Kövess minket!

Médiapiac

Tavasszal már a bulvárlapok példányszáma is csökkent

Sok meglepetéssel nem szolgál a Magyar Terjesztés Ellenőrző Szövetség (MATESZ) legfrissebb, 2009. második negyedévének eladási adatait összegző gyorsjelentése: a példányszámok szinte minden lapnál tovább csökkennek.
Ritka kivételt a Heti Válasz jelent: míg az előző negyedévben átlagosan 19 312 példány fogyott egy-egy számából, addig a legfrissebb adatok szerint már 20 188. Igaz, a lap még ezzel a négy százalékos növekedéssel is elmarad az egy évvel ezelőtti eredményhez képest: akkor még több mint 23 ezer vásárlójuk volt.
A HVG 80 705 példányról esett 78 ezerre, a 168 Óra 25 439-ről 24 277-re. A Figyelőből az előző negyedévben 12 529, most 11 907 darabot lehet eladni – a lapnak egy éve még kis híján 14 ezer vásárlója volt. A Magyar Demokrata is elvesztett majdnem ezer példányt az elmúlt három hónapban, bár még így is többen, 18 763-an adnak érte pénzt, mint a gazdasági hetilapért.
Az országos napilapok között is van egy kivétel, a Nemzeti Sport. A sportlapból most az előző negyedévinél kétezer példánnyal többet, 70 204 darabot adnak el. Ugyanakkor a sport is sokat bukott egy év alatt: 2008. második negyedévében még közel 80 ezer vásárlója akadt, azaz egy év alatt példányszámának 12 százalékát elveszítette.
A szintén a Ringier érdekeltségébe tartozó Népszabadság még ennél is többet, 15 százalékot veszített egy év alatt: az akkor 108 ezer fölötti példányszámából mára csak 92 268 maradt – ez az előző negyedévi 96 591 darabhoz képest is négy és fél százalékos csökkenés. Bár sokkal kisebb léptékben, de nagyobbat, 5,6 százalékot bukott a Népszava, amiből így már csak 19 713 példány fogy. A Magyar Nemzet elég jól tartja magát, két százalékos csökkenés után az előző negyedévi 53 550 darabbal szemben most 52 435 darabot vesznek meg.
A bulvárlapok még a dupla válság ellenére is tudnak néha növekedni, de most ezekre is kisebb volt a kereslet. A Blikkből hétezerrel kevesebbet vesznek meg, mint az előző negyedévben, és csaknem harmincezerrel kevesebbet, mint egy éve. A Bors jobban megszenvedte az elmúlt negyedévet, 91 395 példányból bukott el több mint négy és fél ezret (86 790 a mostani eredménye), igaz, ezzel az összes lap között is ritka kivételként még mindig jobban áll, mint egy évvel ezelőtt, amikor 75 ezer példányban fogyott.
A hetilapok közül a Story (266 863) az előző negyedévhez képest 11 ezer, egy év alatt 15 ezer vásárlót veszített. A Nők Lapja (jelenleg 253 749 példány) ugyanebben a negyedévben csak alig több mint két százalékot esett, a Színes RTV hatot, így az előző negyedévi 224,4 ezres eredményével szemben most már csak 211 ezer példányt vesznek belőle.

Forrás: eMasa

Hirdetés

Médiapiac

Elhunyt Tréba Gyula újságíró

Közzétéve:

Életének 79. évében elhunyt Tréba Gyula, az MTI Belpolitikai Főszerkesztőségének volt munkatársa miskolci otthonában csütörtökön – tudatta a család az MTI-vel.

Tréba Gyula 1942. június 5-én született Ózdon. Újságírói pályafutását a Magyar Rádiónál kezdte, ahol először a nyíregyházi stúdió, majd a Miskolci Rádió munkatársa lett, később a rádió Krónika című műsorának Borsod-Abaúj-Zemplén megyei tudósítójaként dolgozott.

Ezt követően a Magyar Távirati Iroda miskolci szerkesztőségét vezette, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei tudósítóként. Közvetlen személyisége, legendás kapcsolatteremtő képessége rendkívül népszerűvé tette környezetében és kollégái körében is.

Élete során számos cikke, tudósítása jelent meg a helyi és az országos sajtóban, évekig kommunikációs és újságírói ismereteket oktatott a Miskolci Bölcsész Egyesület kurzusain.

Két gyermeke született, Ákos (1966) és Eszter (1979).

Tovább olvasom

Médiapiac

A semmi és a napsütés – Déri Jánosra emlékeztek

„Vedd észre a napsütést. Helyette a semmit hajtjuk egész életünkben.” Déri János, az egykori közkedvelt tévés április 14-én lett volna 70 esztendős, ám csupán 41 évet adott neki a sors. Fodor János kollégájával emlékezünk rá az utolsó vele készült interjút felidézve.

Közzétéve:

Fotó: MTVA/YouTube

A Déri. Csak így emlegetik, de az idő múlásával egyre kevesebben. Intellektuális volt, természetes és humoros. A fél ország miatta nézte az Ablak című magazinműsort és fogta a hasát a nevetéstől a Pocsék Áruk Fóruma láttán.

Déri János intézmény volt, az egyik, ha nem a legnépszerűbb televíziós. Éppen ezért döbbentett meg mindenkit, amikor 1991-ben elterjedt a hír, hogy súlyos beteg, tüdőrákot diagnosztizáltak nála. Az orvosok itthon nem vállalták az operációt, sőt, egész Európában is csak egy német orvos, akihez ki is utazott Heidelbergbe – emlékezett a Mandiner.

Fodor János kollégája volt Dérinek. Talán még barátja is. Akkoriban volt egy népszerű beszélgetős műsora, a Csevegés. Empatikus volt, tudott hallgatni is. Ezért gondoltak rá a Magyar Televíziónál, hogy ha már az egész ország Déri betegségéről beszél, készítsen vele egy hosszabb interjút, kimondva-kimondatlanul az utókornak…Fodor János úgy emlékszik,egy közös focizás során látta először Dérin, hogy valami nem stimmel.

Nagyon csúnya köhögőrohamot kapott, nem is tudta folytatni a játékot. Persze tudta mindenki, hogy erős dohányos, de ez a köhögés más volt… Utána nem sokkal jött a letaglózó diagnózis.

„Nem olyan ember vagyok, aki kirohan egy tömegszerencsétlenséghez nézelődni, s mutatja a nézőknek a vért. Az nem az én világom. Először azt mondtam, hagyjatok, nem csinálom meg az interjút, János amúgy is meggyógyul. Persze én is hazudtam magamnak. Aztán Vágó Pistáék addig nyaggattak, hogy mégis felhívtam Jánost, hogy megyek, ha hívsz, ha beszélni szeretnél. Dönts és megyek. Aztán jött egy telefon, már a heidelbergi klinikáról, Németországból, ahová János nagy reményekkel ment ki. Felhívott, és annyit mondott, gyere!” – emlékezett Fodor János.

Déri János akkor már nagyon rosszul volt. Németországban egy három és fél kilós daganatot operáltak ki a tüdejéből. Mindhiába. Az interjú a műtét előtt nem sokkal készült a klinikán. Fodor tudta, hogy élete talán legnehezebb beszélgetésére készül.

„Lehetetlen állapot volt. Mit kérdezel egy végét járó embertől? Hazudsz, hogy jól nézel ki, miközben rosszul? Amikor megérkeztem és bementem az egyágyas szobájába, János pizsamában volt. Felöltözött, megborotválkozott. Emlékszem, közben beletúrt a hajába, és egy csomó hajszál maradt a kezében. Szóval megborotválkozott, majd annyit mondott: na, színpadra!”Az interjú elkészült. Megrázó beszélgetés született.

Déri János őszintén beszélt az érzéseiről, s arról, tudja, hogy nem sok esélye van az életre. Fájdalmas volt hallani, amikor megjegyezte, az a legrosszabb az egészben, hogy három év múlva már senki nem fog emlékezni rá. Fodor János szerint ez az interjú nem Déri János miatt volt fontos, hanem miattunk, akik túléltük őt.

„Ő fogalmazta meg ugyanis, hogy mi a fontos az életben. Idegeskedsz, rohansz a munka miatt? Nem fontos. Hogy mit mondanak a munkádra? Nem fontos. Az a néhány ember a fontos, aki hozzád tartozik. Az a fontos az életben, hogy legyél jóllakva, vedd észre a napsütést. Helyette a semmit hajtjuk egész életünkben. Ezért a gondolatért volt fontos az az interjú, mert helyettünk kimondott valamit, az állapota miatt pedig hiteles volt, hiszen ő már ott állt a kapuban. Ezt az interjút minden évben egyszer meg kell nézni, hallgatni.”

Ez volt az utolsó találkozásuk. Déri János ugyanis Németországból Mexikóba utazott, abban a reményben, hogy ott talán segíteni tudnak rajta. Nem tudtak. Talán még ma is sokan emlékeznek arra a drámai telefonos bejelentkezésre az Erkel Színházban, ahol elbúcsúzott a kollégáitól, a nézőktől. Fodor János szerint az általa készített interjú be volt készítve arra az esetre, ha Déri János örökre elalszik.

A fájdalmas pillanat 1992. április 29-én jött el. Az interjút bekészítették, mégsem adta le a televízió.

„A Magyar Televízió, méltatlan és érthetetlen módon ügy döntött, hogy nem adja le. Pedig akkoriban Déri Jánosnál szeretettebb, híresebb ember kevés volt Magyarországon. Az interjút végül a halálának egyéves évfordulóján láthatták a nézők” – folytatja Fodor János, aki arra kérdésre, hogy szerinte mi volt Déri titka, a következőket válaszolta:„Éleslátású fickó volt, vagány, csibész, de a humora volt a fő fegyvere. Ő mindennek rögtön a fonákját látta.”

Fodor János amúgy hosszú ideje nem látható képernyőn, jelenleg a Rádió Bézs nevű internetes rádió tölti ki az életét. Büszke rá, hiszen hat éve létezik a rádió, pedig egyetlen fillér bevételük sincsen. „Szerintem Magyarország egyik legigényesebb rádiója, nincsenek benne hírek, pártpolitika, ez egy emberi adó, zenével, sok-sok beszélgetéssel.”

Déri János most lenne 70 esztendős. Lassan 29 éve nincs közöttünk, és fokozatosan kopik ki az emlékezetből. Fodor szerint valahol ez rendjén is van. „Ne áltassuk magunkat, harminc év alatt fogalma sincs az embereknek, hogy ki Déri János, de ugyanúgy nem tudják, ki volt Bilicsi Tivadar vagy éppen Psota Irén. Van más, van új, s bármennyire is hozzá tartozott emberek millióinak életéhez Déri, lassan ő is kiesik az emlékezetből. De ne szomorkodjunk ezért. Minek? Inkább örüljünk, hogy volt egy Dérink.”     

Tovább olvasom

Médiapiac

A CNN igazgatója elismerte, hogy propagandát terjesztenek (videó)

Újabb rejtett kamerás videóval állt elő a Project Veritas nevű amerikai oknyomozó portál.

Közzétéve:

Borítókép forrás: Pixabay

Ebben a videóban ezúttal a CNN műszaki igazgatója, Charlie Chester beszél arról, hogy spekulációs propagandával támadták Donald Trump volt amerikai elnököt – számolt be róla a V4NA hírügynökség.

A Project Veritas által közzétett felvételeken Charlie Chester őszintén beszél arról, hogy hogyan buktatták meg Donald Trumpot propagandisztikus eszközökkel.

Nézd, mit tettünk mi [CNN], kitettük Trumpot. Teljes meggyőződéssel mondom, és 100 százalékban hiszem, hogy ha nem lenne a CNN, akkor nem tudom, hogy Trumpot kiszavazták volna-e

– mondta, hozzátéve, hogy azért ment a CNN-be dolgozni, mert “ennek része akart lenni”.

Chester beszélt a módszereikről is. Elmondta, hogy Trump egészségügyi problémáit felnagyították.

Trump keze remegett vagy valami, azt hiszem. Rengeteg orvost hívtunk be, hogy elmondjanak egy olyan történetet, amely csak spekuláció volt – hogy neurológiai problémái vannak és a végét járja. Olyan történetet készítettünk ott, amelyről semmit sem tudtunk. Szerintem ez propaganda

– fogalmazott Chester.

Arra a kérdésre, hogy Joe Biden egészségügyi állapotával foglalkoztak-e, az igazgató azt mondta, hogy szem előtt tartották ez a kérdést is. Elmondása szerint

bemutatták, ahogy Biden kocog, hogy ezzel is eltereljék a figyelmet a koráról és azt sugallják, hogy egészséges.

Az újságírónak az igazgató azt állította, hogy “nem lenne gondja” azzal, ha Biden meghalna, ugyanis szerinte Kamala Harris alelnök is megállná a helyét.

Szóba került az is, amikor Biden többször is megbotlott az Air Force One lépcsőjén, Chester elmondása szerint röviden foglalkoztak az esettel, de nem verték nagy dobra.

Régi-új téma a láthatáron

A műszaki igazgató szerint a CNN a Trump-ellenes szavazókat is célba vette az éghajlatváltozásra összpontosítva, hozzátéve:

“A félelem eladható.”

“Szerintem Covid-fáradtság van. Tehát valahányszor megjelenik egy új történet, a CNN bele fog kapaszkodni. A szerkesztőségben már bejelentették, ha a nyilvánosság nyitott lesz rá, főleg az éghajlatra fogunk koncentrálni” – mondta, hozzátéve, a jövőben az éghajlat kérdése kerül majd a középpontba.

“A következő dolgunk tehát felhívni a figyelmet a klímaváltozásra” – összegzett Charlie Chester. Állítása szerint ezt úgy fogják lebonyolítani, hogy folyamatosan az olvadó jeget és a felmelegedést mutogatják majd, és arról beszélnek, hogy ennek milyen hatásai lesznek a gazdaságra.

A rejtett kamerás felvételből az is kiderül, hogy a CNN-nél a csatorna vezérigazgatója, Jeff Zucker dönti el, hogy miről lehet beszélni.

Korábban a Project Veritasnak sikerült többórányi hangfelvételt szereznie Zucker szerkesztőségi eligazításairól. Ezekből többek között kiderült, hogy a CNN vezetői megbeszélték, nem fognak a Joe Biden és fia, Hunter Biden ukrán korrupciós ügyeit bizonyító kiszivárgott e-mailekkel foglalkozni.

Tovább olvasom