Kövess minket!

Médiapiac

Támogatókat keres és perel a Népszava

A napilap az állami hirdetések egyenlőtlen elosztása miatt került bajba. A tulajdonos nem tudja finanszírozni a további működést.

Láposi Elza, a lapkiadó ügyvezetője és Németh Péter főszerkesztő sajtótájékoztatón jelentették be, hogy az állami tulajdonú cégek hirdetési gyakorlata az ellehetetlenülés határára sodorta a Népszavát. Az általuk bemutatott számok szerint a 37 ezer példányszámban értékesített Magyar Nemzet és a 7400 példányos Magyar Hírlap együtt listaáron mintegy 1,5 milliárd forintnyi állami hirdetést jelentetett meg az elmúlt időszakban, míg a 45 ezres példányszámú Népszabadság 91 millió, a 14 ezres Népszava pedig csupán 29 millió forintnyi listaáras megrendelést kapott – miközben a hirdetők zömmel mindenkit érintő szolgáltatásokat kínálnak. Álláspontjuk szerint ez felveti a közpénzek hűtlen kezelésének gyanúját, amiért ismeretlen tettes ellen feljelentést is tesznek. Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy – meggyőződésük szerint – kormányzati nyomásra a magánhirdetők sem mernek reklámozni a lapban.

A Népszava svájci tulajdonosa – a kapcsolattartásra szolgáló magyar ügyvédi irodán keresztül – jelezte, hogy ilyen körülmények között nem áll módjában a továbbiakban finanszírozni a lapot. Eredménytelenek voltak a baloldali pártokkal folytatott egyeztetések is az esetleges támogatásról. (Az MSZP alapítványaitól már tavaly sem jutott pénzhez a lap.) A Népszava tartalékai mintegy két hónapos működést tesznek még lehetővé, változás hiányában ezt követően ellehetetlenedik a 140 éves múlttal rendelkező, jelenleg mintegy 70 főt foglalkoztató lap sorsa.

Sajtótájékoztató az archívumban

A vezetők a kialakult helyzetben az olvasókhoz és a potenciális támogatókhoz fordulnak segítségért: a lap ugyan gazdaságilag nem számít jó befektetésnek, de bíznak abban, hogy valakik számára fontos az általuk képviselt szellemiség fennmaradása a magyar sajtóban. A működés folytatásához tízezer új előfizetőre vagy havi 10-15 millió forintos támogatásra van szüksége a Népszavának. Egyúttal – az Origo-ügyhöz vagy a reklámadóhoz hasonlóan – kérik a sajtó támogatását is. Negatív példaként az “egyik hírportál cinikus hangvételű” írását hozták fel, mely a sajtótájékoztató lehetséges témájáról hirdetett szavazást.

Utaltak arra is, hogy az elmúlt években a lapnak a költségmegszorítások miatt nem volt lehetősége önmagát hirdetni, kizárólag belső reklámok futottak. A mai lapszám címlapján is az olvasókhoz fordulnak segítségért.

Médiapiac

A magyarságot gyalázták az N1TV műsorában

Pörzse Sándor és Havas Henrik butának nevezte és leparasztozta a magyarokat a Jobbikhoz köthető csatornán.

Közzétéve:

Forrás: YouTube

„Ennyiszer becsapni egy népet, mint ahányszor a magyart becsapták, nem lehet, csak akkor, ha buta. Nem tudok mást mondani” – hangoztatta Pörzse Sándor az N1TV februrár 19-i műsorában a Vasárnap.hu beszámolója szerint.

„A magyar az buta”

– erősítette meg szavait a műsorvezető, Havas Henrik, majd azt fejtegette, hogy Trianon után kizárólag a parasztok és a zsellérek maradtak Magyarországon, akiket „lepofoz a földesúr, az intéző, a csendőr”.

„És ezek most gyűlölik Budapestet, amely valóban világváros, valóban multinacionális, valami egészen elképesztő kulturális háttere van, és ezek a parasztok ezt nem bírják elviselni” – zárta a monológját Havas.

Pörzse Sándor azt is elmondta, sokáig azt hitte, hogy a magyar a kiválasztott nép, de aztán a választások „megvilágosították”. És azt is megjegyezte, hogy ma már Wass Albert könyveinek olvasását vagy éppen a lovasíjászkodást olyan dolgoknak látja, amelyeket „azért kinő az ember”.

A beszélgetés ominózus részét a videó 20. percétől itt lehet megtekinteni:

Az ismert újságíró korábban az Echo TV-n gyártott erősen jobboldali hangvételű műsorokat, majd Magyar Gárda-alapító és jobbikos országgyűlési képviselő lett, valamint a Jobbikhoz kötődő radikális lap, a Barikád főszerkesztőjeként is dolgozott – emlékeztet a Vasárnap.hu cikke.

Borítóképünk kivágás az N1TV műsorának videójából

Tovább olvasom

Médiapiac

A közmédia is a kommunizmus áldozataira emlékezik

A történelem egyik legsötétebb korszakának eseményeit a közmédia több csatornája felidézi: műsorokkal, filmekkel és aktuális történések feldolgozásával.

Közzétéve:

Fortepan / ETH Zürich

A közmédia számos csatornáján megemlékeznek a kommunizmus áldozatairól – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA)a kommunizmus áldozatainak emléknapján.

Immár húsz éve ezen a napon “figyelmeztetőként és emlékeztetőként tekintünk vissza a korszak történéseire és emlékezünk a világszerte százmilliónál is több áldozatra”

– írták a közleményben.

A Duna Televízió csütörtökön este a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából 20.30-tól tűzi műsorára A színésznőt, az 1960-as években játszódó izgalmas filmdrámában az igaz szerelem és a hatalmi érdekek ütköznek egymással. Az M5 csatorna kulturális csatornán 20.55-kor kerül adásba az Örök tél, egy történelmi játékfilm, amely hitelesen mutatja be a kényszermunkára elvitt százezernyi magyar történetét.

A Kossuth rádión 21.30-tól a Nagyok című műsorban a kommunista évtizedek jellegzetes alakjával, a rendszerellenes tüntetéseken szilárd elvi alapokon tiltakozó, sok éves börtönbüntetést, a börtönben számos éhségsztrájkot vállaló, többször elektrosokkal megkínzott Pákh Tibor jogásszal készült beszélgetés hangzik el.

A Duna Televízión, a Duna World-ön, az M5-ön és a Kossuth rádión több műsorban is megemlékeznek a kommunizmus áldozatairól, egész nap érdemes tehát figyelemmel követni a közmédia csatornáit – tudatta az MTVA.

Borítókép: József körút a Corvin (Kisfaludy) köznél. Harcképtelenné tett T-34/85 harckocsi. Szemben a Práter utca – Nap utca – Baross utca közötti házsor

Tovább olvasom

Médiapiac

Kanada és Ausztrália összefog a techcégek ellen

A két ország vezetői megegyeztek a techóriások megregulázásnak koordinálásában.

Közzétéve:

A Reuters jelentése szerint Justin Trudeau kanadai és Scott Morrison ausztrál miniszterelnök kedden egy telefonbeszélgetés során megegyeztek arról, hogy mostantól együttműködnek abban, hogy rákényszerítsék a techcégeket – köztük a Facebookot is – arra, hogy fizessenek az átvett hírekért.

A kormányfő az ottawai jelentés szerint „megegyezett, hogy fogják a koordináltan fognak cselekedni annak érdekében, hogy a techóriások bevételei egyenlőbb arányban legyen megosztva az alkotók és a médiumok között”.

Mint a Mandiner korábban megírta, Ausztrália az elmúlt héten bevezetett egy új médiakódexet, amely rákényszerítené a Googlet és a Facebookot arra, hogy fizessen az ausztrál médiumoktól átvett hírekért.

Erre a Facebook úgy reagált, hogy letiltotta az országban a hírek megoszthatóságát és befagyasztott több kormányzati, illetve hatósági fiókot is. Scott Morrison akkor figyelmeztetett, hogy amit ma Ausztrália megtesz, abban több ország is követni fogja – írja a Mandiner.

Tovább olvasom