni, nem tartoznak ebbe a körbe a mozifilmek és a más televíziós csatornáktól átvett műsorok. Ismétlési jogdíjra minden olyan előadóművész jogosult, aki irodalmi vagy egyéb művészeti alkotás előadásában közreműködött. A film egyéb alkotói (rendező, operatőr stb.) nem jogosultak az előadóművészi jogdíjra.
A kifizetések az adatok gondos egyeztetését követően előreláthatóan október elején kezdődnek.
Médiapiac
Ez kínos: középső ujja felmutatásával kezdte a híradót a BBC műsorvezetője (videó)
Viccelni akart, rosszul sült el: élő adásban mutatott be a kamerának a BBC hírolvasója.

A BBC News hírolvasója, Maryam Moshiri rendhagyó módon, középső ujja felmutatásával kezdte a december 6-i híradót. Miután észlelte a bakit, rutinosan váltott és elkezdte az adást – számol be róla a Mandiner.
A műsorvezető a kínos pillanatokra az X-oldalán (korábban Twitter) adott magyarázatot.
Az adás kezdete előtt egy kicsit viccelődtem a stábbal. Úgy tettem, mintha visszaszámolnék, aztán amikor az egyeshez értünk, viccből megfordítottam az ujjamat, és nem tudtam, hogy ezt a kamera mutatni fogja. Ez egy magánjellegű poén volt a stábbal, és nagyon sajnálom, hogy kikerült az adásba! Buta vicc volt
– fogalmazott a híradós.
🚨#WATCH: As BBC News opens with anchor Maryam Moshiri was caught giving the middle finger live on the broadcast before transitioning to delivering the morning news pic.twitter.com/1l4tHccEM2
— R A W S A L E R T S (@rawsalerts) December 6, 2023
Borítókép: képernyőfotó a videóból
Médiapiac
Újabb Sztárbox-epizód miatt indul eljárás az RTL-lel szemben
A november 19-i adás bizonyos erőszakos, félelemkeltő jelenetei miatt lépett ismét a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa.

Bejelentés nyomán az RTL november 19-i Sztárbox című adását vizsgálta a médiatanács: a műsorszám egyik kifogásolható jelenete Kabát Péter és Rácz Jenő mérkőzése volt, amelyben Rácz Jenő kiütéssel legyőzte az ellenfelét – közölte az MTI-vel pénteken az NMHH, hozzátéve, hogy
a földre kerülő és eszméletlen Kabát Péter orvosi segítséget követően tudott csak lábra állni és részt venni az eredményhirdetésen.
Jelezték: a hatósági ellenőrzés alapján a műsorszám a kiskorúak személyiségfejlődését kedvezőtlenül befolyásolhatta, ezért a médiatanács most induló eljárásában azt vizsgálja, megfelelő volt-e a műsorszám korhatárbesorolása. A vélhetően helytelen besorolás és így a nem megfelelő sugárzási időpont miatt a médiatanács eljárást indít az RTL szolgáltatója ellen – írták, emlékeztetve, hogy ez már a második hasonló eset a Sztárbox műsorszámmal kapcsolatban, ugyanis a műsor november 5-én sugárzott epizódja miatt is indult már vizsgálat.
Úgy folytatták, hogy a Petőfi rádió Egész úton hazafelé című műsorának szeptember 15-én közreadott adásával kapcsolatban bejelentés érkezett a hatósághoz:
a kifogásolt műsorszám a természetfeletti jelenségekkel, a szellemvilággal és az ezzel összefüggő hallgatói tapasztalatokkal foglalkozott.
A hatósági vizsgálat megállapította, hogy a rádióban felolvasott hallgatói beszámolók félelmet kelthettek a kiskorú hallgatókban, akik azokat félreérthették, és az egyes történetekben szereplő személyek és családtagok halálát, valamint az ehhez kötődő visszaemlékezéseket részletező információk közzététele felkavaró lehetett a 12 éven aluli korosztály tagjainak – fűzték hozzá.
A médiatanács megállapította, hogy a műsorszám a “12 éven aluliak számára nem ajánlott”, III. korhatári kategóriába sorolandó. A szolgáltató a műsorszámot korhatárra tekintet nélkül meghallgathatónak minősítette, így jogsértést követett el, amiért a médiatanács 100 ezer forint bírságot szabott ki – írták.
A fentiek mellett a SuperTV2 állandó megnevezésű médiaszolgáltatáson október 15-én 19 óra 45 perces kezdettel sugárzott Amerikai pite: A találkozó című filmmel kapcsolatban érkezett bejelentés a médiatanácshoz. Hozzátették, a csatorna szolgáltatója Romániában bejegyzett társaság.
A médiaszolgáltató 12-es korhatár-megjelöléssel sugározta a filmet, amely a magyar szabályozás alapján – a szexualitásra, a meztelenségre, a trágár nyelvezetre, valamint a drogfogyasztásra tekintettel – tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott kategóriába tartozónak minősül, így kizárólag 21 óra után lehetett volna közzétenni.
A hatóság értesítette a román társhatóságot a vélelmezett jogsértésről, egyúttal felkérte a szükséges intézkedések megtételére – olvasható a közleményben.
Felülvizsgálták a kereskedelmi rádiók médiaszolgáltatási díját
Tudatták azt is, hogy felismerve a rádiós médiaszolgáltatói szektor gazdasági nehézségeit, a médiatörvényben biztosított lehetőség alapján a médiatanács hivatalból felülvizsgálta a kereskedelmi rádiók médiaszolgáltatási díját.
A díjfelülvizsgálat célja az volt, hogy azonos feltételrendszer alapján, egyenlő elbánást biztosítva enyhítse a rádiós piac kereskedelmi szereplőinek terheit,
hogy a rádiók a kormányrendeletekben biztosított médiaszolgáltatási díjfizetés alóli mentesség megszűnését követően, a változó piaci környezetben is fenntarthatóan működhessenek – fejtették ki.
A felülvizsgált médiaszolgáltatási díjak 2024. január 1. napjától lépnek életbe – áll a közleményben.
Médiapiac
Bemutatták a GTA 6 előzetesét (videó)
Az évek óta várt játék előreláthatólag 2025-ben jelenik majd meg.

Bemutatta helyi idő szerint hétfő éjjel a Rockstar Games amerikai videojátékfejlesztő cég a Grand Theft Auto sorozat legújabb, hatodik részének előzetesét, és egyben közölte: az évek óta várt játék előreláthatólag 2025-ben jelenik majd meg – derül ki a The Guardian című brit lap kedd hajnali beszámolójából, amelyet az MTI ismertetett.
A GTA 6 ismét a Miamit idéző Vice Cityben játszódik majd, és első alkalommal lesz nő az egyik főhős.
A sorozat előző részéből, a 2013-ban megjelent GTA 5-ből 190 millió példányt adtak el, és minden idők legjövedelmezőbb videojátéka lett, amely 7,7 milliárd dollár bevételt termelt a Take-Two kiadóvállalatnak.
A játék eredeti 1997-es verziójában csak négy női avatár szerepelt, de akkor még egyiküknek sem volt hangja vagy személyisége.
A GTA 6 előzetesét eredetileg később hozták volna nyilvánosságra, azonban a felvételt még a hivatalos megjelenés előtt kiszivárogtatták az X-en.
A játék előzetesét itt láthatja: